Tóth Hajnalka: A CIPŐKEZŰ ZONGORISTA

Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, tőle kilencvenkilenc lépésre volt egy aprócska ország. Abban az aprócska országban volt egy aprócska város, melynek volt egy aprócska utcája, amelynek a bal oldalán volt egy aprócska ház. Ott élt az Apró család.
Történt egyszer, hogy a család legifjabb tagja, Anti, aki egy állandóan mosolygó, szőke, szeplős arcú fiúcska volt, összetörte dédapja, a nagy Varázsló Bandi üvegeit. Az egyik üvegekben furcsa, bűzös, pirosas varázsszer volt, mely ráfröccsent a fiúcska kezére. Egyszer csak cipővé változott a lurkó kacsója. Szegény Anti élete fenekestül felfordult. Szokatlan, különös kezeivel minden nehezebben ment neki, mint másoknak. Az osztálytársai még ki is csúfolták:
– Szülinapodra nem kezeslábast hozok, hanem lábaslábast! – kiáltotta Marci.
– Egy igazi szamárnak szamaras mintájú pizsamát vegyél! – tette hozzá Levente.
– Én egy dupla pedálú bringát veszek neki! – vetette oda Ancsi. – Méghozzá szürkét! Csacsiknak az való!
Ez így ment napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. Egy szép napon a pórul járt kisfiú elhatározta, hogy ő meg fog tanulni zongorázni. Szülei fel is fogadtak egy zongoratanárt: Billentyűs Bálintot. A zenélés nem bizonyult valami egyszerű dolognak, főleg, ha az ember keze helyett egy pár cipő kalimpál a billentyűkön. A fiú édesapja bütyköket fabrikált ujjak helyett a „kézbeli”-re. Antika úgy nézett ki, mintha stoplis cipőt hordana a kezén. Forgatta a csuklóját, hogy a bütykök megszólaltassák a hangokat. A kisfiú egyre ügyesedett. Már kedvenc zeneszerzője is volt: Kotta Ottó. Mikor már kellően ügyes volt, Bálint bá benevezte egy versenyre. A többi gyerek ott is csúfolta, de amikor elkezdett játszani, mintha tündérek énekeltek volna.
Versenytársai a darab után odaszegődtek hozzá. Már nem gúnyolták. Mind a barátai akartak lenni:
– Bár én is olyan ügyes lennék, mint te! – sóhajtott Bianka.
– Milyen jó lenne, ha eljátszanánk együtt egy négykezest!- kiáltotta izgatottan Gergő!
Így szövődött Antal, Gergő és Bianka közt a barátság.
Eközben az egész család együtt izgult a kicsi Antiért.
Mikor az ifjú bajnok hazaért, örömmel újságolta a hírt. Elhozta az elsőnek járó díjat: egy zongorát, de nem akármilyen zongorát. Csak akkor szólal meg, ha a gazdája játszik rajta. És ha megszólal, akkor olyan szépen szól, hogy aki hallja, annak eláll a szava.  Apró Aladár és Apró Aliz, a zongorista testvérei szüleikkel, Apró Andrással és Apróné Andreával összehívták az összes rokont ünnepelni: Bandit, a varázsló dédapót, Orsi nénit, a mindig kedves keresztanyut, Albert tatát és még sokan másokat. Az egész aprócska város ujjongott. Mindenki énekelt és táncolt Antal muzsikájára. Bandi apó tűzijátékot varázsolt az égre. Kész hetedhét országra szóló buli volt.
Az aprócska ország, az aprócska város és az aprócska utca büszke volt Apró Antira, aki híressé tette a vidéket. Ő az, aki számtalan kicsi zongorista példaképe lett. Ő az, aki cipőkeze megható történetével belopta magát az emberek szívébe. Ő a „cipőkezű zongorista”!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s