Tekeres Anna Réka: A párizsi kiscicák

A Diadalív felé vezető sugárúton hömpölygött a délutáni forgalom. A távolban egy szirénázó mentőautó hangja tört át az autóáradat zaján. Susy befordult egy keskeny kis utcába.  Az előbbi hangzavar hirtelen tompa morajjá csitult. Susy azon ábrándozott, hogy milyen jó lenne egy kiscica, akiről gondoskodhatna, akit szeretgethetne. Az egyik málladozó vakolatú emeletes házból egyszer csak erős nyávogásra lett figyelmes. Megtorpant. Ki kellene deríteni, honnan jön a hang… Szülei arra tanították, hogy idegen helyre egyedül ne menjen be. Félt is a saját ötletétől, de a kíváncsiság csak legyőzte őt. Léptei alatt nyikorogtak a lépcsők, míg emeletről emeletre felfelé haladt. A nyávogás egyre erősebb volt. Felért az ötödik szintre. A lépcsőkkel szemközti ajtó mögül már nem csak az eddig megszokott nyávogás hallatszott, hanem a kis karmocskák kaparászása is az ajtón. Félelmei teljesen szertefoszlottak, mikor bekopogott. Egy ráncos, töpörödött néni nyitott neki ajtót.
– Bon jour Madame, Susy vagyok. – üdvözölte a nénit.
– Szervusz Susy. Madame Croasson vagyok. Mit tehetek érted?
– Az utcán sétáltam hazafelé, mikor meghallottam a cicákat. Pont azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha nekem is lenne cicám…
– No, akkor a legjobb helyen jársz! Kerülj beljebb. – invitálta a nénike.
Susy belépett az előszobába és átölelte a békesség érzése. Madame Croasson nagyon kedves asszony benyomását keltette benne. A nappaliba lépve Susy úgy érezte, mintha a szabadba lépett volna. Az erkély felől a napsugarak beragyogták az egyszerűen berendezett, de szép, tiszta és barátságos szobát. A balkon ajtó mellett egy nagy babzsákon tíz kiscica nézelődött. Egy fekete-fehér és egy tigriscsíkos kis szürke azonnal Susy felé indult. Madame Croasson mosolyogva emelte fel őket és Susy ölébe tette. A kiscicák azonnal erős dorombolásba és hízelgésbe kezdtek. Nahát, gondolta Susy, mindjárt két cicát kapok. Ő is elmosolyodott. Nagyon meghatódott a két kis vacak ragaszkodásán. Némi csokis sütemény elfogyasztása közben hasznos tanácsokkal látta el Susyt a hölgy. A cicák egy puha törülközővel kibélelt fonott kiskosárba kerültek. Vidáman lépkedett hazafelé, miközben azon morfondírozott, hogy is kellene elnevezni ezeket a kis doromboló szőrgombócokat. Hosszas tűnődés eredményeként a fekete-fehér a Mogyi, a pici szürke pedig a Bogyi nevet kapta.
– Már csak anyunak kell elmesélnem, hogy kerültek hozzám a cicák. – gondolta Suny.
Anyukája kicsit aggódva nézett rá, de megnyugtatta, hogy ő mindent megold, gondoskodni fog róluk.  Susy már indult – mit indult, repült – is a kisbolt felé, és a kiscicák jóllakottan, teljes megelégedettséggel összegömbölyödtek az alomban és mély álomba zuhantak.
Hajnalban Mogyi fészkelődni kezdett, kinyitotta zöld szemecskéjét. Határozottan oldalba bökte Bogyit a rózsaszínű kis tappancsával, erre a kis szürke álmosan kinyújtózott. Mogyi lefordult az alomról és elindult a nappali felé. Az erkélyajtó résnyire nyitva volt, a függönyt a fel-fellibbenő szél lassan mozgatta. A kiscicák tán valami játékot sejthettek, közelebb mentek az ajtóhoz. Kiosontak a teraszra. A fákon a levelek halkan sugdolóztak, ahogy a szellő játszott velük. Az utcai lámpák fényében árnyékuk táncot járt a korláton. A cicák hopp, felugrottak és kergetni kezdték az árnyakat. A korlát végéhez az öreg platánfa ága szinte hozzáért. Bogyi a kis szürke csibész már át is ugrott az ágra. Mogyi utána. Hipp-hopp, már lent is voltak az udvaron. Kint az utcán kissé tanácstalanul néztek egymásra, de pár pillanat múlva elindultak a párizsi éjszakába.
Szombat reggel végre nem csörgött az ébresztőóra, de Susynak úgy pattantak ki a szemei, mint a nikkel bolha. Szélsebesen vágódott ki az ágyból és nyomban a macskaalom felé indult. Üres volt. Keresni kezdte őket. Körbe járta az egész lakást, még a szekrényekbe is benézett, de sehol egy árva macska. Susy rájött, a cicák leléptek! Könnybe lábadt szemmel lépett oda anyukájához.
– MEGSZÖKTEK!!!- kiáltotta és elindultak megkeresni a cicákat.
A két kis csavargó kergetni kezdte az utcán a szél mozgatta faleveleket, miközben határozottan távolodtak az új lakóhelyüktől. Teljesen új és érdekes világ tárult eléjük. Még soha nem jártak az utcán. Születésük után is csak lakásban játszottak. A szabadság élménye átjárta a kis lelküket. Ismeretlen illatok, zajok, érdekes zúgó masinák, néhány idegen ember került útjukba. Hirtelen a sarkon egy csapzott, öreg kutya fordult be. Feléjük tartott. Az ösztöneik bajt súgtak. Megtorpantak. Tágra nyílt szemükbe még több fény áradt be. Hátukon felborzolódott a szőr, mikor az öreg eb feléjük iramodott. Szinte egyszerre, jó tesókhoz méltóan fújni kezdtek. A kutya megtorpant. Ki is használták a pillanatnyi előnyt és nekiiramodtak. Az ellenfél erős ugatással, teljes erőből utánuk vetette megát. A kis mellékutcából rohantak a Chanps Élysées felé. Az autók kíméletlen tempóval suhantak a kétszer három sávos úton. A Diadal ív felé száguldó taxi elé futottak a cicák!  A kutya feladta. Csikorgó fék… a taxi reflektora elvakította Bogyit. Mogyi hátulról nekicsapódott Bogyi fenekének, erre ő ijedten tovább futott. A taxi kerekei vészjóslóan, fülsiketítő csikorgással közeledtek Mogyi felé. Ő hirtelen visszalépett. A dísztárcsa tükrében megpillantotta kissé megrettent pofiját. Ezt megúszták…
Susy és Anyuka már az összes környező utcát bejárták, de nem jártak eredménnyel.
Mogyi és Bogyi megéheztek a kalandtól. Ahogy somfordáltak a Szajna parton a szellő friss péksütemény illatot legyintett az orruk alá. A szag irányába szaporázták lépteiket. A kis pékség előtt állt a tejes autó. A fiú éppen egy karton friss tejet tett ki a bolt elé, mikor észrevették a két kis kölyökmacskát.
– Hát ti meg mit kerestek itt? Csak nem hozzám jöttetek reggelire? – Eszébe jutott, hogy a plató oldalához tette az egyik kilyukadt tetejű tejes palackot. Tálba öntötte a tejet. A kis gézengúzok boldogan kezdték lefetyelni.
Miután jóllaktak hálásan dörgölőztek a tejes fiú lábához. Némi cirógatás után útra keltek. Rájöttek, hogy halvány elképzelésük sincs arról, hogyan juthatnának haza… Elindultak, amerre az orruk vezette őket. Visszakeveredtek a Szajna partra. A kikötő mentén sétáltak lefelé az Avenue de New York parti oldalán. Felugrottak a betonkorlátra és mit látnak? Egy hatalmas torony magasodott eléjük. Fém szerkezete az égbe tört, karcsú vonalaival lenyűgöző látványt nyújtott. A csúcsa szinte megcsiklandozta a torony felett elsuhanó bárányfelhőt. A kis csavargók szerencsésen átjutottak az Eiffel Torony körüli körforgalom autóáradatán. Lássuk be, nem kis szerencsére volt szükségük a mutatványhoz. De végtére is egy macskának hét élete van, kettőnek meg tizennégy… Nahát, erre fel lehet mászni! Micsoda játék! Mogyi és Bogyi a fénylő vasszerkezeten egyre feljebb és feljebb ugráltak. A látvány, ami kis szemük elé tárult a macska képzeletet is felülmúlta. Párizs a tappancsaik előtt hevert. A hatalmas park a torony előtt, távolban a felhőkarcolók, a Diadalív, az óváros, a Szajna és a rajta átívelő hidak, mind, mind eléjük tárult…
A kutatócsoport eddigi munkája sajnos teljesen eredménytelen volt. Susy és anyuka még folytatták a keresést, de egyszer csak szirénavijjogást hallottak. Egy tűzoltóautó volt.
– Két kiscica szorult a torony harmadik szintjén és nem tudnak lemászni. – mondogatták az utcán sétálók. Suzyék nekiiramodtak.
Mogyi lépkedett elöl, Bogyi mászott mögötte. A hideg fém szinte égette a rózsaszín tappancsokat. Egyre feljebb és feljebb ugráltak a toronyban. A szél fokozatosan erősödött, a cirógató fuvallatok már-már kellemetlenül borzolta a szőrüket.  Hirtelen Bogyi lenézett és kővé dermedt a látványtól. Mogyi is követte testvérkéje pillantását. Rádöbbent a két csavargó, hogy innen nem fognak tudni visszamászni… Szinte egyszerre kezdtek nyávogni, hátha valaki segít rajtuk.
Mire Susy és Anyuka megérkeztek, az emelőkosaras tűzoltókocsi gémje már a magasban járt. A tűzoltó bácsi kilépett a Torony szervizrámpájára és óvatos léptekkel indult a két rémült cica felé. Azok szerencsére megérezték, hogy itt a segítség és nem mozdultak. Jean a hős megfogta Mogyit és Bogyit, megcirógatta a két remegő állatot és egyiket az egyik, másikat a másik kabátzsebébe tette, majd visszatért az emelőkosárba. Susyék a parancsnok jóvoltából odamehettek az autóhoz. A kosár a földre ereszkedett és kilépett belőle Jean. Azonnal a főnökéhez fordult és hivatalosan jelenteni kezdte a történteket.
– Köszönöm hadnagy! És hol vannak a megmentettek?
Ekkor Jean zubbonyának bal felső zsebéből megjelent két apró fülecske, majd egy szőrös fejecske… Susy szinte felsikoltott örömében, mindkét kis csavargó végre az ölében dorombolt. A macskák kimerülten és megviselten doromboltak gazdájuk karjaiban. Kis fejükben azon morfondíroztak, hogy az otthoni szeretet, a puha meleg vacok és a finom étel lecserélése ilyen kalandokra nem a legszerencsésebb ötlet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s