Szoboszlai Beáta: Tódi és barátai

Az ellopott igazgyöngy nyomában

Egy szép nyári reggelen Tódi a kis tengeri teknős békésen szundikált kis szigetén az egyetlen pálmafa árnyékában. Hirtelen hideg, sós víz csapódott az arcára, amikor felnézett látta, hogy barátja delfin Dede fröcskölte le.

  • Gyere gyorsan Tódi, a sellő királynő tengeri gyűlést tart, valami fontos dologról van szó, mert össze hívta az összes állatot.

Tódi egy percet sem habozott, a maga lomha gyorsaságával beugrott a vízbe és már úsztak is a tengerfenék felé. Mire leértek a tenger apraja-nagyja már izgatottan várta mikor jön elő a királynő. Ott voltak a bálnák, a polip banda, az izgatott csikó hal család és a folyton haragos félelmetes Szigony a cápa. Tódi és Dede a csikóhalakhoz úsztak, ott volt Csikesz is köztük, aki nagyon jó barátjuk volt.

  • Mi újság Csikesz? Történt már valami? Kérdezte Dede.
  • Nemrég kiszólt egy sellő, hogy a királynő perceken belül itt lesz. Egyesek azt suttogják, hogy valami bűntény történt itt Korall városban.
  • Bűntény? Hiszen itt soha nem történt még ilyen. Mondta Tódi.

Csikesz rántott egyet a vállán majd a sellő kastély felé fordult.

  • Oda nézzetek! Kiáltotta valaki.

A sellő királynő előúszott a palotából, leült egy hatalmas sziklára és maga köré hívta az állatokat.

  • Gyertek közelebb barátaim- mondta.- Biztosan meglepett titeket ez a hirtelen nagy gyűlés, de szörnyű dolog történt. Valaki ellopta a palota tetejéről a sellők varázs igazgyöngyét, ami nélkül, mint tudjátok, mi sellők lassan elveszítjük minden erőnket és nem élhetünk többé a víz alatt.

Az állatok szomorúan és elszörnyedve hallgatták a királynőt, arra gondoltak, hogy vajon ki lehetett képes ellopni egy olyan tárgyat, amin a sellő nép élete múlik. Szigony a cápa nem bírta vissza fogni magát és mérgesen kiabálni kezdett.

  • Na gyerünk, ki volt az az aljas gaz hal, aki el merte vinni a gyöngyöt- kiáltotta.
  • Nem hinném, hogy Korall város népe között kellene keresnünk a bűnöst cápa barátom- mondta a királynő.- Azért hívtalak össze benneteket, hogy segítsetek nekünk megkeresni a tolvajt és visszaszerezni a gyöngyünket. A mi erőnk egyre gyengül, képtelenek lennénk a tolvaj után eredni és a gyöngy nélkül csupán hét napot bírunk ki- mondta szomorúan a sellő.
  • Mi lesz a hét nap után?- Kérdezte az egyik hal.
  • A sellő farkunk lábakká alakul, nem tudunk lélegezni a víz alatt, és ha nem tudunk időben a felszínre úszni talán meg is halunk, de ha túléljük, akkor soha többé nem térhetünk vissza.
  • Ebben biztos vagy? Lehet csak varázsolni nem fogtok tudni és akkor egy kis halpénzért cserébe számíthattok a polipok védelmére- mondta a polip család feje.
  • Szégyelld magad Don Csápolle, ilyenkor is az üzlet jár a fejedben- hurrogta le Tódi.
  • Én csupán a barkok miatt mondtam, ti is tudjátok, hogy kifosztanak minden várost, amit nem véd a sellő varázs.

Az állatok kisebb vitába kezdtek a polip családdal, akik a tenger maffiózói voltak. Seftelgettek a tengerfenéken, de amúgy nem voltak gonoszak. A barkoktól viszont sokan tartottak. Ezek a halfejű, kétlábú béka-ember szerű lények a tenger huligánjai voltak. A legmélyebb árokban éltek és a városon kívüli falvakat gyakran kifosztották. Korall várost viszont a sellők varázserejéből táplált védő burok vette körül, amin ártó szándékú teremtmény nem léphetett át. A királynő kicsit hallgatta a vitát, majd szétcsapott a felek között.

  • Most ez kicsit sem számít- mondta.- Ami fontos, hogy vissza kell szereznünk a gyöngyünket. Sürgősen. Látott valaki valamit, amivel közelebb kerülhetnénk a tolvajhoz?
  • Még csak azt sem vettük észre, hogy a gyöngy eltűnt felség- mondta a kardhal.
  • Hiszen az éjjel még megvolt- helyeselték néhányan.
  • Reggelre viszont hűlt helye volt- mondta a királynő.- Most mit tegyünk?

Az állatok mély csendben gondolkodni kezdtek. Mégis hogyan szerezzék vissza a gyöngyüket, ha azt sem tudták ki lopta el. Senki sem látott semmit, hiszen éjjel mindenki aludt. Hirtelen Penge a kardhal törte meg a csendet.

