F. Magyar Anikó: A szivárványszínű pamut zoknik

Kerek mező kicsi szélén, kerek erdő kezdeténél, ott, ahol a nyuszikák is ugrándozva bújócskáztak a lehullott őszi falevelek között, s a sünök összegömbölyödve pihentek az avartakaró alatt, állott egy igen takaros, zsupp tetős, kerek, kicsiny kis házikó. Ugyan, csak apróka ablakai, piciny ajtaja, cseppnyi szobái voltak ennek a kicsiny kis házikónak, de vendégváró, meleg szeretete annál inkább kitöltötte, s naggyá tette ezt az apró, de varázslatosan barátságos kis otthont.

Ebben a házikóban éldegélt az erdő jóságos, melegszívű nagyanyókája. Az erdei állatkák örök barátja, ki mindig nagy gondoskodásával figyelte, óvta, támogatta, és segítette apró barátait. Gyakran meglátogatták őt a mókuskák, ha a nagy ugrándozásban kificamították a lábacskájukat. Vagy jöttek hozzá a rókák, ha a vadászok csapdái megsebesítették ravasz kis buksijukat. De gyakori vendég volt a háznál a vadmalackák sokasága is, kik a mértéktelen gombafogyasztás után fájó pocakkal hozzá siettek gyógyulásért. Így teltek nagyanyóka napjai vidáman, örömtelin az ő kis barátai között. Soha nem unatkozott, soha nem volt egyedül, soha nem volt egyetlen bánatos pillanata sem.

Egyszer azonban az ősz nagyon hirtelen és nagyon váratlanul fordult a télbe. Elbújt a napocska a hófelhők mögé, s lassan szállingózni kezdtek a hópelyhek. Eleinte csak apró kis kristályokban hullottak a mezőre, az erdőre, de lassacskán óriási puha dunyhát terítettek a takaros, zsupp tetős, kerek, kicsiny kis házikó körüli világra. Nagyanyóka barátai pedig elbújtak az erdő, s a mező védett zugaiba a hirtelen jött hófehér takaró didergető napjai elől.

S mit gondolt ekkor magában a jóságos nagyanyóka?

– Mi lesz most az én kicsikéimmel? Hogyan fognak eljutni hozzám ebben a nagy hóban, ha kificamodik a lábacskájuk, ha megfájdul a pocakjuk, vagy megsebesül a buksijuk? Megfáznak ebben a váratlanul beköszöntött hideg télben cipő nélkül az én kis kincseim, míg ideérnek hozzám az erdőből és a mezőről!

Mikor a jégvirágok bekukucskáltak a házikó picinyke ablakain, nagyanyókát már a búbos kemence melletti karosszékben találták. Lábánál fonott kosár volt, telis-tele színesebbnél színesebb fonalgombolyagokkal. Nagyanyóka pedig vidám dalocskát dudorászva szorgalmasan kötögette a kisebb-nagyobb, puha, meleg, szivárványszínű pamut zoknikat a lassan ringatózó karosszékében.

Egész decemberben a zoknikon dolgozott, éjjel és nappal csak kötögetett, csak kötögetett, és kötögetett. Belekötötte minden szeretetét, minden jóságát, minden aggódását ezekbe az apró kis zoknikba, s nagyon igyekezett, hogy még időben elkészüljön velük. December vége felé, épp karácsony szent éjszakáját megelőző este elkészült végre egy egész kosárnyi szivárványszínű lábbelivel. Felöltözködött hát jó melegen, vastag csizmát húzott, majd hatalmas kosarával a karján elindult a kerek mezőre, a kerek erdőbe kis barátaihoz. Egyetlen kis vacok, fészek, zug, kotorék, vagy búvóhely sem kerülte el a figyelmét. Mindenhova bekukkantott, s látogatása bizonyítékaként ott hagyott néhány pár szivárványszínű zoknit. Nagy volt ám az öröm másnap reggel, mikor a kis állatkák felébredtek, s megpillantották a világ összes színét maguk előtt egy-egy pár puha pamut zokniba csomagolva. Azonnal felpróbálták az ajándékokat, s vackuk mélyén vidáman játszadoztak benne egész álló nap.

Estefelé azonban ismét hullani kezdett a hó. Szép, kövérre duzzadt hópelyhek lepték be nagyanyóka előző napi lábnyomait. A takaros, zsupp tetős, kerek, kicsiny kis házikó is szinte alig látszott ki az addigra vastagra duzzadt dunyha alól. Nagyanyóka a melegre fűtött búbos kemence sarkában dudorászgatott, ölében összegömbölyödve dorombolt a Mirci cica. Már el is bóbiskolt, mikor éjféltájt halk motoszkálásra lett figyelmes. Kicsinyke ajtajának szeglete felől hallotta a neszezést. Lassan odacsoszogott hát, hogy szemügyre vegye, mi történhetett odakint. Szélesre tárt ajtajában akkor megpillantotta szivárványszínbe öltözködött kis barátait, mancsukban, csőrükben egy-egy almával, dióval, mogyoróval, néhány ág csipkebogyóval. Azonnal megtelt a kicsiny kis kunyhó a párolt alma zamatos illatával, melyet a szegfűszeg és a fahéj tett még finomabbá. Forró tea, finom kalács minden vendégnek jutott bőségesen. Nagyanyóka pedig vidáman dudorászott kedves kis barátainak körében egész éjjel.

Ez volt nagyanyóka legcsodálatosabb napja ebben az évben. Ez volt az állatok legszebb karácsonya azon a vidéken. Ott, a kerek mező kicsi szélén, a kerek erdő kezdeténél, ahol a nyuszikák is ugrándozva bújócskáztak a lehullott őszi falevelek között, s a sünök összegömbölyödve pihentek az avartakaró alatt. Még most is ott áll az az igen takaros, zsupp tetős, kerek, kicsiny kis házikó. Ugyan, csak apróka ablakai, piciny ajtaja, parányi szobái vannak ennek a kicsiny kis házikónak, de vendégváró, meleg szeretete, – mely a szivárványszínű pamut zoknikba költözött azon a téli estén, – örökre naggyá tette ezt a varázslatosan barátságos kis otthont.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s