Balázs Sámuel: A h á r m a s ú t

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy apa és annak egy fia.   Az apa asztalosmester volt, és szerette volna, ha a fia is folytatja a mesterségét. De a fiúnak nem volt kedve hozzá. Inkább világot akart látni, szerencsét próbálni. Elmondta az apjának, hogy mit gondol. Az apa kérlelte, hogy maradjon, de a fiú hajthatatlan volt. Nehéz szívvel, de mégis elengedte. A fiú ment, mendegélt, amíg egy hármas úthoz nem ért. Nem tudta, hogy merre menjen tovább és mivel esteledett, ezért lefeküdt a fűbe, hogy aludjon a dologra egyet. Egy jobb, és szebb otthonról álmodott. Amikor felébredt fogott egy levelet, feldobta a levegőbe, és amelyik útra fújta a szél arra ment tovább. Sok évig vándorolt erdőn-mezőn át, és amit a természet adott, azt ette. Végül egy várhoz ért. A vár előtt nagy fekete sereg gyülekezett. A sereg élén egy pökhendi alak állt, aki azt kiabálta a várba, hogy ha valaki legyőzi őt, akkor elkotródik a sereg. Ezt meghallotta a fiú és oda állt a vezér elé.  – Én kiállok ellened, ha adtok egy kardot.  Kapott egy kardot, így elkezdődhetett a küzdelem. Egy álló napig harcoltak, amíg a fiú szíven nem döfte a vezért. Erre a sereg úgy megijedt, hogy futott, ahogy csak a lába bírta. A király kijött a várból és azt mondta neki:  – Édes fiam! Bátorságodért hozzád adom a lányomat és neked adom a fele királyságomat. A fiú örömmel elfogadta a király ajánlatát.  Elindultak együtt a várba és az éljenző nép melléjük szegődött. A tömegben meglátott egy házat és azon egy táblát. Az volt ráírva: asztalos. Visszaemlékezett az apjára, a szegény asztalosra és nagy honvágya támadt. Inkább ezt mondta a királynak:  – Felséges királyom sajnos nem fogadhatom el az ön ajánlatát, mert nekem van egy apám, akinek gondját kell viselnem.  A király megértette a fiút, hiszen ő is apa volt. Amikor haza ért, gyászban találta a falut. Szembe jött vele egy öregasszony. Érdeklődött tőle, hogy miért van gyászban a falu.  – Az asztalosnak meghalt a felesége, és épp, most amikor a legnagyobb szüksége lenne, nincs itt a fia. A fiú nagyon elszégyellte magát. Az apja kint ült a verandán egy régi romos széken. Amikor meglátta a közeledő fiát elébe szaladt. A fiú szívből bocsánatot kért. – Apa nem haragszol rám? Az apa könnyek között válaszolta: – Miért is haragudnék rád? Hiszen sokszor azért megy el az ember, hogy hazataláljon.

Vége.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: