Hoppál Tímea: Az én kisfecském

 

Úgy három héttel ezelőtt kint játszottam az udvaron. Délután volt, de még nagyon meleg, mint a nyári délutánokon mindig.

Már nem is emlékszem, miért indultam el hátra, a tyúkudvar irányába, amikor észrevettem, hogy a járdán valami mocorog. Gyorsan odasiettem, hogy megnézzem, mi az. Egy kismadár volt. Nem tudtam, milyen madár lehet. A verebet kizártam, mert azt már láttam kicsiben is és nagyban is. Ez a kis tollas szinte fekete volt, a begye pedig világosabb szürkés, de legfeltűnőbb a farka volt, olyan villa alakú.

Gyorsan felkaptam, mert már két cicám is ott leselkedett, hogy elkapja. Bevittem, és megmutattam anyának. Ő rögtön mondta, hogy ez egy kisfecske, biztos most tanult repülni, és kiesett a fészekből. Megbeszéltük, hogy nevelgetjük. Kerestünk egy cipősdobozt, raktunk bele friss szénát, és lyukakat vágtunk az oldalába, hogy a fióka kapjon levegőt. De mivel etessem? Anya azt mondta, hogy bogárféléket eszik. A fióka mamája fogja el a rovarokat, és a csőréből eteti vele a kicsit. Fogtunk hát legyeket és hangyákat, mert ezekből volt bőven, és ezekkel etettük a pici fecskénket. Eleinte kicsit nehezen ment az etetés, de többszöri próbálkozás után szinte már magától evett-ivott a kicsi. Már a második nap látszott, hogy erősödik, és jó kedve van. Örömmel kapkodta a rovarokat a kezünkből egymás után, és közben a csőrét is belemártogatta a vizes tálkába. Az etetést naponta többször is megismételtük.

Az ötödik nap reggelét is etetéssel kezdtük. Megevett a kisfecském vagy nyolc-tíz legyet, és nagyon látszott rajta, hogy elégedett és erős. Gondoltuk, hogy lehet, hogy már tudna repülni. Úgy dél körül újra megetettük, és kivittük az udvarra. Anya tenyerében üldögélt és leskelődött, fel a magasba. Közben én arra gondoltam, mi lenne, ha elrepülne. Lehet, hogy ő is pont erre gondolt, miközben felfelé pislogott apró szemével. Miközben ezt végiggondoltam, a kisfecske egyszer csak kiröppent anya tenyeréből, és …..elrepült, fel a magasba. Néhány pillanat elteltével még körözött egyet felettünk, mintha csak el akarna búcsúzni, aztán eltűnt a szemünk elől.

Szomorúan néztem utána, mert nagyon megszerettem. De ugyanakkor meg is nyugodtam, mert tudtam, hogy most már biztos megtalálja az ő saját kis világát, testvéreit, szüleit, és ezentúl együtt fogdossák majd boldogan a rovarokat

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: