Horváth Eszter Mária: Egy életre szóló barátság kezdete

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy manó. A szülei mikor megszületett Tódornak keresztelték el.
Kicsi tömzsi alakját nagy bozontos hajkorona díszítette, ami majdnem leért a bokájáig. Legnagyobb ékessége viszont, hatalmas piros cipője volt, amely mindig lábain díszelgett.
Tódornak egyetlen igaz barátja egy tündér volt. Az ő neve Bíborszív. Bíborszívnek csodálatos
szőke, göndör haja és nagy hatalmas barna szemei voltak. Úgy tudta rezegtetni pilláit, hogy még a vadállatok is kezes báránnyá váltak, ha rájuk nézett. Barátságuk is egy ilyen alkalommal köttetett, ugyanis Tódort is egy vérszomjas farkas mancsaiból mentette meg.
A két barát egyszer elindult világot látni.
Ahogy mentek-mendegéltek erdőn-mezőn keresztül, találkoztak egy békával. Bíborszív a tündér megszólította:
– Szia béka, téged hogy hívnak?
A béka nagy szemeivel pislogott kettőt, majd válaszolt:
– Engem Brekinek hívnak. Én is megkérdezhetem a ti neveteket?
-Természetesen. Engem Tódornak, a legjobb barátomat pedig Bíborszívnek hívják –válaszolt a manó.
Breki megint pislogott kettőt, majd folytatta:
-Merre mentek? Mi az úti célotok? Mehetek veletek? – kérdezte.
A két barát hosszasan szemlélte az új ismerőst. Egymásra mosolyogtak majd nagyot bólintottak.
-Persze jöhetsz velünk! – kiáltották egyszerre.
Brekinek sem kellett több, gyorsan összepakolta kis elemózsiás batyuját, a hátára tette és már indultak is.
Ahogy mentek-mendegéltek nagy vidáman, egyszer csak egy folyó keresztezte az útjukat. Gondolkodóba estek, hogyan is kelljenek át rajta. Bíborszív a tündér törte meg a csendet.
– Ezen a folyón hogyan fogunk átjutni?- kérdezte.
Mivel hármójuk közül csak a béka tudott úszni a két barát pánikba esett.
Brekinek nagy ötlete támadt.
-Vágjunk ki egy fát!- kiáltotta.
-De nem vághatjuk ki a fát –mondta a tündér.
-Miért nem? –kérdezte Breki.
-Mert nem tehetünk kárt a természetben. A fa is egy élőlény és nem árthatunk neki.
-De akkor, hogy jutunk át? – kérdezte Breki.
-Szerintem, szedjünk össze száraz faágakat és építsünk egy tutajt – javasolta Tódor.
A többieknek is tetszett az ötlet. Összeszedték a száraz ágakat és elkezdték építeni a járművüket. Nagyon ügyesek voltak és gyorsan haladtak. Mindenki kivette a részét a munkából. A szorgos munka meghozta gyümölcsét. A kis tutaj már ott lebegett a part közelében. Felszálltak rá és el is indultak a másik part felé. Ekkor azonban hatalmas vihar támadt. Az orkán erejű szél csak úgy dobálta a kis tutajt. Bíborszív nem kapaszkodott elég jól így egyszer csak egy nagy csobbanásra lettek figyelmesek a többiek. Breki egy percet sem habozott és mivel csak ő tudott úszni azonnal a tündér segítségére sietett és a vízbe ugrott. Elkapta nagy szőke hajkoronáját és húzni kezdte a tutaj irányába. Tódor, hogy segítsen a társainak a piros cipőjét bedobta a folyóba, hogy lássák a helyes irányt. A két ázott veréb lassan kikecmergett a vízből a tutaj menedékébe. A vihar is elcsendesedett és sikeresen átértek a folyó túlsó partjára. Mivel nagyon elfáradtak, lepihentek a parton a fák árnyékába.
Ekkor Bíborszív megszólalt:
– Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. Sohasem fogom elfelejteni. Mi hárman örökké barátok leszünk.
Összebújtak, pityeregtek egy kicsit és lassan elaludtak. Álmukban mosolyogtak és örültek, hogy találtak egy új barátot, aki akár az életét is feláldozná értük.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s