Árvai János: Újra együtt

Ment, mendegélt búsan a „Ka”,
Senki sem tudta mi baja.
Földig lógott kicsiny orra,
Olykor bizony megtaposta.
Látta ám ezt a töppedt Pont,
S mindjárt tudta, hogy nagy a gond.
Oda gurult nyomban mellé,
S kedvesen biccentett felé.

„Mondd el nekem, mért keseregsz,
S itatod az egereket?
Segítek neked, de ne félj,
Halljam tehát a bús meséd!”

„Sírdogálok lankadatlan,
Szívem hasad nagy bajomban.
Mondd meg nekem, mert nem tudom,
Hogy vajon én ki is vagyok?
Támpontom csupán egy van,
S az nem sok. Nevem vége Ka.

Meglepődött a pici Pont,
De azonmód elgondolkodott
E borzasztó tragédián,
S fölütött egy enciklopédiát:

„Ró-Ka, Macs-Ka, Bi-Ka, Bé-Ka?
Boró-Ka, Csicsó-KA, Bar-Ka?
Ördögfió-KA lehet Angyal-Ka?
Ré-ka vagy tán Heuré-Ka..?”

Ám hiába sorolta mindet el,
Jót közöttük még sem lelt.
Ezért tovább törte a kobakját,
S körül járta a problémát:
Adott egy lény, elég vékony,
Az emléke is illékony,
Azt sem tudja kinek a fia
Csak az lehet, AMNÉZIA.

„Én csupán egy embert ismerek,
Aki talán segíthet neked.
Ő nem más, mint Bojtorján,
A kerekerdei boszorkány.”

Így hát út útba ért a talpuk alatt,
Ahogy loholt a kis csapat,
Így nem is kellet csupán egy hét,
Hogy végre föltűnjön a cél,
Egy romos és aprócska ház,
Ahol azonban állt a bál,
Hiszen Bojtorján kénkő-szava
Csak úgy keringet a lombok alatt.

A vándorok ijedten nyeltek is egyet,
De beléptek mind a ketten.
Bent a szobában nagy volt a bűz,
Hisz csak úgy lobogott a tűz.
Fortyogott a feneketlen üst,
S szállt belőle a fekete füst.
A boszorkány meg dúlva-fúlva
Egyre csak a ládát túrta.

„Veszett kutyák vére hulljon!
Béka mája megbarnuljon!
A kincsem megkerüljön,
Vagy menten megőrülök!”

A keresésben úgy elmélyedt,
Hiába köszöntek a vendégek!
Ezért hát a töppedt Pont,
Mérgében nagyot toppantott.
Meg is rettent Bojtorján,
Hogy a földön találta magát!
Nem tudta, ki lehet az a galád,
Aki vele ilyen rútul elbánt.

Haragvón kelt föl hát a földről,
S odakint egy villám dördült,
Hangosan süvített a szél,
Menten pusztító vihar kélt!
Ámde hirtelen vidám kacaj
Törte meg az égi csatazajt,
S könnyes szemmel ölelte meg
Az amnéziás idegent:

„Egek Ura, tüzes szikra!
Megvagy végre Varázs PálciKa!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: