Horváth Barnabás: A hangok versenye

Mesém akkor kezdődik, amikor a hangok még nem döntötték el, hogy kinek hol legyen a helye a kottában. Sokat vitatkoztak azon, hogy s miképp legyen.
A “dó” egy vita közepén így szólt, a jól megszokott tiszta s mély hangján:
– Rendezzünk versenyt, és döntsük el úgy, kinek melyik vonalon vagy vonalközben legyen a helye, kinek ki legyen az alsó és a felső szomszédja.
Ebből azonban még nagyobb csihi-puhi kerekedett, hangosan kiabáltak:
– Én a “ré” felett szeretnék lakni, mert olyan jó barátok vagyunk! – kiáltotta a “szó” és mondandóját megerősítve két “táá” – val fejezte be a mondatát.
A “ti” is felhorkant, a maga sajátosan magas hangján:
– Mi lesz ha én a “lá” aláá kerülök. Az olyan megaláázó lenne nekem!
Violinkulcs ekkor megunta a veszekedést, és azt mondta:
– Szerintem “dó” ötlete meglepően jó, nem is gondoltam volna, hogy ilyen okos is tud lenni.
– Hívjuk meg az előjegyzéseket is a versenyre! – dörmögte a basszus kulcs.
– Minek jöjjenek? Mi keresni valójuk itt?- kérdezték többen is.
– A verseny után kapott lakásaitokból az ő segítségükkel költözhettek majd másikba.
– Ez azt jelenti, hogy ha nekem a “ré” volt az alsó szomszédom, akkor az előjegyzésektől függően fölém kerülhet?- kérdezte a “dó”
–  Nem te butus, a szomszédok nem változnak, csak feljebb vagy lejjebb ugorhattok a vonalrendszerben – mondta a basszuskulcs.
– Kezdhetjük végre? – türelmetlenkedett a violinkulcs.
– Igen, de mi lesz a feladat? – kérdezték kórusban a hangok.
– Mindenkinek futni, úszni és táncolni kell egy megadott ritmusra. A zsűri az ABC-s hangokból áll össze! Kérlek benneteket, üljetek ide! – vezényelt a violinkulcs.
– Hogyan tudjuk beazonosítani őket?  – kérdezte a zsűri.
– Ebben a kalapban 1-től 7-ig számok vannak. Mindenki húz egyet, és az lesz a rajtszáma. Van még kérdés?
– Igen, mi csak hangok vagyunk, nincs testünk, hogy csináljuk mindezt? – értetlenkedett a “mi”.
– Jogos a felvetés – mondta basszus kulcs-, de erre is van megoldás. Hangjegy testetek lesz! Jöjjön ide mindenki, és ugorjon bele egybe! Így ni!
Azzal minden szolmizációs hang testet öltött, ahogy azt a basszuskulcs mondta.
– Még kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, probléma? – mire síri csend válaszolt.
– Akkor ezennel megnyitom a hangok első versenyét! – mondta ünnepélyesen a “szün”.
Mindenki húzott számot, majd felsorakoztak a startvonal mögé, mire violinkulcs egy hangos sikítással elindította a versenyt.
– Fut mindenki, ahogy a bogyója bírja! – dörmögte izgatottan a basszuskulcs- és már a pálya negyedénél tartott a mezőny.
– Mindjárt az úszásba kezdenek! “Ré”, “dó” ,”fá”, – az első trió. Őket követi a “mi”,” szó”, páros. A sor végén szár-szár mellett a “lá” és a “ti” csatája látható.
– Még nem dőlt el semmi! Ússzatok bele! – drukkolt a közvetítő.
– Úgy látom mindenki a víz alatti úszást választotta, mert csak a szárukat látom. Egy, két, há, négy, öt, hat, hét! Jól van, mindenki meg van!
– Elsőként a “mi” bújik elő, aztán “fá”, akit “ré” követ, majd a “szó” jön a sorban. Szinte egyszerre bukkan elő a többi hang.
– Megkezdődik az utolsó szám. Nézzük, hogy táncolnak be a célba! Énekelve érkeznek!

Helló én vagyok a “dó”,
és a mélységem pont jó!
Hé, én vagyok a “ré”,
mindig van bennem egy “é”.
Ni, én vagyok a „mi”,
ki szeret nagyot mondani.
Már jön is az a “fá”
Kedvenc ritmusa “tá”.
Szia, én vagyok a “szó”,
kinek hangja mindig hallható.
Lám itt is már a “lá”,
Nálam nyisd ki jól a szád!
Őt követi a “ti”,
Kit oly jó hallani.

A nagy tapsviharban így foglalták el a lakhelyüket a hangok a vonalrendszerben.
– Mindenki elégedett a helyével? – kérdezte a basszuskulcs.
– Igen – dalolták jókedvűen a hangok.
Azóta is ebben a sorrendben helyezkednek el a vonalakon és vonalközökben. Aki történetem nem hiszi, járjon utána szolfézs vagy énekórákon!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: