Czirják Tiborné: Felbosszantott egy szúnyog

A teraszon üldögélve élvezem a csendet,

Ölemben simogatom az édes tétlenséget.

Eldöntöttem, a mai nap nyugalomban telik,

A lelkemmel beszélgetek, bármi is történik.

 

A szememet becsukom, szellő simítja arcom,

Még egy-két perc, álom jön, s békésen elalszom.

Legszebb álmom közepén felriadva nézek szét,

Keresem a személyét, ki használta a tűjét.

 

Tolvaj jött, vérem szíva, az ihletet zavarva.

A lábamat megmarta, piros pettyet otthagyva.

  • Hé, Te! No, még ilyet! Szúnyog lopja a véremet!

Szemtelenül kerülget, borzolva az ideget.

 

Újságomat felemelem, ütésre kész kezem.

A szúnyog is megrebben: – Lépre menjek? Bizony nem!

Mérgétől megszédülve kört ír a levegőbe.

Duruzsolva repked föl-le, így kap új erőre.

 

Nem adom fel, legyen csata! De bátor ő is!

Tüzét szítja, elszántság vakítja: – Csak azért is!

Ma semmit nem evett, így harciasan kerülget.

Sértődötten bemegyek, pihenésem elveszett.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: