Gerencsér Anna: Vidám kergetőzés

Szép, meleg, nyári délután volt. A fákon madarak csiripeltek, színes pillangók szálltak virágról virágra. Az erdő környékén nagy nyugalom honolt.
De egyszerre csak zaj törte meg a nyári csendet. Egy kisnyúl futott át rémülten a tisztáson, és fergeteges iramban vágtatott be a fák közé. Mögötte pár méterrel egy farkaskölyök rohant az erdőbe. A nyuszi cikkcakkban cikázott ide-oda, a farkas mindenütt a nyomában. Már-már úgy tűnt, a nyúlnak sikerül kereket oldania, amikor…
– Most megvagy! – vetődött rá a kisfarkas a nyúlra.
– Ne egyél meg! Ne egyél meg! – siránkozott rémülten a nyuszi.
– Dehogy eszlek meg! – válaszolta a farkaskölyök. – Nem is szeretem a nyulat. Egyszer az anyukánk hozott egy kicsit, de nem ízlett.
– Akkor meg miért kaptál el?
– Mert játszani szerettem volna valakivel. A testvéreim már olyan nagyok, és vadászni is mehetnek, de én még kicsi vagyok, és unatkozom otthon. Ezért úgy döntöttem, keresek magamnak egy játszótársat.
– Hát… Értem – gondolkozott el a nyuszi. – De azért nem kellett volna halálra rémítened!
– Jó, igazad van. Sajnálom! – kért bocsánatot a farkaskölyök.
– Na, nem haragszom. De máskor azért gondold meg, mielőtt hátba támadsz valakit! – okította ki a nyúl új kis barátját.
– Én végül is játszani szeretnék… – mondta a kisfarkas. – Ha nem baj… – tette hozzá, annak reményében, hogy végre csinálnak is valamit.
– Fogócskázunk? Abban az előbb úgy láttam, hogy mindketten jók vagyunk! – viccelődött a nyuszi.
– Jó ötlet! Te vagy a fogó! – kiáltotta vidáman a farkas, és futásnak eredt.
Ahogy játszottak, egyszer csak lépteket és beszédet hallottak. A hangok minden bizonnyal a fák túlsó oldaláról jöhettek. Kíváncsiak voltak, így hát előrébb settenkedtek. Egy bokor mögé bújtak és hallgatóztak. Két, kissé nagyobb farkaskölyköt vettek észre, akik beszélgettek. Pontosabban csak az egyik beszélt, a másik egy fiatal fácánt vitt a szájában.
– A testvéreim – szólalt meg ekkor suttogva kisfarkasunk. – Vadászni jöttek!
– Nem látom őket! – mondta a nyuszi, és kidugta a fejét a bokorból. De szerencsétlenségére a nagyobbak észrevették.
– Nézd, ott egy nyúl! – szólalt meg az egyik.
A másik csak hümmögött, majd kiejtette a szájából a fácánt és megszólalt:
– Kapjuk el! Utána!
Nyulacskánk megijedt, de még fel sem eszmélt rémületéből, amikor egy erős ütést érzett a hátán. Elkapták.
– Engedjétek el! – kiáltotta a kisfarkas testvéreinek. – Ő a barátom!
– A barátja! Hallottál már ilyet? – kérdezte fitymálóan az egyik a másiktól, majd végigmérte öccsét. – Ha így haladsz, sohasem lesz belőled igazi vadász.
– A nyúlra vadászni kell – tette hozzá a második – nem pedig megenni!
A nyuszit elengedték és nevetve elfutottak.
A nyuszi elpityeredett, de a farkaska vigasztalni próbálta:
– Nincs semmi baj! Nem tudják, hogy még akik ellenfeleknek tűnnek, azok is lehetnek a legjobb barátok!
Estefelé járt már az idő, a madarak nem daloltak már, a lepkék is aludni tértek, csak az erdő közepén, egy öreg tölgyfa tövében kergetőzött vidáman egy kisnyúl és egy farkaskölyök, míg le nem nyugodott a nap. Ekkor valahonnan távolról vonyítás hallatszott.
– Most mennem kell – mondta a kisfarkas – anyukám már vár. De holnap újra eljövök.
– Én is itt leszek. Ígérem!
A kisfarkas intett a farkával, a nyuszi pedig állt, és nézte új barátját, míg az el nem tűnt a fák között.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: