Legenyei Máté: A hős Foxi

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, Foxinak hívták. Foxi nagyon félénk, de egyúttal bátor egyéniség is volt.
A kedvence a sonkás falatka, amit Pista bácsi adott neki minden nap pontban tizenkettőkor. Foxi mindig már tizenegy óra ötvenkilenckor ugrált örömében. Egy nap Foxi észrevette, hogy a szomszéd hazahozott négy ijesztő vérebet. Legalább kétszer vagy háromszor akkorák voltak, mint ő. Persze, mint mondtam, bátor is volt, ezért odament hozzájuk és elkezdett ismerkedni. Ezalatt azt értem, hogy megszagolta a feneküket. Erre ők agresszívan reagáltak, és azt mondták, meg akarják harapni őt, mire Foxi visszament Pista bácsihoz. Erre a vérebek mást mondtak, és most Pista bácsit akarták megharapni.
Másnap Foxi az emeleti ablaknál aludt. Meghallotta Pista bácsi kocsiját és le akart menni, mire látta, hogy futnak felé a vérebek. Foxi úgy futott, ahogy még soha, és kiugrott az ajtó melletti ablakon. Végül, mire kinyitották a szájukat a vérebek, sikerült eléjük ugrania. Szegény Foxi megsérült. De a vérebek rájöttek, hogy ne packázzanak Foxival.
Az állatorvos megállapította, hogy pihennie kell egy hétig, mert meghúzódott egy kicsit a lába. Egy hét múlva már jól volt. Így lett a kis Foxiból Foxi,a hős. Minden jó, ha a vége jó!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s