Horváth Edit: Varázssuli

Valahol egy különleges mesetájon, ahol a szivárvány színében úsznak a hegyek és mosolyognak a házak, áll a Varázssuli, amit akkor látsz igazán, ha becsukod a szemed. Képzeletbeli neve volt, ki minek hívta és szerette: Bűvös kocka, Álomház, Különclak- ez csak fantázia kérdése. Kívülről nem is volt annyira fura és különleges, bármely mosolygós háznak is beérte. De mit rejt vajon a belseje?
A tanoncok nem voltak fura lények, csak egyedi, boldog kisgyermekek. Nevük sem volt kimondhatatlan: Doma, Soma, Lili, Ábel s a többiek, kiket minden reggel tanítóik vártak az aulában nagy szeretettel. Az édi Pajti néni, akinek szép smaragdzöld szeme van és barna hajszerkezete – vele játszani volt szuper -, a kicsit pocakos, hosszú orrú, furfangos Figuri bácsi a számok nagymestere és Tencike néni a mindent látó és halló nagyipótló, ki felismerte egyből, ha szükség volt a szeretetre, törődésre. Ők már más lények lehettek, mint a gyerekek. Valami tündérek, talán volt szárnyuk, varázserejük? – az is megeshet. Repülő termek, alma formájú liftek voltak, még a betűk is a folyosón mentek. Szó szerint éltek, s a barátjuk lettek azoknak a gyerekeknek, akiknek nem ment a fejükbe az A, a B vagy bármely betű társuk. A számok is segédkeztek, mindenféle akrobatikus emeléssel alkottak számtan nyelvet. Nem volt csengő, nem csengettek se ki, se be, helyette varázspor szállt a levegőbe, az jelezte, hogy vége az órának, mehetnek. Az ebédlő sem volt unalmas hely, gyümölcsjárgányokkal közlekedtek, s a jól étkező gyerekek jutalmul süti felhőbe burkolózva pihenhettek, amik amolyan muffin, vagy habcsókformát kölcsönöztek. A Varázssuli udvarán többek közt két nagy fa állt. A felhőkbe nyúlt, s csak létrán lehetett feljutni rá, fel a tetejére, ahol Turkula úr lakott. Fura figura, kicsit morcos, ezüsthajú, szemüveges öregúr, kire azt mondják, szárnya van, de nem madár. Ő igazi varázsló volt, csak kivételes képességű gyerekeket volt hajlandó tanítani, olyat, aki megfejtette az általa megalkotott varázskódot, ami természetesen varázsnyelven íródott: Trix ema u láve.. Erre nagyon kevesen voltak képesek, nehéz nyelvezet volt ez. Akinek azonban sikerült, különleges varázstechnikákat tanulhatott Turkula úrtól. Babonát, tárgyemelést, rugó lábakat, átváltoztatást. Mivel nehéz volt Turkula úr szívéhez és varázstechnikáihoz közel férkőzni, Pépé egy kissé zömök, göndör hajú fiú elhatározta, hogy bármi áron, de a tanítványa lesz. Felmászott a létrán, kijátszva a sólyom őröket, belopózott Turkula úr féltve őrzött szertárába, s leemelte a polcról a békává változtató varázsitalt, azt füllentve társainak, hogy ő képes brekucikat létrehozni. Óra előtt néhány osztálytársának az italába cseppentett a varázslöttyből, s azok egy perc alatt már kuruttyoltak. A teremben eluralkodott a káosz. A kislányok felugrottak a pad tetejére, a fiúk próbálták elkapni „osztálytársukat”, Pajti néni meg fejvesztve rohant Hoppali tornatanár úrhoz, hogy azonnal jöjjön és segítsen. Pépé büszke volt művére. Azonban kiderült a turpisság, mert Turkula szertárában volt egy füllentő leleplező gép, ami rögzítette az eseményeket. Turkula kieresztve a szárnyát, lerepült a terembe. Nagyon morcos volt. Mindenki rögvest levonta a következtetést, hogy nem tanácsos ujjat húzni vele. Kérdőn nézett Pépére, aki bevallotta hatszemközt – Pajti néni jelenlétében is – a csínyt, hogy miért tette. Turkula meglátta Pépé szemében az elhatározást és felajánlotta neki, hogy látogathatja az óráit. Volt még az udvaron egy játékpálya, ahol különféle érdekesnél érdekesebb labdajátékokat lehetett játszani: a Gomnírozást, Forró vas játékot stb. Egy társas tábla, amit csak versenyekkor használtak. A versenyidőszakban vendég iskolák látogattak el Ugraburgból a suliba, s a jelző varázsporra piros pontokat, amolyan bunkszlikat lehetett gyűjteni, amíg folyt a verseny. Mint minden igazi iskolában itt is akadtak ám bőven csínytevések. Múltkor a legkisebb, angyalarcú Lilien, a varázsporba tüsszentőport kevert, s az egész iskola fél napig csak tüsszögött, kénytelenek voltak sorba állni Hapci manónál, az ügyeletes doktor bácsinál. Aztán ott volt a szőke hajú, ügyes sportoló Soma, aki valamilyen hókusz pókusszal elvarázsolta a seprűt, ráült, járgánynak használta, csak irányítani nem tudta, s azzal a lendülettel egyenesen a gyönyörűre megfestett ablakot találta el – ami persze kitörött- s Soma a seprűvel együtt egy fa lombjába esett, aminek helyezkednie kellett, hogy elkapja nehogy Javulka doktornál találja magát. Végül Doma, aki egyszer túl sokat evett, a süti felhő pedig leeresztett, s pont az alatta levő Tencike nénit takarta be úgy a színes, édes cukormáz, hogy tetőtől talpig ragadt tőle. A gyerekek először megszeppentek, de aztán jót nevettek, amikor látták, hogy Tencike néni is mosolyog a véletlen baleseten. Így teltek a napok az évek, ragadt a jókedv, a tudás, a varázslás, s egy – kettőre kijárták a VARÁZSISKOLÁT!

Reklámok

Horváth Edit: Varázssuli” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Fantáziadús, eredeti és végtelenül kedves, aranyos mese! Ovisoknak, kis iskolásoknak nagyszerű, szórakoztató perceket adhat! Ajánlom! Üdv! Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s