Makkai Pálma: Arany és Ezüst

A ceruzagyár igazgatója meg akarta lepni a gyerekeket eddig nem létező színekkel.
Új színeket találni nagyon nehéz feladat volt, hiszen addigra már felfedezték az összeset. De az igazgató különlegeset; a színek királyát és királynőjét akarta megalkotni. Így a legnemesebb fémekről mintázta őket, amikből bármit csináltak, tökéletesre sikerült.
Majd megszülettek. Pompásan néztek ki. Külsejük ragyogott, hegyük csillogó csíkot húzott a papíron. Méltón viselték nevüket: Arany és Ezüst.
Becsomagolták őket a többiek mellé.
–    De szépek vagytok!-ámultak a színek.
–    Bizony, mi azok vagyunk.-válaszolták kórusban.
–    Mintha a testvérem lennél!-nézett végig Sárga Aranyon.
–    Testvérek?-elfintorgott.-Nem hasonlítunk. Minden, ami fontos, olyan színű, mint mi, ezért mi is fontosak és értékesek vagyunk. Míg ti egy gyermek kezében el fogtok használódni, mi örök darabok leszünk.- jelentette ki.
A ceruzák le hajtották hegyüket. De úgy gondolták, Arany és Ezüstnek igaza van.
Kis idő múlva fényesség áradt befelé.
‒    Cínes Ce -lucák!-kiáltott egy kis emberke.-De cép!-vette ki a dobozból Aranyt és Ezüstöt. Rajzolt velük pár vonalat, de rögtön kitört a hegyük.
Az asztalon sok minden volt. Vonalzók, radírok és papírlapok hevertek szerteszéjjel. De  valami ki magasodott közölük. Távolról mogorva monstrumnak látszódott. Félelmetes szürke száját zöld borítás vette körbe. Alul fekete kopott tartályában színes forgácsok hevertek. Hátul fekete karja mozdulatlanul állt. Látványa tiszteletet parancsoló volt még Arany és Ezüst számára is.
A gyermek odament, a Hegyezőbe tette őket.
‒    Üdvözöllek benneteket!-köszöntötte őket.-Még soha nem láttam ilyen különleges ceruzákat! Biztosan sok szép képet fogunk tőletek látni.
‒    Mi nem akarunk rajzolni!
‒    Akkor mit szeretnétek csinálni?
‒    Halhatatlanok akarunk lenni!
Az Öreg majdnem kiköpte őket, annyira nevetett.
‒    És hogy szeretnétek halhatatlanok lenni?
‒    Kitörjük a hegyünket. Ha látja, hogy minket nem lehet kihegyezni, félre fog tenni.
‒    Így csak el fogtok fogyni!-állapította meg.
A gyermek elkezdte hajtani a kart, a ceruzák, mint könnyed táncosok, a tengelyük körül forogtak, és a hegyező pengéje faragta őket. A végén keresztbe törték magukat.
‒    Anna! A Cépek kitolnek!
‒    Most vettem őket, és máris el lenne törve a belük?-jött a szobába anya mérgesen.- Szépek vagytok, de így semmi hasznotok nincsen.- állapította meg-Elvarázsoljuk őket?
‒    Igen!-kiáltott a gyermek.
Elkezdték tekerni először lassan, s ahogyan egyre kisebb lett Arany és Ezüst, úgy egyre gyorsabban mindaddig, míg teljesen puha aranyezüst csillámmá nem váltak.
‒    Gyere ki, rajzolni.-mondta anya.
A gyermek megragadta a színes készletet és kiszaladt. A terasz közepén egy asztal és egy szék várta őket. Feltérdelt, elővett egy papírt, ki vette a dobozból a maradékot ceruzákat.
‒    Ecek i cép cínnek!
Tekintette ragyogott, kezébe vette a Kéket, vonalat húzott vele. Majd a pirosat. Rajzolgatott.
Egy virgonc szél barázdát fésült a gyermek hajába, mikor elsuhant mellette. Az asztal irányába tartott. A hegyező mögött íves kanyart vett, megsimogatta fém vázát.
‒    Tégy velük belátásod szerint.-suttogta az öreg.
Kinyitotta tartályát, a szél kiemelte arany-ezüst porát, mely fátyolként szállt a magasba. A gyermek fölé lebegett. Ő feltekintett, valami a szemébe esett. Csillámpor szitált az égből. Ő pedig táncolt az aranyezüst eső közepén. A ceruzák felfelé nyújtóztak, mert ők is látni akarták a csodát. A fátyol lassan elfogyott. A szél tova állt.
A gyermek körül minden csillámlott; az asztal, a rajza, a ceruzái. Ők is egymásra csodálkoztak, fényes ruhát kaptak és a hegyük színesen csillogott. Különlegesek lettek, és a gyermek megőrizte őket örökre.
Azt a délutánt soha egyikük sem felejtette el. Arany és Ezüst, akik megajándékozták őket varázslatukkal, szívükben éltek mindörökre.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s