Zsély Ágnes: A kulcs

Egyszer volt, hol nem volt, a városi strandtól nem messze lévő kerek erdő sarkában állott egy kis rozoga kunyhó. Nem lakott ott élő ember se fia, se lánya. Hanem hát, lakott ott egy egér család. Apa, anya, és a sok-sok gyerek. De, a gyerekek között volt egy nagyon bátor, mindenre vállalkozó, huncut fiú egér.  Cinginek hívták. Ha valamit kitervelt Cingi, csak egyet csettintett a jobb oldali mellső lábán lévő ujjaival, s máris ott termettek a legjobb, legigazibb haverjai.
–    No, srácok – mert így nevezte őket -, induljunk el szerencsét próbálni. Versenyezzünk! Aki a legtöbb kulcsot hozza el az emberektől, az kapja meg a fekete pörge kalapot.
S fogta a kalapot, megpörgette az apró mancsával, egyet csettintett, s minden fiú egér indult a hófúvásos téli időben a maga szerencséjét elérni. Cingi is kapkodta meztelen lábait, futott-futott, míg nem egy emeletes házban találta magát. Az egyik teremből kiszűrődött a karácsonyi zene, csengettyűszó, csilingelő ének dallamok. Az ajtó előtt pedig a barna fogason sorakozott a rengeteg kicsi, nagy, kapucnis, szőrmés, rövid, hosszú kabát.
–    Hát itt a megoldás!  – csapta össze a mancsait Cingi – számtalan kulcs bújhat meg a zsebekben! – örvendezett.
–    De hogy bírok el ennyi ajtónyitó herkentyűt! Csak úgy, ha a fejem tetejére felerősítek egy karikát, s abba beleakasztom a kulcsokat.
Így is tett. Zsebről zsebre járt. Szegényke már alig bírta a fejecskéjét, olyan nehéz volt a teher. Leült az egyik kabátka belső zsebének varrás oldalán. Pihegett. Hallgatódzott. Nincs már csengettyűszó, nincs zene, ének.
–    Hűha, itt valami nincs rendjén! – gondolta.
S egyszerre csak egy apró gyerekkéz melegét érezte a hátán. Szaladt volna ki a zsebből, de a kezecske kiemelte őt, s egy kisfiú szeme figyelt rá.
–    Jé, egy kicsi egér! Mennyi kulccsal! Vajon hogyan keveredett ide? Jaj, Te szegény, biztosan melegedni szerettél volna! Várj, leakasztom rólad a sok kulcsot, s aztán menj isten hírével. A kisfiú így is tett.
Az apró kéz már kulcsok nélkül letette Cingit a padlóra. Ő pedig illa berek, nádak erek, már el is tűnt a házból. Miközben hazafelé tartott, azon gondolkodott, örüljön-e, vagy szomorkodjon. Hiszen ép bőrrel megúszta a kalandot, ugyanakkor nem ő szerezte be a legtöbb kulcsot.
Társai már izgatottan várták. Mindegyikük hóna alól két-három kulcs kandikált ki.
–    Cingi, Cingi – csodálkoztak. – Hol jártál? Mit hoztál?
–    Ma egy kisfiú olyan jót tett velem, hogy hazahozhattam anyukámnak, apukámnak, testvéreimnek az én kicsi életemet. Hálás szívvel gondolok erre a fiúra, s ígérem, nem fogok többé kulcsokat elvenni az emberektől, inkább megőrzöm nekik. Ezért meghagyom a fémkarikát a fejem tetején, hogy abba bele lehessen tenni a kulcsokat, hogy senki el ne vihesse olyan könnyedén.
–    Hogy milyen aranyos egérke vagy! – szólt az anyukája Cinginek. Ne is hiányold azt a fekete pörge kalapot. Kapsz helyette karácsonyi ajándékba zöld bojtos sapkát és hozzá sálat is, hogy meg ne fázz ebben a cudar időben.
Eltelt néhány esztendő. Cingiből igazi, felnőtt egér lett, aki szorgalmasan dolgozik. Cingi családtagjai pedig még mindig élnek vidáman és boldogan, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle, szólj a kicsi manónak, hogy az álmodat ne vigye el Tőled.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: