Bundik Anna és Sándor Eszter: A kötekedő kismanó

Egyszer volt hol nem volt, volt egy falu, ahol élt egy kötekedő kismanó. Hogy ki volt ez a kötekedő kismanó? Hát bizony én! A nevem Csalafinta Minyon.
Egy szép őszi napon iskolás lettem. A szüleim vettek nekem könyveket, vonalzót, füzetet, irkát. Minden gyerek és manó izgatottan várta az első napot az iskolában. Én bizony nem vártam. Tudtam, mert anya megmondta, hogy az iskolába ünneplő ruhában kell menni. Fel kell vennem azt a csúnya fekete kényelmetlen cipőt, aminek még csatja is van? Na nem! Elhatároztam, hogy a kedvenc zöld nadrágomat veszem fel azzal a sárga pólóval, amit még a nagyitól kaptam. Még azt is elterveztem, hogy az egészet anyura fogom. Amikor bejött a tanító néni, rögtön kérdőre vont:
-Te kis Minyon, miért nem jöttél ünneplő ruhában?
-Hát azért, … mert anyu azt mondta, hogy nem kell, és magamtól honnan tudjam?
-Mivel ma van az első nap, nem adok fekete pontot, de máskor figyelj és tartsd be az iskola szabályait! – mondta a tanító néni szigorúan.
Mikor hazaértem az iskolából, mérgesen odaszóltam anyának.
-Anyu, miattad majdnem kaptam egy fekete pontot! Azt mondtad, hogy nem kell ünneplő ruhába menni,  ezért leszidott a tanító néni!
-De kicsim, én mondtam, hogy a szép ruhádat kell felvenni!!! – szólt anyu mérgesen.
-Ez nem is igaz, nem is mondtad!! -dühösen becsuktam a szobám ajtaját.
Egyszer csak benyitott apu.
-Mi a baj, kisfiam? -kérdezte. Talán dühös vagy valakire?
-Hát az igazat megvallva, anyura! Azért, mert azt mondta, hogy nem kell ünneplő ruhába menni.
-Tudom jól, hogy csak kötekedni akarsz, de a legszomorúbb azért vagyok, hogy már hazudsz is, és anyát így megbántod.
-Ez nem igaz, én nem hallottam! -feleseltem vissza apunak.
-Menj lefeküdni!
-Nem akarok aludni!
-Azt mondtam, menj aludni! -apu úgy becsukta az ajtót mint még soha.
Ebből jó nagy balhé lesz, és én szeretem a balhét. -gondoltam magamban.
Reggel felkeltem, és nem akartam iskolába menni, inkább mesekönyvet nézegettem.
Egyszer csak berontott anyu a szobámba.
-Te miért nem vagy még kész? Mindjárt elkésünk az iskolából!
-Azért mert nem akarok iskolába menni! Amúgy sem olyan fontos a tanulás.
-Mi az hogy nem fontos a tanulás? Azonnal kelj fel!
Nagy nehezen felkeltem. Felöltöztem és akaratom ellenére elindultam az iskolába.
-Kezdődik a matematika óra. -mondta a tanító néni.
Jaj ne már, utálom a matekot! -gondoltam magamban.
Már majdnem éhen haltam, ezért beleharaptam a szendvicsembe.
-Órán nem eszünk, ezért fekete pont jár. -dorgált meg a tanító néni.
-Itt még enni sem lehet? súgtam oda a padtársamnak Mini Manónak.
-Még egy figyelmeztetés, és beírom a fekete pontot!
-Jól van na!
-Hogy beszélsz egy tanárral?
Ekkor szerencsére megszólalt a csengő, és én szemlesütve kioldalogtam a teremből. Amikor hátra pillantottam, még láttam a tanító néni szomorú arcát.
-Végre kicsöngettek, már majdnem éhen haltam – szóltam Mini Manónak, és azzal jóízűen beleharaptam a szendvicsembe.
-Milyen óra jön most?
-Olvasás – mondta Mini Manó- Te szereted az olvasást?
-Nem, sőt inkább utálom.
Abban a pillanatban már meg is szólalt a becsöngetést jelző csengő.
-Ilyen hamar becsöngettek?
-Úgy hallom, igen.
-Gyerekek mi volt az utolsó olvasmány? -kérdezte a tanító néni.
Hm, Hm, Hm!!! Én tudom!
-Na akkor mondjad Mini Manó!
-A gonosz manó!!!!
-Igen, az volt. Nyissátok ki a könyvet a 30. oldalon.
Kinyitottuk a könyvet, és elkezdtünk olvasni. Csak olvastunk és olvastunk egész órán. Megszólalhatna már végre az a csengő. Végre megszólalt. Köszönöm manó istenek!.
-Nyomás haza gyerekek -mondta a tanító néni.
Mikor hazaértem, ott állt az ajtó előtt apa.
-Trallala trallala -énekeltem. -Kaptam két piros pontot és egy feketét.
-Miért kaptad a fekete pontot? -kérdezte apa.
-Hát azért mert beírtam két pirosat.
-Miért csináltad ezt kisfiam? Ezt nem lett volna szabad.
-Jó, jó papi nyugodj már le! -mondtam.
-Hogy beszélsz te az édesapáddal?
-Apu, hagyj már békén!
-Ne feleselj! Gyere be a házba!
Aznap este szokatlanul szomorú volt az egész család. Anyának könnyes volt a szeme, apa pedig kicsit se viccelődött velem, pedig azt szeretem a legjobban. Felmentem a szobámba, és unalmamban újra elolvastam a A gonosz manó történetét. Valahogy túlságosan is ismerősnek tűnt a történet…
Rájöttem, hogy ennek a hazudozásnak és feleselésnek nincs semmi értelme és arra is, hogy a szüleimnek ez nem esik jól és, hogy szomorúak, ha rossz vagyok. Az iskolába menet elhatároztam, hogy többé nem leszek rossz, sőt inkább megjavulok.
Az első óra környezetismeret volt.

-Hm, hm, hm! Tudom, Betti néni.
-Jól van Minyonka, nagyon örülök, hogy jelentkezel. Tessék mondjad. Elmondtam az elmúlt óra tartalmát és nagyon sokat jelentkeztem az órán. A tanító néni óra végén nagyon megdicsért és beírt két nagy piros pontot.
Iskola után hazaballagtam. Otthon anyunak elmeséltem, hogy kaptam két piros pontot. Anyu először azt hitte, hogy megint hazudok. Kinyitotta az ellenőrzőmet azután mosolyogva szorított magához. “Megdicsérlek”.
-Elhoztad valaki ellenőrzőjét? -kérdezte apu, mint mindig, most is viccelődve, majd megnézte az ellenőrző elejét. Csalafinta Minyon 1A. -Ez bizony te vagy, rosszcsont, hát tényleg nem hazudtál. Mi történt veled?
-Rájöttem, hogy ennek a hazudozásnak nincs semmi értelme, ezért megváltoztam.
Anyának és apának leesett az álla a csodálkozástól. Azóta is nagyon boldogok, hogy ilyen aranyos fiacskájuk van.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s