Petrucz András: Csokiváros

Hol volt, hol nem, volt, hiszitek, nem hiszitek, volt egyszer az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen túl, a Missisipi folyó mögött 37 km-rel jobbra egy kicsi városka. Lehet, hogy ez a városka kicsi volt, de nagyon szép volt: a virágok csak úgy ragyogtak, a gyümölcsfák jól termők voltak, ott készült az egyik legfinomabb must, bor, az emberek vidámak, boldogok, békések voltak, egyszóval nyugodt kis városka volt.
De sajnos addig volt ez nyugodt város, ameddig oda nem költözött egy tudós. Amióta ott volt a tudós: a malacok repkedtek, a kutyák sajtot ettek és cincogtak, az egerek ugattak, védték a házat és húst ettek, egyszóval megtört a nyugalom a kis városkában. Hát történt, hogy új polgármestert választottak, aki kapzsi is volt és édesszájú is. Meghallotta, hogy milyen furcsa, szakmaértő őrült tudós van az ő városában. Gondolt, mit nem gondolt, azt gondolta az édesszájú polgármester, hogy ha ő malacokat is tud reptetni, akkor miért ne tudná megtenni azt, hogy amikor ő hozzáér valamihez, az változzon cukorkává, nem… csokivá, igen!
Ellátogatott az őrült tudóshoz, elvégre őrült volt. Beszédbe elegyedett vele.
–    Adj Isten! – mondta az édesszájú polgármester.
–    Adj Isten! – felelte az őrült tudós.
–    Hogy van ma? – kérdezte.
–    Őrültül! – válaszolta az őrült tudós.
–    Megtenne nekem egy szívességet? Kérdezte.
–    Persze! És mi lenne az?
A polgármester elmagyarázta neki, és azt mondta erre az őrült tudós.
– Kivitelezhető. Hozzáláthatok.
És hozzá is láttak. Az őrült tudós kevergetett-kavargatott ott mindenfélét, és egy kis idő után egy fekete bugyborékozó löttyöt tartott a kezében. És azt mondta neki:
–    Váljon egészségére!
–    Biztos nem mérgező? – kérdezte az édesszájú polgármester.
–    Biztos – mosolyodott el. – Ön szerint én megmérgezném magát? Ne válaszoljon!
–    Jó.
És azután megitta. Egy kicsit émelygett, de aztán jobban lett. Kíváncsian néztek mind a ketten, hogy mi fog történni, hogyha hozzáér a székhez. És hozzáért. És az menten csokivá is változott. Nagyon megköszönte és kezet fogtak, ám amikor kezet fogtak egymással az őrült tudós is csokoládévá változott. A valóra vált álom hirtelenjében rémálommá változott. Azt hitte először, hogy ez csak egy mellékhatás, de rá kellett jönnie, hogy nem. Akármihez és akárkihez hozzáért, azon nyomban csokoládévá változott.
Minden és mindenki: a hentes, a kovács, az orvos, a fogorvos, az ismerősök és a város lakossága. Ezek mellett ráadásul a rendes ennivalók: hús, tojás, krumpli, zöldségek, gyümölcsök, és mivel mind csokivá lett, a fogai hamar elromlottak. Mivel még a fogorvos és a helyettes fogorvos is csokivá lett, ezért végleges fogai tönkrementek. De már az egész város csokoládévá vált, mert amint kinyitotta egy helyiség ajtaját, az csokivá lett.
Így ment ez addig, amíg sírásában le nem törölte ez egyik könnyét a kezével… Ha nem így történt volna, talán az én mesém is tovább tartott volna. Még azóta is odamennek az országok csokiért, ha addig még el nem fogyott.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s