Bakondi Blanka: Az érdekes Karácsony

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy békés család. Ez a család mindig tisztelte és meg is ünnepelte a Karácsonyt. Egyszer csak elérkezett a Szenteste napja. A gyerekek alig várták, hogy kibonthassák az ajándékokat. Hamar fel is díszítették a fát. Mikor beesteledett, már ott voltak az ajándékok a fa alatt. Igen ám, csak amikor kibontották a csomagokat, azokban bizony nem volt semmi. A gyerekek, de elsősorban a szülők nagyon meglepődtek.
– Hát ez meg hogy lehet? – kérdezték a szülők. A gyerekek sírva fakadtak. Sok tűnődés után rájöttek, hogy az igazi ajándékot ellopták. Vajon ki volt az, és miért tette? És hol lehet most? Bejelentette hát az apuka, hogy még ma este elindul megkeresni az ajándékokat. Vissza akarták tartani, hogy ne menjen, de az apuka erősködött. Így végül el is indult. Elköszönt és útnak eredt. Nagy félelemmel távozott. Igazából azt se tudta, hogy hová menjen, merre induljon.
Nagyon-nagyon hideg volt aznap este. Az apuka fázott, de tudta, ha most visszafordul, akkor a gyerekek karácsonyi öröme odalesz, így hát továbbment. Ment, ment egész éjjel, aztán másnap is egész nap, míg újra este lett. Nemsokára talált egy nyugodt, kis fogadót. Oda bement, hogy éhségét csillapítsa, nyugovóra térjen, egy kicsit kipihenje magát.
– Mi szél hozott erre, vándor? – kérdezte a fogadós a fáradt apukát. Ő elmondta a szomorú történetüket, majd megkérdezte:
– Nem ismertek errefelé valakit, aki ilyen gonoszságra képes? – A fogadós nem tudott segíteni, de annyit mondott, hogy néhány órányira innen az erdőben van egy titokzatos ház, a lakóját senki nem ismeri. Látni sem szokták. Esetleg ő lehet a bűnös.
Reggel újra elindult, és az erdő felé vette útját. 2-3 óra múlva meglátott az útszélen egy táblát. Ez állt rajta: „Te megkaptad én elvittem!” olvasta. Kicsit távolabb látott egy félelmetes házat. Ez a ház nagyon elhagyatott volt, nagy gaz vette körül. Mintha senki nem lakott volna benne. Erről beszélhetett a fogadós, gondolta magában. Odament hát az apuka, és benyitott. Nem volt ott senki sem, csak a nagy rendetlenség látszott bent is. De nagy meglepetésére meglátott ám egy halom gyerekjátékot, ajándékot. Hát igaza volt a fogadósnak – mondta magában -, itt lakik a gonosz rabló. Sok helyről hozhatta el a karácsonyi meglepetést. Kicsit félt, de azért nagyon megörült, hiszen megtalálta a gyerekeinek szánt ajándékokat is. Gyorsan felkapta hát a játékokat, és már ment is volna…De mi történt? Nem tudta kinyitni az ajtót! Valaki bezárta! És az ablakokat is. Miközben próbálkozott a kinyitásával, hangos nevetésre lett figyelmes: – ha-ha-ha! – hallatszott a gúnyos kacaj. – Ez kintről jön! – mondta. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy csúf boszorkány állt a küszöbön. Az apuka először nagyon megrémült, aztán megpróbált megszökni, kisurranni a most már nyitott ajtón, de nem sikerült. A boszorkány gyorsan elmormolt egy varázsigét, s ennek folyamán az összes ajtó, ablak újra becsukódott. Gyorsan szétnézett, hátha talál valamit, amivel megvédheti magát. Az egyik sarokban volt egy vödör, abban pedig víz. Ezt gondolta ekkor az apuka: itt van ez a vödör víz. A boszorkányok nem szeretik a vizet, ha ezt ráöntöm, bizonyára elolvad. Így hát felkapta a vödröt, és a vizet ráöntötte a boszorkányra. A boszorkány néhány perc alatt visítozva elolvadt. Az apuka újra megfogta az ajándékokat, és rohant, ahogy csak a lába bírta. Boldogan ment hazafelé.
Estefelé megint betért abba a fogadóba, amelyikben az idefele úton pihent meg. Örömmel újságolta, hogy sikerült megtalálnia az ellopott ajándékokat. Ugyanúgy reggel elindult és estére már otthon is volt. Hazafelé már gyorsabban haladt, hiszen sikerrel járt, visszaszerezte az ellopott holmikat. Mikor belépett a házba, a gyerekek és az édesanya majd fellökték örömükben, hogy épségben hazakerült, újra itt van velük. Nagyon aggódtak érte és féltették, hogy valami baja esett.
Mikor a gyerekek látták, hogy nála vannak az ajándékok is, rögtön elkérték, és már bontották is kifelé őket. Azokban már tényleg voltak játékok. Viszont az anyuka látta, hogy a férje valami miatt még mindig szomorú.
– Mi a baj? – kérdezte.
– Az, hogy már három nappal múlt el Karácsony és a gyerekek csak most kapták meg az ajándékot! – felelte.
Erre felfigyeltek a gyerekek is, és ezt mondták: – Nem baj apa! Legalább volt egy érdekes Karácsonyunk! – örvendeztek és elmentek tovább játszani.
Másnap reggel a gyerekek boldogan ébredtek. De boldogságuk nem tartott soká, mert édesapjuk megbetegedett. Magas láza volt, köhögött. Nagyon legyengült, felkelni sem tudott. A gyerekek megijedtek, és lelkiismeret furdalásuk is volt. Azt gondolták, hogy ez mind miattuk történt. Játszani sem volt már kedvük. Inkább sürögtek-forogtak apukájuk körül, hátha tudnak valamit segíteni neki. Mikor egy kicsit jobban lett az apuka, akkor hagyták is pihenni. Eközben a gyerekek játszottak, beszélgettek, és néha-néha benéztek az apukájukhoz. Este a gyerekek is lefeküdtek nagy nehezen. A készülődés közben kérdezgették anyukájukat:
– Jól van apa? Hogy van apa? Mikor lesz jobban?
– Holnapra biztos jobban lesz, ne aggódjatok. Biztosan nagyon elfáradt, pihennie kell. Aludjatok most már inkább ti is!
Reggelre az apuka egyáltalán nem lett jobban. Sőt rosszabbul volt, mint az előző nap. Az anyuka nagyon meg volt ijedve, és félt, hogy még ettől is csak rosszabb lesz a helyzet. Biztosan megfázott, gondolta. Nagyon hideg, szeles idő volt azon az estén, mikor útnak indult. Meleg teát főzött neki gyógyfüvekből, gondosan takargatta. Az apuka viszont sejtette, hogy a boszorkány teszi ezt vele. Mielőtt teljesen elolvadt, a visítozással bizonyára átkot szórt rá. Ezért lett beteg, ezért nem tud meggyógyulni. De ezt egyelőre nem akarta elmondani sem a feleségének, sem a gyermekeinek, nehogy még jobban megijedjenek.
Teltek a napok, de semmit nem javult az apuka. Egyik nap bementek a gyerekek az apukájukhoz, és beszélgetni kezdtek vele. Megkérték, mesélje el merre járt, hogy szerezte vissza az ajándékokat. A gyerekek eközben megérezték, hogy valami baj is történhetett, amikor elment otthonról.
– Mi a baj apa? Történt valami, amikor elmentél az ajándékokért? –
– Hát csak annyi, hogy találkoztam egy boszorkánnyal, aki elvitte az ajándékaitokat. Hogy visszaszerezhessem, leöntöttem vízzel, hátha megszabadulok tőle. Az a boszorkány, mielőtt elolvadt volna, egy átkot szórt rám. Úgy hiszem, ezért nem tudok meggyógyulni.
Ahogy ezt hallották a gyerekek, behívták anyukájukat, és elmesélték neki, hogy mi történt azon az estén. Az anyuka nagyon megijedt, és megkérdezte:
– Ezt miért nem mondtad el azonnal, mikor hazajöttél? –
– Azért, mert tudtam, hogy ha ezt meghallod, akkor nagyon meg fogsz ijedni, és én ezt nem akartam. Nem akartam az örömötöket elrontani. Ezért hallgattam el.
A gyerekek nagyon szerettek volna segíteni az apukájuknak, de nem tudták, hogy mivel lehetne megtörni a varázst. Napokon át azon gondolkoztak, hogy hogyan lehetne megszüntetni az átkot.
Sajnos eközben az apuka állapota napról napra rosszabb lett. Gondolkodtak, gondolkodtak és a legkisebb fiúnak eszébe jutott, hogy az ajándékoknak biztosan köze lehet az átokhoz. Mert bizony hiába volt ott a sok ajándék, nem lelték benne igazán örömüket. Lehet, hogy ezt is megátkozta a gonosz boszorkány? Így hát a legkisebb fiú gondolt egyet, összepakolta karácsonyi ajándékokat, és útnak indult. Azon az úton haladt, amit az apukája elmesélt nekik. Egyszer csak elérkezett ahhoz a fogadóhoz, amelyikben az apukája is megpihent. Este ott tért nyugovóra. Reggel tovább indult. Meg is találta azt az elhagyatott, félelmetes házat. Az ajtó tárva-nyitva, ahogy apukája hagyhatta. Belépett és szétnézett. Hatalmas rendetlenség, sok szemét látszott. Bizonyára hetek óta nem takarítottak ebben a házban, morfondírozott.
– Van itt valaki? – kiáltotta. Arra gondolt, hogy mi lesz, ha apukája megölte a gonosz boszorkányt. Ki fogja az átkot feloldani? Ahogy ott forgolódott, hirtelen előtte termett a keresve keresett boszorkány. Mert ugyanis amikor az apuka leöntötte a vízzel a boszorkányt, elolvadt ugyan, de nem tűnt el örökre. Először megörült, de hamarosan a félelem lett az erősebb. Remegő lábakkal állt a boszorkány előtt. A kisfiú kezében ott voltak az ajándékok, amiket Karácsonyra kaptak. Lesz, ami lesz, gondolta a fiú. Összeszedte minden bátorságát és a boszorkány elé állt:
– Megátkoztad az apukámat, mert visszavette az ellopott ajándékokat. Mivel tudom megtörni ezt az átkot? Elhoztam az ajándékokat, és neked adom, ha ez az ára. De bármit megteszek azért, hogy az apukám meggyógyuljon! – mondta. A boszorkány gúnyosan felnevetett, és így szólt:
– Ne hidd, hogy könnyen meg tudod törni ezt a varázslatot! De adok neked egy esélyt. Már régóta gondolkodom azon, hogyan tudnék olyan szolgálót kapni, aki szívvel-lélekkel segítene nekem a házat rendben tartani, a napi munkát elvégezni. Ha itthon vagyok, sokszor hiányzik egy társ, akivel beszélgetni tudnék. Szóval állj be szolgálni, és ha elégedett leszek veled, apukád azonnal meggyógyul. –
A fiú gondolkodás nélkül igent mondott. Na akkor láss munkához máris, nekem még dolgom van, szólt a boszorkány, és hipp-hopp, már nyoma sem volt. A kisfiú csak kapkodta a fejét, azt sem tudta, hol kezdje. Először elpakolta a szanaszét heverő holmikat, majd a takarításhoz látott. Késő estig dolgozott. Amikor már nagyon elfáradt, leült és várta a boszorkányt. De az bizony nem került elő. Miközben várakozott, bizony elnyomta az álom. Álmában otthon járt, és testvéreivel meg a meggyógyult apukájával játszott. De sajnos az álom hamar véget ért. Reggel rémülten riadt fel, de hamar megnyugodott. A boszorkánynak nyoma sem volt a házban. Gyorsan folytatta a munkát, ahol abbahagyta. Déltájban nagyon megéhezett, gyomra jelezte, hogy már egy napja semmit nem kapott. Bement hát a kamrába, hátha talál valami elemózsiát. Hálásan gondolt anyukájára, aki megengedte otthon, hogy a konyhában is kíváncsiskodjon, így a kamrában talált dolgokból egy kis ebédet ütött össze. Már éppen nekilátott, amikor a semmiből ismét ott termett a boszorkány. Most már nem félt, bátran ránézett, és megkínálta az étellel. Hamar elfogyott a kis ebéd, de szemmel láthatóan ízlett a boszorkánynak, hasát simogatva hátradőlt a székén. Ahogy körülnézett, és meglátta a rendet, tisztaságot, elégedett mosoly jelent meg az arcán. Aztán a fiúhoz fordult:
– Hisz még csak gyerek vagy, honnan értesz ezekhez, amiket megcsináltál? –
– Tudod szegény a családunk, és sok a tennivaló. Így mindenkinek ki kell venni belőle a részét, akár kicsi, akár nagyobb. Otthon nálunk mindenki segíteni igyekszik a másiknak. Másképp nem haladnánk. Ha közösen végezzük a feladatokat, nem annyira fárasztó, és örömet is okoz. Te szoktál segíteni valakinek? –
– Segíteni? Bolond gondolat. Egy boszorkánynak nem ez a feladata. A boszorkánynak gonosznak kell lennie.
– De én ismerek olyan mesét is, amelyikben jó boszorkány is van. Meg olyat is, amelyikben a gonosz megváltozik. Te sem vagy ízig-vérig gonosz, hisz akkor szóba sem álltál volna velem. Próbálj meg jót tenni valakivel, és meglátod milyen jó érzést tud okozni. – Ezzel a fiú felállt, és folytatta az ebéd miatt félbeszakított munkát. Ahogy visszanézett, a boszorkánynak már megint csak hűlt helyét látta. Ahogy jött, úgy is távozott.
Napokig nem jelent meg, a fiú aggódni kezdett. Bizonyára megharagítottam, morfondírozott. Nem lesz velem elégedett. Hogy fog meggyógyulni szegény apukám. Anya is nagyon ideges lehet miattam is. A 3. napon aztán ismét remény költözött szívébe, mivel a boszorkány megint megjelent. A fiú addigra mindent elvégzett. A holmik a helyükre kerültek, minden ragyogott a tisztaságtól. A boszorkány is elégedetten mosolygott.
– Na fiú, látom, elvégezted, amit rád bíztam, elégedett vagyok a munkáddal. Az elmúlt napokban a tanácsodat is megfogadtam: senkivel nem követtem el gonoszságot, sőt többeknek segítettem is. Valóban jó érzés volt arcukon látni az örömöt, hallani hálálkodásukat. Sokkal jobb, mint a szomorúságot, sírást látni, hallani.
– Örülök, hogy így érzel. Akkor meggyógyítod apukámat?
– Amit ígértem, megtartom, de mi legyen a te sorsod?
– Szívesen maradnék, de nekem a családomban van a helyem.
– Ha visszaengedlek, ki fog nekem segíteni!
– Ha nem leszel gonosz, biztosan fogsz találni nálam jobb segítőt is. Ha kéred, keresünk valakit.
– Rendben van, megegyeztünk.
Ekkor a fiú már indult is pakolni, de a boszorkány megállította.
– Nem kell rohannod, a varázserőm még megmaradt. Nem kell gyalogolnod napokig. Aludj el nyugodtan, és holnap reggel otthon az ágyadban fogsz ébredni.
A fiú így is tett. Fáradt is volt, hamar álomba merült. Megint testvéreivel, szüleivel álmodott. Aztán felébredt, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy tényleg ébren van-e. Ott feküdtek mellette a testvérei, és láss csodát: alig akart hinni a szemének, az asztalon ott voltak az ajándékok is hiánytalanul. Amikor testvérei is felébredtek, nagy örömujjongásban törtek ki öccsük láttán. A nagy zajra benyitottak a szülők is. A kisfiú könnyes szemmel borult a megint egészséges apukája nyakába.
Ez a nap ismét karácsonyi hangulatban telt el.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s