Tabajdi Gábor András: Dió és kalapács

Egyszer volt egy dió. Egy nagy terebélyes fán élt. Boldogságban teltek napjai, hiszen körülötte énekeltek a madarak, sütött a nap, és együtt játszott a többi dióval. Sajnos hamar eltelt a nyár. Egyszer csak elkezdtek hullani a fákról a levelek. A kis diónak nagyon tetszett, ahogy a szél belekapott a levelekbe, s azok, mint ejtőernyők repültek ide-oda. Úgy döntött, hogy ő is kipróbálja az ejtőernyőzést.
Belekapaszkodott az egyik levélbe, és már repült is! Életében nem mulatott ilyen jól. Szabadnak érezte magát. Mikor leért a földre, mohából készített magának ágyat, és estéit ott töltötte.
Egy októberi napon apró kéz fogta meg. Pistike keze. A kisfiú diót gyűjtött csemegének. Mikor végzett, s hazafelé tartott, s félhangosan mondogatta magában:
– Majd feltöröm őket és megeszem!
A kis dió csak ennyit értett belőle: feltöröm őket. Élete immáron rettegésben telt.
Pistike otthon beleöntötte a diókat egy ládikóba. Minden nap kivett belőle négy szemet, s azokat feltörte és megette.
A félelemtől rettegő kis dió, amíg tehette, próbált megbújni a ládikó alján.
Egy decemberi napon már nem volt hová bújni, mert már csak ő és két társa maradt a ládikában. Pistike kitette őket a kisasztalra. És akkor – még szörnyű is elmondani – meglátták  a fiú kezében a kalapácsot, amely abban a pillanatban lesújtott az egyik társukra. Ekkor rémült meg igazán a kis dió, hiszen a szeme láttára tört ripityára társa, kivel nem is olyan régen még együtt nevetett. Kérlelni kezdte hát a kalapácsot, hogy könyörüljön meg rajta. Addig-addig kérlelte, míg a kalapács vasszíve könyörületre nem hajlott. Amikor Pistike rá akart vágni a kis dióra, a kalapács mindig ügyesen kicsusszant a kezéből. A kisfiú újra és újra megpróbálta, de hiába. Minden próbálkozása haszontalan volt. Mérgében megmarkolta hát a diót, s elhajította. Az a kövesúton ezer darabra tört. Keseregni kezdett.
Egy kis idő múlva két kihűlt, koszos kezecske szedegette fel a széttört diót. Egy kislány volt az. Szegény és nyomorult gyermek volt. Fél perc múlva már jókedvűen majszolta a finom csemegét.
A diócska élete mégiscsak hasznos volt, édes lakomája lett egy éhes kisgyermeknek.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: