Csitkovics Réka: A három medvebocs

Fenn, a magas hegyek között élt három kis medve: Brumi, Barni és Dundi. Naphosszat játszottak, amíg anyjuk távol volt élelemért. Kergették a pillangókat, hemperegetek a fűben vagy mézet kerestek a fák odvában. Ha elfáradtak, csak leheveredtek egy fa árnyékába és nagyot szundítottak. Esténként az anyamedve halat hozott nekik vacsorára, amivel degeszre ették magutak, majd anyjukhoz bújtak és mély álomba merültek.
Így telt el a nyár: vidáman, gondtalanul. Egy reggel, amikor leesett az első megsárgult levél a fáról, eképp szólt az anyjuk:
-Fiacskáim! Elég nagyok vagytok már ahhoz, hogy velem gyertek a patakhoz és megtanuljatok halat fogni.
A kis medvék vidáman követték az anyjukat  és közben arról beszélgettek, hogy ki milyen halat fog majd:
-Az én halam lesz a legnagyobb! – mondta Brumi.
– Az enyém meg a legszebb! – vágta rá Barni.
-De az én halam lesz a legfinomabb! – kacsintott Dundi, s már a gondolattól összefutott a nyál a szájában, hiszen ő volt a legfalánkabb a három medve közül.
-Nono, fiacskáim! Ne igyatok előre a medve, akarom mondani a hal bőrére! – csitította őket az anyjuk viccesen. – Ügyesek a halacskák, nem lesz könnyű dolgotok! Annak is örülök majd, ha hárman fogtok összesen egy halat.
De a kis medvék csak mondták a magukét, hogy ki hogyan fogja majd ki a halat a patakból:
-Én a  mancsommal kapom majd el! – mondta Brumi.
-Én a számmal kapom el őket! – kurjantotta Barni.
-Én pedig leülök a partra és megvárom, amíg egy halacska magától kiugrik az ölembe! – álmodozott Dundi.
Ezt hallván az anyamedve hangos kacagásban tört ki, aztán így szólt:
-Íme! Megérkeztünk a patakhoz! Sok sikert fiacskáim!
A kis medvék elámultak, mivel életükben most voltak először a pataknál. Bár már sokat hallottak róla az anyjuktól, de ezerszer szebb volt, mint amit el tudtak képzelni a kis medveagyukkal. Azonban nem volt sok idejük bámészkodni, várt rájuk a nagy feladat: halat kell fogni!
Brumi és Barni lábközépig gázoltak a patakba, Dundi pedig leült a partra, ahogyan korábban ígérte. Brumi és Barni hívták, hogy ő is menjen be a vízbe:
-Dundi! Tényleg azt hiszed, hogy a halacskák olyan buták, hogy maguktól kiugrálnak neked? – korholta Brumi.
-Gyere be a vízbe! Rengeteg halacska úszkál itt, könnyedén elkapjuk őket. – nógatta Barni.
De Dundi hajthatatlan volt:
-Nem-nem, testvérkéim! Eszem ágában sincs bemenni, hogy összevizezzem a szép bundácskámat! Biztos vagyok benne, hogy egy halacska ki fog ugrani, pont ide az ölembe. – mutatta Dundi.
Brumi és Barni nagyot nevetett és nem szóltak többet Dundihoz. A figyelmüket innentől a vizben ficánkoló halacskák kötötték le. A kristálytiszta vízben jól látták amint a  halak közvetlenül a lábuk mellett úsztak el. De ahogyan utánuk kaptak a mancsukkal vagy a szájukkal, a halacskák villámgyorsan elmenekültek.
-Igaza volt a mamának! – sóhajtott Brumi.
-Éhesek maradunk! – sopánkodott Barni.
Ebben a pillanatban Dundi nagyot kiáltott a partról és boldogan mutatta testvéreinek a kezében lévő halat.
-Nem hiszem el! – hüledezett Brumi.
-Dundinak tényleg az ölébe pottyant egy halacska! – ámuldozott Barni.
Gyorsan odaúsztak Dundihoz, hogy közelebbről szemügyre vegyék a „nagy fogást” és hitetlenkedve kérdezték testvérüket a szerencséjéről.
-Nem is tudom, hogy történt az egész! – mondta Dundi. – Itt ültem, néztem a szitakötőket és egyszer csak az ölemben volt a hal. De nem a vízből ugrott ki, talán egy madár ejtette ki a csőréből.
Ahogy ezt kimondta, a halacska egy hirtelen farokcsapással kiugrott Dundi mancsából, pont bele a patakba és hipp-hopp, már el is tűnt a meglepetéstől tátott szájjal bámuló bocsok szeme elől. Ekkor a kis medvék elsírták magukat. Éhesek voltak és csalódottak. Anyjuk, aki eddig a távolból figyelte őket, odacammogott hozzájuk, hogy megvigasztalja bocsait.
-Látjátok? Nem is olyan egyszerű elkapni a halakat, mint gondoltátok! De ne búslakodjatok! Itt ez a málnabokor, egyetek róla. Van még rajta termés bőven, jut mindhármatoknak! – s megpuszilta elkeseredett kölykeit.
A kis medvék a málnabokor láttán egyből felvidultak, mivel nagyon szerették az édes csemegét.
-Ma éjjel itt alszunk a patak partján – szólt az anyamedve. – Holnap korán felkelünk és megmutatom nektek, hogyan tudjátok megfogni a halacskákat.
A kis medvék boldogan bújtak anyjukhoz és álmukban már újra a halakat kergették a patakban.
VÉGE

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: