Gyenis Dorka: „Az úgy volt…”

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, Ófalu volt a neve. Ebben a faluban rengeteg ember élt, talán nem sokkal kevesebben, mint ahány csillag van az égen. Laktak itt svábok, parasztok, bolondok, naivak, szegények, gazdagok és a szenilisek, akik néha még azt sem tudták, hogy fiúk-e vagy lányok. Természetesen a falu élén állt a király, ő rendelkezett a legnagyobb hatalommal. Mint majdnem mindenhol ennek a falunak is volt három okosa, legalább is a király így nevezte őket, mert ők oldottak meg mindent helyette, ezért csak így szólították:”Lusti király.” Egész nap képes lett volna feküdni az ágyában, de ezt csak azért nem tette, mert néha-néha elment sétálni a kertjébe. De ezt se úgy képzeljük el, hogy sétál vagy, hogy egyáltalán behajlítja a lábát,hanem úgy, hogy cipelteti magát a szolgálóival. Na de most már elég legyen ebből a „Lusti királyból”, mert mindjárt engem is elfog a lustaság vágya. Hát akkor térjünk vissza inkább  a faluban lakó három okosra. Nem igazán értem, hogy ezeket az embereket miért szólítják okosoknak, hiszen ez a három ember, akikből  az okosok összetevődnek, azok nem mások, mint: egy paraszt, egy bolond és egy szenilis ember.
Egyik nap aztán az egyik családnál elment az áram és már annyi gyertyát égettek el, hogy nem maradt egy sem. Kérdezték hát a királyt, hogy most mitévők legyenek. Hát amint az várható volt, a király nem tett mást, mint csak ásított egyet. Ezután szólt a bolondnak, hogy menjen át Ágrólszakadt Istókékhoz és találjon ki valamilyen megoldást. Hát elindult a bolond és útközben azon gondolkozott, mit eszeljen ki. Amikor már végre megérkezett Ágrólszakadt Istókék,kinyitotta tarisznyáját és meglátott benne három bőrszatyrot, mire eszébe jutott valami. „Na vajon a mi bolondunk mit talált ki?” El sem képzelnétek, hogy mit eszelt ki! Hirtelen kifutott a házból az egyik szatyorral és kinyitotta. Erre azért volt szüksége, mivel ezzel  akarta elérni, hogy a szatyor segítségével összegyűjti a fényt és utána azt beviszi a házba. Na, tehát kinyitotta a szatyrot és pár perc múlva becsukta, mert úgy gondolta, hogy már tele van fénnyel. Futott, hogy beöntse a fényt a házba. Nagyon sietett, mert félt, hogy a fény még a szatyron keresztül is elszökik. Nos, mi tagadás mit vártunk egy bolondtól? Ezt a fényszállítós dolgot ötször próbálta ki, de azt nem vette észre, hogy cselekedete hiába való volt, hiszen egy csepp fényt sem vitt be a helységbe, csak a napfény miatt hitte azt-ami ekkor már beszivárgott a szobába-, hogy segített valamit a családon  . Na, hát persze, hogy Istókék elhitték a dolgot, hiszen ők a naivak közé tartoztak.
A következő alkalommal a paraszton volt a sor, hogy segítsen egy családon. A család neve a Balszerencse család volt. Az volt a panaszuk a szülőknek, hogy az ő kis áldott gyermekük már olyan régóta vágyik egy trambulinra és itt az ófalui bolhapiacon egyet sem találtak eddig. Így elküldte a király a parasztot, hogy segítsen ennek a családnak. Hát a paraszt ennek hallatára rögtön azt felelte:
”-Ó, hát, de könnyű ez a feladat! Nekem otthon van egy rakás ebből a trambulinból.” No, hát, hogy a paraszt mire gondolt, azt nem tudom, de honnan lenne neki egy rakás trambulinja, azt szintén nem! Mikor hát odaért a Balszerencse családhoz, azt mondta a családfőnek:”-Hallja – e kend, hogy mit mondok? Holnapra itt lesz az a trambulin, hát van nekem abból egy rakás. A gyerekek mindig azon ugrálnak.”  Nos mivel én is falusi gyerek vagyok hát persze, hogy tudom, mire gondol ez a paraszt, de ez legyen meglepetés! Hát letelt az egy nap és a Balszerencse család már nagyon várta a parasztot. Pont délben, amikor a harang megkondult, megérkezett a paraszt. De lássatok csodát egy szénaboglya volt a kezében, egy  óriási szénabála. A Balszerencse család nagyon meglepődött, mikor meglátták a paraszt kezében a szénabálát. Hát azt mondja erre a paraszt:” -No, hát meghoztam a trambulint, az én gyermekeim folyton ezen ugrálnak!” A Balszerencse család elzavarta a parasztot, mert féltek, hogy bepiszkolja a hírnevüket. Azt nem értem, hogy egy Balszerencse nevű családnak milyen hírneve lehet egyáltalán? De a paraszt sem volt rest, úgy ott hagyta őket, mint Szent Pál az oláhokat.
A harmadik alkalommal a szenilisen volt a sor. Egy sváb házaspár kérte fel a király segítségét, mert nem tudtak kimenni a bükk erdőbe makkért. Mivel itt két öregemberről volt szó, ezért megértjük, hogy nehézséget okozott számukra a séta. Hát a király ismét nem tett mást csak ásított egyet és szólt a szenilisnek:”-Hááá! Hallod-e te szenilis, segíts ennek az idős házaspárnak!” A család neve: Régi család. A király egy híján százszor mondta el a szenilisnek, hogy hova kell menni, mert egy szenilisnek úgy kell mindent a szájába rágni, hiszen már arra sem emlékszik, amit egy másodperccel ezelőtt mondtak neki. A király majdnem százszor mondta el neki,de ezt is csak azért nem tudta, mert éppen  a századiknál ásított egyet. No, hát elindult a szenilis, de órákba tellett, míg odaért a Régi családhoz. Ott aztán elmondták neki ötvenszer, hogy hova menjen, és mit hozzon. Mikor elindult a bükk erdőbe visszafordult, mert elfelejtette, hogy hova kell menni -és ezt a fordulatot háromszor tette meg. De végül, aztán amikor már ötvenháromszor elmondták neki, megérkezett a bükkerdőbe. De azt nem mondták el neki ötvenháromszor, hogy mit kell szedjen, hanem csak ötvenszer,Ezért a bükkerdőbe nem makkot szedett, hanem bükkfa levelet. Mikor aztán már megtelt a kosár, elindult, hogy elvigye a Régi családnak, akik már nagyon várták a szenilist. De féltek is, hogy nem a kérésüknek megfelelően oldja meg a feladatot. Ám amikor megérkezett a Régi család udvarába, azok nagyon meglepődtek, mert nem makkot hozott, hanem bükkfa levelet. Hát olyan mérgesek lettek erre, hogy most mit csináljanak ennyi falevéllel, amikor ők makkot akartak. Úgy elzavarták, hogy a szenilis csak futott és futott, azt persze nem tudjuk, hogy hova. De ami biztos, hogy nem haza, mert egy szenilis hogyan tudna bárhogy is hazamenni, hiszen elfelejtette, hogy hol lakik.
Közben a faluban mindenki rájött, hogy fölösleges az okosokat hívni, ha valakinek problémája van.  Azóta az ófalui emberek mindent úgy tesznek, ahogy jónak látják és megpróbálják gondjaikat saját maguk megoldani. Rájöttek, hogy a királyra sincs szükségük, hiszen úgysem csinál semmit, ezért egyik nap összegyűltek a királyi palota előtt és elzavarták a királyt. Ófaluban a mai napig mindenki egyenlő és boldogan élnek egy nagy faluközösségben.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s