Péter Zoltán: Sárkányszappan

(mese gyermekes felnőtteknek)
részletek
1.    Sárkányokról napjainkban
Tisztes polgári sárkánycsaládról mesélek most nektek. Semmi különleges nincs bennük, úgy élnek, mint bármelyikünk, aki nem tartozik a felső tízezerhez. Cseppet talán szürkék, és unalmasak is összehasonlítva némelyik mai fiatal gyorsan pörgő életével. Mégis, kedves család ez, az én közeli ismerőseim, akiknek megígértem, hogy belecsempészem őket egy mesekönyvbe, noha manapság már nem divat sárkányokról írni. De A-B-C kérlelt: „Tudod, hogy Parázs ’belehal’, ha nem szerepelhet egy könyvben!” Így aztán most megmentem a sárkány anyukát a korai elhalálozástól, ti pedig betekinthettek a sárkányok hétköznapjaiba.
Kisvárosi sárkányok ők. Egy Hamuhát nevű, dombtetőn épült településen élnek, ahol persze áll még egy romos vár, s van néhány barlang a domboldalban, emlékeztetve a sárkányokat a hősi múltra. Grófnőgyötrőék egy sorházban élnek ezidőtájt. Talán meglepően hangzik a családnevük, ám tudni kell a sárkányokról, hogy büszkén ragaszkodnak dicső őseik nemes foglalkozásához, mely neveikben is kifejeződik. Keresztneveik ezzel szemben igen változatosnak, sőt, olykor idétlennek hatnak, főleg ha összevetjük vezetékneveik nemes hangzásával. Barátom neve, ki három fejjel rendelkezik, így hangzik: Grófnőgyötrő A–B-C. A sárkányoknak ugyanis, ahány fejük, annyi keresztnevük van, hiszen mindegyik fej önálló személyiségnek tekinti magát. Mivel elenyésző az egyfejűek száma, így aztán egy magával harmóniában élő sárkány kiváló társasága saját magának. Ez persze elvezet ahhoz a problémához, hogy miért van válságban a sárkánycsalád, miért kicsi a házasságok száma, miért hanyatlik az utódvállalási kedv…
Történetünk sárkányai azonban példás családban élnek: a háromfejű apa, a négyfejű anya, és a hétfejű gyermek. A-B-C tanítósárkány a Hamuhát Zsarátnokai nevű iskolában kissárkányokat tanít a betűégetésre. A családban kissé elnyomva érzi magát, lévén mindössze három feje. Gyermekkorában sokszor csúfolták egyfejű apja miatt, ezért is lett talán visszahúzódóbb, kevésbé tüzes, mint a sárkányok többsége. Tökéletesen kiegészítik viszont egymást nagystílű, igen kirobbanó formát mutató nejével, Parázs-Láng-Tűz-Láva asszonnyal. (Teljes nevén Grófnőgyötrőné született Sziklaolvasztó Parázs-Láng-Tűz-Láva.) A tüzes asszonyság, férjével ellentétben, igen fontos posztot tölt be: ő a Tűzokádósági Hivatal elnök, azaz tűznök asszonyának barátnője. Gyermekük, Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti, dallampalánta. Már két éves korában kitűnt tehetségével: szolmizálva büfögte fel a lángokat. A sárkánylány pillanatnyilag az ágyat nyomja, mert a magas C gyakorlása közben csúnyán lepörkölte mind a hét torkát, és még hangszálgyulladást is kapott.

2.    A hétfejű beteg furcsa találkozója

–    Ha nem veszed be a cseppeket, azonnal hívom a kis királykisasszonyt, aztán akkor megnézheted magad! – ripakodott rá Parázs Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti-re. Láng-Tűz-Láva helyeslően bólogatott, sőt Láva megpróbált igen fenyegetően nézni is, de ez mit sem használt.
–    Neked könnyű, anya, csak négy fejed van! Nekem hétszer kell lenyelnem azt a szörnyűséget! – tiltakozott Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti. Mind a hét fejét elutasítóan rázta, s összezárta szájait.
–    Ha nem fogadsz szót, esküszöm, még az öreg királyt is idehívom… – próbált még erőteljesebben fellépni Láng.
–    Ugyan, anya! Minden épeszű sárkánygyerek tudja, hogy királyok és királylányok nincsenek. Rég felfaltuk mind! – feleselt Lá.
–    Érdekes, én úgy hallottam, Báróbosszantóék gyerekei rettegnek a Legkisebb Királykisasszonytól, aki megjelent nekik egy éjszaka, és úgy összecsókolta mind az összes orcájukat, hogy azóta is rémálmaik vannak! – replikázott Tűz.
–    Mit várjon a sárkány két ilyen szerencsétlen kétfejűtől, anya! Azok mindent elhisznek! Még azt is komolyan vették, hogy a mi lakásunk falai mézeskalácsból vannak! – mondta lesajnálóan Ti. Úgy tűnt, a kis hétfejűnek nehéz túljárni az eszén. (Pláne, hogy abból is hét van neki!) Parázs-Láng-Tűz-Láva egyre sötétebb füstöt eregetett orrlikaiból, majd rémületes hangon elüvöltötte magát: – A-B-C! Gyere, és magyarázd meg a lányodnak, a magad finom módján, hogy be kell vennie a gyógyszert, akármilyen szörnyen keserű is!
A-B-C nemrég tért haza a sárkányiskolából, még nem volt ideje uzsonnázni sem. Épp három, gyönyörű, nagy almát készült kissé megpörkölni, és megenni. Mára A-B-C grófnőgyötrői mivoltából egy árva aranyhajfürt sem maradt. Olyannyira nem, hogy maga A-B-C emberhúst is csak ünnepnapokon fogyasztott, s tűzokádó képességét leginkább iskolai szemléltetőeszközként használta. Nem szerette, ha felesége erőből akarta megoldani a problémákat, azaz sárkányhoz méltóan cselekedett. Most azonban tanácstalanul hümmögve álldogált lánya ágya mellett.
–    Kislányom, anyádnak igaza van… – kezdte bizonytalanul, de Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti csak vigyorgott erre. Tudta, hogy apja nem szereti a főnököt játszani. Viszont Parázs-Láng-Tűz-Láva Dó és Ré cinkos összekacsintására oly mértékben feltüzelte magát, hogy kis híján felperzselte a gyerekszobát. – Neveletlen sárkányfattya! Vedd tudomásul, hogy ma nincs vacsora! Majd a cseppekkel együtt megkapod holnap. Addig is szobafogság! – azzal kiviharzott a szobából. A-B-C egy ideig még sajnálkozott lánya ágyánál, nyugtató, meleg szellőt fújt köré, az azonban sértődötten elfordult, majd duzzogva magára húzta a takarót, és nem szólt semmit.
Úgy tervezte nagy világfájdalmában, hogy világgá megy, megszökik otthonról. Az éjszaka leple alatt könnyű lesz kiosonni a házból, hiszen szülei fejei ilyenkor versenyt horkolnak álmukban. Többször is előfordult, hogy egy-egy orrukon kicsapó láng majdhogynem leégette a szobát, ezért mindig készenlétben állt éjjeli szekrényük mellett a varázstömlő, mely még A-B-C családi hagyatékából származott. Ükapja, a híres tizenkétfejű „királyságok réme” zsákmányolta a császár mágusától.
Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti fogta legfontosabb holmiját: plüsskoponya gyűjteményét, hét sípcsont fuvoláját, némi elemózsiát, ami mindössze egy grillezett griffből állt, és egy tégely gyógykenőcsöt. Elosont szülei szobájának ajtaja mellett, s nem sokkal később már Hamuhát utcáit rótta. Most, hogy sikerült megszöknie, kissé elbizonytalanodott. Ugyan hová is menjen? Nagyszüleihez biztos nem, hiszen azok azonnal hívnák anyát és apát. Legjobb barátnője Arany-Ezüst-Réz volt, kinek szülei Hamuhát PikkelyPengő Bankjának vezetői voltak. Néha irigykedett is Aranyékra, mert gyakran utaztak különleges helyekre, ahová persze ők sosem jutottak el. Tavaly az Üveghegyekben voltak síelni, tavalyelőtt Az Égigérő Fa tetején töltöttek két hetet siklóernyőzéssel és felhőfürdőzéssel.
De hozzájuk sem mehet, mivel szülei ott fogják először keresni. Végül úgy határozott, hogy elhagyja Hamuhátat, és az éjszakát a közeli erdőben tölti. A Sovány Erdő, ahol menedéket keresett, azért viselte ezt a nevet, mert valaha, nagy erdőtüzek pusztítása következtében, a rég oly hatalmas rengeteg igencsak összezsugorodott. Persze ahhoz még elég nagy volt, hogy rezervátumot hozzanak belőle létre, ahol manók, törpék, koboldok, s rablók húzhatták meg magukat. Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti a központi ösvényen haladt, nem sok kedve volt rablókat porrá égetni, törpéket riogatni. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak egy síremlék körvonalai rajzolódtak ki előtte a sötétben. Mondanom sem kell, hogy a sárkányok látnak a sötétben, de egyébként is könnyen gyújtanak tüzet, s nincs szükségük zseblámpára. Így aztán Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti közelebb érve el is tudta olvasni, hogy Pipogya-Potyázó-Portyázó Piknik, az Erdőtüzek Elvetemült Előidézőjének sírjánál állt. Erről a szörnyetegről már tanultak az iskolában, de a Pont-Pont-Vesszőcske tanító néni azt mondta, hogy még nem nekik való a Sovány Erdőben flangálni, majd, ha nagyobbak lesznek, megnézik. Hát tessék! Nincs is itt semmi félelmetes. A felnőttek csupa sületlenséggel tömik a fejüket. Ezek a gondolatok jártak elsősorban Dó és Szó fejében, amikor a sárkánylány egy hangra lett figyelmes: valaki volt az emlékmű mögött. Fémes csengés hallatszott: csak nem egy eltévedt lovag? Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti kezdte kényelmetlenül érezni magát. Még nem küzdött lovaggal, meg aztán azt hallotta, hogy védett emberfajjá nyilvánították. Mindegy, ha védett, ha nem, azért veszélyes jószág. Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti úgy döntött, megvédi magát, legfeljebb megbüntetik a szüleit.
–    Gyere elő, akárki is vagy! Nem félek tőled! – kiáltotta mind a hét feje. Ekkor vidám nevetéssel előlépett a sír mögül egy fiatal lány, aki koronát viselt a fején, s átnyújtott egy frissen előkacagott rózsát. Aztán összeszedte a lába nyomában kitapodott aranypénzeket, s erszényébe rakta őket.
–    Szép estét sárkány kisasszony! Igazán örülök, hogy találkozunk! Most már végre tudom, milyen is az a teremtmény, akivel királyi szüleim naphosszat riogatnak! – köszöntötte Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Tit a Rózsát Nevető Királykisasszony. A sárkánylány ugyancsak megdöbbent, mind a királylány láttán, mind a mondandója okán.
–    Te ne gyere közelebb, mert hamuvá és pernyévé égetlek! – kezdte zavarában, aztán, amikor a királykisasszony mosolyra húzva a száját, felé tartott egy rózsabimbót, szégyenében lángvörössé vált.
–    Ne haragudj! Nekem mindig azt mondták, hogy a királylányok szörnyű dolgokat művelnek a magunkfajtával. – habogott egymás szavába vágva Ré és Lá.
–    Akárcsak nekem. Szerencsére igaza volt a daduskámnak, aki azt mondta, hogy nincs okom félni, mert azok az idők már elmúltak, amikor az emberek és sárkányok háborúskodtak. Új időket élünk. Képzeld, mi is csak egy ötcsillagos szállodában lakunk, mert a kastélyt nagypapi odaadta népnek, mint múzeumot. – A királylány csak fecsegett, és fecsegett, de ez furcsa módon Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Tit egyáltalán nem zavarta. Inkább egyfajta nyugalom szállta meg, ami lehet, hogy a túláradó rózsaillatnak is köszönhető volt, ami a királylányból, és a folyamatosan potyogó virágokból terjedt. A sárkánylány megtudta, hogy a királykisasszony azért szökött meg otthonról, mert a Királyi Gyásznapon nem tudott illendően viselkedni, és háromszekérnyi rózsát kellett elszállítani (a királylánnyal egyetemben) a Királyi Kápolnából, ahol a királyné üvegcipőjének sarkának letörése miatt gyűlt össze a tiszteletreméltó tömeg.
–    Gyere el hozzánk! – ajánlotta Dó-Ré-Mi-Fá-Szó-Lá-Ti – Legalább borsot török imádott anyám orra alá, hadd prüszkölje a lángokat!
Igazság szerint a sárkánylány, ahogy közeledett a hajnal, egyre inkább kezdett tartani vérmes édesanyja haragjától, és titokban nagyon irigyelte a bátor, de könnyed Rózsát Nevető Királykisasszonyt. Emellett meg is kedvelte, mert olyan érdekesen mesélt. Ha nem jön megmenteni valami nagyhatalmú lovag, még barátnők is lehetnek. A két lány közben beért Hamuhát határába.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: