Ecser Bence: Lali és pamut utazása

Élt egyszer régen , még a jégkorszak idejében két barát: Lali a lajhár, és Pamut a mamut.Egyszer a két állat elment élelmet keresni és  találtak  egy  furcsa tárgyat ,amin volt egy piros gomb. Nézegették, hogy mi lehet az, Lali gondolt egyet és megnyomta a gombot. A  furcsa tárgyból  nagy fény áradt és mielőtt szólni tudtak volna a jégkorszaki   barátok , a Budapesti  Állatkertben találták magukat. Hirtelen azt sem tudták, hol  vannak . Persze Lalinak  tetszett az új hely , de Pamut csak szitkozódott, hogy  már megint a lajhár butasága miatt kerültek bajba.   Körbe akartak nézni az új helyen, de nem igazán tudták merre induljanak, mert minden felől kerítésbe ütköztek. Ekkor megszólította őket egy majom:
–    Ti kik vagytok és honnan  jöttetek ?
–    Mi a Jégkorszakból jöttünk.  Pamutnak hívnak és egy mamut vagyok ,ő meg Lali a lajhár- válaszolt Pamut.
A majom nézte őket és így szólt : – Az nem lehet ,mert a  mamutok már régen kihaltak. A Jégkorszak véget ért.
–    Nem igaz!- hebegte Lali. – Valami furcsa szerkezetet találtunk és az hozott ide minket.
–    Pamut szétnézett és azt  mondta: – Keressünk valakit, aki tudja, merre menjünk haza ,mert itt túl meleg van és éhes is vagyok. A mamut elindult,  de a kerítés nyomban megállította , mert megrázta és fájdalmat okozott neki . Pamut mérges lett, ezért megpróbált még egyszer átjutni a rácson, de nem járt sikerrel.Ezen a majom és a lajhár jót nevettek. Pamut elszégyellte magát és rákiabált a barátjára. Induljunk ,mert  ha nem jössz egyedül keresem meg a hazafelé vezető utat!
–    Te tényleg nem érted ,hogy innen nem tudsz kijutni? -kérdezte a majom. –  De ha akarod, segítek nektek elbújni ,mert mindjárt jönnek a gondozók . Éppen etetési idő van és finomabbnál ,finomabb falatokat hoznak.
Lali ezt hallva  már nem  igazán akart elmenni , mert nagyon éhes volt . Pamut felbőszül és elindult egyedül. Mikor megérkeztek a gondozók, nagyon elámultak azon, amit láttak. Nem akartak hinni a szemüknek , mert tudták, hogy mamutok nem léteznek. Azt gondolták ,hogy csak a képzeletük játszik velük és csak egy nagy szőrös elefántot látnak. A mamut elindult feléjük ,a gondozók pedig megijedtek, de csak ezután következett a java, mert  az állat hirtelen megszólalt és elmesélte ,hogyan kerültek az állatkerbe.
Nagy szenzáció volt , hogy két idegen állat került a kifutóra. A legnagyobb területet kapták, ahol az emberek nap mint nap megcsodálhatták őket. Lali megnevettette a nézőket, míg Pamut csak bámulta az embereket. Nagyon jól érezték magukat új lakhelyükön, semmiben nem szenvedtek hiányt,mindent megkaptak, amit csak akartak.
Később a mamutnak honvágya támadt, sokat gondolt otthonára és az ott hagyott családjára. Megkérte hát a majmot ,segítsen megkeresni azt a furcsa gépezetet, ami idehozta őket . A majom megkereste az időgépet.
Amikor jöttek a gondozók és kinyitották az ajtó, Pamut megindult és kiszökött a lajhárral és a majommal a hátán.
Lali újra megnyomta a gombot és hirtelen  a Jégkorszakban találták magukat. Pamut azt gondolta csak álmodta az egészet, de amikor meglátta a majmot rájött , hogy ez nem álom volt. Boldogan magához ölelte a szeretteit. Tudta, hogy örökre emlékezni fognak erre a kis útra, ahol megtapasztalták ,hogy mindenhol jó de legjobb otthon.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: