Kádár Jeremi: Mohó Pista

Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer egy Pista,
de nem egy akármilyen Pista,
ha nem egy mohó Pista!

Volt ennek a Pistának,
egy fényes szép medálja,
mi csillogott nappal és éjjel,
és fényét soha sem vesztette el.

Egyszer aztán megesett,
hogy Pista kívánt egyet.
Este volt már késő éjjel,
az égen csillagok sorakoztak nagy fegyelemmel.
És mit látott, mit nem,
kívánsága teljesült szépen.
Viszont ennek megvolt az ára,
az égen egy csillagnak kialudt a lángja.

Persze volt ennek magyarázata,
Pista fényes ezüst medálja,
minek most végre működött,
a hihetetlen varázslata.

Az égen persze még maradt csillag,
maradt elég sok kívánságnak,
csakhogy Pista nem tudta,
hogy ha minden csillagot elkívánnak,
akkor aranyszoborrá válna,
ki azokat elkívánta.

Ezért Pista mit tett volna,
ha nem kívánságait akarta volna,
kívánt ő magának minden jót,
többek között paripákat, s hintót,
kastélyt, ezüstfolyót,
birodalmat, és nagy kacagást,
a tetejébe pedig egy szép királylányt.

A csillagok viszont fogytak és fogytak,
s egy éjszaka alatt,
egytől-egyig elfogytak.
Így történt hát meg,
hogy a csillagokat elkívánta,
s aranyszoborrá vált a Pista!
Nem kellett volna hát mohónak lennie,
egy királykisasszonnyal be kellett volna érnie.
Most viszont itt a vége,
hát akkor fusson is el végre.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s