Nagy Marcell Péter: Rejtély a föld alatt

Egy szikrázó nyári reggelen a dzsungelben lévő táboromban voltam, és vizsgálgattam egy érdekes százlábút. Hirtelen megcsörrent a telefonom. A rendőrség hívott, hogy segélykérő jelzéseket észleltek a dzsungel mélyén, s mivel én vagyok legközelebb a helyszínhez, meg kellene néznem, hogy mi lehetett az. Mivel tudós létemre néha a rendőrségnek is szoktam segíteni, így előkészítettem a felszerelésem és elindultam a megadott irányba. Majdnem egy teljes napja gyalogoltam már, és nagyon fáradt voltam. Ahogy a térképet böngészve hallgattam a dzsungel hangjait véletlenül megbotlottam egy sátorban. Sajnos épp egy harcias bennszülött sátra volt, aki társaival együtt mérgében hangosan kiabálva üldözni kezdett. Menekülés közben egy faágakkal fedett csapdába estem, ami néhány méter mélység után egy meredek járatban folytatódott. Gurultam és gurultam a lejtőn, majd kipottyantam a dzsungel közepén magasodó hegy lábánál.
Körülnézve megláttam egy régi repülőgéproncsot, és egy félig megpörkölődött pergamenlapot. A gépet átvizsgálva érdekes rajzokat és leírásokat találtam egy eddig sosem látott makifajról. Izgatottan néztem meg a pergament, mely szerint egy majomfejet kell rajzolni a hegy oldalában található barlang bejáratát eltorlaszoló sziklára obszidiánnal. Mivel kedvenc kőzetemből mindig van nálam, és a pergamen pontosan jelölte a barlang helyét, könnyen felrajzoltam a makifejet. A kő elgördült a barlang elől, és egy átjárót láttam magam előtt. Minden bátorságom összeszedve beléptem a barlangba.
Sokáig mentem a sötét folyosón, azután kiértem egy csodás helyre. Minden tele volt majomkenyérfával.  A távolban az egyik fán villogó fénypontot láttam. A fényjelzés azt mondta: segítség, segítség. Óvatosan a fához lopakodtam. Megvártam míg teljesen besötétedik, és csak azután másztam fel a fára. Legnagyobb meglepetésemre Tudorka Professzor volt az, aki elmondta, hogy a régi repülőgéproncsban olvasgatta a feljegyzéseit mikor neszt hallott, de mire felnézett már el is rabolták. Izgatottam mondta, hogy szerinte makik voltak. Nem nagyon hittem neki. Zajt hallottunk a környező fák lombjaiból. Valami közeledett felénk. Előreirányítottam a zseblámpám, és a meglepetéstől alig kaptam levegőt. Tudorkának igaza volt: egy csapat barna szőrű, nagy barna szemű,  hosszú farkú, barna lábú vicsorgó maki volt. Gyorsan elővettem a fényképezőgépem és elkattintottam. Amíg a makikat elvakította a vaku villanása, a megkötözött Tudorkát a vállamra vettem, és már lenn is voltunk a fáról. Minden erőmet összeszedve futottam az átjáró felé. Már majdnem elkaptak, mikor sikerült az átjárón keresztül visszajutni a barlangba. Ahogy kifutottam a barlang szája ismét bezárult.
Remegő kézzel néztem a fényképezőgépem, amíg Tudorka a köteleivel babrált. Majd nagyot nevettem mivel nemcsak a barátomat mentettem meg, de felfedeztem a 30. makifajt is.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: