Kulcsárné Gégény Jolán: Tavasz

Kora tavasz volt, édes illatokkal és gyönyörű színekkel pompázott a természet, meleg szellő lengedeztette a nyíló virágok szirmait. Zümi a méhecske szorgosan dolgozott, takarították társaival a méhkaptárakat és az első virágok nektárjait gyűjtötték be.

Zöldültek a fák, a bokrok és milliónyi illat terjengett a levegőben, a madarak vidám csicsergése ébresztette a szundikáló állatokat. Zümi azt sem tudta hová repüljön, annyi virág csábította. Igyekezett otthonába, mert naponta többször járta meg az utat oda- és vissza. Amikor hazatért társainak eltáncolta, hogy hol talált bőséges virágport és máris sietve indult ő is újabb útra. Méh társaival gyűjtötték a csemeték eleségét. A hosszú, hideg tél után legyengültek, ezért naponta tartalmas táplálékra volt szükségük, hogy megerősödjenek.

– Minden nektár és virágpor fontos! – mondogatta a nyíló virágoknak. A tulipán, valamint a krókusz kecsesen meghajtották fejüket, hogy az apró rovar alapos munkához láthasson. A nárcisz kedvesen hívogatta a méheket. Zümi bőségesen felpakolva éppen indult vissza a méhkaptárhoz, amikor észrevette, hogy a közeli patakban nincs víz, valamiért kiszáradt. Aggódott, mert a víz a meleg napokon a növényeknek és az állatoknak oltotta a szomját, és a méheknek a mézkészítéshez is feltétlenül szükségük van rá.

– Hamarosan nyílik az akácvirág, nagy bajban leszünk, ha nem lesz víz!– Zümmögte izgatottan Zümi.

Túlrepült a kaptáron, a közeli erdőn át egészen messze, végig a meder mentén. Útközben találkozott barátjával, Pöttyös Katicával és elmondta, hogy milyen szörnyű dolgot látott. Tovább már együtt haladtak.

A vízfolyás egy idő után megszűnt, ami érthetetlen volt. Csakis egy nagy valami okozhatta a galibát. A patak másik oldalán még bőségesen volt a mederben víz. Zümi ide- oda repült és nem értette, hol akadt meg a sodrás. Pöttyös Katica felismerte mi az oka annak, hogy nincs víz.

– Nézd Zümi, egy hatalmas fatörzzsel el van zárva az útja! – mondta rémülten.

Zümi átgondolta, mit tehetnének, hogy újra vizük legyen. Kettőjük ereje azonban kevés volt ahhoz, hogy elmozdítsák a fatörzset. Visszarepültek és Zümi a kaptárban beszámolt társainak az esetről. Minden méh aggodalmaskodott és Méhanya határozottan kérte, hogy minél előbb oldják meg a helyzetet, mert veszélyben vannak víz nélkül. Tanakodtak és abban egyet értettek, hogy egy nagyobb és erősebb rovarra, esetleg állatra volt szükségük a terv megvalósításához.

Zümi, tudta, hogy társainak nem mondhatja el a titkát, hogy Maci az egyik barátja. Köztudott, hogy a medvék szeretik a mézet, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a finom csemegét megszerezzék. Ilyenkor összetörik a lépeket, s ezzel kárt okoznak a méhcsaládnak, ezért nincsenek túl jó viszonyban egymással. Így inkább hallgatott Maciról.

Zümi engedélyt kért Méhanyától arra, hogy ő vezethesse a munkálatokat. Kis idő múlva kirepült a kaptárból és közölte Pöttyös Katicával a tervét. Arra az elhatározásra jutottak, hogy Macitól kérnek segítséget, aki túl a dombon lakott. Pöttyös Katica volt megbízva a feladattal, hogy a barlangba berepüljön és szóljon neki. Zümi ez alatt az idő alatt elrepült a meder mentén, majd idegesen várakozott.

– Zümi! Itt vagyok!– kiáltotta messziről Maci, miközben esetlenül sietősen cammogott.

A két barát nagyon megörült egymásnak, hiszen Maci téli álmából nemrég kelt fel, és a méhek is szorosan összebújva, egymást melegítve vészelték át a hideget, ezért ősz óta még nem találkoztak.

Amikor Maci odaért, egy határozott mozdulattal eltolta a fatörzset, ezt követően újra hömpölyögve zúdult a víz a száraz mederben. Pillanatok alatt elért a kaptárak melletti rétig. A méhek örömtáncot járva vitték a hírt virágról-virágra repülve, hogy újra van víz a patakban.

– Köszönjük neked a segítséget Maci! – kiáltotta Zümi. Egy óriási adag lépes méz lesz a jutalmad!– zümmögte nevetve. Majd sietve elröpült, mert sok dolga volt még aznap. Útközben arra gondolt, hogy milyen gyönyörű a tavasz, és a legszebb dolog a barátság.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: