Juhász Zsuzsanna: A gesztenyefigura

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Misi nevű gyerek. Már ősz volt, persze iskolaidő, és a mi Misink éppen jött hazafelé, vidáman lépegetett az úton, amikor hirtelen valami kemény dolog koppant a fején.
–    Áúúú! – kapott a kobakjához. – Mi az? Ki az? – nézett körbe. De nem látott senkit.
Akkor vette észre, hogy épp egy gesztenyefa alatt áll, és a tüskés gesztenyeházak épp most repedeznek, és egy helyes kis barna gesztenye pontosan az ő fejére pottyant.
A bosszankodását gyorsan elfelejtette, mert egy remek ötlete támadt. Gyorsan leguggolt, és a frissen lehullott vadgesztenyéket elkezdte összekapkodni, és a táskájába tömködni. Amikor már nem fért több a könyvek és füzetek mellé, a zsebeit is megpakolta a szebbnél szebb hófehér hasú friss gesztenyékkel. Aztán felvette a hátára a megdagadt hátizsákot, és szinte szaladt hazafelé. (Már amennyire a megdagadt zsebek és a hátizsák engedte.)
Amikor hazaért, azonnal beszaladt a konyhába, és széles mosollyal az arcán egész szerzeményét az asztalra borította.
–    Nézd, anya, mit hoztam! Ugye, milyen gyönyörűek?
–    Igen, kisfiam, persze,… de mit kezdünk ezzel a rengeteg-sok gesztenyével? – nézett anya aggódó tekintettel az asztalon lévő halomra.
Mókuska hirtelen maga sem tudta mit válaszoljon, de nem kellett őt félteni, gyorsan feltalálta magát:
–    Hát csinálunk belőle gesztenyefigurát! – bukott ki belőle az első, de valljuk be, remek ötlet.
–    Jó, jó, de ennyiből?? – rémült meg újra az anyukája.
–    Hát persze, – válaszolt szinte lélegzetvétel nélkül Mókuska – mert ugye kell egy anyuka, egy apuka, meg legalább két gyerek; aztán nagypapa, nagymama, szomszéd néni, szomszéd bácsi; aztán postás, meg boltos, és…
–    Jól, van, elég, már értem – sóhajtott anya megadóan. – De nézzem, miből és hogyan akarod csinálni? – és leült az asztal melletti székre.
–    Hát, először is kifúrjuk, és fogpiszkálóból, vagy… vagy nem is, gyufaszálakból kezet, meg lábat, meg nyakat csinálunk neki! – hadarta lelkesen Misi.
Anya végre elmosolyodott, és hozta a körömvágó ollót, mert az jó hegyes, és alkalmas volt a fúrásra. A lyukakat ő készítette el, de a gyufaszálakkal már Mókuska illesztette össze a gesztenyefigurát. Kicsit billegve, de éppen meg tudott állni az asztalon a kis mű, ám Mókuska elégedetlenül csóválta meg a fejét:
–    Így nem jó. Hiányzik valami – mondta határozottan, és beszaladt a szobájába.
Kezében egy csomó színes ceruzával tért vissza, lefektette az asztalra a gesztenyefigurát, és szemet, orrot és szájat rajzolt neki. Egyelőre megelégedett ezzel az egy kis figurával, és észre sem vette, hogy anya a maradék gesztenyét egy papírdobozba téve a kamrába vitte. A figurát a szobájában az asztalára tette, majd – mert bár szeleburdi kisgyerek volt – tudta mi a dolga: hát neki állt leckét csinálni, tanulni.
Már majdnem végzett, amikor valami sóhajtozás-félét hallott. Forgatta a fejét jobbra-balra, de senki sem volt a közelében; a szomorú sóhajtozás viszont nem szűnt meg. Ahogy tanácstalanul ott könyökölt az asztalán, a hangot most nagyon közelről hallotta. Odafordította a fejét, és mit látott? Az ő kis gesztenyefigurája ott feküdt az asztal szélén, és borzasztó nagy szomorúsággal sóhajtozott. Misi meghökkent, aztán közelebb hajolt, és suttogva megkérdezte:
–    Hát, neked meg mi bajod?
A sóhajtás most megállt egy pillanatra, majd egy vékony hang így szólt:
–    Olyan kényelmetlen, kemény ez az asztal. És olyan fáradt is vagyok… szeretnék egy ágyat magamnak – mondta egyre halkabban.
Misi kicsit szokatlannak találta a dolgot, de készségesen válaszolt:
–    Persze, jó! Mindjárt keresek valamit.
Kiment a konyhába, és egy üres családi gyufás dobozzal tért vissza.
Óvatosan megfogta a gesztenyefigurát, és belefektette. Kicsit szűken, de épp elfért benne. A figura elégedetten sóhajtott.
Misi az órára nézett, és gyorsan folytatni kezdte a megkezdett matekfeladatot. De nem sokáig. Az előbbi sóhajtozás újra kezdődött.
Most már tudta, hova nézzen; kicsit közelebb is hajolt:
–    Mi a baj? Nem tetszik a doboz?
–    De, de, csak… olyan kemény. Tör itt is, ott is – mondta szégyellősen a gesztenyefigura. – Nem lehetne nekem is párnám, lepedőm meg takaróm, mint neked?
Misi mosolyogva hátrafordult, az ágyára nézett:
–    Egész okos kis figura vagy. Hát persze, segítek. Párna meg takaró nélkül tényleg nem olyan jó aludni.
Felállt, és elkezdett kotorászni a szekrény aljában, majd nemsokára néhány puha maradék anyaggal tért vissza. Az anyagokat az ollójával szépen méretre vágta, kivette a figurát a dobozból, kibélelte, majd a párnának valót egy kis vattával alátömködte, és visszatéve a gesztenyegyereket szépen be is takargatta.
Elégedett sóhaj hallatszott, aztán csönd lett.
Misi már épp a másnapra való könyveket pakolta a táskájába, amikor újra egy bánatos sóhaj ütötte meg a fülét. Már nem is tanakodott, maga elé húzta a gyufásdobozt, és megkopogtatta a takaró alá bújó gesztenyefigurát:
–    Na, halljam, mit szeretnél? Rövid a takaró? Nem elég puha a párna?
Egy darabig csönd volt. A figura nyilván elszégyellte magát; de aztán csak kibújt a takaró alól:
–    Tudod, azért vagyok szomorú, mert még nincs nevem – nyögte ki végre. – Neked is van, mindenkinek van, csak nekem nincs.
–    Csak ez a baj? – könnyebbült meg Mókuska. – Akkor én most mindjárt adok neked egy jó kis nevet! Mondjuk, legyél Gyurika, vagy Dani? Esetleg Mátyás… Nem! Megvan! Legyél: Gesztenyefalvi Gedeon Gáspár. Na, hogy tetszik? Szeretnéd?
–    Nem jó – rázta a fejét a gesztenyegyerek.
–    Nem tetszik? Nem baj. Van még annyi név!
A kis figura láthatólag még sokkal szomorúbban sóhajtozott, és egyáltalán nem volt elégedett, bármennyire igyekezett Mókuska.
– Nem értem – neked semmi sem jó? – kérdezte elkeseredetten.
– Tudod, az a baj, hogy nekem egyik se tetszik, vagyishogy egyik se jó. Mert, mert… én lány vagyok – mondta végül alig hallhatóan.
Misi elmosolyodott:
–    Hát mért nem mondtad hamarabb? Figyelj csak! Mit szólnál ehhez: Gesztenyefalvi Gabriella! Na, hogy tetszik? Legyél Gabriella! Jó lesz?
–    Igen. Ez nagyon tetszik! Van nevem! Van nevem! – ugrált örömében a gesztenyelány.
Aztán meg játszottak.
De már esteledett. Mindketten elfáradtak. Így aztán ágyba bújtak. Ki-ki a magáéba. És Misi meg Gesztenyefalvi Gabriella békésen aludtak egészen másnap reggelig. A kamrában pedig ott kuksolt a többi gesztenye is arra várva, hogy őbelőlük is egy igazi gesztenyefigura legyen.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: