Kis Lilla Boglárka: Az idő aranymutatója

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró kis falucska. Ebben a faluban lakott Marci a papájával. Nagyapja a falu templomát őrizte. A régi, poros toronyban volt egy gyönyörűséges aranyóra, aminek a csodájára jártak hetedhét országon túlról is a jónépek.
– Ha bármi baja esne, az idő megzavarodna – tartotta a mendemonda.
Tudni illik azt is, hogy ez a Marci gyerek volt a legrosszabb az egész faluban. Mindig csak a csínytevésen járt az esze. Egy szép napon az öreg elküldte Marcit, hogy segítsen a többieknek. El is ment a jómadár, de nem segíteni indult. Egyszer csak látja, hogy az özvegyek palackozzák a bort. Volt már vagy száz palacknyi a polcon. Több sem kellett neki, fogta a palackokat, és az összes bort beleöntötte a falu egyetlen kis kútjába. Másnap az egész nép részeg lett, még a madarak is. A tehenek az özvegyek szoknyájában táncoltak, a gazdurak a tetőn kornyikáltak, a gyerekek pedig össze-vissza rohangáltak.
– Hát itt meg mi folyik? – kérdezte az öreg, mikor felébredt.
– Mi folyik, mi folyik? Hát má’ megint ez a Marci gyerek! – mondta egy morcos öregasszony.
– Igaz ez, Marcell? – kiáltotta el magát az öregapja. Na, erre már Marci is előkerült a pajtából, ahol meghúzta magát.
– Hááát… tudod, papa… az úgy volt, hogy…
– Várj, nem is akarom tudni! – vágott közbe az öreg. – Marci, ez így nem mehet tovább!
Elnéztem az eddigi rosszaságaidat, de ez már több a soknál. Meg kell változnod!
A siheder elszégyellte magát, és bevonult a házba.
Amíg az egész falu részegeskedett a kútból ivott bortól, a féltve őrzött órát megpróbálták ellopni a tolvajok. De olyan nehéz volt az, hogy meg sem bírták mozdítani! Amikor az egyik pernahajder a bicskájával megpróbálta lefeszíteni, megcsúszott a keze, és véletlenül megérintette az óra mutatóját. Egyszer csak egy nagy fénycsóva csapott ki az órából, és a mutató elkezdett visszafelé forogni, s vele együtt az idő is. A faluban minden óra megzavarodott. Az öreg megpróbálta helyrehozni a toronyórát, de sehogy sem ment.
Ekkor így fordult Marcihoz:
– Te okoztad a bajt, hát hozd is helyre!
– De papa, hogyan tudnám, hisz én csak…
– Nem érdekel! Minden miattad történt, ne is lássalak, amíg az óra régi pompájában nem ragyog!
Másnap Marci elindult az iskolába, s mint ahogy a többiek is tanácstalanok voltak, ő sem tudta, hogy hol tart az idő. Várakoztak hát, míg mindenki odaért. Biológiaórán a madarakról tanultak, de a kamasznak csak azon járt az esze, hogy hogyan tudná helyrehozni a ballépését. Egyszer csak a tanító néni egy érdekes mondatára lett figyelmes.
– A méhkolibri az egyetlen madárfaj, amely képes visszafelé repülni – hangzott el az órán. Ezután kicsengettek, és megszólalt a szomszéd tehénpásztor fia.
– Hú, de gyorsan elröpült az idő!
Marcink elkezdett gondolkodni.
– Várjunk csak! Ha az idő repül, és a méhkolibri képes visszafelé szárnyalni, akkor ezt biztosan helyre lehet valahogy hozni.
Ezzel elindult haza. Elmesélte a nagyapjának a gondolatát. Az öreg így szólt:
– Igazad van, mintha olvastam volna erről a templom régi könyvében. De az sajnos már eltűnt, én pedig már túl vén vagyok ahhoz, hogy emlékezzem rá. De kérdezd csak meg a falu boszorkányát, ő biztosan segít.
Marci el is indult. Egy kis idő múlva megpillantotta a vasorrú bábát a kútnál.
– Adjon Isten, öreganyám! Én Marci vagyok, és azért jöttem, hogy…
– Tudom, ki vagy, már vártalak. Az időről van szó, igaz?
– Igen, tudna nekem segíteni?
– Tudok, de valamit valamiért. Én segítek neked, ha cserébe hazaviszed nekem ezt a nehéz vödör vizet. Megegyeztünk?
Az úton a boszorka el is kezdte mondani, hogy mit kéne tenni.
– Az erdő szélén van egy nagy odvas fa, annak a törzsében lakik száz kolibri. Ha helyesen válaszolsz egy kérdésükre, akkor segítenek neked.
– Sziasztok, tudnátok segíteni, Marci vagyok és…
– Tudjuk, hogy ki vagy, a boszorka mondta, hogy jössz. Felteszünk egy kérdést, és ha helyesen válaszolod meg, akkor segítünk neked.
– Hány éves a falu temploma és az odvas fa együtt?
– De hát ezt senki sem tudja! Nekem honnan kéne sejtenem a választ? Én csak szeretném helyrehozni, amit tettem. Sajnálom, hogy ilyen meggondolatlanul cselekedtem.
A madaraknak megesett a szívük Marcin, és így szóltak:
– Rendben, most az egyszer kivételt teszünk. Látjuk, hogy szívedből beszélsz.
Majd az egyik kolibri egy arany óramutatóvá változott.
– Tessék, ez a tiéd! De meg kell ígérned, hogy soha többé nem csinálsz ekkora kalamajkát.
– Köszönöm szépen, és megígérem.
Azzal Marci a templomba sietett, és kicserélte az óramutatót. Hirtelen minden visszatért a régi kerékvágásba. Nagypapa büszke volt az unokájára, hogy tettéért vállalta a felelősséget. Marci pedig tanult a történtekből, és többé nem csintalankodott.
Eltelt már sok idő, s hét falu is azt híreli, hogy azóta Marci lett a toronyóra őrzője…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: