Endrényi Botond: A látszat néha csal

Egyszer volt, hol nem volt, a nagy kerek erdő közepén egy kis erdészházban lakott János, a hatalmas termetű, koromfekete cane corso fajtatiszta Nitró nevű kutyájával, aki hűséges társa volt Jánosnak. Nitró nagyon szerette gazdáját, de attól bánatos volt, hogy gazdája megöregedett, ezért hosszabb sétákra nem indult el vele, vadászni pedig már idejét sem tudja megmondani mikor voltak.
– Milyen jó is lenne kilométereket gyalogolni, hatalmasakat futni, kergetni a nyulakat – ábrándozott Nitró.
Ilyenkor mereven a semmibe bámult, amit gazdája először nem tudott mire vélni, de lassan rájött, Nitró magányos, kutyatársra van szüksége, ezért a közeli menhelyen kiválasztott egy fiatal, barátságos, de nagyon sovány agarat, akinek azonnal nevet is adott.
-Natinak foglak hívni! Jegyezd meg ezt a szót: Nati – mondta szeretettel és megsimogatta az állat füle tövét, az pedig oldalához dörgölte hosszúkás fejét.
– Nálam egy hónap alatt úgy felerősödsz, hogy rád se ismernének ápolóid – folytatta János, és megpaskolta az állat lesoványodott testét.
– Meglátod, Nitróval nagyon jó barátok lesztek.
Sajnos János rosszul gondolta, mert a kezdet nem így alakult. Hazaérkezve Nitró az ismeretlen jövevényt barátságtalanul fogadta, körbe szaglászta, majd mellső lábával, barátkozást színlelve egy kicsit meglökte, amitől Nati oldalra dőlve azonnal elterült a földön.
– Mit kezdjek ezzel a csontig lesoványodott nyakiglábbal? Nem lehet ezzel játszani, futkározni, hiszen olyan gyenge, hogy ha eltüsszenteném magamat, kirepülne az udvarból – morogta és sértődötten elballagott.
János egy hónap alatt felerősítette Natit, aki a felvett kilók ellenére sem varázsolta el Nitrót.
Egyik reggel a helyi rádió híreiben kutya futóversenyt hirdettek. Mivel országos versenyről volt szó, kérték, hogy minél többen jelentkezzenek. János mindkét kutyáját benevezte. Amikor ezt közölte velük, Nitró sértődötten föl-alá sétálva magában dünnyögött.
– Mit vár az én gazdám ettől a hosszúlábú, nyeszlett Natitól? Miért hozza? Úgyis én fogok nyerni!

A versenyen egymás melletti pályára sorsolták őket, aminek Nati nagyon örült, de Nitró nagyképűen az ég felé nézett, mintha nem is ismernék egymást. Szégyellte, hogy egy családban élnek. A rajt jelzést követően Nitró hatalmas erővel indult, Nati viszont bemelegítve lábait, először lassú, majd fokozatosan gyorsuló futásba kezdett. Úgy repült a levegőben, mintha lába se érné a földet. Nitró az első körben mindenkit megelőzött, de a másodiknál már nehézkesen szedte lábait. Nati könnyedén megelőzte Nitrót. Több se kellett Nitrónak. Minden izmát megfeszítve próbálta lehagyni, de hiába erőlködött csak másodikként ért a célba.

Nati büszkén állt a dobogó legfelső fokán. Miközben János mindkettejüknek gratulált, Nitró fülébe súgta:
– Látod, látod! Nem szabad csak a külseje alapján megítélni valakit, mert ha így teszel, nagyon meglepődhetsz. Tanuld meg! Az agár kutyák versenyfutásban verhetetlenek.
Nitró, Nati pofáját megnyalva gratulált, és hangosan, hogy János is hallja, megjegyezte:
– Te sehol sem leszel a téli szánkóhúzó versenyen! Ott én fogok nyerni!
Nati a nagyképű társa szemébe nézve, szerényen csak annyit mondott:
– Azon én el sem indulok, mert tudom, hogy mire vagyok képes, és mi az, ami számomra csak kudarccal végződne.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s