Fritz Erzsébet: A sárkányok átváltozása

Tihamért, a tizennégyfejű sárkányt telefoncsörgés riasztotta fel legszebb délutáni álmából.
– Jó napot, kolléga – recsegett repedtfazék hangján a kagylóba Hugó, a huszonegyfejű sárkány egyik feje. – Ideje véget vetni a semmittevésnek! Nem tudom, hová tették az eszüket ezek a meseírók! Hetek-hónapok-évek telnek el anélkül, hogy igazi mesét írnának rólunk! Hol vannak már azok a régi szép királykisasszony-elrablások és a kardozások a különböző királyfiakkal?
Tihamér olyan régen beszélt már, hogy csak hosszas torokköszörülés után tudott válaszolni:
– Így igaz, kolléga, én sem emlékszem már, mikor szerepeltem utoljára egy mesekönyv színes képein. De hát, mit is tehetnénk mi, szegény mesebeli sárkányok? Csak csendben ülünk, és türelmesen várakozunk a barlangunkban.
– Nem úgy van az! – horkant föl mérgesen Hugó, lángot fújva. – Ideje cselekednünk! A minap láttam a tévében egy nagyon szép filmet a papírsárkányokról, együtt néztük Henrikkel, a hétfejű sárkánnyal. Mi lenne, ha mi is fölcsapnánk papírsárkánynak? Akkor legalább szeles időben röpködhetnénk egy kicsit.
– De hogy tudnánk átváltozni a mesebeli varázslók nélkül, akik mind elutaztak, és beálltak főszakácsnak az üveghegyen túli éttermekbe, mert róluk sem írnak már mesét? – értetlenkedett tizennégyfejű Tihamér.
– Ismerek egy királykisasszonyt, akiről szintén ritkán írnak mostanság meséket, így unalmában beiratkozott a varázslóiskolába. Tegnap tette le az utolsó vizsgáját, méghozzá kitűnő eredménnyel. Biztosan szívesen kipróbálná a tudományát – ajánlotta Hugó.
– Hogyisne, én nem bízom egy kezdő varázslóban! És ha nem tud visszavarázsolni? Nem szeretnék örök életemre papírsárkány maradni! – méltatlankodott Tihamér.
– Nos, Tihamér kolléga, elárulhatom, hogy Henrik, a hétfejű már megelőzött bennünket. Úgy látszik, a hét fejében több ész van, mint a kettőnk összesen harmincöt fejében. Ha kinéz a barlangja ablakán, láthatja, amint éppen a kék égen röpdös.
Tihamér kiment a barlangja elé, és tényleg látott szálldosni egy tarkabarka papírsárkányt, amely azonban csöppet sem hasonlított Henrikre.
– Héééé, Henrik kollégához van szerencsém? – kiáltott föl Tihamér a papírsárkánynak.
A papírsárkány bukfencezett néhányat, aztán lejjebb ereszkedett, és Tihamér mellé pottyant. A következő pillanatban visszaváltozott Henrikké, a hétfejű sárkánnyá.
– Juhéééé, de jó volt ez a röpködés! – kiáltotta Henrik lelkesen lihegve. – Tihamér kolléga, látja ezt a kis színes szalagot a középső ujjamon? Ez Rozi királykisasszony találmánya, ő most az egyetlen mesebeli varázsló hetedhét országban. Csak rá kell háromszor fújnom a szalagra, és azonnal átváltozom.
Ebben a pillanatban huszonegyfejű Hugó tűnt fel az égen, a hátán Rozi királykisasszony lovagolt. Leszállt a másik két sárkány mellé. A királykisasszony két szalagot húzott elő a zsebéből, rákötötte őket Hugó és Tihamér középső ujjára. A sárkányok háromszor ráfújtak a szalagokra, és azonnal gyönyörű, színes, fényes papírsárkányokká változtak, majd újból fújtak hármat, és visszaváltoztak igazi sárkányokká. Néhányszor gyakorolták az átváltozást és visszaváltozást, aztán az újdonsült papírsárkányok fölszálltak a felhők közé. Rozi királykisasszony átváltoztatta saját magát is, mégpedig ezüstszárnyú tündérré, és kacagva kergetőzött a magasban a három vidám sárkánnyal.
Henrik, Tihamér és Hugó azóta is gyakran és szívesen röpködnek papírsárkány alakjában, de ha írsz róluk egy igazi sárkányos mesét, boldogan visszaváltoznak valódi sárkányokká.

Reklámok

Fritz Erzsébet: A sárkányok átváltozása” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

  1. A mesebeli sárkányok átváltozása és színes repkedése a szélben nagyon megfogott. Különös tekintettel az oda-vissza változás lehetőségére! Így a meseíróknak nem kell nélkülözni őket ha a mese fonala kívánja őket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: