Dóczi Maja: Vili, a hóember

Fagyos, decemberi reggel volt. A kis Rozi álmosan nyitogatta pilláit, de azok nem akartak kinyílni. Nyújtózkodás közben megakadt a szeme az ablakon. Kint ugyanis leesett az első hó. Rögtön felpattant, és az ablakhoz lépett. A hópelyhek finoman hullottak az égből, mintha valaki cukorral hintené be a világot. Rozi lelkesen rontott be nővére szobájába.
–    Dóri, Dóri, esik a hó!
Dóri magára húzta a paplant jelezve, hogy ő még aludni akar (és se a hó, se egy űrlény nem riaszthatná ki őt békés elfoglaltságából).
–   Dóri! – a lelkes kislány nem adta fel.
Nővérének  már a párnája is a fején volt.
Rozi felkapta a kabátját, magára húzta a csizmáját, és kirohant a kertbe. Kis kezeivel a hóból gömböt formált, odalopakodott nővére ablakához, óvatosan kinyitotta, majd egy jól irányított dobással testvére felé hajította.
Várt. Nem történt semmi. Rozi csak arra tudott gondolni, hogy rosszul célzott. Újra és újra próbálkozott, de egyik dobása se vezetett eredményre. Az ötödik próbálkozásnál azt érezte, hogy valami hideg csorog a nyaka körül. Hátrafordult, és látta, amint nővére lázasan gyúrja a nagyobbnál nagyobb hógolyókat.
Ezek szerint az üres ágyat dobáltam – gondolta magában, de nem volt ideje további búslakodásra, máris érkezett a következő golyó. Ha harc, hát legyen harc! Gyorsan felkapott egy kis kupac havat, megformázta és elhajította. A hócsata közben Máté is csatlakozott hozzájuk. Azután Míra, aztán meg Bori. Együtt szánkóztak, dobálóztak és hóangyalkáztak.
De a tél nem igazi hóember nélkül. Belekezdtek a munkába. Máté, Bori és Dóri görgették a hóember fejét, testét és lábát. Míra sálat és repedt fazekat szerzett neki, a kis Rozi pedig szénből megmintázta az arcát. Kipirosodva hátraléptek egy lépést, és megcsodálták mesterművüket, majd elnevezték Vilinek.
Az öt jó barát minden nap finomítgatta a hóembert, mindig megerősítették a leomló részeket.
Telt , múlt az idő és a levegő is egyre melegebb lett. Egyik nap kisütött a nap, és a hó olvadásnak indult. Mindenki örült a jó időnek, kivéve az öt jó barát, akik tudták, hogy a meleg idő téli barátjuk olvasását jelenti. Muszáj volt tenniük valamit.
Egy nap volt még karácsonyig. Borinak remek ötlete támadt:
–    Kérjünk mindnyájan együtt egy hűtőt, amiben megőrizhetjük Vilit!
Megegyeztek, hogy írnak egy levelet az angyaloknak, hogy minden eddig óhajtott játékuk helyett kérnek egy hűtőt.
Máté, aki már első osztályba járt, megírta gyöngybetűkkel a kérést. Míra, akinek jó kézügyessége volt, feldíszítette a papírt, majd Bori, aki jó magas volt, feltette az ablakpárkányra.
Elérkezett a karácsony este. Az öt jó barát izgatottan várta az ajándékozást, de nem láttak egy nagy csomagot sem a fa alatt. Most mi lesz Vilivel? Szomorúan bontogatták az ajándékokat, amelyekre eddig mindennél jobban vágytak. Csalódottak voltak.
Másnap reggel azonban észrevették, hogy Vili eltűnt. Hova tűnt? Tán elolvadt? De hát a fazék akkor még ott lenne. Azután megpillantottak egy sárga nyilat, ami a garázs felé mutatott. Benyitottak a garázsba, és a szoba közepén ott állt egy hatalmas hűtő, rajta egy sárga fecnivel:

Azt hittem már sosem találtok meg.
Vili

Az öt jó barát boldogan táncolta körbe a hűtőt, örülve a beteljesült álmuknak! Azóta is ez a Karácsony a legkedvesebb emlékeik között él.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: