Kelemen Anna: A csoda ló

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy csillag alakú erdő, melynek öt sarkában élt öt ménes. Emberemlékezet óta az öt ménes lovai nem beszéltek egymással.

Elmondjam, hogyan történt mindez? Réges-régen, amikor a lovak még egy ménesként éltek, volt öt fő mén. Az egyik feleségül vette Holdviolát, a ménes legszebb kancáját. Nemsokára Holdviola csikót szült. Az a csikó, hát uramistenem, olyan gyönyörű volt, hogy mindenki csak ámult-bámult. Fekete volt, mint az éj, s olyan szép csillag ragyogott a homlokán, mint az égi csillagok. Egyszóval csillagos homlokú ló volt. Ez a csikó olyan szép volt, hogy aki csak tehette versengett érte, hisz még soha senkinek nem született ilyen csikója a ménesben. Versenyeztek is! Kiabáltak egymással, veszekedtek, sőt, néhányan még el is kezdték rugdosni egymást.

  • Ő az én barátom!
  • Nem, az enyém!

Végül Holdviola lépett közbe:

  • Állj! – kiáltotta. – Megijesztitek!

Szegény Hócsillag, mert ezt lett a neve, megszeppenve állt a sok kiabáló, veszekedő felnőtt között. Egyszer csak lehajolt, s megevett egy tűzliliomot.

  • Ó Hócsillag, az őseink szerint a tűzliliom mérgező! – kiáltott Holdviola.

Erre már a többiek is felfigyeltek, abbahagyták a vitatkozást, és körbeállták Hócsillagot. Amint mindannyian odaértek, arany ragyogás áradt szét köztük.

  • Hűha! – ámuldoztak a lovak.
  • Ez hogy történt? – dadogott meglepettségében Holdviola és a férje.

Ekkor szárnysuhogás hallatszott a legközelebbi fáról. Uhu szállt le közéjük a magasból.

  • Amit most láttatok, különleges és csodálatos. Az a csikó, amelyik eszik a tűzliliom virágából és nem lesz baja, a ménes vezére lesz, amikor nagy baj fenyeget titeket. Vigyázzatok hát Hócsillagra jól, mert nem tudhatjátok, mikor lesz szükségetek rá!

A ménes öt fő lova azonnal újra vitatkozni kezdett.

  • Majd én vigyázok rá! – mondta az egyik. – Én vagyok a leggyorsabb!
  • Nem, majd én! – mondta a másik.

A vita csak folyt tovább, de megállapodni nem tudtak. Végül az egyik fő mén nagyon mérges lett, és azt mondta:

  • Ha nem vigyázhatok én erre a csikóra, akkor kiválok a ménesből!
  • Úgy van! Én is! – kiáltották a többiek, és a négy fő mén négy különböző irányba indult.
  • Ne! – kiálltotta Holdviola. – Ez nem jó ötlet! Külön-külön védtelenek vagyunk!

Uhu a fa ágán csak bólintott, de a lovak észre sem vették.

Mindenki választhatott, kivel tart. Mielőtt azonban a négy mén szétvált volna, mindegyikőjük megérintette Hócsillagot, és ezzel egy csipetnyi varázserőt vittek magukkal a kiscsikóból. Hócsillag apja az ötödik irányba indult.

Az első ménes a „Lángnyelv” nevet kapta, ugyanis vezérük tüzes erőt kapott Hócsillagtól, amellyel uralta a hideget és a fagyot. A második ménes a „Szélvész” névre hallgatott, mert vezérük a gyorsaságot kapta Hócsillagtól. A harmadik ménest „Jégvirágnak” nevezték – ők azért kapták ezt a nevet, mert a Fagy-hegy tetején telepedtek le, ami arról nevezetes, hogy az ott nyíló virágok megfagyva a legszebbek. A negyedik csoport az „Ezüstkristály” ménes lett. Ők onnan kapták a nevüket, hogy a Kristály-tó mellett találtak otthont, és a tó melletti barlang tele volt ezüst kristályokkal. Az ötödik ménes volt Hócsillag apjáé. Ebben a ménesben voltak a legkevesebben, ezért is választottak maguknak egy egyszerű nevet: Menta. Miért? Mert a menta volt az egyetlen gyógynövény az erdőben. Így éltek a lovak hosszú éveken át.

Sok tavasszal később, amikor Hócsillag már nem csikó volt, hanem felnőtt ló, nagy veszedelem fenyegette a méneseket. Az erdő közepén egy csapat vérszomjas farkas telepedett le, akik az egész erdőt a magukénak akarták tudni. Bár a Szélvész ménes lovai elfutottak előlük, és a Lángnyelv tűzzel védekezett, Hócsillag tudta a szíve mélyén, hogy nagy a baj. Csak akkor tudják megvédeni magukat, ha összefognak és újra egy csapat lesznek.

Elment hát sorban minden méneshez, és megbeszélte velük, hogy jöjjenek másnap mindannyian a nagy rétre. Az első ménes vezetője így felelt a kérésre:

  • Csak ha elhozod Uhut.

A második és a harmadik ménes vezére is így felelt:

  • Jó, de csak ha elhozod Uhut.

A negyedik vezér válasza meglepte Hócsillagot:

  • Ott leszünk. – mondta a vezér. Ő ugyanis már rájött, hogy mekkora bajban vannak.

Jól van, gondolta magában Hócsillag, most meg kell találnom Uhu-t! De bárkitől kérdezte, senki sem tudta merre van az öreg bagoly. Estére Hócsillag már nagyon elkeseredett, hogy a másnapi találkozóra nem tudja elvinni a bölcs madarat, és így a lovak nem fognak hallgatni rá. Ám ekkor egy rétre tévedt, ahol ameddig a szem ellátott, tűzliliomok nyíltak. Ahogy lehajtotta a fejét, és bekapott egy virágot, egy suttogó hangot hallott:

  • Menj a nagy hegy tetejére, az ősöreg tölgyfához! A legmagasabb ágán megtalálod Uhut.
  • Köszönöm virágok! – mondta megkönnyebbülten Hócsillag, és azonnal útnak indult.

Egész éjjel vágtatott, míg el nem érte célját. A fa alatt megállt és bár az öreg baglyot nem látta, felkiáltott:

  • Uhu, bölcs barátunk, kérlek gyere le! Segítened kell! Nagy bajban vannak a ménesek! Farkascsorda fenyeget minket, és mi túl gyengék vagyunk külön-külön! A többi ménes csak akkor hajlandó meghallgatni engem, ha Te is ott vagy!

Az ágak levelei megzörrentek, és egy csőr bukkant elő:

  • Veled megyek. Tudom, mekkora a baj!

Útra keltek, és rövidesen Hócsillag ott állt a nagy rét közepén, Uhuval a hátán, a többi ló előtt. Hangos nyerítéssel jelezte, hogy szólni szeretne a ménesekhez.

  • Mind tudjátok, mekkora veszély fenyeget minket. Javaslom, hogy fogjunk össze, s az öt ménesből legyen újra egy! Így megvédhetjük magunkat és társainkat.
  • Igazat szól. – mondta Uhu, és leröppent Hócsillag hátáról. – Csak magatokra számíthattok!
  • Nem! Nem! – kiáltozott a négy fő mén.
  • Miért nem? – kérdezte Hócsillag.
  • Ha régen nem vigyázhattunk rád, akkor most miért tegyük meg? – kérdezték kevélyen.

Különös pillanat volt, mintha megállt volna az idő. Hócsillag szívébe szomorúság költözött, hogy a lovak ennyire csak a saját büszkeségükre gondoltak.

  • Mert most nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak szüksége van a védelemre! – felelte. – Szüksége van rá a fiaitoknak, a lányaitoknak, a barátaitoknak és a szüleiteknek. Ne a saját büszkeségetekre, hanem rájuk gondoljatok, amikor döntést hoztok!

Egy hosszú pillanatig csend honolt a réten. Még a bogarak sem zümmögtek, a madarak sem csiripeltek. Ekkor az egyik fő mén előlépett és így szólt:

  • Nekem van két gyermekem. Talán nem olyan varázslatosak, mint Hócsillag, de számomra a legfontosabbak a világon. A büszkeségem miatt nem érheti őket baj. Az én ménesem csatlakozik Hócsillaghoz!

Szavai elgondolkodtatták a többieket, s hamarosan már mind patadobogásukkal jelezték, hogy ők is elfogadják az ötletet.

Az egyesült ménes lovai könnyen kiűzték az erdőből a farkasokat, és így már nem fenyegette őket többé veszély. Boldogan éltek tovább, és azóta minden kiscsikónak megtanítják, hogy a büszkeség rossz döntésekhez vezet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s