  • Azt hiszem egyetlen esélyünk van- mondta. Mindenki kíváncsian figyelte. – Vannak, akik éjjel nem alszanak és helyette a tengert járják, ők láthattak valamit.
  • de hiszen ők a mély árokban laknak, ott ahol a barkok is. Nem mehetünk oda, ki tudja, mit tennének velünk- kiáltozta Ramirez a rák.

Dede és Tódi egymásra néztek ők titokban gyakran úsztak a mély árok környékén, mert szeretik ott az áramlatokat a veszélyes barkok ellenére is. Tudták, hogy ezt a feladatot nekik találták ki.

  • Majd mi elmegyünk a mély árokhoz és kifaggatjuk az ott élőket- mondta Dede,- ha valaki látta a tolvajt, akkor a nyomába eredünk és vissza se térünk a gyöngy nélkül.
  • Aki akar, csatlakozhat hozzánk- mondta Tódi.

Az állatok tanácstalanul és félve suttogni kezdtek, közben körbe- körbe néztek. Mindannyian féltek a mély árok kívülálló lakóitól és főleg az ott tanyázó barkoktól. Hirtelen Csikesz izgatottan felkiáltott.

  • Én megyek, mindig ilyen kalandra vágytam- majd szégyenkező tekintettel a királynőre nézett. – Bár sajnálom, hogy ilyen áron valósulhat meg.
  • Hálás vagyok, hogy nekivágtok értünk és remélem sikerrel jártok. Legyetek óvatosak, nem szeretném, ha bajotok esne- mondta a királynő.
  • Hékás, ne csak nekik hálálkodj felség. Ki mondta, hogy én nem megyek?- Mondta Ramirez.
  • Hisz az előbb te féltél attól, mit tennének velünk a barkok- mondta gúnyosan nevetve Dede.
  • Csupán azért mondtam, hogy csak a legbátrabbak jelentkezzenek a feladatra.
  • Persze és te a legbátrabbak közé tartozol, ugye?- Gúnyolódott tovább Dede.
  • Gúúúnyolódj csak te palackorrú, pikkelytelen haluci- mondta lassú sejtelmesen gúnyolódó hangon.

Dede mérgesen nézte az apró kis tarisznyarákot, majd odaúszott hozzá és a szeme közé nézve fenyegetően ráförmedt.

  • Kit neveztél te halucinak?- Tódi látta, hogy ennek nem lesz jó vége, ezért gyorsan közéjük csapott.
  • Ennek nem most van itt az ideje, ha valaki csatlakozni akar, még az most szóljon, mert azonnal indulnunk kell.

Dede és Ramirez sértődötten elfordultak egymástól, Szigony pedig közéjük úszott.

  • Semmire kellő banda mit kezdenétek nélkülem?- Mondta mérgesen.

Kialakult a kis csapat, a többi hal féltette nedves kis életét, ezért inkább maradtak. Nem fecsérelték az időt, azonnal indultak. Dede és a kissé félős, ám annál szemtelenebb rákocska még mindig pikkelytek egymásra, de veszekedés nélkül követték a többieket.

A nagy árok nem volt túl messze, ezért még délutánra odaértek. Ramirez reszketett a félelemtől a hatalmas, sötét és mély árok láttán. Hatalmasat nyelt, amit Dede meg is halott és nem hagyta ki, hogy belekössön bosszúból.

  • Csak nem fél a pici ollós kagyló?- Mondta kényes hangon.
  • Ollós kagyló?- Kérdezett vissza Ramirez.- Ennél jobbat nem tudtál kitalálni te palackos hal? Csupán megéheztem a nagy utazásban.
  • Nehogy megint elkezdjétek- förmedt rájuk Tódi.- Dede nem hal, hanem egy emlős delfin és ha már itt járunk te sem hasonlítasz kagylóra.
  • Viszont ha így hunyorogva nézed, talán mégis emlékeztet rá- nevette Csikesz.

Ramirez duzzogva odébbállt és egy hínár darabot kezdett tépkedni, mintha valóban éhes lenne. A többiek szétnéztek a környéken. Sehol egy árva lelket sem találtak. Nem csoda, hiszen itt éjszaka indul be az élet, nappal csak mélyen az árokban találni valakit.

  • Sehol senki! Miért nincs sehol senki?- Kiabált mérgesen zilálva Szigony.
  • Nyugi szigony ne kapd fel a vizet, mondd, hogy sós víz és vegyél mély levegőt- mondta Csikesz.

Szigony lassan mondogatni kezdte:

– sóóóóós víííííííííííz. sóóóóós víííííííííz.- Közben lassan lélegzett.

  • Ez tényleg jó volt, köszi Csikesz- mondta, majd mérgesen felszólalt. – Miért nem jön már erre egyetlen hal sem?

Csikesz csalódottan rázta a fejét.

  • te menthetetlen vagy- mondta.

Szigony ide-oda úszkált, egyre dühösebb lett. Mondogatni kezdte megint „ sós víz, sós víz”, egyre gyorsabban mondogatta, majd mérgesen hozzá tette: – egyáltalán miért sós ez a víz?

Csikesz csak a szemöldökét húzta fel, majd megrázta a fejét.

  • Mondd Szigony! Látott már téged orvos? Talán fel kéne keresned egy pikkelyológust- javasolta a kis csikóhal.
  • Pikkelyológust mondtál?- Szólalt fel egy sejtelmes hang a semmiből.
  • Azt mondtam- mondta Csikesz és közben kereste a hang gazdáját.- Talán ismersz egyet?- Kérdezte.
  • Nem- jött ismét sejtelmes hangon a válasz.- Mindenki a szemét ráncolta és a hang irányába néztek.
  • De én az vagyok- mondta ismét a sejtelmes hang.

Csikesz ismét a fejét rázta, úgy érezte csupa bolonddal van körül véve. Egy szikla mögül egy elég züllött külsejű elektromos angolna lépett elő. Mindannyian kérdőn figyelték.

  • Mit kerestek errefelé?- Kérdezte a sejtelmes állat.
  • Keresünk valakit, aki esetleg látta, hogy ki lopta el a sellők igazgyöngyét a korall városi kastély tetejéről- mondta Dede.
  • Talán segíthetek nektek, ugyanis én látnok vagyok- mondta az angolna.

Dede és Csikesz egymásra nézetek.

  • Az előbb azt mondtad pikkelyológus vagy- furcsállotta Csikesz.
  • Az is vagyok és látnok is vagyok, mert láttam, hogy látta valaki, ahogyan ellopják a gyöngyöt.
  • Vagyis te láttad ki lopta el?- Örvendett fel Tódi.
  • Nem, én azt láttam, hogy valaki látja ki lopta el.

A többiek egymásra néztek, összedugták fejüket és összeölelkezve sutyorogni kezdtek.

  • Szerintem ez bolond- súgta Csikesz.
  • Szerintem is, talán jobb lenne lerázni- válaszolta Dede.
  • A végén még bajt hoz ránk- aggodalmaskodott a rák.
  • Jól van- mondta Tódi,- nekem se tetszik az alak. Elmondom, mit csináljunk.

A többiek Tódi mellé néztek, a teknőc ezt furcsállta, ezért oldalra nézett. Az angolna izgatottan hallgatta a teknőst és közben tébolyultan vigyorgott, hatalmas szemeit Tódira meresztve. Tódi nagyot sóhajtott.

  • hagyjuk- mondta.

Mielőtt elengedték volna egymást, az angolna is át karolta őket és így szólt:

  • Várjatok nekem is van egy ötletem.

A többieket ez nem igazán érdekelte, hiszen rázkódni kezdtek az áramütéstől. A dilis angolna pedig csak vigyorgott örömében.

– Hű de izgatottak lettetek, pedig még el sem mondtam az ötletem- mondta vidáman.

  • Rázka- kiáltott egy határozott mély férfihang.- Édesanyád üzeni, hogy kész az vacsora. Menj haza!
  • Majd legközelebb talán elmesélem, hogyan kéne leráznotok- mondta,- bár én már jót ráztam rajtatok- nevette és hirtelen eltűnt a semmiben.

Szegény kis csapatot alaposan felrázta a váratlanul jött áramütés, alig tértek magukhoz utána.

  • Ne haragudjatok rá, szegény kicsit bolond. Egyszer saját magát rázta meg, mert beleakadt egy halászhálóba, addig-addig vergődött, hogy kiszabaduljon, hogy újra és újra megrázta magát. Azóta ilyen. Talán egyszer helyrejön majd- mondta a férfi.

Mikor kicsit helyrerázódtak végre, egy sötét ráját pillantottak meg. Kicsit ijesztő volt a külseje, ám mégsem féltek tőle. hiszen hála neki menekültek meg attól az ütődött angolnától.

  • Nem tűntök ide valónak. Mit kerestek erre felé?- Kérdezte a rája.
  • Korall városból jöttünk- mondta Csikesz, ő tért leghamarabb magához. Talán azért mert alig ért a többiekhez pici teste miatt.
  • A sellők gyöngyét valaki ellopta az éjjel- folytatta Tódi.
  • Talán azt hiszitek, hogy egy mély ároki lakó lopta el?
  • Nem hiszünk semmit, csupán reméljük, hogy valaki látta a tettest, hiszen itt sok éjszakai állat él- felelte Dede.
  • Mondd- szólt fenyegetően Ramirez!- Te nem láttál semmit?
  • Éjjelente más felé járok! Apró rákokra vadászok- mondta a rája.

Ramirez kicsit behúzta a nyakát és Tódi mögé bújt.

– Hol látsz te itt apró rákot?- Kérdezte remegő hangon.

  • Kérdezzetek meg mást, de amíg be nem esteledik, nem hiszem, hogy találtok bárkit is, aki segíthet nektek- mondta a mély hangú rája úr és lassan méltóság teljesen elúszott.

Tódiék úgy gondolták igaza lehet a rájának és bár fogytán az idejük meg kell várniuk az éjszakát. Letelepedtek hát az egyik szikla tövében és lassacskán elszenderedtek, egyedül Ramirez maradt ébren. Ő jobban félt a barkoktól, mint amennyire elálmosította a várakozás. Lassan egyre sötétebb lett a környék és Ramirez egyre jobban kezdett félni. „~ Felkelhetnének már.” Gondolta.

Egyszer csak egy hirtelen zajra lett figyelmes. Fejét, ollóját behúzta ijedtében. Lassan Tódi felé kezdett hátrálni, majd hirtelen újra hallotta a zajt még hangosabban. Na, ekkor már curikkolt, ahogy csak bírt. Az ollójával kopogtatni kezdett Tódi páncélján. Először csak egyet, kettőt, majd hevesen verni kezdte mindkét ollójával. Tódi riadtan kidugta fejét a páncélból.

  • Mi történt?- Kérdezte álmosan.
  • Jönnek a barkok- mondta Ramirez.
  • Én nem látok senkit. Mégis honnan veszed ezt?

Aztán újra hallatszott a hang, most már kissé Tódinak is inába szállt a bátorsága és visszahúzta a fejét a páncéljába.

  • Engedj be engem is- kiáltotta Ramirez és meg próbált bebújni Tódi páncéljába, de túl széles volt ahhoz, hogy beférjen. Odakinn maradva, remegő lábakkal figyelte a sötét vizet.

Egyszer csak néhány világító hal száguldott ki a mély árokból, hatalmas szekeret húzva maguk után, amit néhányszor a szikla oldalához vágtak siettükben. Ez adta a rémisztő hangot.

  • Most miénk lesz a legjobb hely- mondta az egyik.

Az árok szájánál megálltak és szétnyitogatták a szekér tetejét, tele volt táblákkal, amiken feliratok villogtak. „ Rulett”, „Póker”, „Itt biztosan nyer!”, „Játsszon nálunk megháláljuk!”

Ramirez csak nézett mi lehet ez. Tódi is újra előbújt és kíváncsian figyelte a készülődő halakat, majd Ramirezzel egymásra néztek. Dede és Csikesz is felébredt a lármára.

  • Ezek meg kik?- Kérdezte Dede.
  • A mély árokból jöttek elő- válaszolta Tódi.
  • Akkor meg miért nem kérdeztétek még meg, hogy nem e látták a tolvajt- mondta Csikesz és gyorsan felpattant, majd oda úszott a halakhoz.
  • Nézz má Pikkelysz, itt az első vendég- mondta az egyik hal, amint meglátta a közeledő csikó halat.
  • Zsír, mondtam érdemes lesz korán jönni haver.
  • Isten hozott öcsém Pikkelysz és Villog vándor kaszinójában- köszöntötték Csikeszt.
  • Hé és velem mi lesz?- Kérdezte a harmadik hal.- Azt mondtátok engem is bevesztek.
  • Be öcsém, nyugizzál, de ki kell érdemelni, hogy a neved a kaszinóba legyen.
  • Szóval öcsém mivel jáccanál?
  • Nem játszani jöttem, csupán kérdeznék valamit.

A halak meglepetten összedugták fejüket. Azon tanakodtak, kérjenek e pénzt a kérdésért.

  • Előbb talán hallgassuk meg mit akar- súgta az egyik.

Csikesz kérdően nézte őket.

  • Kérdezhetek hát?
  • Kérdezz!
  • Tegnap éjjel valaki ellopta a sellők gyöngyét. Láttatok valamit?

A halak újra sutyorogni kezdtek, majd az egyik felelt a kérdésre.

  • Ezer halpénzért megmondom!
  • Ezer halpénzért?- Kérdezte vissza kissé mérgesen Csikesz.
  • Nyugizzál kis csikó, legyen akkor ötszáz!

Csikesz összehúzta szemeit és oda úszott barátaihoz. Elmondta, hogy pénzért hajlandóak válaszolni a kérdésre. Mivel nem volt náluk elég pénz, hirtelen egyszerre az alvó cápára néztek, majd elmosolyodtak. A kis halak közben tovább pakolászták a kis boltjukat. Hirtelen újra Csikesz hangját hallották.

  • szóval láttatok valamit?- Kérdezte.

A halak háttal voltak és miközben pakolásztak feleltek a kérdésre.

  • Mondtuk kis csikó ezer halpénzért megmondjuk.
  • Az előbb még ötszáz volt.
  • Az az előbb volt, most újra ezer.- Közben Csikesz felé fordultak és nem láttak mást, mint Szigony éles fogait. Ijedtükben a szájuk is tátva maradt.
  • Azt mondtam ezer?- Kérdezte Pikkelysz.- Úgy értettem ezer örömmel meg mondom neked. Barátom- veregette meg a csikó vállát.
  • Szóval mit láttatok?- Kérdezte újból Csikesz.

A halak kicsit átgondolták a tegnap estét. Kissé zűrös este volt, későn jöttek ki az árokból így a többi kaszinós elfoglalta a legjobb árokparti helyeket. A kis bódéjukkal teljesen ki szorultak az árok közeléből. A szerencsevadász halak meg sem közelítették őket, egész este egyetlen vendégük sem volt. Bánatukban meg ittak néhány üveg alga pálinkát és közben a csillagokat nézték. Nem sok minden maradt meg az emlékezetükben csak az, hogy iszonyú fejfájással ébredtek ma délután. Ezért is jöttek ma korábban, hogy jó helyet foglaljanak maguknak.

  • Arra emlékszem, hogy láttam egy nagyon fényes valamit, ami lassan a víz felszín felé szállt.- mondta Villog.
  • Emlékszem, nevetett Pikkelysz. Azt mondtad, nézz má tesó a hullócsillag visszafelé száll.

A harmadik halacska csak a fejét rázta. Ostobának tartotta társait. Csikesz észrevette és rá kérdezett.

  • Te tudod mit láttak igaz?
  • Csak annyit tudok, hogy láttam én is azt a fényes valamit lassan felemelkedni, és hogy a felszínen lebegett valami sötét árny, amiből fény világította a vizet. Dél felé úszott el, de talán Bó látta mi volt az, mert nem sokkal előtte korall város felé ment. Közelebb lehetett ahhoz a dologhoz.
  • Ki az a Bó?- Kérdezte Csikesz.
  • Bó a bark, lent él az árokban, de nem sokára feljön, hiszen éjjelente a környéket járja. Majd szólok, ha látom.

Csikesz kissé megijedt és Szigonyra nézett. Remélte, hogy cápa barátja mellett biztonságban lehetnek. Megköszönték a segítséget és visszaúsztak a többiekhez. Elmondták, mit hallottak és megbeszélték, hogy meg várják a barkot. Ahogy telt az idő, egyre többen jöttek elő az árokból, lassacskán megtelt az árok környéke kereskedőkkel, kaszinókkal, bárokkal. Akár egy kirakodó vásár, egyre többen özönlöttek elő. Tódiék csak ámultak, bámultak. Sosem láttak még ilyen pörgős éjszakai népet. Korall városban is rendeznek néha vásárokat, de nappal és koránt sincs ilyen izgalmas, mint ez, ami most a szemük elé tárult. Ramireznek inába szállt a bátorság a tudattól, hogy egy barkra várnak. Hirtelen Tódinak eszébe jutott, hogy talán szárnyas barátja, Perló a pelikán is láthatott valamit. Előfordul, hogy éjszaka a közeli kikötőbe repül a városi barátaihoz. Ramireznek kapóra jött a dolog és egyből Tódi hátára pattant.

  • Gyerünk, keressük hát fel és kérdezzünk rá, míg ti a barkot várjátok.
  • Haha – nevetett Dede. – Csak nem fél a kis páncélos kukac?
  • Ugyan miért félnék? Csak így gyorsabban haladhatnánk a nyomkereséssel- mentegetőzött a kis rák.
  • Igaza van -mondta Csikesz.- Lehet, hogy félelemből jött az ötlete, de igaza van- mosolygott. Ramirez gúnyosan fintorgott Dedére.

Tódi helyeselt és a felszín felé vette az irányt.

  • Itt találkozunk- kiáltotta.

Perló egy közeli kis zátonyon lakott, ami nem volt messze Tódi szigetétől. Míg a többiek a barkra vártak a mély ároknál, Tódi és Ramirez felkeresték a pelikánt. Szerencsére otthon találták, kissé fáradt karikás szemmel fogadta a barátait. Hosszú volt az estéje, a kikötőben buliztak a városi madarakkal.

Tódi elmesélte a történteket, de nem hitte, hogy Perló segíthet, azok után, hogy nem volt a tengerei otthonában akkor éjjel. Viszont tévedett. Perló valóban nem látta, ahogyan ellopják a gyöngyüket, de látta azt, ahogyan a tolvajok kikötöttek a kikötőben. Tódinak felcsillant a szeme örömében.

  • Biztos vagy benne, hogy náluk volt a gyöngy?- Kérdezte.
  • Ilyen gyöngy csak egy van a világon. Megvilágítja a tengerfenéket és olyan hatalmas, amilyet még sose láttam. Más igazgyöngy elfér a halászok zsebében, ezt viszont hálóban vitték. Biztosan az volt.

Tódi szomorú lett, ha valóban az emberek lopták el a gyöngyöt, hogyan szerezhetnék vissza, hiszen a szárazföldre egyedül csak ő mehet utána, de magában mit kezdhetne a hatalmas emberek ellen. Úgy gondolta jobb lesz, ha visszamennek a többiekhez és együtt kitalálnak valamit. Perlónak viszont máris volt ötlete.

