Kása Fanni Laura: Csoda egy titkos naplóban

Kíváncsi természetű lány vagyok a magam tizenhárom évével. Ezért nem is olyan furcsa, hogy egy esős őszi délután nagymamám padlásán kutakodtam. A padlás sarkában egy poros, koszos tulipános láda keltette fel az érdeklődésemet. S ebben a ládában egy csodát találtam a rongyok alatt. Ez a csoda nem volt más, mint egy napló. Nem akármilyen napló volt ám, mert ez egy régi, régi könyvecske volt. Barna színű, bőrkötésű, fakó volt már és lapjai egészen sárgás színben simultak a naplóba. Tintával írtak bele, néhány helyen pár tintapaca hívta fel magára a figyelmet. Éreztem, hogy valamilyen kincsre találtam, gyorsan a pulcsim alá rejtettem és leszaladtam a szobámba.
Izgatottan kezdtem olvasni az első oldalt. Ebből kiderült, hogy Nagy Ferenc rótta az irományt 1889-ben, aki ekkor még csak tíz esztendős volt. Aprócska betűkkel írt, látni lehetett az írásán is, hogy fiúról van szó. Valószínű, hogy ő az én dédapám lehetett. A lap tetején ez a nyitómondat állt: Nagy Ferenc titkos naplója.  A második oldalról megtudhatjuk, hogy miért írta ez a naplót. Minden este titokban csinálta, mert szeretett olvasni és írni. Ez a naplócska olyan titkos volt, hogy még a szülei sem tudtak róla. Ferenc az iskola után mindennap a közeli kisboltban segített a boltos néninek. Aki ezért cserébe törökmézet akart neki adni, de ő inkább petróleumot kért. Azért kérte a petróleumot, hogy minél tovább írhassa az irományát a lámpaoltás után, otthon, titokban. Szegény családban nevelkedett fel, de annál nagyobb szeretetben. Ő volt a középső gyermek. Ahogy olvastam a könyvecskét egyre jobban belemerültem a történetbe, amely jórészt az iskoláról szólt és egyre jobban megelevenedett előttem a régi falusi iskola. Nagy harmadikosként vitte magával a madzaggal átkötött számtan, olvasás és természetrajz könyveit minden áldott reggel. Természetesen gyalogosan a földúton mendegélt a falu közepén lévő iskolába. Iskolaként egy régi ház szolgált, melyben két tanterem állt. Az oskolaház, mert így hívták régen, kívülről fehérre volt meszelve, nádfedeles tetejére sokszor felült a gólya. Kicsi ablakai az utcára néztek, egyetlen kis ajtaja mindig szívesen várta a kisiskolásokat. Udvarát sár és víz borította, ha esett az eső. Az udvar nem volt nagy, de azért egy öreg, terebélyes diófa elfért ott. Ha jó volt az idő, akkor itt játszottak a gyerekek a szünetekben. A fiúk golyóztak, karikát kergettek bottal, a lányok ugróköteleztek, karikáztak, népi körjátékokat játszottak vagy éppen énekeltek. S mikor a szüneteknek vége lett, akkor a kántortanító kiállt az ajtóba és megrázta csengőjét, jelezve, hogy indulni kell a terembe. Ilyenkor ki izgalommal, ki félve, ki örömmel, tudásvággyal indult neki az órának. A folyosóról a felsősök az egyik, míg az alsósok a másik terembe futottak. Ahogy beléptek a terembe egyszerre csendben és fegyelmezetten kellett állni, jelezve a tiszteletet a tanító felé. A napló szerint a tanító segítő tárgya a pálcája volt. A dédapám így elmélkedett róla: -Életemben egyszer kaptam körmöst a tanár úrtól, és akkor is nem az én hibámból, hanem a padtársaméból. Azért, mert számtan dolgozat közben meglöktem és tintapacás lett a dolgozata, oszt az felháborodva kezdett verekedni. Kikapott korholást? Hát nem Ő kend, hanem én. Az úgy fájt, úgy sajgott, hogy ítéletnapig sem felejtem el. Attól fogva megszólalni sem mertem az órákon.
Olvasás közben felpillantottam a naplócska lapjai közül, s elgondolkoztam, hogy nekik volt jobb akkor iskolába járni, vagy nekünk most a modern iskolába? Egyszerűen nem tudtam leraknia könyvecskét, olvastam éjjel-nappal. A régi termekben ütött-kopott padok álltak, ahol Ferenc dédapám a második padsorban ült. Minden kisdeák előtt ott hevert a palatábla és a kréta, azzal dolgoztak. Ha a gyerekek felnéztek a terem tetejére, barnára festett gerendákat láttak. A padsorok előtt a katedrálison tanított a kántortanító. Erre a katedrálisra kizárólag a tanító léphetett. Ezen az asztal és egy szék foglalta el fő helyét. S az asztal szélén állt komoran a kalamáris és a toll. Ezek az eszközök segítségével bizonyám sok dolgozatot javítottak ki. Volt, hogy jót és volt, hogy rosszat. A tanár úr széke felett, a falon egy szép kereszt lógott, ami azt jelentette, hogy Isten mindig jelen van. A napló szerint dédnagyapám kedvenc képe a fehérre meszelt tanterem falán lógott és ez egy Magyarország térkép volt. A sok kacskaringós vonal, a folyók és dombságok rajza egészen különlegessé tették a térképet. Ferenc nagyapám felsorolta, hogy milyen eszközök voltak az Ő termükben: a jellegzetes petróleumlámpa fent lógott a falon, a mindent tudó golyós abakusz (számológép) állt a katedrálison. Kemence is volt az osztályban, ami télen felmelegítette a termet, de még a szívünket is megtöltötte melegséggel. Csak az iskolában láttunk ilyen titokzatos szerkezetet, melynek, neve földgömb. Rajta a sok szárazföld és a sok víz, ami könnyen felismerhető volt.  Egy fatábla is helyet kapott itt, amelyre a tanító szépen, finoman, érzéssel rótta rá a gyöngybetűket. Csak olvastam a naplóban az írást és annyira beleéltem magam, hogy már éreztem a tanterem dohos, régi, falusi illatát. A napló szerint ilyen volt a kántortanító: „Az én tanító Uram igen szigorú és komoly ember volt, de a szíve mélyén ott rejlett a kincs, a szeretet, és főleg a gyermekszeretet. Társaim is éppúgy, mint én nagyon tiszteltük. Az egész faluközösségnek példát mutatott. Sok terhet viselt a vállán. Egyszerre kellett neki az összes osztályt tanítania, mely sok türelmet, és munkát foglalt magába, de mégis örömmel végezte. Tanított számtant, rajzot, földrajzot, hittant, írást és olvasást, a lányoknak pedig háztartási ismereteket is. Kevés fizetéséből szerényen élt, magányosan éldegélt. A tanítás mellett a faluban Istentiszteleteken és temetéseken énekelt, és a templomban orgonált. Egy szolgálati lakásban lakott a templom mellett. Édesapámmal igen jó barátságot ápolt. Aki ismerte az tisztelte és becsülte. Nekem a példaképem marad örökre. Annyira fontos ember volt Ő, hogy a falusi emberek minden fontos családi eseményre meghívták.  Például: keresztelő, lakodalom.
Egy pillanatra felpillantottam az írásból, s ezen kezdtem el merengeni: Ha végig értem a naplón, őrizzem meg titokban? Vagy inkább mutassam meg ezt a csodás irományt családomnak? Majd újra elkezdtem olvasni, betűről-betűre, szóról- szóra, mondatról- mondatra ezt a csodát. Dédapám a napirendekről írt a következő oldalakon. Elmesélte, hogy az órarend igazodott a mezőgazdasági munkákhoz. Például, kukoricaszünetet is tartottak. A tanítás hétfőtől péntekig tartott. Az oktatás napi üteme is a munkához igazodott. Volt, hogy reggel 8-tól 11-ig, és 2-től 4-ig volt az iskola. S ez mind azért volt, hogy a gyerekek tudjanak segíteni az otthoni munkákban. Már látom magam előtt az akkori diákokat, és dédapámat is, akik így nézhettek ki: A fiúk sokszor foltozott nadrágot viseltek, ami néha csak a bokájukig ért. Hosszú ujjú inget viseltek, s felette mellény volt. Néha lyukas, sáros kis fekete cipő fityegett lábukon. Hajuk rövidre volt nyírva, s kalapot hordtak. A lányok szoknyát viseltek, vállukon vállkendő terült el. Hajukat szépen befonva hordták, fejükön mindig gondosan állt a kendő, lábukon csizmácskát hordtak.
Olvastam-olvastam és sokat tanultam belőle. Míg végül elértem a napló utolsó oldalára, melyen ez állt: 1892 a kézirat megszakad.
Miután kiolvastam édesanyámékhoz futottam, és mutattam nekik nagy büszkeséggel, hogy mit találtam. Nagyon meglepődtek, és meghatottan végigolvasták. Majd az egész családban híre ment ennek a csodának. Azóta mindig beszélünk Ferenc dédapámról, aki egy igazi csodát írt az utókornak. Ez a barna színű, bőrkötésű naplócska itt áll a szobámban egy féltve őrzött helyen, ahol semmi baja nem lehet. Ez a napló arra ösztönöz engem, hogy én is írjak ilyet, s majd talán az én dédunokáim is megtalálják a padláson.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s