Liszi Kinga: Hát minden él?

Az egész este kezdődött. Liza egyáltalán nem tudott aludni. Félt. Ugyanis a konyhából sutyorgást és halk nevetgélést hallott. Kiabált már anya után is apa után is de mind a kettő azt mondta:
– Értsd már meg kicsi szívem, hogy aludni szeretnénk!
Liza ebből arra következtetett, hogy csak magára és barátaira számíthat.
Másnap reggel az iskolában elmondta barátainak szóról-szóra, hogy mi történt este.
– Hisz ez rettenetes! – mondták.
– De először is – mondta Dini – muszáj kiderítenünk, hogy kik azok!
– Biztos szellemek! – mondta Dzsesszi.
– Ne ilyesztgesd szegény Lizát Dzsesszi! – torkollta le Andor.
– De én félek! – mondta Beni.
Én is, én is mondták a többiek is.
– És mi van ha a szemébe nézel és kővé dermedsz? – kérdezte Dzsesszi.
– Olyan nem történhet soha, vagy ha mégis, akkor is csak egy rossz álom lehet. – ragadta a szót magához újra Dini.
De sajnos becsöngettek és ezért félbeszakadt a beszélgetés. Óra után folytatták.
– Rendezzünk pizsibulit. – mondták.
– Ez szuper! Tehát a terv a következő: Liza, nálatok „alszunk” aztán este, természetesen csak ha anyukádék elaludtak, akkor kiderítjük hogy kik azok! – mondta Beni.
– Ebben meg is egyeztünk! Most már csak azt kell kitalálnunk, hogy mikor tartsuk – mondta Liza.
– A hétvége mindenkinek jó?- kérdeztdte Dini.
– Igen!- hangzott minden felől.
– Oké, akkor hétvégén, na csá! – mondták aztán ment mindenki a maga dolgára.
De ez a hét úgy elszállt, mint a gondolat. Itt a hétvége és a pizsibuli ideje. Itt az alvás ideje.
– Anyáék már alszanak. – állapította meg Liza.
Síri csöndben hallgatóztak.
– Mi ez a zaj? – kérdezte Andor.
– Most kiderítjük kik azok! – mondta teljes eltökéltséggel Dzsesszi.
– Oké, akkor kezdjük.
Lábujjhegyen osontak ki és Andor kinézett a konyhába. A többiek követték példáját.
– Ezért volt ez a nagy fölhajtás? – kérdezte Beni.
– Psssszt! – mondta Dini – még meghallják!
De sajnos már késő volt, észre vették őket. El akartak szaladni de az ijedtségtől földbe gyökerezett a lábuk. A furcsa izék némán közeledtek feléjük. Úgy látszott hogy nagyon de nagyon mérgesek. A gyerekek nem hittek a szemüknek. A konyhai eszközök voltak azok, akik minden este életre keltek. És amikor már Beni majdnem szívrohamot kapott az ijedtségtől akkor a kancsal kancsó megszólalt:
– Most megeszünk titeket!!!
– Dehogyis csak viccelt! – röhögcsélt egy koszos tányér. Nehogy komolyan vegyétek!
A gyerekek tátott szájjal nézték őket.
– Mit bámultok? Nem láttatok még tál bált? – kérdezte fontoskodva a vízcsap.
– Még megijesztitek szegénykéket! – mondta a vasaló. Gyertek ti is bulizni! Ma van a 100. szülinapom.
Bár a gyerekek furcsálták, de azért remekül szórakoztak. Az ananászlé a serpenyővel táncolt, Andor jól elbeszélgetett a krumplihámozóval, Liza egy kuglófsütővel táncolt egész este. Dini, Dzsesszi és Beni a székekkel társasoztak.
Reggel azt hitték, hogy csak álmodták az egészet, annyira hihetetlennek tűnt.
– De nem furcsa, hogy mindannyian ugyanazt álmodtuk?…

VÉGE

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: