B. Fór Andrea: Varázslat

A Sziklás Hegy tetején volt egy hatalmas Vár, és ott lakott egy Király, akinek volt egy fia, és egy lánya. A herceg és a hercegnő sokat játszottak a várudvaron még gyermekek voltak, de az idő múlt, és közben Ők felcseperedtek. De valami oknál fogva eltávolodtak egymástól. Már maguk sem emlékeztek arra, hogy miként történt ez meg, de ott volt köztük, mint egy mély szakadék, amin soha nem lehet átugrani, hidat építeni egyik oldalról a másikra. Így a vár egyik és másik részén éltek, és középen találkoztak vacsoránál apjukkal.

Az öreg Királyt emésztette a gondolat, ahogy látta gyermekeit, és aggódott, hogy mi lesz, ha Ő meghal. Ült a trónján és azon gondolkodott mitévő legyen, ha pedig nem ült a trónján járta a hatalmas kastély szobáit, hol egyik, hol másik szobába ment be. Így történt meg, hogy egyszer a padlásszobába nyitott be. A szoba tele volt régi bútorokkal, és gyerekjátékokkal. Ahogy ott áll a király, egy hirtelen ötlete támadt. Ki is adta azonnal a parancsot, hogy mindent egy nagy kocsival vigyék el a szegényeknek. A szolgák hordták lefelé a sok dolgot, ezzel felkeltve a hercegnő és herceg érdeklődését.

– Édes jó atyám mi ez a nagy sürgés-forgás, azokkal a régi dolgokkal? – kérdezte a herceg.

– Jaj, fiam, azok már olyan régi haszontalan dolgok elvitetem őket a szegényeknek. – felelte.

– Jól teszed apám, semmi szükség már rájuk, hiszen felnőttünk. – szólalt meg a kis hercegnő.

Másnap, amikor a Nap kezdte sugaraival melegíteni a Földet a kocsi rakomány már ott állt a kastély udvarán. A hercegnő, és a herceg pont egyszerre ért le, és az egyik egy fából faragott katonát vett a kezébe, a másik pedig egy csillagszemű babát. Egymásra néztek ebben a pillanatban miközben a leány a régen nem ölelt babát szorongatta, a fiú pedig a fakatonát.

– Itt a gyermekkorunk. Emlékszel még? – szólaltak meg szinte egyszerre.

– Igen, nézett a herceg a katonájára, és látta, hogy vissza van ragasztva a karja.

A hercegnő becsukta szemét, és elkezdett forogni, és forogni a napsütésben, és magához ölelte csillagszemű babáját. Megint gyermek volt, és érezte milyen csodák történtek vele, és bátyjával régen. Fogócskáztak a kertben, kimentek a kistóhoz békát nézegetni. Esténként apjuk mesélt, miközben egyikük a katonáját ölelte, másik a babájával szenderedett álomba.

– Ó kedves bátyám ne haragudj, amiért eltörtem a katonádat. – szólalt meg sóhajtva.

– Jaj, drága húgocskám én nem is tudom miért voltam olyan gonosz, amikor leszakítottam a babád karját. – lépett egyet közelebb a herceg testvéréhez.

Ott álltak egylépésnyire egymástól, könnyes szemmel, és a szívükből elillanó fájdalommal.

– Mire vártok! – csicseregte egy kismadár ki éppen arra szállt.

– Hallottad? – kérdezte csodálkozva a hercegkisasszony.

– Igen, és magához ölelte húgát könnyes szemmel. – Igen, igen! – ismételgette, mert örült, hogy hallotta, és érezte ismét azt, amit már régen nem hallott Ő sem.

Feltették a játékokat a kocsira, a herceg útnak indította, hogy örömet vigyenek másoknak is.

– Gyere, szaladjunk el a tóhoz, nézzük meg vannak –e még békák. – fogta meg húga kezét.

Kéz a kézben nekiiramodtak, nevetve, mit sem törődve, mint a gyermekek önfeledten a tóhoz.

Az öreg király közben titkon a padlásszobából figyelte a történteket, és szíve megtelt nyugalommal, és örömmel, hogy látta mindezt, és a gyermekeit ismét együtt kacagni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: