Kállai Réka: A felfuvalkodott tojás

Volt egyszer egy tojás, aki tudott beszélni. Ez a tojás nemcsak szövegelni tudott, hanem tanácsokat is szeretett osztogatni. Egész nap csak üldögélt a téglafalon és áldozatot keresett, akinek tanácsokat osztogathat.
Meglátott egy csigát. Odagurult hozzá és azt mondta neki, hogy gyorsabban haladjon, mert sehová nem ér oda időben. A csiga erre megsértődött és odébb csúszott. Az „okostojás” azt hitte, hogy ő milyen jól eligazította, büszke volt magára.
Visszaült a téglafalra és nézte a naplementét. Hirtelen megpillantott egy könyvet, ami éppen magát olvasta és nem látta a tájat. Odament hozzá, és azt mondta neki, hogy ne a könyv lapjait nézze, inkább csodálja meg az alkonyt. Azt is a könyv fejéhez vágta, hogy üljön át másik padra, minél messzebb tőle.
Erre a könyv ezt válaszolta:
-Te ülj máshová és akkor nem foglak zavarni!
A sértődött tojás erre átült a túlsó szélére a falnak, de akkor már késő volt, a nap nyugovóra tért, nem látott semmit.
Mikor hazafelé vette az irányt, megpillantott egy gyönyörű tojáslányt, majd odagurult mellé. A lány már hallotta hírét, és megkérdezte tőle, hogy őt is meg akarja-e sérteni, mert akkor inkább fáradjon arrébb…
A tojás így felelt:
– Nem, nem tanácsot akarok osztogatni, hanem kérdezni szeretnék!
Erre a kislány felfigyelt és azt gondolta magában:
– Pont ő akar kérdezni?? Ráadásul tőlem?
Aztán megszólalt:
– És mire vagy kíváncsi?
A tojás így felelt:
– Te tudod, hogy miért akarok mindenkinek tanácsokat osztogatni?
– Mert csak magaddal foglalkozol, más nem érdekel!
A tojás elgondolkodott tettein, megígérte, hogy soha többet nem akar más életébe beleavatkozni.
Reggelig beszélgetett a két tojás, majd összekoccantak és széttörtek. Reggelre ízletes rántotta lett belőlük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s