SŐRÉS VAJK: A SZEGÉNY LEGÉNYBŐL LETT KIRÁLYFI

A feneketlen tengeren  túl, és túl a gyémánthegyen, élt egyszer egy ember, aki olyan szegény volt, mint a templom egere. Egyetlen vagyona a házikója volt, amiben  fiával, Ábellel éldegélt. Egyik nap a  fiú  azt mondta édesapjának:
– Édesapám! Elmegyek szerencsét próbálni, és bizony addig haza nem térek, míg azt meg nem lelem!
A szegény ember megölelte fiát és  útjára engedte. El is indult a legény, batyuját vállára kapva ment, amerre az orra vitte. Miközben ment, mendegélt egyszer csak elért egy rengeteg erdőhöz. Ahogy beért az erdőbe, egy  terebélyes almafa tövében sírást hallott. Lenézett a földre, és láss csodát, egy kis sünt pillantott meg. Keservesen sírt szegény, így hát megszólította:
– Kis sünike! Miért sírsz ilyen keservesen?
– A nevem Szuri, és azért sírok, mert eltévedtem, nem találok haza a szüleimhez és a testvéreimhez – válaszolta a süni.
Ábel nagyon megsajnálta a kis sünt, és elhatározta, hogy segít rajta. Ekkor az ösvény mellett pici lábnyomokat vett észre. Rögtön tudta, hogy csakis a süni lábnyomai lehetnek. Követte a nyomokat, és végül rá is talált a sünlakra. Nagyon megörültek otthon a kis csavargó Szurinak, és hálából adtak Ábelnek egy aranyalmát.
– Ha bármikor bajba kerülsz, harapj az almába és én ott leszek, hogy segítsek rajtad! –  mondta Szuri.
A legény megköszönte az almát és továbbment.  Ahogy ballagott, egyszer csak megpillantott egy gyönyörű kastélyt. Amint odaért hangos dobpergésre lett figyelmes.
– Közhírré tétetik, hogy ma az a bátor lovag, aki kiállja a próbát, elnyeri a király gyönyörű leányának a kezét!  S vele együtt a fele királyságát is megkapja. A próba úgy szól, hogy három éjszakán át kell őrizni a király gyümölcsös kertjében álló körtefát, úgy hogy reggelre egyetlen darab körte sem hiányozhat a fáról. Ha a harmadik nap reggelén minden körte a fán marad, akkor a szerencsés vitéz megkapja a királyleány kezét. – kiáltotta a dobos.
Gondolta Ábel, miért is ne próbálhatná meg. Jelentkezett hát a próbára. Rengeteg vitéz, dalia próbára tette magát, de mind elbukott, reggelre eltűntek a körték. Végül Ábelre került a sor.
Első este  Ábel letelepedett a körtefa tövében, és várta mi fog történni. Egyszer csak megjelent egy csodaszép lány. Gyönyörű hosszú szőke haja és csillogó kék szeme volt. Azt mondta a fiúnak:
– Gyere ülj le ide mellém s én éneklek neked szebbnél szebb dalokat!
Ábelt elvarázsolta a lány szépsége és gyönyörű hangja, elálmosodott s egyszer csak mély álomba zuhant. A lány pedig ellopta a körtéket a fáról.
Reggel ahogy  felébredt a legény, rémülten látta, hogy eltűntek a körték. Rájött, hogy csakis a lány vihette el a őket. Megfogadta, hogy második este nem fog elaludni bármi is történjék. Elérkezett a második este. Ismét eljött a lány s újra olyan gyönyörű dalra fakadt, hogy a fiú akárhogy is próbált ébren maradni, mégis elaludt. Reggel amikor felébredt, csak a kopasz fát találta. Szidta magát, hogy lehetett ennyire buta, hogy már megint hagyta magát becsapni. Tudta, hogy ha másnap reggelre üres lesz a körtefa, akkor sosem fogja elnyerni a királylány kezét. Ezért elhatározta, hogy este segítségül hívja tüskés hátú kis barátját, Szurit. Amikor beesteledett, beleharapott az aranyalmába és csodák csodájára megjelent Szuri.
– Nos mily bajba kerültél Ábel, miben segíthetek neked? – kérdezte a kis süni.
– Egy gyönyörű lány esténként elvarázsol a csodálatos énekével, és én mély álomba merülök, míg ő ellopja a király körtéit. Segíts kérlek, hogy meg tudjam őrizni a gyümölcsöket! – mondta Ábel.
– Íme, adok neked egy varázsfuvolát, ha ezt megfújod, a lány táncra perdül, és addig ropja, amíg csak a  lába bírja. – szólt a sün.
Ábel hálásan megköszönte a fuvolát. Elérkezett az utolsó, harmadik este. Jött is a lány, de mielőtt dalra fakadt volna, Ábel elővette a varázsfuvolát és elkezdte fújni. A fuvola gyönyörű hanggal bírt, és a lányt megbabonázta. Rögtön táncolni kezdett, s addig ropta, míg olyan fáradt nem lett, hogy elaludt. Reggel mikor a király kint járt a gyümölcsöskertnél, csodálkozva látta, hogy a körték megmaradtak. Hívatta hát a fiút a trónterembe.
– Édes fiam! Kiálltad a próbát, s az lett méltó jutalmad, hogy megkaphatod kedves leányom kezét és a fele királyságom. – mondta a király.
Rögtön hívatta is a lányát. Mikor a lány belépett az ajtón, Ábel rögtön felismerte, hogy ő volt az, aki minden este eljárt hozzá énekelni és aki ellopta a körtéket. Rögtön egymásba szerettek és       kihirdették a hét határra szóló lakodalmat, ahová Ábel édesapját is meghívták. A szegény ember kicsi házikójából a palotába költözött és boldogan éltek amíg meg nem haltak. Ha a körték meg nem lettek volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: