Turi Krisztina: Margaréták

Távol a város zajától, egy védett, eldugott réten nyílnak a világ legszebb virágai. A mező egyik oldalán meredek sziklafalban ér véget, melyet a tenger szünet nélkül ostromol. A mezőt nem láthatta akárki. Ha valaki el akar ide jutni előbb át kell verekednie magát egy sötét és sűrű erdőn. Ezt nem mindenki tenné meg, de Léna mégis megtette minden egyes áldott napon. Hiszen ez volt a lány kedvenc helye az egész világon. Léna magába zárkózott, álmodozó és szégyenlős leányka volt, akivel soha senki sem beszélt és mindig bántották. Nem volt egy barátja, sem testvérei. A mezőre egyik sétája során talált rá teljesen véletlenül. Azóta minden áldott nap eljön ide, leül a virágok közé és elmondja, mi nyomja a lelkét. A lány úgy érezte, hogy a virágok meghallgatják, és ha a szél zúgott, akkor meg olyan, mintha válaszoltak volna neki. Léna ma is lement a mezőre, mint mindig, de a megszokott, mező helyett egy meglepő dolgot látott. A szép virágok helyett csak a nagy csupasz, kopár rét várta. Az összes margaréta elvirágzott. Néhol még játszott a szél pár szirommal. De a mindig fehér mező most olyan ijesztő volt. Olyan volt, mintha meghaltak volna a virágok. Léna lassan odasétált a rét közepére és körbenézett. Nem tudta elhinni, hogy a kedvenc helye, az ő menedéke, ahol senki sem ítélte el, most a szeme láttára válik álomból rémálommá. A szeméből kicsordult egy könnycsepp, végig gördült az arcán és mielőtt földet ért volna, a tenger felöl, fújó hideg sós szellő felszárította, és ezzel egy időben lefújta a fejéről a kalapját is, ami pont egy fiú lába előtt ért földre, aki pont abban a pillanatban lépet ki a fák mögül. Mikor a lány megfordult és meglátta, megszeppenve nézte a srácot. A fiú lehajolt, felvette a földről a kalapot, odament hozzá, megállt tőle két lépesre és odanyújtotta neki és ránézett a leánykára.
– Azt hiszem, ez a tied, ha nem tévedek.
A lány bátortalanul nyúlt a kalapért, és lassan elvette tőle. mintha félne, hogyha hirtelen venné el tőle összetörik. Lassan elment mellette és megindult az erdő felé, még mindig a fiúra nézve. Aztán lassan megfordult és belépett a sötétségbe. A fiú pedig csak állt és nézte, hogy hogy távolodik egyetlen igaz szerelme. Mert ez a fiú is az óta járt a mezőre, mint a leányka. Csak a lány nem tudott róla. Tudta mi bántja és mi teszi boldoggá. – Boldoggá tudod tenni. Menj utána. – Mi sem volt egyszerűbb. A fiú futásnak eredt. – Szeretem öt. Nem veszíthetem el. – Tűvé tette az egész erdőt hogy megtalálja, de elvesztette. Már éppen feladta volna, mikor kiért a sűrűből, mikor meghallotta a lány keserves sírását. Elindult a hang irányába és meg is találta. Amikor megtalálta, a földön ült és a kalapját maga mellé téve lehajtott fejjel sírt. Megpróbált közelebb lépni, de rálépett egy faágra, ami hangosan reccsent. A lány felriadt körbenézett és mikor végre rálelt, a tekintete ellágyult. Fel állt és elkezdett felé rohanni. A fiú is ugyanezt tette és mikor elérték egymást egymás nyakába borultak. Mindkettejükből kitört a sírás. Mikor végre egy kicsit megnyugodtak elhúzódtak egymástól. Egymás szemébe nézetek. Megcsókolták egymást és már tudták, hogy végre egymásra találtak, és soha nem kell egymástól külön lenniük. Mikor elváltak az ajkaik, kézen fogták egymást és kisétáltak az erdőből.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s