Kovács Eszter: A legendás vadló

Nem is olyan régen, a mesék idejében kimentem a testvéremmel játszani az erdőbe. A fák gallyai recsegtek alattunk amerre jártunk. A bokrok közé pedig villámok csapkodtak. Nagyon féltünk. Egyszer csak kiugrott egy farkas a bokorból, utána pedig még négy farkas jött elő a növények közül. Bekerítettek minket és egyre közeledtek. Fogaikat csattogtatták és a szemük vadul csillogott. Még jobban féltünk a testvéremmel. Azt kívántuk, bárcsak eltűnnének az ijesztő állatok, vagy mi repülhetnénk haza anyához és apához. Ahogy ezen siránkoztunk, az egyik bokorból előugrik egy fekete vadló, hátsó lábaira áll, az első lábaival ágaskodva elijesztette a farkasokat. Azok féltek a vadló rúgásától, ezért inkább beszaladtak a bozótba és eltűntek. Miután a ló elijesztette a farkasokat meg akartuk simogatni, de megijedt, felágaskodott és elfutott. Örültünk annak, hogy megmenekültünk, de szomorkodtunk is, mert a ló a kezünktől megijedt. Elhatároztuk, hogy másnap is kijövünk az erdőbe.

– És ha visszajönnek a farkasok is? – kérdezte ijedten a testvérem.
– Ne félts már! – válaszoltam neki. Közben arra gondoltam, ha ezt elárulja anyuéknak engem akkor sem állíthat meg és kijövök a lovamhoz.
– Szia anya! Hol van apa?
– Szia kicsim, apa elment Budapestre dolgozni majd két hét múlva jön haza.
-Anya, majd szeretnék mondani valamit.
– Tőlem most is mondhatod.
– Tudod, kimentünk az erdőbe. Ott megtámadott minket öt farkas.
– Hogy micsoda?
– És tudod mi mentett meg minket? Egy fekete vadló. Ez nem olyan, mint a többi, mert sokkal kecsesebb és bátrabb. Holnap is ki szeretnék menni hozzá.
– Nem mehettek ki az erdőbe a farkasok közé! – válaszolt anyukám szigorúan. És ha visszajönnek a farkasok?

– Az a ló megvédett, majd újra megvéd.
– Na jó, ebből elég lányok! Vacsorázzatok és utána nyomás az ágyba! Holnap iskola lesz.

– Nem vagyok éhes, megyek inkább fürdeni. – válaszoltam anyukámnak. Közben arra gondoltam, de jó lett volna, ha nem mondta volna el ez a kis lepcses. Lefeküdtem, csupa izgalmasat álmodtam a vadlóról. Alig vártam, hogy holnap legyen és elmesélhessem az iskolában a kalandomat. Másnap reggel mindent bepakoltam, anyának megígértük, hogy jók leszünk és elindultunk. Az iskolában Fannitól kérdeztem:
– Fanni, mondhatok valamit?
– Hát persze, amit csak akarsz!
– Tegnap találkoztam egy fekete vadlóval. – kezdtem a mondandómat és töviről-hegyére elmeséltem azt, hogyan mentett meg minket a ló a farkasoktól.
Iskola után a húgomat hazaküldtem, de én az erdő felé vettem az irányt. Örültem, hogy végre újra az erdőnél vagyok. Sokáig sétáltam a fák között és figyeltem minden zajt. Egyszer csak egy tisztáshoz értem, amin egy csapat ló legelészett békésen. Gyönyörködtem bennük egy ideig.
– Ezt muszáj közelebbről is megnéznem! -gondoltam magamban és már mentem is a lovak felé. Köztük volt a tegnapi fekete ló is. Hirtelen futásnak eredt a ménes. Nem értettem, hogy miért futnak el.
– Ha! Azt nem mondtad, hogy idejössz. – szólalt meg a testvérem a hátam mögül.
– Jaj! Nagyon megijedtem. De ti hogyan kerültök ide?
– Ide jöttünk piknikezni. – válaszolták mosolyogva, de tudtam, hogy ez csak ürügy.
– Hugi, ha ezt anyának elmondod, nekem végem. – fogtam könyörgőre a dolgot.
– Csak egy hétig leszel szobafogságban. – mondta, de úgy, hogy közben vigyorgott.
– Na jó, nem mondom el, de akkor te se áruld el, hogy ketchuppal összepiszkoltalak.
Megegyeztünk és hazamentünk. Otthon kérleltem anyát, hogy engedjen el Fanniékhoz. Szerencsére elengedett, így elmesélhettem neki, hogy ma is láttam a lovat. Elmondtam, hogy egy egész ménes van még az erdőben. Nyolc lóból áll és még a fekete vadló. Kitaláltuk, hogy nevet adunk a szépségnek.
– Szerintem Legenda legyen a neve. – javasoltam Fanninak.
– Ez tökéletes! – vágta rá a barátnőm, majd elbúcsúztunk egymástól. Hazafelé vettem az irányt és szedtem a lábamat, mert időben haza akartam érni. A hátam mögül patakopogást hallottam és azonnal megfordultam.
– Jaj! De hiszen ez Legenda a fekete vadló. – gondoltam és örültem, hogy újra látom. Még meg sem néztem rendesen gyönyörű testét, amikor a fák mögül előugrott egy nagyméretű kutya.
– Jaj! Most bajban vagyok! – majd könyörögtem Legendának, hagy üljek fel a hátára, úgy talán megmenekülhetek.
A ló elémlépett, lehajtotta a fejét, én pedig felültem rá. A sörényébe kapaszkodva vágtattunk hazáig. Így tudtam megmenekülni a vicsorgó kutya elől. Otthon leszálltam  Legendáról, megpaskoltam a nyakát és megköszöntem neki, hogy ilyen jól megvédett és vigyázott rám már másodszor. Még egy ideig láttam a vadlovat a ház körül vágtázni, de a harmadik napon teljesen eltűnt. Van róla egy fényképem. Sokszor előveszem és nézegetem a megmentőmet. Bárcsak örökre ilyen lovam lett volna!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s