Szegedi Fruzsina: Találkozás a cumimanóval

Luca majdnem 3 éves kislány volt, és mint a legtöbb kisgyereknek, neki is volt alvókája. Van, aki plüsskutyával alszik, van, aki egy rongyocskával, és van, akinek semmi nem kell, de azért nyugtatásképpen az ujjacskáját a szájába veszi, és úgy alszik el.
Lucának cumija volt, ami mindig elkísérte este az ágyacskájába, és ez biztosította számára a nyugodt éjszakákat. Ha valami oknál fogva a cumi kiesett a szájából, Luca rögtön felébredt és gyorsan a keresésre indult. Persze úgy, hogy egyből anyát hívta segítségül, mert hát Luca nem lát a sötétben, de anya igen, és anya mindig, minden körülmények között megtalálja a párna alá gurult cumit. Szóval ez az alvó holmi rendkívül fontos, és Luca imádott cumizni.
Egy szép tavaszi napon Luca az anyukájával kiment a közeli játszótérre, ahol nagyon sok barátja volt. Többek között Emma is, akivel – igaz egy picit fiatalabb volt Lucánál – jókat játszottak együtt. Emma odarohant Lucához és büszkén mesélte:
–    Nagylány lettem! Képzeled Luca, igazi nagylány!!!
Luca csodálkozva nézett, mert oké, hogy „nagylány”, de ő semmi változást nem látott Emmán tegnaphoz képest. Emmának ugyanolyan rövidke, szöszke haja van, kerek pofija, és még mindig kisebb egy fél fejjel. Így mondta:
–    Nagyon jó Emma, de miért? Mitől lettél te nagylány? Én semmit sem látok rajtad.
És ekkor Emma kihúzta magát és úgy válaszolt:
–    Tegnap este óta nincs cumim. Végleg elvitte, és én igazi nagylány lettem.
–    Ki vitte el? – kérdezte Luca.
–    Hát a cumimanó! De most már gyere, menjünk csúszdázni! – válaszolta Emma és már szaladt is a nagy csúszda irányába.
Luca teljesen megdöbbent. Rohant oda anyukájához, hogy elmesélje mi történt, és valaki magyarázza el neki ezt a cumimanó dolgot.
–    Persze Kicsim ez így van. A nagylányok nem cumiznak. Szerintem hozzád is eljöhetne már ez a cumimanó, mert már te is elég nagy vagy ahhoz, hogy ne cumizzál éjszaka – mondta anya.
–    Értem anya! És mit kell tenni ahhoz, hogy jöjjön a cumimanó? – faggatózott tovább Luca.
–    Dönteni kell! Ez a legfontosabb. Ha eldöntötted, hogy tényleg oda adod a cumidat, jön majd a manó magától és elviszi. Persze cserébe biztos kapsz majd tőle valami kis jutalmat. Mert ez nagyon nagy dolog, és ezt mindenki tudja.
Luca egész nap ezen gondolkozott és döntött. Délután keresett egy helyet, ahol elhelyezi majd a cumiját, így ha jön érte a manó, nem kell sokáig keresgélnie. Az ágyában a párnájára tette a cumit és várt. Nem kellett sokáig várnia, már halotta is a kaparászást az ablaknál, és ahogy közelebb lépett meg is látta a kis manócskát, aki akkora volt, mint Luca mutatóujja, és hosszú pöttyös sipkát viselt. A manó nagyon sietett, gyorsan odaszaladt a cumihoz, felkapta és berakta a sipkájába, majd lerakott egy szelet csokit a párnára, és futott is vissza az ablakhoz. Luca alig bírta megállítani.
–    Várj! – szólt utána Luca. Miért sietsz ennyire, még csak nem is köszöntél nekem! És lenne egy csomó kérdésem is. Például hova viszed a cumimat, és mit kezdesz vele? – kezdett bele Luca a faggatózásba.
–    Oh! Bocsánat. Csak nagyon sietek. Tudod, régóta csinálom ezt a szakmát, és jobb, ha gyorsan elviszem a cumidat, mert a végén még meggondolod magad. Akkor meg feleslegesen jöttem, és csak raboltuk egymás idejét. – mondta a manó.
–    Jó, de hova viszed, és mi az, hogy szakmát? Kérlek, válaszolj, ígérem, nem gondolom, meg magam, nagylány szeretnék lenni! – kérte Luca.
–    Na, jól van. Ha szeretnéd, elmesélem, végül is egy picit én is pihenhetek.
És a manó erre elmesélte, hogy amikor egy gyerek eldönti, hogy többé nem akar cumizni, ő jön és elviszi a régi cumit a „Cumimanók Műhelyébe”, ahol a régiből új cumit varázsolnak. A cucli részét teljesen kicserélik, a mintákat újrafestik, már kész is az új cumi, ami egy újszülött kisgyerekhez kerül majd.
–    De jó! Akkor az én cumim is újra egy babához fog kerülni, aki majd boldogan cumizhat! – örült Luca. És mi az, hogy szakma? Arról is mesélj! – kérte tovább Luca.
–    Tudod, amikor a manók és tündérek tíz évesek lesznek, el kell dönteniük, hogy melyik szakmát választják, és hogy miben fogják az embereket segíteni életük végéig. Vannak kócmanók, zoknimanók, hisztimanók, mikulásmanók, és mint én is, cumimanók. De még sorolhatnám, olyan sokféle manó van. Mivel nem szeretek éjszakázni ezért én nem lettem volna jó kócmanó. A dacos kisgyerekekhez nagy türelem kell, így hisztimanó sem szívesen lettem volna. Mikulásmanónak jó lett volna lenni, de ott nagyon nagy a túljelentkezés. Mivel én is cumiztam kicsi koromban, tudom, hogy milyen nehéz megválni a cumitól. Ìgy abban szerettem volna segíteni a gyerekeknek, hogy könnyebb legyen a cumitól való elválás. Hát cumimanó lettem. – mesélte a manó.
–    Viszont el ne áruld, hogy a csoki tőlem van! Főleg ne a fogtündérnek! Mert még azt hiszi miattam lesz lyuk a fogacskádon. Pedig arról a fognyüvőmanók tehetnek. Velük senki sincs jóban, csak bajt csinálnak. De unalmas is lenne a manóélet, ha mindenki csak jó lenne! Na, de most már tényleg sietnem kell, köszönöm a cumit és örülök, hogy nagylány lettél! – mondta a manó és szaladt is az ablakhoz.
–    Köszönöm a csokit! – válaszolta Luca és elköszönt aprócska barátjától.
Ezután Luca visszahuppant ágyára, büszkén megette a csokiját, és közben hatalmas büszkeség töltötte el, hogy végre ő is nagylány lett.

Reklámok

Szegedi Fruzsina: Találkozás a cumimanóval” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Drága Fruzsi,
    Nagyon édes, színes mese, gratulálok! Legjobban a manó szakma sokszínűsége tetszett, a fognyüvőmanó pedig egyszerűen zseniális! 😀 Blankánál mindenképp bevetem.

  2. ez tényleg egy igazi bátorító mese minden csöpségnek, akik egyes dolgoktól való leszokást nagyon nehezen élnek meg!nálunk nincs cumi, de van más amihez ezt a mesét felhasználom.:):):

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s