Mészáros Anna: A kis manó és a tündér

Élt egyszer egy apró manócska, tudatlan volt szegényke, nem ismerte a fát, az erdőt, a kék eget. Kicsike gomba házban élt szüleivel. A családján kívül senkit nem ismert.
Egy napon szülei elküldték a nagyvilágba, hogy tanuljon valamit. Ment, mendegélt szegény manócska, nem találkozott senkivel és semmivel. A 12. napom óriási hóvihar támadt és a manó jéggé fagyott. Aznap éjjel arra járt a tündér, látta, mi történt a törpe emberkével, megsajnálta és hazavitte rózsás otthonába. Gondját viselte, ápolta, míg az egy nap fel nem kelt ágyából s így nem szólt:
– Kaphatnék egy pohár tejet? A tündér összeráncolta két szemöldökét, majd így reagált:
– Hát te meg se tudod köszönni, amit érted tettem?!
– Mit kéne csinálnom? Mit jelent az, hogy köszönöm?- kérdezte értetlenül a manó.
– Jaj, te butus! Ezt se tudod? Na, majd én elmondom neked! A köszönömöt akkor használjuk, ha valaki rendes, aranyos veled, szívességet teljesít, megteszi kéréseidet. Mondjuk, megkérem a barátomat, hogy vegyen a boltban nekem valamit és teljesíti. Én szeretem ezt a szót! – mesélte a tündérke.
– Én is! Mesélj még, kérlek! – szólt boldogan a manócska.
– Az én kedvenc szavam a szeretet!
– Mi az a szeretet? – vágott közbe a manó.
– Szeretet az, ha valakit kedvelsz, bírsz, rokonszenves neked. Például a családodat szereted, boldog vagy, ha ott vannak a közeledben, de nem csak a családodat szeretheted, a barátaidat, ismerőseidet is. Akit szeretsz, arra nem sértődsz meg, ha véletlenül megbánt. Jóban vagytok. Ezt lehet, hogy még nehéz megértened, de majd egyszer rájössz – magyarázta a tündérke.
– Ez nekem is tetszik! Egy baj van, hogy én olyan tudatlan vagyok – motyogta a manó.
– Nincs ezzel semmi gond, majd én megtanítom neked mi a fa, mi a tűz, mi a víz, ne félj! – bíztatta a tündér.
E naptól kezdve a rózsás házikónak két lakója lett, a tündér, ki mindent megtanított a kis manónak és maga a manó, ki örömmel hallgatta a tündér meséit.
Mikor haza indult szüleihez, tudta, ő nagyon szereti a tündért és örök barátként gondol mindig majd rá. Hazaért a gomba házba, várták már rég. Behívták, melegedjen, ne fagyoskodjon kint. Leült a pici manó, de már nem is látszott kicsinek, olyan büszkén mosolygott szüleire. Kihúzta magát, megköszörülte torkát majd vidáman elkezdett mesélni. Addig mesélt, míg éjfélt nem ütött az óra, ásított egy óriásit, lefeküdt a kanapéra, s szülei betakargatták meleg pokróccal.
Másnap, mikor felkelt, szólt édesanyjának, hogy úgy érzi, nőtt valamennyit. Csodák csodájára, nőtt 10 millimétert, ami a manóknál elég soknak számít. A manó nagyon elégedett volt magával. Meg akarta osztani másokkal is örömét, így hát még aznap létrehozta az első iskolát, ahol ő tanította másoknak, amit a tündértől tanult.
Azóta sokan tisztelik a manót, s tán még most is tartja a kapcsolatot a tündérrel.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s