Pusztai Ilona: A PISZTRÁNGÖTÖS

Egy tavaszi reggel a pisztrángcsemeték iskolába igyekeztek. Ám Ricsinek semmi kedve sem volt a kellemes napot a suliba tölteni.
– Siess, Ricsi, még elkésünk! – tempózott el mellette Adorján.
– Á, olyan szép idő van, inkább felúszok a tóhoz.
– De az veszélyes! A szüleim azt mondták, egyedül nem szabad odamennem.
– Na, látod! Folyton azt papolják, az életnek tanulunk. Aztán mindent megtiltanak.
– Te tudod – vont vállat Adorján és sietősen haladt tovább, nehogy elkéssen.
Még épp becsúszott a patak sekély öblébe, már meg is jelent Hering tanár úr.
– Jó reggelt!  – köszöntötte a nebulókat a tanár úr. – Álljatok sorba, hadd számoljalak meg benneteket!  Adorján?
– Jelen!
– Döme?
– ’Genis!
– Julcsi?
– Itt vagyok!
– Ricsi?
– Igen! – válaszolt gyorsan Adorján a barátja helyére úszva. Szerencsére, a kissé rövidlátó Hering tanár úrnak nem tűnt fel a turpisság.
-Rózsi?
– Itt vagyok, tanár úr!
– Látom, mindenki itt van. A mai órán egy olyan dalt tanulunk, amit minden kicsi pisztrángnak kívülről kell fújnia.
– Már megint énekelünk? Inkább gyakoroljuk a gyorsúszást – tiltakozott Döme.
– Majd arra is sort kerítünk. De előbb a dal. Eléneklem, figyeljetek:
A csermely halkan zúgott …  – kezdett bele a tanár úr.
A kicsi pisztrángok tátott szájjal hallgatták az éneket és vidáman ringatóztak a dallamra.
– Látom, tetszett – bólintott elégedetten Hering tanár úr. – Ki tudná elmondani, miről szólt a dal?
Az osztályelső Rózsi szinte majd kiesett a vízből, úgy nyújtogatta az uszonyát.
– Látom, megint csak Rózsi tudja a választ.  Na, mindegy! – legyintett lemondóan az uszonyával Hering tanár úr. – Halljuk!
Miután Rózsi megfejtette a dal értelmét, addig énekelték, amíg mindenki – még a kissé nehézfejű Döme is – kívülről fújta az éneket. Aztán rátértek a gyorsúszásra.
A tanítás után Adorján a tó felé úszott, megnézze, hogyan töltötte Ricsi a délelőttöt. Már messziről látta, hogy a barátja vidáman lubickol a vízben.
– Gyere, Adorján!  Bújócskázzunk! – üdvözölte Ricsi a barátját.
Egészen belefeledkeztek a játékba és észre sem vették, hogy hirtelen annyira felkavarodott a patak, hogy a két halacska a kopoltyújáig sem látott. Adorján veszélyt sejtve gyorsan elindult befelé, ám Ricsi merészen a part felé úszott. Az iszapos vízben azonban nem vette észre a kivetett horgot. Csak akkor eszmélt fel, mikor éles fájdalmat érzett a szájában. Adorján rossz előérzettől hajtva hátrapillantott. Ekkor meglátta, Ricsi veszélybe került.
– Tartsd ki, megyek! Segítek! – kiáltotta rémülten.
Gyorsan visszaúszott. Addig csapkodott a farkuszonyával, míg sikerült a horgot kilöknie Ricsi szájából.
– Gyorsan, ússzunk befelé! – sürgette a barátját.
– Hűha! Szerencsénk volt! – fújta ki magát Ricsi, miután biztonságos helyre értek.
– Igen, kivételesen – bólintott komoran Adorján. – De ha nem lógtál volna a suliból, nem kerültél volna ekkora zűrbe. Pont ma tanultuk, milyen csellel horgász ki minket a pikkelytelen kétlábú.
Ricsi megszeppenve hallgatta barátja korholó szavait:
-„Ezek szerint az iskola mégiscsak az életre tanít? ” – tűnődött el egy pillanatra, majd gyorsan rácsapott uszonyával a barátjára: – Ipiapacs, te vagy a hunyó!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s