Kertész Luca: A váratlan barátság

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű szép és okos lány. Ellának hívták és az anyukája a híres-neves Hófehérke volt.  Szülei nagyon óvták és féltették a gonosz mostoha lányától, mert meggyőződésük volt, hogy Maja –  mert hogy így hívták a mostoha egy szem lányát – szintén gonosz, mint az anyukája.
Ella magányosan, barátok nélkül élt a palotában. Vágyott a társaságra, ezért nagyon várta a minden évben megrendezett tánc versenyt,  amit a születésnapjára rendeztetnek szülei, hogy vidáman töltse azt a napot. Közeledett a várva várt esemény. Szebbnél szebb és ügyesebbnél ügyesebb hercegek és hercegnők érkeztek a világ minden országából a versenyre és mindegyikük győzni akart. Senki sem beszélgetett Ellával, minden résztvevő csak magával foglalkozott: milyen a ruhája és a haja, csupa dicsekvő és fennhéjázó úri társaság. Irigyek és féltékenyek voltak Ellára, akinek tánctehetsége világhírű volt, eddig szinte minden versenyt ő nyert. Csendesen és szomorúan nézte Ella a pletykálkodó herceg kisasszonyokat amikor odalépett hozzá egy kedves és szép lány. Illedelmesen bemutatkozott és elmondta, hogy ő lesz az esti versenyen az énekes.
–    Milyen tánccal lépsz fel este? – kérdezte az énekesnő, akit Majának hívtak. Bizony ám, ő a gonosz mostoha lánya, de ezt senki sem tudta.
–    Ezt csak neked mondom el, a többiek nem tudják, de én a zsűri egyik tagja leszek és csak versenyen kívül mutatok be egy balett táncot. Mégis undokok velem a többiek, nincs egy kedves szavuk sem hozzám.
–    Van kedvenc dalod? Ha szeretnéd, elénekelem neked.
–    Hát megtennéd? Hogy te milyen kedves vagy!
A két lány egész estig beszélgetett, ismerkedtek és nagyon megkedvelték egymást. Igazi barátság kezdett el kialakulni kettőjük között. Elröpült az idő, alig tudtak elkészülni a verseny kezdetére. Egymás után léptek fel a vendégek, mindenki nagyon ügyes volt, de a francia herceg előadása tetszett a legjobban nemcsak Ellának, hanem a zsűri minden tagjának, így ő lett a győztes. Ella és Maja az egész estét végig beszélgették, szomorúan búcsúztak el. Maja összepakolta holmiját. Eközben Ella nagy lépésre szánta el magát. Elhatározta, hogy nem hagyja eltűnni egyetlen barátját, mert akkor ismét a magány vár rá és a szomorúság. Elrejtőzött hát Maja hintajában és senki nem vette észre. Majd csak jó sokára, az ország elhagyása után bújt elő. Maja cseppet sem haragudott rá, hiszen ő is nagyon megkedvelte Ellát és nem szívesen hagyta ott. Izgalmasan töltötték a napokat és testvérként szerették egymást. Maja azonban egyre inkább úgy gondolta, hogy Ellának haza kell térnie a szüleihez, hiszen nagyon aggódhatnak érte. Így is volt. Az egész országot átkutatták már Ella után. A keresésben a francia herceg is részt vett, mert titokban szerelmes volt Ellába. Ő bukkant aztán a két lány nyomára és közösen sikerült meggyőzniük Ellát, hogy menjenek vissza Hófehérkéhez. Ella szülei megbocsátottak, tudták, hogy hiba volt ennyire félteniük és szinte bezárva tartani lányukat. Megköszönték Majának és a hercegnek,  hogy hazavitték lányukat. Ekkor derült ki, hogy kicsoda valójában Maja. Mindenki elismerte, hogy nem szabad ismeretlenül elítélni senkit, esélyt kell adni arra, hogy megmutathassuk kik vagyunk valójában. Hálából felajánlották Ellának, hogy éljen velük a palotában a továbbiakban.
Telt múlt az idő, Ella és Maja igaz barátok maradtak. Egyre gyakoribb vendég volt Hófehérkéjék palotájában a francia herceg és az öccse. A fiatalok egymásba szerettek és pár év elteltével kettős esküvőt tartottak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak egymás szomszédságában.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s