Szoboszlai Beáta: A hajnal kor harcosai

Családi mese színdarab

1.    felvonás
Késő este van, hétköznap, csütörtök. A helyszín a 9 éves Janika szobája. A ruhák szana- szét hevernek a földön, a régi játékok a polcon porosodnak. A tankönyvek az asztalon, szinte érintetlenül fekszenek. Az iskola táska a sarokba dobva. Az ágy úgy van, ahogyan a kis kópé reggel kibújt belőle. A lepedő összegyűrve, a paplan félig lecsúszva az ágyról. Csönd van, a szoba sötét. A sarokból gyenge fény szűrődik, ami kissé megvilágítja a gyermek birodalmát. Reggel iskola, de a kisfiú a sarokban ül a gyenge fényt adó monitor előtt, nem törődve a körülötte lévő világgal. Teljesen belemerült a számítógépes játék világába. A fején fülhallgató. A barátaival egy program segítségével beszélgetnek. Együtt játszanak, összeköti őket az online világ. A hajnal kor harcosainak világa.
Janika:- Elfogyott a varázspontom, valaki nyomna rám egy feltöltő varázslatot?
Hirtelen lassan, kinyílik a szoba ajtaja. A fiú édesanyja óvatosan bekukkant a szobába. Látja, hogy a gyermek még mindig játszik. Csípőre teszi a kezét és gúnyosan odaszól neki:
Anyuka:- Nem kéne már aludnod?
Nincs semmi válasz. A fiú nem hallja a fülhallgató miatt. Az anyja újra rászól, hangosabban:
Anyuka:- Nem kéne már aludnod?
A fiú hátranéz, majd vissza a monitorra és közben serényen kattog az egérrel.
Janika:- Ne zavarj, most főellenséget ölünk.
Az anya nem próbál vitázni. Valójában nem is érdekli, mit csinál a fia. Vállat von és szó nélkül kimegy, majd becsapja az ajtót. A gyermek meg sem rezzen. Izgatottan tovább nyomkodja a gombokat. Közben tovább beszél a barátaihoz.
Janika:- Mindjárt meghal, már csak tíz egység az élete. Remélem dob egy A-s fegyvert, kéne a nagy karimnak.
Hirtelen bejön az apa, nagyon mérges, amiért a fiú még a gép előtt ül. A gyermek hátranéz. Megretten az apját látva.
Janika:- Mindjárt kikapcsolom, esküszöm. Csak egy perc és befejezzük.
A gyermek mentegetőzik, de hiába. Az apa odasétál hozzá és leszedi a fülhallgatót a fejéről. A gyermek félve tűri, de tesz még egy próbát a játék befejezésére.
Janika:- Kérlek apa csak még két perc.
Válasz helyett egy hatalmas pofon csattan az arcán.
Apuka:- Takarodj az ágyadba. Most jöttem haza a munkából, fáradt vagyok, ne kelljen még egyszer szólnunk!
A fiú könnyek közt az ágyba rohan és a paplan alá bújik. Az apa kikapcsolja a gépet, nem törődve a játékkal, majd szó nélkül kimegy. A fiú zokog. Gyűlöletet érez.
Janika:- Utállak titeket!
Az apja szerencsére nem hallotta. A fiú lassan, szomorúan alszik el. A szobában egy hatalmas plüss maci hever a sarokban, amint a fiú elalszik a maci föláll és halkan az ágyához oson. Óvatosan betakarja a gyermeket, majd visszaül a helyére és ő is nyugovóra tér.
A nap sugarai beragyogják a szobát. Janika bedagadt, kisírt szemekkel ébred. Fáradtan ásít egyet, majd kivánszorog az ágyból. Gyorsan bekapcsolja a számító gépet. Iskola előtt még játszani akar egyet.
Janika:- Gyorsan megnézem, nem e vesztek el a cuccaim az este. A többiek biztosan mérgesek, amiért főellenség ölés közben hirtelen eltűntem. Pedig olyan kevés élete volt már és csak 20 százalék kellett volna hozzá, hogy én is szintet lépjek.
Hirtelen kiabálásra lesz figyelmes.
Anyuka:- Gyertek reggelizni!
Janika:- Mindjárt megyek!
A fiú gyorsan tálcára teszi a játékot és kirohan a szobából. Ekkor a sarokban lévő óriás plüss maci, hatalmasat nyújtózik.
Plüss maci:- Már azt hittem soha sem megy ki.
Szuperhős figura:- Csak csendben Maci, bármikor visszajöhet, még nem ment el az iskolába.
A régi, poros játékok félve bújnak elő. Irigyek a számítógépre, mert miatta feledte el őket a gyermek.
Plüss maci:- utálom, ezt a vacakot- mondta, miközben a csípőre tett kézzel a számítógépet vizsgálgatja.- Régen bezzeg, velem birkózott, amikor unatkozott és a bundámat is mindig kifésülte. Most meg megesz a por- szomorkodik, s közben megcsapkodja a bundáját, amiből csak úgy száll a rengeteg por.
A játékok köhögni kezdenek.
Gumi sárkány:- Elég Maci! Megfulladok- köhögi!- Így is tele van a tüdőm porral, már tüzet sem tudok lehelni- mondja, s közben nagyokat fúj köhécselve, de csak a por jön a száján- látod?
Szuperhős figura:- Bár én is számítógépes karakter lehetnék!
Plüss Maci:- Ugyan Szuper srác! Mi jó lenne benne, ha egész nap, egy ilyen vacak dobozba lennél zárva?
Szuperhős figura:- Nem lennék így elhanyagolva- mondja szomorúan.
Hirtelen a fiú hangját hallják.
Janika:- Megyek öltözni!
A játékok gyorsan vissza ugranak a helyükre és mozdulatlanná válnak. A fiú a géphez rohan és megnyitja a játékot, közben ledobja a pizsamáját, ami épp a maci fején landol.
Janika:- Szuper, még egy szörnyet megölök és meg van a 20- as szint.
A földről felveszi a tegnap oda dobott ruhákat és felöltözik.
Janika:- Meg is van, végre tanulhatok új támadásokat és szerezhetek c-szintű ruhát. Alig várom, hogy haza jöjjek a suliból.
Gyorsan kilép és kikapcsolja a számítógépet, majd felkapja a táskáját és kirohan a szobából. A játékok újra feléledhetnek. A maci két újjal leveszi a pizsamát az arcáról.
Plüss Maci:- Fújj, ez már büdös- mondja fintorogva.
A többiek csak nevetnek rajta.
Gumi sárkány:- Figyeljetek! Ez így nem mehet tovább! Valamit tennünk kell! Janika mást sem csinál, csak egész nap a számítógép előtt ül és játszik, ezzel az ostoba játékkal.
Plüss Maci:- Mégis mit tehetnénk?
Szuperhős figura:- Talán beszéljünk a fejével?
Plüss Maci:- Megőrültél? Nem beszélhetünk vele, akkor a játék tanács örökre száműzne bennünket!
Szuperhős figura:- Akkor mit csináljunk?
Gondolkodni kezdenek. Vakargatják a fejüket és közben ide-oda mászkálnak. Hirtelen megszólal egy hang.
Hang:- Annuska babája segíthet nektek.
Gumi sárkány:- Ki az- kérdezi? Közben hapcizik egy hatalmas porfelhőt.
Hang:- Én vagyok az, a foci labda.
A plüss maci és a szuperhős figura keresgélni kezdi, merre van a labda.
Foci labda:- Itt vagyok az ágy alatt.
A maci a földre hasal és bekukkant az ágy alá.
Plüss Maci:- Szent varróm! Mennyi szemét van itt- mondja miközben mindenféle papírt dobál odébb.
Lassan kiveszi a foci labdát.
Foci labda:- Nem is tudom, mikor voltam utoljára idekint. Oly rég óta heverek az ágy alatt, idejét sem tudom már. Mozdulni sem bírtam a sok szeméttől, amit Janika oda dugott.
Plüss maci:- Szegény barátom, amióta meg van ez a számítógép egyikünknek sem könnyű az élete.
Gumi sárkány:- Na de mi a helyzet Annuska babájával?- kérdezi izgatottan.
Foci labda:- Valamikor régen Janika a folyosón játszott velem és egyenesen a kishúga szobájába rúgott. Mielőtt értem jött volna, az édesanyja ebédelni hívta, így ott maradtam egy ideig. Akkor találkoztam Terezával. Ő Annuska tündér babája. Valaha a játék tanácsnak dolgozott, ő volt a titkárnőjük és sok mindenről tud, amiről más játékok nem.
Szuperhős figura:- ha ilyen jó melója volt, mit keres Annuska szobájában?
Foci labda:- Feltaláltak egy új Barbi babát, amelyik sokkal csinosabb volt és a ruhája színváltós. Hozzá képest Tereza szürke és unalmas volt, ezért a játék tanács lecserélte őt és nyugdíjazták, majd egy játékboltba került, ahol Annuska meglátta és megkérte az édesanyját, hogy vegye meg neki.
Plüss maci:- Tud vajon segíteni nekünk?
Foci labda:- Nem tudom, talán.
Hirtelen egy régi dömper gurul elő a sarokból. Öregnek és morcosnak tűnik, a kerekei kopottak. Jajgatva lassan a többiek mellé parkol.
Öreg dömper:- Csak nem el akarjátok varázsolni szegény Janikát?- kérdezi.
Gumi sárkány:- Nem rossz ötlet- hapcizik egyet.
Plüss maci:- Ugyan miért akarnánk elvarázsolni? Csak azt szeretnénk elérni valahogyan, hogy rájöjjön az élet igazi értékeire és ne egész nap a számítógép előtt ücsörögjön, ostoba játékokat játszva.
Öreg dömper:- Ez esetben nincs ellenvetésem, de erre másnak is szüksége lenne.
Szuperhős figura:- Na ezt meg hogy érted?
Öreg dömper:- Az a számítógép nem magától jött ide, Janika szülei vették. Az édesanyját nem érdekli mit csinál vele, az apja pedig megüti akárhányszor nem azt csinálja, amit mond neki, de igazából ő sem figyel oda arra, mit csinál a fiú.
Szuperhős figura:- Ez szép megfigyelés, de én még mindig nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni!
Öreg dömper:- Pedig egyszerű. Nem csak ez a szegény fiú tehet arról, hogy a számítógép ennyire magával ragadja. A szülei sem motiválják őt eléggé, a munka után fáradtak, vagy nem érdekli őket mit csinál a gyermek, csak csendbe legyen, vagy pedig tettlegességgel érvényesítik az akaratukat rajta.
Szuperhős figura:- Aha és mégis, mit tehetnénk?
Az öreg dömper a fejét rázza, a többiek a vállukat vonogatják.
Plüss maci:- A szülőkre is ráfér egy kis emlékeztető az élet igazi értékeiről. Beszéljünk Terezával!
Amint kimondja, lépteket hallanak a folyosóról. Gyorsan mindannyian mozdulatlanná válnak. Az ajtó lassan kinyílik és Annuska sétál be rajta. Ő a kis fiú öt éves húgocskája. Rózsaszín kis ruhában, két oldalra kötött coffal és a hóna alatt a tündér babával érkezik. Lassan a számítógép elé áll és maga elé tartja a babáját.
Annuska:- Látod Tereza! Ez az a csúnya gép, amiről meséltem neked. Jancsusz- így hívja a bátyját-egész nap csak ezzel foglalkozik és már velem sem játszik. Pedig régen olyan sokat játszottunk együtt. Bárcsak ne vették volna meg anyáék neki- sóhajt.
A kislány a számítógép asztalra teszi a babát, majd törölgetni kezdi a kicsorduló könnyeket a szeméből. Hirtelen benyit az anyukája.
Anyuka:- Gyere már Anna! Elkésünk az óvodából- mondja és közben megfogja a kislány kezét.
Annuska nem örül az indulásnak és ellenkezni próbál.
Annuska:- Nem akarok menni- kiáltja dacolva, majd kihúzza a kezét az anyjáéból.
Anyuka nagyon mérges lesz, nem is próbál beszélni a lánnyal, egyből alaposan elfenekeli és kirángatja a szobából. Azt sem hagyja neki, hogy a kedvenc babáját magával vigye. A játékok lassan újra felkelnek.
Gumi sárkány:- Micsoda mázli! Épp veled akartunk beszélni- mondja a tündérnek.
Hirtelen világosság lesz a baba körül és egy pillanat alatt ember nagyságúvá válik. A haja fekete és kontyba van kötve. Kerek szemüveget visel és szürke hosszú ruhát, a szárnyai kissé gyűröttek. A kezében egy varázspálcát tart. Szomorúan sóhajt egyet:
Tereza:- Jajj szegény Annuskám, mindig kikap, ha nem akar indulni. Pedig csak fáradt még szegény, de ti miért akartok velem beszélni?
Szuperhős figura:- Szeretnénk tenni valamit Janikáért, hogy ne a számítógép legyen a mindene.
Plüss Maci:- A focilabda mesélte, hogy te a játéktanácsnak dolgoztál. Abban bízunk ismersz valamilyen módszert, amivel elérhetnénk a célunkat.
Tereza:- Nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Kiválóan végeztem a munkám és mégis lecseréltek egy divatosabb cicababára- mondja durcásan.
Gumi sárkány:- Pedig te is nagyon divatos vagy- tüsszent.
A tündér baba mosolyog, örömmel fogadja a bókot.
Tereza:- Hát… igazán így gondolod?
Gumi sárkány:- Pe-pe-persze- mondja tüsszentve.
Tereza:- Tudjátok, a munkámat szívesen csináltam. Szerettem új játékokkal találkozni. Rengeteg történetet hallottam és sok-sok problémát segítettem megoldani a tanácsnak. El sem hinnétek mennyi minden történik a világban- mondja ábrándozva.
Plüss maci:- Akkor tudsz valamit a mi problémánkra is?- kérdezi izgatottan.
Tereza:- Éppenséggel tudok. Találkoztam már hasonló esettel. Nincs más dolgotok, mint elmenni a tanácshoz és elmondani a problémátokat. Ők majd értesítik az álom manókat. Általában ők az illetékesek a hasonló ügyekben.
Szuperhős figura:- Az álom manók mit fognak tenni?
Tereza:- Álomport fújnak majd a fiúra. Nem akármilyen álomport ám, hanem varázsálomport. Olyan lesz az álma mint, ha a valóságban járna és közben olyan akadályokon kell átjutnia, amikből tanulhat.
Szuperhős figura:- Ez, hogyan segít rajtunk?
Tereza:- Úgy, hogy az álmaiban ti is benne lehettek. Ti lesztek a segítői, akik megmutatják a helyes utat neki. Csakis így jöhet rá, mik is a fontos dolgok az életben.
Öreg dömper:- A szüleire is ráférne egy fújás- mondja morgolódva.
Tereza:- Bizony rá, de külön kérvényeznetek kell, hogy a szülőkkel is foglalkozzanak.
Plüss maci:- Rendben, akkor induljunk mihamarabb. Ne vesztegessük a drága időt.
Gumi sárkány:- Amit ma megtehetsz, ne halazd ho-ho-ho- hapcizik egyet- holnapra- mondja miközben az orrát dörzsöli.
Tereza a falhoz sétál és elővesz egy varázs krétát a ruhája alól. Lassan egy ajtó formát rajzol a falra.
Tereza:- A leggyorsabb út, ami a tanácshoz vezet- mondja mosolyogva.
A maci odasiet és megnézi az ajtót. Tereza a kezébe nyomja a krétát.
Tereza:- Ez tündér kréta, csak rajzolj egy ajtót a falra és az oda nyílik, ahová menni akarsz, de kérem majd vissza!
Plüss maci:- Köszönöm.
A hatalmas maci megtolja az ajtót, de mielőtt átmenne rajta hátra fordul és megkérdezi a többieket:
Plüss maci:- Na ki jön velem?
Szuperhős figura:- Szuper srác segít a bajban-kiáltja, miközben egyik keze az égre mutat, a másikkal pedig a csípőjén támaszkodik.
Gumi sárkány:- Már megint pózol- gúnyolódik.
Szuperhős figura:- Ez a védjegyem! Ennek köszönhető a hatalmas eladási számom.
Öreg dömper:- Ezek a mai fiatalok!
A szuperhős csak von egyet a vállán, majd a maci után siet. Lassan mindketten átbújnak az ajtón. A többiek elvonulnak.
2.    felvonás
Helyszín: A játéktanács irodája. Az ajtó egy világos irodába vezet, ahol egy íróasztal mögött egy hosszú szőke hajú, divatos, rózsaszín és kék ruhába bújt Barbi baba fogadja a játékokat. Körben a szobában több játék várakozik. Van ott plüss nyuszi, akiből itt-ott kiáll a tömés és az egyik füle le van tépve, van kopaszra nyírt Barbi baba és fejetlen póni is. Ki ülve, ki állva. Az íróasztal mellett egy ajtó van. Mögötte a tanács irodája. Körben ülnek a tagok és meghallgatják az érkező játékok panaszait. A tanácstagok mind más játék figurák. Öten vannak, az első gumi kacsa, a második egy ken baba, a harmadik dobókocka, a negyedik fa pillangó és az utolsó egy bohóc.
Amint a maci és a szuper hős belépnek a Barbi kedvesen fogadja őket.
Szuperhős figura:- Tényleg divatos cicababa- súgja a macinak.
Plüss maci:- Psszt-csitítja barátját, hiszen a Barbi már előttük állt.
Barbi baba:- Miben segíthetek nektek? Talán panaszotok van? A gazdátok letépte valamelyik testrészeteket?- kérdezte miközben alaposan végig mérte őket-Hmm. Nem látok hiányt, akkor esetleg a kutyájának engedi, hogy játsszon veletek?- tovább szemlélődött- Á nem, nem úgy néztek ki.
Plüss maci:- Esetleg elmondhatnánk?- vágott közbe.
Barbi baba:- Magamtól is rákérdeztem volna- mondta sértődötten.
A maci és a szuperhős egymásra néztek. A szuperhős felhúzza a vállait, majd így szól:
Szuperhős figura:- Milyen szép, divatos ma drága hölgyem!
Barbi baba:- Minden nap az vagyok- feleli elégedetten, majd mosolyog- Szóval miben segíthetek?
Plüss maci:- Azért jöttünk, mert a gazdánk már nem játszik velünk, pedig még olyan fiatal. Egész nap csak a számítógép előtt ül és azon játszik. Semmi más nem érdekli. A szülei helytelenül kezelik és gyakran ki is kap a kishúgával együtt. Szeretnénk, ha segítene a tanács, hogy egymásra találjanak és rá jöjjenek, mi az élet igazi értéke.
Barbi baba:- Milyen szép kívánság. Manapság egyre gyakoribb ez a probléma, egyre többen fordulnak hozzánk e miatt. Ma sem ti vagytok az elsők- majd a sarokba mutat, ahol már várakozik egy plüss maci és két kis autó.- Kaptok egy sor számot- mondja és az asztalához siet.
A sor hosszú, a két játék végig néz a többi várakozón.
Szuperhős figura:- Szívesen nézek egész nap egy ilyen csodaszép divatos hölgyet, de…,-gondolkodik- ha hamar végezhetnék talán még elmehetnék, hogy vegyek neki valami igazán szép meglepetés ajándékot- mondja miközben kacéran pislog a barbira és megsimogatja az arcát.
A barbi az asztalára visszateszi az elővett sorszámot.
Barbi baba:- ilyen kedves játékok még sem állhatnak itt egész nap, várjatok egy percet- mondja, majd be siet a tanácshoz.
A tanácsnál épp egy kopaszra nyírt baba siránkozik a csodaszép haja miatt.
Gumi kacsa:- Gyakori eset. A kislányok imádnak fodrászosat játszani.
A titkárnő érkezése szinte örömmel tölti el a tanács tagokat. Kissé unják már a baba nyafogását.
Ken:- Gyere kedves, mond mi hírt hoztál.
Barbi baba:- Van itt két játék, akiknek az ügye nem bír halasztást. Nagyon fontos-mondja bólogatva.
Bohóc:- Akkor hát, jöjjenek, maga kedves pedig szokja meg az új frizuráját, nem a hajnövekedős szériából való- nevet.
A kopasz baba mérgesen ront ki:- nem igazság- kiáltja. Távozása közben fellöki az ajtóban várakozó plüss macit is. A nyitott ajtón a barbi kiint a két játéknak, hogy jöhetnek. A plüss maci és barátja lassan bekukkant az ajtón, majd kissé zavarban sétál be.
Plüss maci:- üdv.
Szuperhős figura:- Helló.
A tanácstagok csak a fejükkel biccentenek vissza. A barbi kimegy.
Bohóc:- Mi az a fontos panasz? Hiányzik valamitekből egy arasz?- neveti.
A két játék egymásra néz, nem értik a viccet. Vállat vonnak és el kezdik mesélni miért jöttek.
Plüss maci:- A kis gazdánk már nem játszik velünk, pedig még csak kilenc éves. Egész nap a számítógép előtt ül és azon játszik. Semmi más nem érdekli. A szülei helytelenül kezelik és gyakran ki is kap a kishúgával együtt. Szeretnénk, hogy helyre rázódjanak mindannyian. Szeretnénk, ha a fiú nem csak a géppel játszana, hanem velünk is és azt is, hogy a szüleivel jobb legyen a viszonya.
Pillangó:- Ez volt olyan sürgős?
Szuperhős figura:- Nekünk az!
Pillangó:- Hát legyen. Barbi- kiállt.
Barbi benéz az ajtón.
Barbi baba:- Igen?
Pillangó:- Hívd az álom manókat, újabb munkát kapnak.
Barbi baba:- Máris-feleli, majd kimegy telefonálni.
Ken:- Az álom manók tudják a dolguk.
Dobó kocka:- A varázs álompor, majd emlékeztet mindenkit a fontos dolgokra.
Bohóc:- Persze csak álmukban, hogy mennyire hatott, az majd ébren kiderül- nevet.
Gumikacsa:- Menjetek haza és várjátok a manókat. Jöhet a következő!
A maci és a szuperhős figura lassan az ajtó felé indulnak. Amint a hatalmas plüss a kilincshez nyúlna, hirtelen egy fejetlen póni ront be mérgesen.
Fejetlen póni:- Panaszt teszek, elegem van. Ez a neveletlen kölyök már hatodjára tépi le a fejem! Mit tegyek, hogy végre másik gazdát kaphassak?
A maci és a szuper hős meghökkenve állnak és nézik az elégedetlen játékot. A bohóc feláll és gyengéd kézmozdulattal jelzi nekik, hogy távozzanak. Gyorsan így is tesznek. Kifelé menet a barbi mosolyogva int nekik.
Barbi baba:- Gyertek, néhány nyomtatvány alá kellene írnotok- mondja miközben az asztalra tesz egy kupac papírt.
A maci és a szuper srác oda sétálnak.
Barbi baba:- Melyikőtök írja alá?
Szuperhős figura:- Én az erő vagyok, ő a szép író-mondja és a macira mutat, miközben vagányan az asztalra könyököl.
A barbi biccent egyet és a tollat a macinak adja, majd sorba elé teszi a papírokat és mutatja hol kell aláírni.
Barbi baba:- Ezen az áll, hogy panaszt adtatok le…ezen külön kérvényezitek a szülők elbűvölését…ezen igazoljátok, hogy elfogadjátok a tanács határozatát…ezen pedig igazoljátok, hogy a korábban regisztrált lakcímetek nem változott. Ennyi lenne most már mehettek is. Az álom manók éjjel fognak érkezni, amint a család elaludt. Sok sikert.
Plüss maci:- Köszönjük és viszlát, további jó napot- mondja miközben elfelé sétál.
A barbi baba mosolyogva integet és puszit dob a szuperhősnek.
Szuperhős vissza integet, majd oda súg a macinak, aki közben épp ajtót rajzol a falra.
Szuperhős figura:- Te, remélem ez nem vette komolyan, hogy majd veszek neki valami ajándékot.
A maci óvatosan hátra néz, látja, ahogyan a barbi még mindig mosolyogva integet.
Plüss maci:- Szerintem már azt is elképzelte, hogy feleségül veszed- mondja nevetve.
Szuperhős figura:- Mi? Feleségül?- hökken fel, majd visszanéz és végig néz a babán- Hát, talán nem is lenne rossz asszony belőle- nevet.
Az ajtó elkészül és a két játék átlép rajta.
3.    felvonás
Helyszín, újra a fiú szobája. A tündér baba az asztalon ül, a többi játék szerte a szobában hever és várakoznak. A gumi sárkány kissé ideges, hiszen hamarosan haza jön a kis gazdájuk az iskolából és a barátai még nem tértek vissza. Ő az egyetlen, aki fel- alá járkál a szoba közepén.
Gumi sárkány:- Mikor jönnek már vissza? Mindjárt itthon lesz Janika, akkor hogyan fognak észrevétlenül bejönni?
Öreg dömper:- Ezek a mai fiatalok! Nem erényük a türelem- sóhajtja.
Gumi sárkány:- Türelem? Mégis, hogyan lehetnék türelmes ebben a feszült várakozá-á-á-á- tüsszent-sban.
A dömper csak a fejét rázza. Hirtelen megnyílik a falon egy ajtó és betoppan rajta a maci és a szuper hős. Az összes játék izgatottan pattan fel és eléjük rohan. Tereza a kezét tartja.
Tereza:- Most már kérem a krétám.
Plüss maci:- Tessék itt van, köszönöm, hogy segítettél.
Gumi sárkány:- Mondjátok már mi volt!
Plüss maci:- Este jönnek az álom manók és varázsporral fogják, elvarázsolni az egész család álmát, hogy míg alszanak, meglássák a helyes utat. Mi pedig segítünk nekik megtalálni.
Foci labda:- Hogy érted, azt hogy mi segítünk megtalálni?
Szuperhős figura:- Mi is ott lehetünk az álmaikban.
Ajtó csapódás hangja hallatszik. Hazajött valaki. A léptek szaporán a szoba felé közelednek. A játékok gyorsan a helyükre sietnek és mozdulatlanná válnak. A tündér baba is vissza változik kicsi játékká. Az ajtó hirtelen kinyílik és Janika rohan be rajta. A táskáját még az ajtóban eldobja. Első útja a számítógéphez vezet. Bekapcsolja. Meglátja kishúga babáját az asztalán.
Janika:- Ez meg mit keres itt?- kérdi, majd a háta mögé dobja.- Végre Péntek! Ma egész hajnalig játszhatom.
Az ajtó újra kinyílik, Annuska lassan besétál rajta. Meglátja a babát a földön. Lassan lehajol és fölveszi.
Annuska:- Miért dobtad ide a babámat?
Janika:- Mit keresett a szobámban?- kérdezi vissza mérgesen.
Annuska:- Azért maradt itt, mert anya elrángatott az oviba és nem hagyta, hogy visszajöjjek érte- feleli megszeppenve a kislány.
Janika:- Na és te mit kerestél a szobámban reggel? Ez nem a te szobád- kiáltja.
Annuska:- Csak megmutattam Terezának, azt a csúnya gépet, amivel egész nap játszol!- kiáltja.
Janika: Remélem nem nyúltál hozzá?- kérdezi mérgesen, közben feláll és a húga elé áll. Az ujját fenyegetően a kislány elé emeli.
Annuska:- Nem, de utálom és bárcsak tönkremenne, mert mióta meg van sose játszol velem és undok vagy!- kiáltja dacosan, majd mérgesen kirohan a szobából, kezében a babával.
Janika vállat von.
Janika:- Hülye kis pisis- motyogja.
Nem törődve a sértett kis testvérével visszaül a gép elé és már indítja is a játékot.
Janika:- Na végre mehetek új támadásokat tanulni, de előbb vennem kell teleportáló tekercseket, mert elhasználtam mindet tegnap este. Azután irány Gavarellia főtere, ahol Gajun mestertől megtanulhatom az új dolgokat.
Janika boldogan dörzsölgetni kezdi a kezeit örömében. Hirtelen megcsörren a telefonja. A fiú felveszi.
Janika:- Szia Olivér, épp most akartam rád írni, hogy vagyok. Gyere fel te is és keressünk valami jó kis főellenséget, csak előbb még tanulok egy kicsit… ok szia.
Nemsokára az anyukája kopog az ajtón.
Anyuka:- Gyere vacsizni.
Janika:- Majd később, tanulok!
Anyuka:- Ok, tanulj csak, de azért egyél mielőtt lefekszel, a kedvenced van.
Janika:- Szuper már csak a teleport kaput kell megtalálnom, hol is van ebben a városban?
Janika pötyögni kezd a gépén és felteszi a fülhallgatóját is. Olivérrel beszélget.
Janika:- Bocs, hogy tegnap eltűntem, apám bejött és letiltott a gépről…Tényleg, esküszöl mindannyian meghaltatok…sajnálom én maradtam volna még segíteni, de apám kikapcsolta szó nélkül és az ágyba zavart…ma próbáljuk meg leverni megint?…ok, most úgy is hétvége van, nem  hiszem, hogy piszkálni fog…Figyu megyek kajolok valamit, mert piszok éhes vagyok, aztán gyorsan zuhanyzok egyet és jövök, sietek.
Janika felpattan a székről, a fülhallgatót az asztalra teszi és kisiet a szobából. A plüss maci gyorsan fel is áll.
Plüss maci:- ideje volt már, hogy kimenjen.
Gumi sárkány:- Kezdtem azt hinni, hogy megint a gép előtt akar enni.
Szuperhős figura:- Ááá én tudtam, hogy ma kimegy- legyint.- Az anyukája currys sült csirkéjének sosem tud ellenállni, azt mindig rendesen eszi meg- nagyot szippant a levegőbe és sóhajt egyet.- Ide érzem a finom illatát. Ilyenkor mindig azt kívánom, bárcsak nekem is lenne gyomrom- mondja miközben a hasát dörzsöli.
Öreg dömper:- Á ezek a mai fiatalok. Bárcsakozás nélkül már meg sem tudsz lenni.” Bárcsak számítógépes karakter lehetnék, bárcsak lenne gyomrom”-idézi gúnyosan.- Inkább örülnél neki, hogy szuperhős figura vagy és nem egy rozoga, vén játék.
Szuperhős figura:- Te pedig zsörtölődés nélkül nem tudsz meglenni, neked talán sosem voltak vágyaid?
Az öreg dömper szomorúan lehajtja a fejét.
Öreg dömper:- Voltak- sóhajtja,- de sosem váltak valóra és már nem is fognak.
Az öreg szomorúan vissza gurult a helyére és nem is szól a többiekhez.
Gumi sárkány:- Na most jól megbántottad- hapcizik egyet hatalmasat, majd ő is elkullog.
Szuperhős figura:- Még, hogy én őt? Ő kezdte- mondja, majd leül a maci mellé.
Plüss maci:- Hagyd már, öreg és kopott. Neki is csak az fáj, ami mindannyiunknak, hogy Janika nem törődik velünk.
Szuperhős:- Akkor sem értem, miért engem piszkál, miért baj, hogy vannak vágyaim?
Plüss maci:- Nem baj, hogy vannak vágyaid. Sőt inkább az a baj, hogy neki is vannak, vagy voltak, de sosem váltak valóra. Talán csak a csalódástól akar megkímélni.
Szuperhős figura:- Miféle csalódástól, hiszen tudom én, hogy gyomrom nem lehet már, játék vagyok. Csupán jó lenne.
Plüss maci:- Alig várom, hogy elaludjon mindenki.
Szuperhős figura:- Izgulsz?
Plüss maci:- Persze. Te talán nem?
Szuperhős figura:- Hát, nem is tudom. Talán egy kicsit.
Foci labda:- Mi lesz, ha nem sikerül?
Plüss maci:- Ugyan már, legyél kicsit pozitívabb. Bízzunk a sikerben.
Gumi sárkány:- Mégis mit fogunk mi csinálni az álom világban?
Plüss maci:- Segítünk Janikának ráébredni, hogy van világ a számítógépen kívül is.
Gumi sárkány:- Aha, de még mindig nem értem, hogyan tesszük ezt meg.
Szuperhős figura:- Majd kitalálunk valamit, hiszen azt sem tudjuk miben kell segítenünk neki.
Gumi sárkány:- Biztos, hogy jó ötlet volt ez?
Plüss maci:- Ne kételkedj, ha már elkezdünk valamit legalább mi higgyünk a sikerében. Különben, hogy várhatná el bárki, hogy sikerrel járunk.
A gumi sárkány tüsszent egyet. Újra siető léptek hangja rázza fel a szobát. Janika beront az ajtón és lehuppan a székre, a gép elé. Felteszi a fülesét és folytatja a játékot.
Janika:- Itt vagyok, visszajöttem…én most Gavarrelliában vagyok, most tanultam új támadásokat…ok, akkor találkozzunk Purella főterén.
Szuperhős figura:- Ez szerintem sosem fog elaludni- súgja a macinak.
Plüss maci:- Psszt még meghalja.
Szuperhős figura:- Ugyan! A fejemet rá, hogy észre se venné azt sem, ha a háta mögött ugrálnék!
Plüss maci:- Megőrültél? A tanács beolvasztat mérgében, ha mégis észre vesz.
Gumi sárkány:- Én állom a fogadást!
Plüss maci:- Sárkány- csitítja.
Öreg dömper:- Ez már valami, ez már nekem is tetszik. Ugrálj csak a háta mögött, ha tényleg nem vesz észre, akkor egy teljes napig miénk a fejed!
Plüss maci:- Ti nem vagytok magatoknál! Mégis mit kezdenétek a fejével egy napig?
Gumi sárkány:- Tarthatnánk röplabda versenyt, míg Janika suliban van- nevet.
Szuperhős figura:- Ez nem is rossz ötlet.
Plüss maci:- A te fejed lenne a labda- mondja meghökkenve.
Szuperhős figura:- És? Tök jó lenne. Na figyeljétek!
A szuperhős figura lassan föláll és a fiú mögé oson. Hátra néz a többiekre. A sárkány izgatottan bólogat, míg a maci levegőt sem mer venni félelmében. A szuper srác a fiú felé fordul.
Janika:- A hátam mögött állsz?
A játék hős megtorpan egy pillanatra. Egyik lábát felhúzza és a kezét az arca elé emeli ijedtében.
Janika:- Nem látlak, ja új karival vagy? Jól néz ki, mikor csináltad?
A szuper figura megnyugszik. Óvatosan ugrálni kezd a fiú mögött. A kezeit jobbra, balra lóbálja. Közben táncolni kezd.
Janika: Meddig ugrálsz még itt mögöttem?
A szuper figura megint megijed és összehúzza magát.
Janika:- Menjünk már keressünk egy főellenséget.
A játék ismét megnyugszik. Hátra fordul és a hüvelyk ujját mutogatja a többieknek. Amint visszafordul, Janika hátra néz. A szuper hős gyorsan az ellenkező irányba húzódik. A fiú abba az irányba is elnéz, de a szuper hős gyorsan a másik irányba bújik, közben a körmeit rágja.
Janika:- Mehetünk.
A szuperhős most már gyorsan leül, vissza a helyére.
Szuperhős figura:- Látjátok, megmondtam- dicsekszik.
Plüss maci:- Nagyszerű- mondja a fejét rázva.- Bár nem értem, miért örülsz annyira annak, hogy a te fejed lesz a labda egy napig.
Szuperhős figura:- Legalább lesz mivel játszani- mondja vállat vonva.
Janika:- Találtam egyet, ennek csak 500 egység az élete, nem valami erős, de kezdetnek jó lesz.
Szuperhős figura:- Te sárkány, fogadjunk, hogy nem mersz a háta mögé állni és táncolni egyet.
Gumi sárkány:- Miért tennék ilyet?
Szuperhős figura:- Mert akkor két napig játszhatnátok a fejemmel, de ha nem mered, akkor egyet sem.
Öreg dömper:- Nem ér ilyen aljas trükkel visszatáncolni, már fogadtunk.
Gumi sárkány:- Igen, így van. Elég nekünk egy nap is.
A plüss maci csak a fejét rázza és halkan nevet. A szuper hős csap egyet a levegőbe.
Szuperhős figura:- A manóba.
Janika hirtelen feláll és leveszi a fülhallgatóját. A játékok meg sem moccannak. A fiú körbe sétál a szobában és szétnéz.
Janika:- Annus?- kérdi kissé megilletődve, majd vállat von és visszaül.- Egy pillanatra úgy hallottam, mint ha beszélne valaki mögöttem. Hátborzogató, de nincs itt senki. Biztos a kishúgom szórakozik- mondja a mikrofonba.
Plüss maci:- Látod, mondtam én, hogy hallja- súgta a szuperhősnek.
Janika megint hátra fordul. A szemeivel ijedten kémlel körbe.
Janika:- Mióta levettem a játékról a zenét olyan mint, ha mögöttem beszélgetne valaki-mondja a barátjának.- talán nem aludtam ki magam eléggé az este…dehogy fekszem le korábban…kezdhetjük persze…hogyhogy?…Ne már most tényleg színházba mész? Akkor ezt leverjük és nem leszel már többet ma?…kár, de akkor talán jobb, ha én is hamarabb fekszek le és akkor holnap hajnalig nyomhatjuk.
Szuperhős figura:- Ez az!
Plüss maci:- Pszt.
Janika serényen kattog az egérrel. A szoba egyre sötétebb. A fali óra kis mutatója egyre közelebb kerül a nyolcashoz.
Janika:- Jól van ez meg van, könnyen ment, de mondtam, hogy gyenge. Neked dobott valami jót?.. Nekem is csak egy fegyver erősítő tekercset adott…jól van menj csak, jó mulatást.
Lassan leveszi a fejéről a fülhallgatót, ásít egy nagyot.
Janika:- Istenem, de fáradt vagyok, összeakadnak a szemeim is. Majd holnap folytatom- mondja és kikapcsolja a gépet.
Lassan az ágyához ballag és úgy, ahogy van belehuppan. Néhány perc és már alszik is. A maci feláll és oda oson. Óvatosan a fiúra néz és megbökdösi kicsit.
Gumi sárkány:- Megőrültél, még felkel!
Plüss maci:- Csecsemő kora óta nem láttam így elaludni, itt valami nem stimmel- mondja aggódva.
Hirtelen egy manó jön elő az ágy mellől. Sötét kék kezeslábast visel, a derekán egy széles övvel. A fején sötét kék sapka van. A szemei alá két-két fekete csík van rajzolva. Óvatosan szétnéz a szobában, majd int egyet és még két ugyanilyen manó jön elő a semmiből.
Plüss maci:- Ti lennétek az álom manók?
Első manó:- Igen mi vagyunk azok.
Szuperhős figura:- Nem akarok tolakodó lenni, de úgy néztek mint egy csapat betörő!
Második manó:- Mit gondolsz a betörők, kiktől lopták a ruha ötletet? Azt hiszik, láthatatlanok lesznek, mint mi, ha hasonlóan öltöznek.
Gumi sárkány:- Az meg hogy lehet, hiszen az emberek nem láthatnak meg minket.
Első manó:- Volt már néhány afférunk a felnőttekkel, akire nem sikerül felejtő port fújnunk, azt békén hagyjuk. Úgysem hisz neki senki- nevetnek.
Második manó:- Na ne húzzuk az időt, ha már elaltattuk gyorsan csináljuk a többit is.
Plüss maci:- Szóval ti voltatok? Tudtam, hogy valami nem stimmel. Janika nem szokott így elaludni.
Első manó:- Mégis mit gondoltál? Azt hitted itt állunk majd egész hajnalig, mire végre ez a kis tökmag hajlandó lefeküdni? Nem lett volna ideje álmodni sem!
Második manó:- Elég a fecsegésből, az éjszaka hamar elmúlik és nekik még sokat kell álmodniuk. Én megyek a szülőkhöz.
Harmadik manó:- enyém a kislány.
Első manó:- Ezek szerint én maradok itt.
Egyszerre a három manó összeteszi a bal kezét és így kiáltanak:- Álomra fel! Ezután mindegyik megy a maga dolgára.
Az első manó Janika szobáját kezdi vizsgálni. Köreb néz a polcokon, az asztalon, mindenhol.
Szuperhős figura:- Nekem gyanús ez a fickó! Mit keresgél itt, ha egyszer álom manó. Biztosan tolvaj- mondja a macinak.
Plüss maci:- Biztos meg van az oka rá.
Gumi sárkány:- Milyen oka lehetne a kutakodásra?
Plüss maci:- Jól van megkérdezem- a plüss maci odasétál a manó mellé és faggatni kezdi.- Mondd mégis mit keresel?
Első manó:- Bármit, ami a negatív kisugárzásával zavarhatná a gyermek álmát.
Szuperhős:- Negatív kisugárzás- nevet- Az itt csak neked van, mert fölöttébb gyanús amit művelsz.
A manó felvesz egy követ a polcról és mérgesen a szuperhős elé áll. A követ az orra elé dugja és így szól:
Első manó:- Na figyelj szuperhősöcske. Én dolgozom és a munkámnak vannak szabályai. Például az, hogy át kell vizsgálnom a szobát, mert lehetnek olyan dolgok, amik zavarják a nyugodt álmot. Ilyen például ez a kő is, ha nem hiszel a negatív energiákban olvass el, egy feng shui könyvet- mondja majd odébb áll és folytatja a munkáját. A követ egy dobozkába teszi és visszarakja a polcra.
A szuperhős duzzogva figyeli tovább. A manó befejezi a keresgélést és a fiú ágyához lép. Az övéhez nyúl és elővesz egy kis tasakot alóla. Belenyúl és kivesz egy csipet varázs álomport belőle. A játékok aggódva és érdeklődve figyelik, mit művel. Lassan kinyújtja a tenyerét a fiúcska arca előtt és ráfújja a varázsport.
Első manó:- Szép álmokat kislegény.- Ezután a játékok felé fordul.- Hárman mehettek be az álmába. Három feladat vár majd rá, de minden feladatnál csak egyikőtök segíthet neki.
A manó alaposan körbe nézett a játékokon.
Gumi sárkány:- Most mégis mit méregetsz minket?
Első manó:- Tudod a varázsálomport személyre szabva keverték ki a játéktanács tündérei. Belekavarták a feladatokat is, amikhez meghagyták milyen játékot válasszak. Elég nehéz döntés. Nem épp ilyen játékokat képzeltem el.- Gondolkodik.- Megvan. A maci, a szuperhős és a dömper mennek.
Gumi sárkány:- Ez nem igazság. Én miért nem mehetek?
Első manó:- Éppenséggel mehetnél, de csak három feladat van. Viszont, ha nagyon akarsz a szülők álmában benne lehetsz.
A gumi sárkánynak felcsillan a szeme.
Gumi sárkány:- Szuper- mondja a mancsait dörzsölgetve.
A manó még egy marék álomport vesz elő és a játékokra fújja. Azok szépen lassan a földre esnek és álomba zuhannak. Kivéve a sárkányt.
Gumi sárkány:- Hé velem mi lesz?
Első manó:- Ez a Janika személyre szabott varázspora volt. A szülőké a társamnál van, gyere kikísérlek hozzá- mondja és közben az ajtó felé indul, a sárkányba karolva. Kimennek.
4.    felvonás
A helyszín egy erdő, reggel van. Janika az ágyában alszik az egyik fa tövében. Körülötte három érdekes külsejű élőlény sétálgat. Vékony karjuk és lábuk van, viszont a pocakjuk nagy és kerek. A fejük pedig annál is nagyobb. Olyanok akár a csupasz majmok, csak nagyobbak. Az egyikük felugrik a fiú ágyára, majd le róla. Janika felriad. Körülnéz.
Janika:- Hol vagyok?- kérdezi, majd lassan felül és a szemeit dörzsölgeti.
A furcsa nagyfejű lények fel-alá sétálnak. Nem szólnak semmit. Janika lassan feláll.
Janika:- Ezek Omárok?- kérdi meglepetten- A hajnalkorban lennék? Hogyan kerültem ide?
Hirtelen egy tündér lány sétál elő a fák mögül. Hosszú hófehér haja van, amit egy csillogó fém csat fog hátra. A ruhája ragyogóan fehér, hosszú ujjú, köntösre emlékeztet.
Janika:- Ki vagy te?
Tündér:- Én vagyok Natalia mester. Az erdei templom főpapnője. Én segítek a hozzád hasonló kezdőknek tovább jutni a hajnalkor világában.
Janika:- Hajnalkor? Valóban ott lennék? Hogyan kerültem ide? Á ez biztos csak egy álom! Megtennéd, hogy belém csípsz?
Natalia mester:- Csípjelek meg?
Janika:- Igen, attól felébredek- mondja, közben tartja a karját a tündér felé.
A tündér mester egy hatalmasat csíp a fiú karjába. Janika visítva odébb ugrik.
Janika:- Jajj ez fájt.
Natalia mester:- Most miért panaszkodsz? Te kértél rá.
Janika: Akkor ez valóban a valóság lenne?
Natalia mester:- Nem számít hol vagy! Okkal vagy itt. El kell jutnod Cassandriába.
Janika:- Miért kell oda jutnom?
Natalia mester:- Ott vár az életed igazi értelme, de vigyázz, ha rossz úton mész, akkor az árny városba jutsz. Ott pedig csak hamis boldogságot találsz. Elveszel és az árnyak örökre elnyelnek.
Janika:- Mégis merre van ez a város és honnan tudhatnám, hogy melyik a jó út?
Natalia mester:- Ezt nem mondhatom el neked. Viszont itt egy tőr, amire szükséged lehet-lassan elővesz egy csillogó markolatú apró tőrt a ruhája alól és a fiú felé tartja.
Janika elveszi.
Janika:- Hű az anyját, egy tünde tőr. Pont, mint a kalandor karakterem c szintű tőre. Mit rejtegetsz még a ruhád alatt? Páncélt nem kapok?
Natalia mester:- Amire szükséged lesz útközben megleled- mondja a tündér higgadt hangon, majd a körülöttük sétálgató lényekre mutat.- Ezeknél a lényeknél gyakran van hegyikristály, ha megszerzel hármat és elviszed a közeli városba Amáriónak, akkor cserébe adni fog neked egy térképet, ami Cassandriába vezet.
Janika a lényekre néz, majd vissza a tündérre, aki már el is tűnt a fák között.
Janika:- Még lett volna kérdésem- kiáltja utána.- Mindegy,- a kezében lévő tőrre néz és közben, arra gondol, hogyan juthatott az számítógépes játékban azokhoz a tárgyakhoz, amik szörnyeknél voltak.- csak meg kell ölnöm őket és akkor kidobják majd a kristályokat.- mondja elégedetten.
Megragadj a tőrt és az egyik lény felé indul, hatalmas harci kiáltással. Hirtelen a plüss maci elő ugrik az egyik fa mögül és a fiúra ugrik. Mindketten a földre esnek.
Janika:- Szállj le rólam te dagadt medve.
Plüss maci:- Bocsáss meg, de nem hagyhattam, hogy bántsd szegény teremtést- mondja miközben feláll és leporolja magát.
A mancsát a fiúnak nyújtja, de ő ellöki és magától áll fel.
Janika:- Te vagy az Dörmi? Mit keresel te itt? Várjunk csak… te beszélsz?- kérdi meghökkenve.
Plüss maci, vagyis Dörmi:- Én vagyok-mondja lehajtott fejjel,- azért jöttem, hogy segítsek neked megtalálni a célod.
Janika:- Egyedül is megtalálom, csak meg kell ölnöm ezeket a szörnyeket és elvenni tőlük a kristályaikat. Aztán megkeresem Amáriót és odaadom neki őket, cserébe pedig kapok egy térképet, azon pedig simán eligazodom. Viszont hogy lehet, hogy élsz?
Dörmi:- Ez itt egy más fajta világ, azért élhetek, de miből gondolod, hogy bántanod kell őket ahhoz, hogy megkapd a kristályokat?
Janika:- Ugyan ez minden számítógépes játékban így van. Honnan tudod, hogy hol vagyunk és hogy kerültünk ide?
Dörmi:- Hosszú történet, majd elmesélem valamikor. Viszont ez nem egy játék, használd az eszed, ne tegyél olyat, amit később megbánhatnál!
Janika a fejét vakargatja és közben töpreng.
Janika:- Mégis mi mást kéne tennem? Kaptam egy tőrt is.
Dörmi:- Egy tört sokféle képen lehet használni.
Janika:- Jól van, ha ilyen okos vagy, akkor mondd meg te mit tennél?
Dörmi:- Mondjuk megkérdezném tőlük, hogy van e náluk kristály és ide adnák e?
Janika a fejét rázza.
Janika:- Kizárt, hogy ilyen egyszerű legyen- sóhajt.-Jól van, teszek egy próbát, de ha nem sikerül jön a jó öreg hajnalkori harcos módszer.
Janika odalép az egyik lényhez és megütögeti a vállát.
Janika:- Hello. Van nálad hegyikristály?
Nagy meglepetésére a fura kis lény megáll és ránéz, majd így szól:- van.
Janika:- Ideadnád nekem?
Fura lény:- Csak, ha válaszolsz egy kérdésemre!
Janika:- Simán és mi az?- kérdezi.
Fura lény:- Miért jó játszani?
Janika:- Mégis mivel?
Fura lény:- A játékokkal.
Janika:- Úgy érted a számítógépes játékokkal?
Fura lény:- Nem, hanem a rendes játékokkal.
Janika a macihoz fordul.
Janika:- Most erre mit kellene válaszolnom?
Dörmi:- Talán azt, hogy igazam volt.
Janika:- Jól van igazad volt, tényleg nem kellett bántani, de mit feleljek a kérdésre.
Dörmi:- Ennyire nem emlékszel már arra, hogy miért volt jó játszani velem?- kérdi szomorúan a maci.
Janika:- Szerettem veled játszani, mert nagy vagy és lehetett veled birkózni, olyan puha volt a bundád. Mindig azt képzeltem, hogy igazi vagy. Gyakran azt játszottam, hogy harci medve vagy és rajtad lovagolok a csatába, vagy porondmester voltam és te voltál az okos medvém, aki minden trükköt tudott.
A maci elérzékenyül és pityeregni kezd.
Dörmi:- Azok voltak ám a szép idők- mondja megszeppenve.
Janika:- Most miért sírsz?
Dörmi:- Mert már nem vagyok számodra egyik sem.
Janika:- Értem már, azért jó játszani a játékokkal, mert bármit elképzelhetünk és játék közben tanulhatunk is- mondja, miközben a lény felé fordul.
Fura lény:- Helyes válasz, cserébe adok neked két kristályt és egy cipőt, hogy ne mezítlábasan menj tovább.
Janika a lábára néz, pizsamában van és mezítláb. Elveszi a cipőt és a kristályokat, majd leül, hogy felhúzza a lábbelijét.
Janika:- Köszönöm- lassan feláll.- Pont jó, mint ha csak rám öntötték volna.
A fura kis lény vidáman tovább ugrál.
Dörmi:- Most kérdezd meg, azt a másikat is- mondja és a másik lényre mutat.
Janika odasiet és megáll előtte.
Másik lény:- Kristály kéne?
Janika:- Igen. Van nálad?
Másik lény:- Van egy.
Janika:- Odaadnád nekem?
Másik lény:- Mégis miért adnám?
Janika a macira néz, majd vissza és a vállait felhúzza.
Janika:- Szépen kértem- mondja kissé kételkedve a válasza helyességében.
Másik lény:- Lehet, hogy szépen kérted, de korábban bántani akartál minket!
Janika:- Nem, dehogy akartalak.
Másik lény:- Nem vagyok süket, hallottam.
Janika:- Ostoba voltam, sajnálom, azt hittem gonosz szörnyek vagytok és így vehetem el tőletek a kristályokat.
Másik lény:- Ezekért a kristályokért keményen megdolgoztunk és te csak úgy el akartad venni tőlünk, mert egy buta játékban így szokás.
Janika szóhoz sem jut. Ámul bámul a szavak hallatán.
Dörmi:- Figyelj! Janika nem olyan rossz fiú ám, mint hiszed. Kissé megtévesztette egy játék, amivel állandóan játszik, de most azért van itt, hogy mindent jóvá tegyen. Segítenél neki kérlek?
Másik lény:- Te rendes maci vagy, neked oda adnám, de nem te kérted!
Janika:- Kérlek add nekem a kristályod! Szükségem van rá.
Másik lény:- A macidnak helyén az esze, ezért oda adom, de csak egy feltétellel.
Janika:- Mi lenne az?
Másik lény:- Én megdolgoztam ezért a kristályért! Órákig ütögettem a falat a bányában, mire rátaláltam, ha meg akarod kapni, dolgozz meg te is érte!
Janika:- Dolgozzak?- kérdi meghökkenve.
Másik lény:- Igen, ahogy mondtam.
Janika:- Mégis hogyan?
A fura kis lény az egyik fához siet és az odvából elővesz egy tarisznyát. Janika elé áll és kinyitja azt. Három kő van benne, kiveszi és a fiúnak tartja.
Másik lény:- Itt van három ékkő.
Janika:- Ezek csak kövek-legyint.
Másik lény:- Jó hát akkor nincs miről beszélgetnünk- mondja és visszateszi a köveket a tarisznyába.
Dörmi:- Várj még, hiszen csak gyerek, adj neki egy kis segítséget.
Másik lény:- Hát jó-mondja és előveszi a köveket újra.- Mint mondtam, ez három ékkő.
Janika:- Ok, ékkő, ha te mondod!
Másik lény:- Nem hiszed, hogy többek, mint egyszerű sáros kövek, igaz?
Janika:- Nem úgy néznek ki.
Másik lény:- Nem is lesznek többek annál, ha nem szánsz időt arra, hogy jobban megismerd őket!
Janika:- Hogy ismerhetnék meg jobban néhány követ? Talán ezek is beszélnek?
Másik lény:- Ez lesz a feladatod. Ismerd meg őket és lásd meg bennük az ékköveket, ha sikerül tied a hegyikristályom.
Janika elveszi a három követ és leül szomorúan a földre. A lényecske a fa alá sétál és lefekszik aludni. A maci lassan a fiú mellé ül, aki épp a köveket forgatja a kezében.
Janika:- Mégis, hogyan ismerkedjek meg a kövekkel?
Dörmi:- A játékodban mit tennél?
Janika:- A hajnalkorban? Ott nem kell ilyesmiket csinálnom. Ott esetleg csak kő gólemek vannak, akiket le kell győznöm és adnak jó sok pontot, amitől fejlődöm, meg néha dobnak egy két varázsitalt is.
Dörmi:- Nem sok értelme lehet ennek a játéknak, ha nem tanulsz belőle semmit.
Janika felemeli a fejét.
Janika:- Ha azért jó játszani, mert szórakozva tanulhatunk belőle, akkor a hajnalkorral nem is jó játszani?
Dörmi:- Mégis egész nap a gép előtt ülsz.
Janika:- Csupán idő fecsérlés, igaz?
Dörmi:- Néha, ha már eleget játszottál, vagy tanultál és unatkozol, olyankor jó elütni vele az időt. Te viszont minden mást ütsz el a számítógép előtt ülve.
Janika:- Kimaradok az életből?
Dörmi:- Valami olyasmi. Nem az egészből, de sok mindenből igen.
Janika:- Kezdem érteni, miért kerültem ide, de hogy segít ez nekem a kövekkel?
Dörmi:- Ezzel is jól elütjük az időt.
Janika:- Vagy a köveket- mondja megvilágosodva.
Dörmi:- A köveket?- kérdi meglepetten, majd felugrik- Tényleg, üsd össze a köveket!
Janika rögvest el is kezd két követ egymáshoz ütögetni és láss csodát, amint a sáros kőréteg letörik az egyikről, alatta fényesen ragyogó drága követ pillant meg. Ámulva emeli fel, a nap csak úgy szikrázik rajta. Gyönyörű zöld színe van.
Janika:- Smaragd?- kérdi csodálkozva.
Dörmi:- Gyorsan a többit is.
Janika törni kezdi a többi követ is. A második alatt csodás kék, a harmadik alatt pedig szikrázó piros ékkő lapul. Janika a kezeiben tartja a három csodás követ és lassan a lényhez sétál vele.
Janika:- Ezt nézd! Sikerült. Megtaláltam az ékkövet a sáros kő alatt- mondja örömmelteli hangon.
A fura kis lény, lassan feltápászkodik és álmosan a fiúra néz. Megdörzsöli a szemeit, majd feláll és elveszei a köveket.
Másik lény:- Látod, én meg mondtam, hogy ezek ékkövek.
Janika:- Igazad volt, sajnálom, hogy kételkedtem.
Másik lény:- Azt tudod-e, hogy mi ebből a tanulság?
Janika:- Persze- feleli örömmel,- ha széttöröm a követ alatta drága követ találok.
Dörmi a homlokára csap, míg a fura kis lény a fejét rázza. Janika értetlenül nézi őket.
Másik lény:- Nem minden az, aminek látszik!
Janika:- Ezt most miért mondod? Talán nem ékkövek?
Dörmi ismét a homlokára csap, Janika értetlenül néz.
Másik lény:- Ez smaragd- mondja és felemeli a zöld követ,-ez zafír- mutatja a kéket,- ez pedig rubint- mondja a pirosra mutatva.- Mind a három, drágakő. Viszont csiszolatlanok, az azt jelenti, hogy egyszerű kő fedte őket. Első ránézésre értéktelen, koszos kő, de ha jobban megnézed és megtisztítod, akkor rájössz, hogy valójában értékes drágakő.
Janika:- Értem már. Nem szabad első ránézésre ítélnem igaz? Ezt azért csináltad, amiért elsőre bántani akartalak volna. Most már értem. Sajnálom.
Másik lény:- Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! Én pedig kristályt ígértem neked, ha elvégzed a feladatot, bár kissé nehezen ment. Tessék itt van- közben a fiú felé nyújtja a hiányzó kristályt.
Janika elveszi.
Janika:- Köszönöm!
Másik lény:- Nincs mit és ne feledd, amit tanultál ma.
Janika:- Azt hiszem sosem feledem.
A lényecske elégedetten mosolyog, majd elsétál. Janika elteszi a pizsamája zsebébe a köveket, majd a macira néz.
Janika:- Most mehetünk a városba,…de vajon merre van?
Dörmi:- Talán kövessük a táblát!
Janika:- Milyen táblát?
Dörmi:- Hát azt ott- mondja és az egyik fa alá mutat, ahol egy tábla lapul az ágak alatt.
Janika odamegy és elsepri az ágakat, elolvassa.
Janika:- Ezen az áll, hogy még 13 km-re van a legközelebbi város Damia.
Dörmi:- Gyalog kissé messze van.
Janika:- Mondd Dörmi, nem lennél újra az én hátas medvém?
Dörmi örömmel fogadja a kérést.
Dörmi:- Bármikor, szívesen lennék az. Na pattanj fel- feleli a maci, miközben négykézlábra ereszkedik, hogy a fiú felülhessen a hátára.
Janika a hátára pattan és futni kezd a fiúval a város irányába. Az erdő igen nagy, sokáig futkosnak még, mire kiérnek belőle.
5.    felvonás
A helyszín Damia városa, a piac tér. Egymás mellett vannak az üzletek. Az árusok a bolt előtt ülve kínálják a portékáikat. A tér közepén egy szökőkút van, de nincsen benne víz.
Dörmi és Janika a városba érnek. Lassan sétálnak be a piac térre.
Janika:- Hú a manóba, pont mint a vadászok falva a játékban- mondja, miközben ámulva néz körül.
Az emberek félnek a medvétől. Sikongatva bújnak el, ahová csak tudnak. Két katona a fiúhoz siet, ők a város őrei.
Egyik katona:- Tűnj innen te ronda medve.
Janika:- Tudod kit nevezz te rondának! Dörmi az én kedves mackóm, ne bántsátok.
Egyik katona:- Kedves mackó?- kérdi meglepve.
Másik katona:- A mi környékünkön csak vad medvék vannak.
Janika:- Ne ítéljetek első ránézésre! Dörmi nem vad, ő az én kedvenc plüss mackóm.
Dörmi:- Hello- mondja zavartan.
Egyik katona:- Hiszen ez beszél.
Dörmi:- Mit csodálkozol? A ti vad medvéitek talán nem beszélnek?
Egyik katona:- Nem szoktunk beszélgetni velük!
Másik katona:- Én beszéltem a múltkor egyel- neveti.- Könyörgött, hogy ne csináljak prémet a bundájából- gúnyolódott, nevetve.
Dörmi meghökkenve hallgatja a gúnyolódó férfiakat, de Janika nem hagyja annyiban.
Janika:- Elég legyen! Miért vagytok ilyen undokak olyan valakihez, akit nem is ismertek?
A két férfi egymásra néz, majd vállat vonva felelnek a fiúnak.
Másik katona:- Hiszen ez egy medve. Minden medve egy vadállat.
Janika:- Dörmi nem az!
Egyik katona:- Bármi legyen is a te kis házi mackód, ide nem jöhet. Az emberek félnek a medvéktől. Nem sétálhatsz csak úgy vele a városban.
Másik katona:- Talán, ha tennél rá egy szájkosarat és egy pórázt- mondja, miközben egy fonott kosarat hoz elő és a medve orrára próbálja.
Dörmi a fejét rázza, nem illik rá a kosár. Az emberek még mindig félve kukucskálnak.
Dörmi:- Jobb lesz, ha a városon kívül várlak meg- mondja szomorúan.
Janika:- Dörmi ne menj el, szükségem van a segítségedre.
Másik katona:- Még, hogy szükséged van egy medve segítségére?- nevet.
Egyik katona:- Mégis miben segíthet neked egy medve? Talán elvezet a méz árushoz?- nevet.
Másik katona:- Vagy a zöldségeshez málnáért- még jobban nevet, már a térdüket csapkodják.
Janika:- Az én medvém a világ legokosabb medvéje-mondja dühösen.- Segített nekem hegyikristályt szerezni és most is szükségem van rá, hogy megtaláljam Amáriót!
Egyik katona:- Amáriót keresed?
Janika:- Igen őt. Tudod hol találom?
Egyik katona:- Megmutatom neked, hol van a boltja, de csak akkor, ha medvédet kiküldöd a városból.
Janika szomorúan a medvére néz.
Dörmi:- Ne sajnálj, én már segítettem neked ott, ahol tudtam. Hidd el menni fog nélkülem is, csak higgy magadban! Na meg a régi barátaidban.
Dörmi gyorsan elrohan. Janika utána indulna, de az egyik katona megfogja a kezét.
Egyik katona:- Na gyere kölyök, elviszlek Amárióhoz.
Másik katona:- Ne aggódj a medvéd miatt, nincs vadászidény.
Az emberek újra előmerészkednek és folytatódik a piaci zsongás. A katonák egy kovácshoz vezetik a fiút. Magas, termetes ember. Tiszta izom. Bőr nadrágban és bőr kötényben veri a vasat. Kardot készít.
Egyik katona:- Amárió! Vendéget hoztunk-mondja a katona, majd előrébb löki a fiút, aztán elsétál a társával.
Amárió:- Mi szél hozott erre kislegény?
Janika:- Hoztam neked három hegyikristályt-feleli a fiú, miközben előveszi a zsebéből a köveket és a férfi felé tartja.
Amárió:- Szép darabok, mit szeretnél cserébe? Készítsek talán egy gyűrűt, vagy valami ékszert az édesanyádnak?
Janika:- Nem, én csak egy térképet szeretnék cserébe, ami elvezet Cassandriába.
Amárió:- Cassandriába? Az a világ másik végén van? Miért akarsz olyan messzire menni?- kérdi meglepve.
Janika:- Natalia mester mondta, hogy oda kell mennem, mert ott megtalálom az életem értelmét.
Amárió:- Áhh, szóval Natália.
Janika:- Ismered őt?
Amárió:- Natáliát mindenki ismeri, ő terelgeti a vándorokat a hajnalkor útjaira. Téged viszont jó messzire terelt. Viszont attól tartok, hogy most nem tudok adni neked térképet, ami elvezet a célodhoz.
Janika:- Miért? Hoztam kristályokat is, ahogyan Natalia mondta.- kérdi kissé csalódottan.
Amárió:- Azzal nincs is baj, de sajnos odaadtam az utolsó térképem egy kislánynak, ma korán reggel.
Janika:- Egy kislánynak?- kérdi meghökkenve.- Azt a térképet nekem kellett volna adnod! Ez a sorsom, vagy mi.
Amárió:- Sajnálom, de neki is szüksége volt rá. Annyira aranyos kislány volt, hozott nekem egy tarisznyányi hegyikristályt és hiába kértem csak hármat a térképért, ő nekem adta mindet. Cserébe csak annyit kért, hogy készítsek egy medve alakú medált a fivérének.
Janika:- Persze, kedves lehetett, de én most hogyan jutok el Cassandriába?- mondja gúnyos csalódottsággal.
Amárió:- Készíthetek neked egy új térképet, de ahhoz szükségem lenne néhány dologra, amit nem olyan könnyű megszerezni.
Janika:- Mondd el mi kell hozzá és én megszerzem- mondja felcsillanó szemekkel.
Amárió:- Szükség lesz egy térképnek való papír tekercsre, amit az iratszeres Kalinánál találsz. Aztán kell nekem három suttogó gomba kalapja, amiből festéket csinálhatok. Végül kéne víz is, a gyógykútból, de sajnos kiapadt a vize. Már napok óta száraz, senki nem tudja az okát.
Janika:- Nem lenne egyszerűbb vízfestéket használnod, vagy temperát?
Amárió:- Az meg micsoda?
Janika:- Te most viccelsz velem? Nem tudod mi az a tempera és vízfesték?
Amárió:- Nem, nálunk ilyesmi nincsen. Mint mondtam suttogó gomba és gyógyvíz kell, abból készíthetek festéket. Mi ezt használjuk.
Janika:- Hol találok suttogó gombát?
Amárió:- az erdő mélyén, a hegyi forrás közelében nőnek, de vigyázz, mert egy tündér őrzi őket. Elég zsémbes nőszemély, nem szereti, ha csak úgy letépkedik a növényeket. A hegyi forrásból ered a gyógyvizünk is, talán rájössz, miért száradt ki.
Janika:- Megteszem, amit tudok.
Amárió:- Sok sikert.
Janika odébb áll. Keresni kezdi az írószerest. Néhány üzlettel odébb meg is találja. Kalina épp a bolt előtt ül és kötöget. Idősebb hölgy, hosszú ruhában, fejkendővel a fején. Janika odasétál hozzá és megszólítja.
Janika:- Jó napot, szükségem lenne egy térképhez való papír tekercsre.
A néni lassan felemeli a fejét, kíváncsian végig méri a fiút a szemeivel.
Kalina:- Van pénzed?
Janika:- Pénzem az nincs, de Amárió azt mondta, hogy szereznem kell egy papír tekercset, hogy térképet tudjon rajzolni nekem és itt kaphatok.
Kalina:- Kapni kaphatsz, de nem ingyen. Mindennek meg van a maga ára. Fizetned kell érte.
Janika:- Mennyit?
Kalina:- 3 arany.
Janika:- Arany?- kérdi meglepve.- Honnan szerezzek aranyat?
Kalina:- Kérj a szüleidtől, vagy dolgozz meg érte.
Janika:- A szüleim nincsenek itt, de szívesen dolgozok cserébe a térképért.
Kalina:- Várj csak fiam, nem úgy értettem, én nem adok neked semmilyen munkát. Dolgozz máshol.
Janika:- Mégis hol? Csak most jöttem a városba, sosem jártam itt korábban- mondja csípőre tett kézzel. Ennek a mozdulatnak hála kikandikált a tőr a pólója alól. Az öregasszony szemei rászegeződtek.
Kalina:- Milyen mese szép tőröd van. Minek az egy ilyen kis fiúnak?
Janika:- Kaptam, ajándékba- lassan előveszi, látja ahogyan a nő le sem bírja venni a szemeit róla.- Tetszik?- kérdi miközben ide-oda mozgatja, mert Kalina követi a fejével is.
Kalina:- Nagyon szép. Tudod mit? Megveszem tőled három aranyért és abból megveheted a papír tekercset.
Janika elmélkedni kezd, egész jó üzletnek hiszi, egy pillanatra. Már kezdi a nő felé nyújtani, amikor hirtelen megjelenik a szuperhős figurája és megragadja a kezét.
Szuperhős figura:- Nem hinném, hogy ez a tőr ilyen keveset ér kis barátom.
Janika:- Ezt nem hiszem el. Te vagy az Hiro? Te is itt vagy?
Szuperhős figura, azaz Hiro:- Ahol a szükség, ott a segítség! Szuper srác pedig segít a bajban!
Az öreg, árus asszony mogorván nézi a szuperhőst.
Hiro:- Nem gondolja, hogy nem szép dolog így átvágni egy kisfiút, akinek szüksége van valamire?
Kalina:- Én üzlet asszony vagyok. Nem számít kivel üzletelek és honnan jön, vagy mire van szüksége. A lényeg, hogy jól járjak.
Hiro:- Akkor itt egy jó ajánlat, de ez az utolsó. Ez a tőr megér vagy húsz aranyat, de mi odaadjuk kilencért is, ha mellé megkapjuk a papírt.
Az öregasszony gondolkodik.
Kalina:- Legyen- mondja morogva, mert nagyon kell neki a tőr.
Janika boldogan adja át és örül, hogy ismét segített neki az egyik játéka. A néni is odaadja a papír tekercset és a kilenc aranyat, majd bemegy az üzletébe. Janika boldogan csörgeti a pénzt a markában, míg a másik kezében a tekercset szorítja.
Janika:- Már csak gombákat kell szereznem és gyógyvizet. Köszönöm, hogy segítettél.
Hiro:- Ezért vagyok itt- nevet.
Janika:- Tudom, szuper srác segít a bajban.
Hiro:- Bizony segít, úgyhogy menjünk vegyünk neked valami értelmes ruhát. Nem mászkálhatsz egész nap pizsamában.
Janika végig nézi magát, majd értetlenül néz vissza a játékra. Hiro megragadja a kezét és már viszi is egy szabó üzlete felé. Néhány perc elteltével, csodás új ruhában hagyja el a boltot a fiú. Igazi hajnalkoros öltözet. Bőr nadrág, bőr mellvért, csizma, karvédő és széles övtáska a derekán. Elégedetten végig néz magán.
Janika:- Jól nézek ki nem?
Hiro:- Nagyon, vagány.
Janika:- Pedig ez csak egy kezdő bőr ruha szett.
Hiro:- A célnak megfelel. Na gyere keressük meg azokat a gombákat- mondja, közben átkarolja a fiú vállát és elindulnak a városkapu felé. Janika alig várja, hogy elmesélje Dörminek, hogyan került elő Hiro, de a városon kívül hűlt helyét találja.
Janika:- Hol van Dörmi? Azt mondta itt meg vár.
Hiro:- Tudod, Dörmi már segített neked egyszer, ezért nem maradhatott tovább. Most rajtam van a sor, de ne aggódj, a macival később találkozhatsz még.
Janika:- Cassandriában, ugye?
Hiro:- Lehetséges, de most menjünk. Keressük meg a gombákat.
Lelkesen elindulnak az erdő felé. Janika a szemeivel a környéket figyeli, hátha mégis megpillantja valahol kedves mackóját.
6.    felvonás
A helyszín ismét az erdő. Janika és Hiro céltudatosan halad a hegyi forrás felé. Az erdei ösvény hosszú és kanyargós, de nemsokára hallani lehet a hegyi forrás csobogását. Közelednek.
Hiro:- Hallod ezt?
Janika:- A csörgedező hangra gondolsz?
Hiro:- Igen! Ez a forrás lesz. Hallani a mederben futó friss víz csorgását.
Örömmel indulnak a hang irányába. Nemsokára a forráshoz érnek. A partján meg is pillantják a suttogó gombákat. Sokkal nagyobbak, mint ahogyan, azt Janika elképzelte. Legalább egy méteresre nőttek. A kalapjuk hófehér és sárga foltos.
Hiro:- Méretes egy gombafajta. Honnan tudjuk, hogy valóban ezek a suttogó gombák?
Janika a vállát húzza.
Janika:- Más gombát én nem látok itt- mondja, miközben körbe néz.
Hirtelen suttogó hangra lesznek figyelmesek.
Hiro:- Mit mondtál?
Janika:- Én ugyan nem mondtam semmit, azt hittem te suttogsz.
Hiro:- Én meg sem szólaltam.
-sususususs.
Ismét hallják a suttogást. Alaposan hegyezni kezdik a füleiket és figyelni kezdenek.
Janika:- Azt hiszem a gombák suttognak- mondja halkan, miközben az egyik gombához hajol.
Hiro:- Nekem is úgy tűnik- súgja.
Janika:- Ezek szerint, biztosan ezek a suttogó gombák.
Hiro:- Igen. Vajon mit suttognak?
Janika:- Nem mindegy? Csak fogjunk három kalapot és menjünk tovább.
Janika máris az egyik kalapjáért nyúl és húzni kezdi. Csak húzza, húzza. Nem adja könnyen magát. Hiro segít neki és megfogja a fiú derekát, majd együtt újra húzni kezdik. A fiú húzza a gomba kalapját, Hiro pedig a fiút. Hirtelen, mindketten a földre ülnek. A kalap leszakad.
Janika:- Sikerült. Nem volt épp könnyű, de sikerült- örül.
Hiro:- Hát, ha így kell lecibálni a másik kettőt is, a végére igen csak megfájdul majd a sejhajunk a sok eséstől- nevet.
Hirtelen egy mérges tündér szalad elő a fák közül.
Tündér:- Mit műveltek ti a gombáimmal?- kérdi dúlva-fúlva.
Hirtelen megijednek a mérges tündértől, de muszáj válaszolniuk.
Janika:- Szükségem van három suttogó gomba kalapjára, hogy Amárió tintát készíthessem nekem belőle, amivel rajzol nekem egy térképet Cassandriába.
Tündér:- Miből hiszed, hogy a tinta fontosabb a gomba életénél?
Janika:- Szükségem van rá, el kell jutnom Cassandriába, mert ott vár az életem értelme. Nem tévedhetek el, mert akkor az árnyvárosba jutok. Kell az a térkép.
Tündér:- Miből gondolod, hogy a te célod fontosabb a gombáénál?- kérdi mérgesen, csípőre tett kézzel.
Janika:- Nem hiszem, tudom, hogy az- feleli a fiú határozottan.
Tündér:- Tudod ezek a gombák is fontos céllal vannak itt, de mégis letépkedik a kalapjaikat, mert az embereknek fontosabb a saját céljuk.
Janika:- Ezek csak gombák, egyszerű növények.
Tündér:- Talán annak látszanak, de sokszor a legegyszerűbb növényeknek van a legnagyobb szerepük. Erre még sosem gondoltál?-kérdi dühösen.
Hiro:- Engedje meg kedves, hogy megjegyezzem- szól közbe hirtelen,- hogy ilyen meseszép tündért még sosem láttam.
Tündér:- öö-zavarba jön.- Köszönöm, hogy így gondolod- mondja a haját csavargatva.
Hiro:- Nem igazán értem, miért véded így ezeket a gombákat?
A tündér sóhajt egy nagyot, majd kissé elpirulva a bóktól, mesélni kezd.
Tündér:- Ezek nem akármilyen gombák, hanem varázs gombák. A kalapjukban különleges anyagot termelnek, amiből a városiak tintát készítenek, de e nélkül elpusztulnak. Ez azért ilyen nagy baj, mert a gyökerük is különleges, a belőle kiszivárgó különleges anyag a forrásba folyik a talajon keresztül. Ettől gyógyforrás a forrás, de ezt rajtam kívül senki nem tudja- mondja, miközben a forrás felé mutat.- Sajnos ezek a gombák nem szaporodnak olyan gyorsan, mint a többi fajta, csupán tíz évente szórnak el, egyetlen spórát. Így egyre kevesebb van belőlük. Szegények próbálnak erre figyelmeztetni, ha veszélyt éreznek, de az emberek csak suttogásnak hallják és nem is figyelnek rájuk.
Janika:- Ó, úgy sajnálom, hogy letéptem a kalapját. Bárcsak vissza tudnám csinálni- mondja bűnbánóan.
Hiro:- Szükséged volt a kalapra- nyugtatja.
Janika:- Mit értem volna vele, hiszen gombák nélkül nincsen gyógyvíz. Gyógyvíz nélkül pedig nincsen tinta.
Tündér:- Hamar beláttad. A természet körforgásban van. Egyiknek szüksége van a másikra, bármily apró is.
Hiro:- Hát ezek nem éppen aprók-gúnyolódik, a tündér mérgesen néz rá, ezért gyorsan hangnemet vállt.- A te szépséged mellett viszont a nap fénye is eltörpül- mondja nyájasan.
A tündér ismét elpirul, majd a fiú felé fordul.
Tündér:- Tudod mit? Te rendes fiúnak látszol, ezért segítek neked. Úgy tudom, a tinta készítéshez három kalap kell. Igaz?
Janika:- Igen, Amárió ennyit mondott.
Tündér:- Korábban jártak erre emberek, akiknek sikerült letépniük egy-egy kalapot. Én elvettem tőlük és elkergettem őket, de a kalapokat eltettem. Neked adom azt a kettőt, így azzal együtt, amit leszedtél meg lesz a három.
Janika: -Köszönöm neked. Hogyan hálálhatnám meg?
Tündér:- Én nem mehetek a városba, aki idejön meg hamar elszalad. Te beszélhetnél az emberekkel és elmondhatnád nekik, hogy milyen fontosak a gombák! Segíts nekem megállítani a gombák pusztítását.
Janika:- Rendben ez semmiség. Megteszem, amit lehet.
Hiro:- Volna még itt valami szépségem.
A tündér kérdően néz a hősre.
Hiro:- Azt mondják a városiak, hogy kiapadt a kútjuk, amit a gyógyforrás táplált. Tudod-e mi okozza?
Tündér:- Ez engem is meglep, de bevallom kissé örülök is neki.
Janika:- Akkor nem tudod, hogy mi van a vízzel?
Tündér:- Nem tudom biztosan, de van egy tippem. Láttam egy hódcsaládot a minap. Erre felé nem nagyon éltek az előtt, biztosan ide vándoroltak valahonnan. Talán ők építettek egy gátat a forrásra.
Hiro:- Hódok?
Tündér:- Azok bizony, de a víz miatt se aggódj- mondja és egy fához siet. A gyökerei alól elővesz egy csinos üveget, majd a forráshoz viszi és megtölti vízzel, majd a fiúnak adja.- Tessék, vidd ezt is. Kívánom, hogy eljuss Cassandriába.
Janika:- Köszönöm.
Hiro:- Hálásak vagyunk neked- mondja és csókot dob a tündérnek.
A tündér kuncogva elillan a fák között. Janika és Hiro pedig a forrásmentén elindulnak megkeresni a hódokat.
Janika:- Furcsa.
Hiro?- Micsoda?
Janika:- A játékomban, az ilyen erdő védő tündéreket csak varászlattal lehetett legyőzni, ráadásul mind agresszív volt és sosem segítettek-nevet.
Hiro:- Nem minden tündér egyforma- nevet.- Mondd. Szerinted milyen számítógépes karakter lennék?
Janika:- Te?
Hiro:- Igen én. Miért?
Janika:- Te úgy vagy jó, ahogy vagy! Mellesleg van belőled számítógépes karakter és az nem olyan jó, mint te.
Hiro:- Tényleg van?
Janika:- Igen. Szuperkombat a neve és meg kell védeni a várost, mindenféle lénytől. Elég uncsi és a karakter sem elég kidolgozott. Figurának százszor jobb vagy.
Hiro elégedetten húzza ki magát. Majd a fiú felé fordul.
Hiro:- Azt mondod jó vagyok figurának?
Janika:- Azt, igen.
Hiro:- Akkor, miért nem játszol már velem? Miért fontosabb neked, a számítógép?
Janika megáll, lehajtott fejjel sóhajt egy mélyet.
Janika:- Tudod még magam sem tudom. Ebben a játékban minden olyan más. Szabadon tehetem, amit akarok és közben ott van minden barátom. Rengeteg dolgot szerezhetek és fejlődhetek. Megtanulhatok új dolgokat.
Hiro:- Akarod mondani csak a karaktered.
Janika:- Mit akarsz ezzel mondani?
Hiro:- Azt, hogy te nem fejlődsz és nem jutsz előrébb ezzel a játékkal. Csupán elütöd a rengeteg idődet, amit mással is tölthetnél. Miért akarsz hős lenni egy valótlan világban, amikor lehetsz az az életben is? A valóságban is tanulhatsz érdekes új dolgokat, amik a hasznodra vállhatnak
Janika:- Erre még sosem gondoltam.
Hiro:- Ne egy karaktert erősíts és taníts. Fejleszd önmagadat. Na meg néha engem is elővehetnél.
Janika:- Azt hiszem igazad van. Tényleg túlságosan elmerültem a játékban.
Hiro boldogan mosolyog, közben tovább indulnak. Az erdőben hirtelen egy hód fut el előttük.
Janika:- Ott a hód- kiáltja.- Kapjuk el.
Gyorsan utána erednek. Futnak, de hiába a hódnak bottal üthetik a nyomát.
Janika:- Hová tűnhetett el ilyen gyorsan?- kérdi zilálva.
Hiro:- Nem tudom- liheg.
Kicsit még lihegnek, majd tovább indulnak. Hirtelen a hód elébük ugrik egy fa mögül. A kezében egy botot forgat és közben fenyegetően morog. Janika megtorpan és Hiro mögé bújik.
Janika:- Csinálj valamit.
Hiro:- Mégis mit? Fegyvere van- mutat a hódra.
A hód rúg egyet a levegőbe, majd újra megforgatja a botot és így szól:- és nem félek használni.
Janika:- Te vagy a szuperhős, csinálj már valamit.
Hiro nagy levegőt vesz és kihúzza magát, majd a hód elé lép.
Hiro:- Tedd le a botot, te hód.
Hód:- Henrik a nevem- mondja és közben a szuperhős térdére üt egyet, aki a földre csüccsen.
Janika:- Hé, ne bántsd őt- kiáltja.- Miféle hód vagy te?
Henrik:- Én egy békés hód vagyok, aki nem szereti, ha idegenek kergetik.
Hiro feláll és mérgesen közelebb megy a hódhoz. Hirtelen kikapja a kezéből a botot és messzire dobja.
Hiro:- Én pedig nem szeretem, ha bottal ütik a lábaimat.
Henrik:- Mit akartok tőlem? Nem adom ám a prémem egy könnyen- mondja, miközben a kezeivel csápol a levegőbe.
Janika:- Ugyan, miről beszélsz? Nekünk nem kell a bundád!
Henrik:- Tényleg nem? Akkor meg miért kergettetek?
Hiro: Kérdezni akartunk valamit. Ez nem jutott az eszedbe? Vagy a hódoknak nincs olyan a fejükben?- kérdi miközben megütögeti a hód fejét.
Henrik elhessegeti a kezét és hátrébb áll.
Henrik:- Térjünk a lényegre. Mit akartok?
Janika:- A közeli városban kiszáradt a kút, amibe a hegyi forrásból érkezik a víz. A tündér pedig említette, hogy látott hódokat. Azt mondta, hogy talán ti építtettetek egy gátat.
Henrik:- Építettem egy gátat, de csak én, mert egyedül jöttem ide.
Hiro:-A tündér azt mondta, hogy egy egész családot látott.
Henrik:- Mert gyorsan futok, olyan gyorsan, hogy többnek látszom egyszerre.
Hirtelen egy kis hód szalad elő.
Kis hód:- Apa, apa.
Hiro:- Szóval egyedül vagy, mi?- gúnyolódik.
Henrik:- Nem tudom ki ez és honnan jött még sosem láttam.
Kis hód:- Miért mondod ezt apa? Én a te pici fiad vagyok. Talán elfelejtetted?
Henrik:- Jajj dehogy felejtettem el, de apa most idegen bácsikkal beszélget. Tudod mit mondtam neked az idegenekről.
Janika:- Tőlünk nem kell félnetek. Nem akarunk bántani.
Henrik:- Az otthonunkat elpusztították. Vele együtt az összes hódot, a szomszédokat, rokonokat. Nem bízom senkiben. Azért jöttünk ide, mert azt hittük itt új otthont építhetünk magunknak.
Janika:- Építhetsz is, de engedj át egy kis vizet a gátadon, hogy eljusson a városba is. Akkor biztosan békén hagynak az emberek. Amúgy is, itt a medvéket utálják, ha jól tudom.
Henrik:- A medvéket? Érdekes még egyet sem láttam.
Janika:- Megteszed, hogy átépíted a gátat? Kérlek.
Henrik:- Jól van, megcsinálom, de el ne mondd a városban, hogy itt vagyunk.
Janika:- Senkinek sem szólok róla, majd azt mondom, hogy egy fa dőlt a mederbe.
Henrik:- Köszönöm.
Janikáék tovább indulnak. A hód és kicsinye integetnek nekik. Visszamennek a kanyargós erdei ösvényre, main már hamar a városba érnek.
7.    felvonás
Ismét Damia városában vagyunk, a piactéren. Janika Amárióhoz siet. A kovács az udvaron üti a vasat. Janika odasiet hozzá.
Janika: Megszereztem mindent, amit kértél. Elkészíted a térképet?
Amárió:- Látom nem vesztegetted az időd. Hamar megjártad az erdőt. A kútról megtudtál e valamit?
Janika:- Igen, egy nagy fa dőlt a mederbe és az elterelte a vizet, de találkoztam egy favágóval, aki már dolgozik rajta, hogy legyen víz- mondja, miközben Hirora kacsint.
Amárió:- Érdekes. Nem tudtam, hogy bárki is elment volna megnézni.
Janika:- Hát nem tudom honnan ment oda, nem kérdeztem.
Amárió:- Na mindegy, mutasd mit hoztál.
Janika elé teszi a három gomba kalapot, a tekercset és az üveg vizet.
Amárió:- Szép-mondja.- Minden megvan. Szükségem lesz egy kis időre, míg megcsinálom a tintát és megrajzolom a térképet. Addig, jobb, ha keresel egy kocsist, vagy valakit, aki arra felé megy. Cassandria nincs éppen túl közel.
Janika:- Úgyis van még egy dolog, amit el kell intéznem- mondja és a piac tér közepére sétál.
Janika lassan felmászik a kút peremére és szónokolni kezd.
Janika:- Emberek figyeljetek rám!- Az emberek lassan köré gyűlnek.- Fontos üzenetet hoztam nektek az erdei tündértől.
Egy férfi:- Attól a goromba némbertől? Kit érdekelne az üzenete?
Janika:- Goromba, de megvan rá az oka. Higgyétek el, ez az üzenet a ti érdeketek is.
Másik férfi:- Kizárt, hogy nekünk közös érdekeink legyenek!
Janika:- Már pedig van közös érdeketek. Itt a gyógyvizetek, ami kiapadt- kiáltja.- Tán nem érdeketek, hogy újra folyjon belőle a víz?
Egy asszony:- Tudtam, hogy a tündér csinált valamit a vízzel.
Janika:- Nem, dehogy. A mederbe egy fa dőlt bele, az gátolja, hogy eljusson a faluba. Ne forgassátok ki a szavaimat.
Hiro:- Emberek hallgassátok meg a fiút közbe vágás nélkül, akkor megértitek mit szeretne elmondani- kiálltja, miközben Jani mellé áll. Az emberek elcsendesednek.
Janika:- Mind jól ismeritek a suttogó gombákat, hiszen ezekből készítitek a tintát, amivel írtok.
Egy férfi:- Persze, amiket a tündér nem hagy leszednünk.
Hiro mérgesen a férfi elé ugrik.
Hiro:- Még egy szó és össze- vissza kenlek ezzel a tintával, de úgy, hogy sosem mosod le magadról.
A férfi meghúzza magát.
Janika:- A tündér azért védi ezeket a gombákat, mert nagyon kevés van belőlük. Tíz évente egyetlen spórát szórnak el, pedig nagyon nagy szerepük van a gyógyvíz kialakulásában.
Egy asszony:- Ugyan már, mi közük a gombáknak a vízhez?
Hiro elé is odaugrik és csendre inti.
Janika:- A gombák gyökereiből olyan anyagok szivárognak a forrásba, amitől a víz gyógyerővel bír. Gombák nélkül nincs gyógyvíz. A gombákból viszont egyre kevesebb van, mert ti- mutat körbe az embereken- irtjátok őket a tintáért. Túl ritkán szaporodnak ahhoz, hogy újak nőjenek a helyükre.
Az emberek meglepődve fordulnak egymás felé.
Egy férfi:- Sosem hittem volna, hogy a gombák táplálják a forrást.
Másik férfi:- Szükségünk van a tintára. Mégis hogyan készítsünk, ha a gombákat nem szedhetjük le?
Janika:- Ezt nem tudom, de ha felkeresitek a tündért és beszéltek vele, talán kitaláltok egy másik megoldást.
Egy asszony:- Az a tündér nagyon zsémbes és mindig elzavar mindenkit! Hogyan beszélhetnénk vele?
Janika:- Azért zavart el benneteket, mert a gombákat bántottátok. Kössetek békét vele, vigyetek fehér zászlót, vagy valami. Biztosan segíteni fog, ha látja rajtatatok, hogy megértettétek az üzenetét.
Hiro ismét felpattan a fiú mellé és kitárt karokkal elkiáltja magát.
Hiro:- Víz pedig nemsokára újra lesz.
Abban a pillanatban, ahogyan kimondta, a szökőkútból újra folyni kezdett a víz. Kirobbant, akár egy gejzír.
Az emberek ujjongani kezdenek. Egyesek azt kiabálják „ csoda történt”. Janika és Hiro elégedetten mosolyognak, majd lassan lemásznak a peremről.
Janika:- most már jöhet a fuvar- mondja nevetve.
Hiro csak mosolyog.
Hiro:- Tudod, ideje mennem.
Janika:- Menned kell? Mégis hová és miért?
Hiro:- Tudod én csak ennyit segíthettem neked. Az úton már más lesz a segítségedre, csak bízz a barátaidban.
Janika:- Érdekes. Dörmi is ezt mondta. Biztosan összebeszéltetek! Viszont, ha a barátaimban kell bíznom, akkor nem is kell fuvart keresnem, mert biztosan itt terem majd az én régi kedves öreg dömperem is.
Amint kimondja, hirtelen egy ragyogó piros dömper száguld elő a házak mögül és eléjük áll. Kihúzva magát, peckesen és elégedetten.
Öreg dömper:- Kit nevezel itt öreg dömpernek?- kérdi boldogan.
Hiro:- Hú az annyát, ide a lazagnát! Milyen szuper új és fényes vagy!
Öreg dömper:- Végül is itt bármilyen lehetek- mondja és kacsint egyet.
Hiro:- Na ne, akkor én is lehettem volna új szerkóban? Miért nem mondta senki, hogy ilyet is lehet?
Öreg dömper:- Miért nem kérdeztél rá, mit lehet?
Hiro a homlokára csap, majd a fiúhoz fordul.
Hiro:- Hidd el, ha tudtam volna, akkor mega, hiper szuper szuperhős lettem volna.
Janika:- Ugyan Hiro! Te így is mega, hiper szuper vagy a számomra, bár nem igazán értem miről beszélsz- nevet.
Hiro:- Köszönöm, hogy annak tartasz. Remélem sikerrel eljutsz Cassandriába.
Öreg dömper:- Viccelsz? Ilyen csúcs járgánnyal bárhová eljuthat- nevet.
Janika:- Én köszönöm neked, hogy mellettem álltál és segítettél.
Hiro:- Ugyan, hiszen tudod
Egyszerre:- Szuper srác segít, ha baj van!
Ezzel Hiro el is megy. Janika még figyeli egy darabig. Hirtelen a kovács kopogtatja meg a vállát.
Amárió:- Siettem, ahogyan tudtam. Itt a térképed- mondja és a kezébe nyomja a tekercset.
Janika:- Á, köszönöm.
Amárió:- Nincs mit. Tudod, hallottam a szónoklatod és nagyon hálás vagyok, hogy felvilágosítottad a népet. Tiszteletre méltó, ha valaki így kiáll egy fontos dolog mellett. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kérek semmit a térképért cserébe. Tartsd meg a kristályokat. Akárhányszor rájuk nézel, mindig emlékezz rá, hogy milyen nemes dolgot cselekedtél.
Janika:- Köszönöm.
Amárió:- Viszlát fiú- mondja és visszamegy a műhelyébe.
Janika:- Viszlát.
Janika:- Most már megvan a térkép is- közben kitekeri.- oh, azt hittem bonyolultabb lesz az út.
Öreg dömper:- Talán bonyolultabb is lett volna, ha másképp cselekszel, mint ahogy eddig cselekedtél.
Janika:- Azt akarod mondani, hogy saját magam tettem könnyebbé az utat, a tetteimmel?
Öreg dömper:- Bizony azt.
Janika nagyot sóhajt és az ég felé néz.
Janika:- Apám mibe keveredtem? Jobb lesz, ha indulunk. Szeretnénk már otthon lenni végre.
Öreg dömper:- Talán nem tetszik a hajnal kor világa?
Janika:- Elég fura ami azt illeti.
Öreg dömper:- Hiányzik a számítógéped?
Janika:- Inkább Dörmi és Hiro, na meg a családom.
Hirtelen egyre erősödő, hatalmas fény világítja be a teret. Janika a szemeit védi. A piac tér kissé átalakul. A háttérben egy hatalmas, pompás kastély látszik. A házak csillognak. Az égből konfetti eső hullik és lufik szállnak minden felől. Janikát ünneplik. A fiú ámulva néz.
Janika:- Mi történt itt?- Kérdi meglepve.
Öreg dömper:- Eljutottál Cassandriába.
Janika:- Nem is mentünk sehová.
Natalia mester lassan előlép a lufik közül.
Natalia mester:- Nem is kellett menned sehová. Cassandria jött el hozzád.
Janika:- Az meg, hogy lehet, hiszen azt mondtátok nagyon messze van.
Natalia mester:- Ügyesen kiálltad az eléd tárt próbákat és rájöttél, hogy mi az ami igazán hiányzik neked. Ezzel közelebb jutottál a célodhoz és nincs is szükség több próbára.
Janika:- Akkor hol a családom?- kérdi felcsillanó szemekkel- Azt mondtátok, hogy az életem igazi értelme fog várni itt rám. A családom az életem.
Natalia elégedetten mosolyog és lassú mozdulattal a háta mögé mutat. Ott van a fiú édesanyja, édesapja és kishúga, na meg a gumi sárkány, Dörmi és Hiro is. Örömmel futni kezdenek egymás felé, majd hirtelen elsötétedik minden.
8.    felvonás
Újra Janika szobája a helyszín. A fiú riadtan ugrik ki az ágyából.
Janika:- Hol vannak a többiek? Mi történt?- tapogatja végig magát, majd a földön heverő macihoz rohan és rázni kezdi.- Dörmi ébredj. Csak álmodtam- sóhajt szomorúan.
Hirtelen a szülei berontanak az ajtón és a fiúhoz rohannak.
Janika:- Anya, Apa?
Anyuka:- Hihetetlen álmom volt kisfiam, bocsáss meg kérlek, hogy eddig nem figyeltem úgy oda rád- megöleli a fiút, zokogva.
Janika:- Anya, csak álmodtam.- súgja.
Apuka:- Nekem is bocsáss meg, esküszöm többé soha sem bántalak, nem hozom haza a munkahelyi feszültséget és pláne nem vezetem le rajtad, csak mert nem fogadsz szót- ő is átöleli a fiút.- Borzalmas álmom volt nekem is. Végig egy tüsszögő sárkány kergetett és mindenfélét mondott.
Hirtelen Annuska is bejön az ajtón.
Annuska:- Én szépet álmodtam- mosolyog és közelebb megy.
Mindannyian a kislányra néznek. Annuska mosolyogva a zsebébe nyúl és elővesz egy medve alakú kristály medált. Odanyújtja Janinak.
Annuska:- Tessék, még ajándékot is hoztam neked, pedig meg sem érdemled.
Janika lassan elveszi és ámulva nézi, majd ős is a zsebébe nyúl. Meglepődik, amint az ujjaival érzi a tartalmát. Lassan három hegyi kristályt vesz elő. Hatalmas szemekkel nézi, miközben a tenyerében forgatja őket.
Janika:- Még sem álmodtam?- súgja, majd elmosolyodik és átöleli a kishúgát.- Hidd el Annus, mától minden másképp lesz.
A család boldogan ölelkezik össze, ez az álom mindannyiukat megváltoztatta.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s