– Azt hiszem ismerek valakit, aki segíthet nektek- mondta.- Kampócsőr barátom mesélte, hogy kikötöttek egyszer egy szigeten ahol egy varázsló élt. Magányos remetének hitték, de amikor a kalózok a kincseit követelték disznóvá változtatta az egész legénységet, egyedül Kampócsőrt kímélte meg. Mivel a barátom szerette a kapitányát és a legénységet is nagy nehezen rávette a varázslót, hogy bocsásson meg nekik és változtassa vissza őket. A varázsló nem volt egy gonosz alak, ezért visszaváltoztatta az embereket, azzal a feltétellel, hogy elmennek és többé nem térnek vissza.

  • Gondolod, ha felkeressük ezt a varázslót, akkor ő segíteni fog nekünk?- Kérdezte Tódi.
  • Vagy minket is disznóvá változtat- aggódott Ramirez.
  • Vagy emberré- mondta Perló.

Tódi Perlóra nézett.

  • ha emberré változtat minket, akkor még visszaszerezhetjük a gyöngyöt.
  • Ezt most nem mondjátok komolyan?- Kérdezte Ramirez. Barátai tekintete megadta a választ, Tódi talán még sosem volt ilyen elszánt, mint most. Küldetésük során először érezte úgy, hogy van esélyük megtalálni a gyöngyöt. – szóval mégis és milyen messze van ez a sziget?- Kérdezte.
  • Azt nem tudom, de Kampócsőr barátom hajója nem messze horgonyozik, ő tudja, merre van a sziget. Talán el is vezet minket oda.

Tódi gondolkodni kezdett.

  • Min jár a fejed Tódi?- Kérdezte a pelikán.
  • Azon gondolkodtam, hogy jobb lenne, ha Dede menne veled. Ő gyors úszó és hamarabb megjárnátok, mint velem.
  • Én viszont gyorsabban repülök, mint ahogy bárki is úszik. Téged pedig el tudlak vinni a páncélodnál fogva és vissza is hozlak ide.
  • Nagyszerű, akkor ne is húzzuk az időt, a sellő királynő számít ránk. Ramirez, te menj és mondj el mindent a többieknek. Aztán menjetek a tengeri rózsa mezőre és ott várjatok rám.

Perló megragadta Tódi páncélját és a levegőbe emelkedtek. Ramireznek tiltakozni sem volt ideje, olyan gyorsan tovaszálltak.

  • Nagyszerű- motyogta a kis rák és egy hirtelen mozdulattal a vízbe ugrott a zátonyról. Keresztbe tett ollókkal, lassan merült lefelé a vízben és közben duzzogva zsörtölődött. Nem szívesen ment vissza a mély árokhoz.

Eközben Tódi nagyon élvezte a repülést, sosem száguldott még ilyen sebesen. Viszont hamar kiszáradt a levegőben, így megkérte Perlót, hogy néha mártsa a vízbe kicsit.

  • Juhé- kiáltotta, amikor a vízben volt, úgy érezte, mintha ő úszna ilyen gyorsan. Csak úgy hasította a vizet. Aztán újra felemelkedtek és repültek tovább.

Ramirez lassan visszaért az árokhoz. A tömeg jóval nagyobb volt, mint amikor elmentek, pedig az nem volt túl régen. A többieket kereste, de hiába. Nem voltak sehol. Mérgelődött is a kis félős rák, hiszen rettegett egyedül. Hirtelen egy nagyon ocsmány hal úszott elé és szigorúan förmedt Ramirezre.

  • Te meg ki vagy? Nem láttalak még erre?

Ramirez majdnem a páncéljába csinált az ijedtségtől és remegő hangon válaszolta.

  • Én csak a barátaimat keresem! Egy delfint, egy cápát és egy apró csikó halat. Nem láttad őket véletlenül?
  • Te is annak a városi bandának a tagja vagy?- Kérdezte kissé haragosan az ocsmány hal.

Ramireznek nem tetszett a hangnem, úgy érezte jobb letagadni a többieket.

  • Azt mondtam volna a barátaim?- Nevetett zavarában.- Úgy értettem, hogy…- Gondolkodni kezdett, mit is mondjon. Majd hirtelen meglátta Rázkát, az angolnát. Mivel tudta, hogy úgy is bolond, gyorsan rámutatott- úgy értettem az ő barátait- mondta.
  • Rázka barátait?- Kérdezte a hal, amikor oda nézett. Rázka a szokásos őrült tekintetével és lógó nyelvvel bámészkodott, majd meglátva egy halat integetni kezdett.
  • Szióóka.- A hal rémülten menekülni kezdett, Rázka pedig utána úszott. A csúnya pofájú hal gonoszan nevetni kezdett és a kis rákhoz hajolt.
  • Rázkának nincsenek barátai, mindenki menekül előle.

Ramirez kínosan mosolygott, nem tudta, hogyan vágja ki magát ebből a helyzetből. Majd hirtelen taktikát váltott.

  • Milyen bársonyos az arcbőröd- mondta az ocsmány halnak.
  • Hogy mi?- Kérdezte meglepetten a hal.
  • Melyik kozmehalushoz jársz? Szívesen elmennék én is. Rám férne már egy kis alga pakolás.
  • Nem járok kozmehalushoz- mondta mérgesen.- Talán nem tetszik a pofám? Gúnyolódni próbálsz? Mi farkashalak mind így nézünk ki- mondta dühösen.
  • Jaj dehogy gúnyolódom! Tényleg szép simának tartom a dombos arcodat- felelte a rák.

A farkas hal elgondolkodott, majd egy apró mosollyal odasúgta Ramireznek.

– Tudod lefekvés előtt teszek rá egy kis házi alga pakolást. Csodákra képes, de el ne mondd senkinek, különben többet senki nem fog félni tőlem. Aztán oda lenne a rendész állásom.

Ramirez elégedetten vigyorgott. Ebbe beletrafált. Majd újra rákérdezett.

  • Sejtettem én, hogy az alga pakolás a nyerő- mondta.- Szóval láttad ezt a bandát, akiről korábban kérdeztem?
  • Láttam. Kis híján kidobtam őket, mert a cápa elég idegesítő volt, de Bó barátommal beszélgettek így megúszták. Ott vannak a Kacska uszony bárban.
  • Megyek és jól beolvasok nekik, amiért nem barátkoznak szegény angolnával- mondta Ramirez, majd gyorsan elkotort.

A farkas hal egy darabig még nézte az elinaló rákot, majd előkapott egy apró kis tükröt az uszonya mögül és elégedett mosollyal megsimogatta az arcát. Ezután gyorsan körbe nézett, hogy nem látta-e senki, majd továbbállt. Ramirez nagy nehezen megtalálta a bárt és benne a többieket. Gyorsan odament hozzájuk és egyből szidni kezdte őket, amiért elmentek a sziklától, ahol hagyták őket. Hirtelen egy alak állt mögé, a kicsi rák lassan hátrafordult, majd a szemei tágra nyíltak, az ijedtségtől csak habogni tudott.- bababababab

  • Csak semmi pánik- mondta Csikesz.- Ramirez ő itt Bó, Bó ő Ramirez.
  • Üdv- mondta a bark fiú és a ráknak nyújtotta úszóhártyás kezét.

Ramirez gyanakodva hátralépett és odasúgott Csikesznek.- Ez itt egy bark!

  • Igen az- súgta vissza Csikesz.

Ramirez kínosan nevetni kezdett, majd óvatosan oda nyújtotta ollóját.

  • – Viccelődött a bark. Ramirez ijedten hátra ugrott, de mindenki kinevette.- Nem harapok én- mondta nevetve Bó.

A bark fiú mosolyogva vissza ült a többiekhez. Ramirez csak állt ott és a fejét rázta, a többiek kérdőn figyelték. Lassan magához térve elmesélte amit Tódi üzent.

  • Ez nagyon jó hír- mondta Dede. – Bó sajnos nem látott semmit, ami közelebb vezetne a tolvajhoz.

Tódi és Perló lassacskán a kalózhajóhoz értek. Kampócsőr már messziről rikácsolt a hajón.

  • Gyorsabban te vízi kutya- kiáltotta valakinek. Perló csak mosolygott.- Tudod Tódi a barátom a főnök a hajón, jobban hallgatnak rá, mint a kapitányra.- Tódi elmosolyodott és kíváncsian várta a találkozást.

Amikor a hajóhoz értek Perló a vízbe tette Tódit.

  • Azt hiszem jobb lesz, ha itt vársz- mondta, majd fölröppent a hajó korlátra. Kampócsőr élvezettel utasítgatta a kalózokat, akik egy kefével a kezükben a fedélzet padlóját sikálták.
  • Ott még nem ragyog eléggé, súrold jobban te lusta kutya- rikoltozta, majd meglátta pelikán barátját.- ÁÁÁ kit látnak szemeim- mondta boldogan és odarepült Perló mellé. A kalózok kissé fellélegeztek, azt hitték végre lazíthatnak egy kicsit, de Kampócsőr azonnal rájuk kiáltott. – A szemem még rajtatok van nincs lazsálás.
  • Kemény vagy, mint mindig Kampócsőr barátom.
  • Tudod, hogy megy ez, ha a gyengeség egy cseppjét is mutatnánk, egyből fellázadnának, de mondd mi szél hozott erre?
  • A sellő nép nagy bajban van néhány ember ellopta a varázs gyöngyüket. Teknős Tódi barátom pedig neki indult néhány társával, hogy visszaszerezzék, de a szárazföldre nem tudnak a tolvajok után menni. Amúgy sem lenne sok esélyük az emberekkel szemben.
  • Hát valóban nem, de mit tehetnék én? Nem kérhetem meg a kapitányt, hogy szerezzük vissza, mert megtartanák maguknak a gyöngyöt, a teknős barátodból pedig levest csinálnának.
  • Nem is erre gondoltam, meséltél nekem egyszer egy varázslóról, aki egy szigeten él és disznóvá változtatta a legénységed.
  • Már értem. Az jár a fejedben, hogy elviszed oda Tódit és megkéred, hogy változtassa emberré, hogy visszaszerezhesse a gyöngyöt?
  • Pontosan, de ahhoz tudnom kellene, merre keressem a szigetét.
  • Elvezetni nem tudlak, de a kapitány bejelölte a térképen a sziget helyét, hogy nehogy még egyszer akár véletlenül is oda keveredjünk, mert a varázsló azt mondta ez esetben nem fog még egyszer megkímélni senkit sem.

Kampócsőr elröppent a kapitány kabinja felé. Lassan beosont a résnyire nyitott ablakon és az asztalhoz totyogott, amin a térkép volt. A kapitány éppen aludt így a kis papagáj észrevétlenül összetekerte és elvitte a térképet, majd átadta Perlónak.

  • A zöld koponya jelzi a varázsló szigetét- mondta.- Legyetek óvatosak és sok sikert a küldetéshez. Ideje ágyba terelnem ezt a bagázst, nehogy holnapra ne legyen erejük a munkához.

Kampócsőr visszatért a legénységhez, Perló pedig csőrében a térképpel Tódihoz repült. Újra fölkapta a karmaival és Tódi szigete felé repültek, hiszen kellett egy száraz hely ahol megnézhetik a térképet. Perló meg sem mert szólalni míg oda nem értek, mert attól félt, hogy vízbe ejti a térképet.

Tódi hiába is kérdezgette mit sikerült beszélnie a papagájjal.

Amint a szigetre értek, Perló letette Tódit és elé rakta a térképet, majd elkezdte mesélni mi történt a hajón. Tódi örült, hogy megvan a térkép, de sajnos nem értett az olvasásához, viszont szerencsére Perló már gyakorlott volt a témában és megmutatta Tódinak, hogy hol a sziget és hol vannak most ők. Tódi nagyon megörült, hiszen a térkép szerint közelebb volt a varázsló szigete, mint gondolta volna. Úgy gondolta jobb lesz nem is húzni az időt és megkérte Perlót, hogy repüljenek oda gyorsan és keressék meg a varázslót. Perló nem habozott, fogta a térképet felkapta Tódit és már repültek is a sziget irányába.

Ezalatt a kacska uszonyban egyre jobb lett a hangulat. A többiek míg Tódira vártak kicsit elengedték magukat és meg kóstolták a helyi italkülönlegességet, az alga pálinkát. Nagyon jól mulattak, énekeltek és kártyáztak újdonsült barátjukkal, Bóval.

Nehezen tájékozódott Perló a csillagok alapján, késő éjszaka lett már mire megtalálták a varázsló szigetét. A sötétben alig láttak. Bármennyire is lelkes volt Tódi, meg kellett várniuk a reggelt, hogy megtalálhassák a varázsló házát. Elkeseredetten lekuporodtak hát egy pálmafa alá. Perló hamar elaludt, Tódinak viszont nehezen jött álom a szemére.

Másnap reggel Szigony és a többiek szörnyű fejfájással ébredeztek a mély árok melletti sziklák tövében. Dede ahogy kinyitotta a szemét kicsit hullámozva még, de meglátta a bolond Rázkát, aki éppen vigyorogva bámult a szeme közé közvetlen közelről, majd köszöntötte is a felébredt delfint.

  • Szióóka. Már alig vártam, hogy felébredjetek- mondta izgatottan, majd örömében odasimult Dedéhez és alaposan megrázta. Dede meg sem tudott szólalni a hirtelen sokktól, de szerencsére Rázka hamar elengedte. Az alaposan felrázott delfin megrázta magát, majd így szólt:
  • ha még egyszer a közelembe jössz nem úszok jót magamért- förmedt rá az angolnára, mire az így válaszolt:- miét? Rosszul fogsz úszni, vagy talán úsztalankodni fogsz?- Kérdezte a tébolyult tekintetével.

Dede nagyon mérges lett, de inkább távolabb húzódott Rázkától.

  • Akarjátok tudni, hogy kit láttam, aki látta ki lopta el a gyöngyötöket? Tegnap meg sem kérdeztétek- mondta vigyorogva.

Csikesz lassan feltápászkodott és a fejét fogva Szigonyra nézett. Szigony elhúzta a száját és hatalmas fogait ki villantva Rázkára nézett.

  • Mondd kit láttál.
  • Hű apám neked milyen szép nagy fogaid vannak, megnézhetném közelebbről?- Mondta és hirtelen már a cápa fogai közt vizsgálódott, persze hozzá is ért közben így Szigonyt is alaposan megrázta.
  • Bocsika, de rád fért egy gyökérkezelés- mondta Rázka miután kijött a cápa szájából.
  • Adok én neked gyökérkezelést- mondta mérgesen Szigony és majdnem leharapta Rázka fejét, de az gyorsan elillant.

Csikesz a fejét rázta.

  • Most sose tudjuk meg kit látott- mondta.
  • Szerintem jobban járunk, ne is emlegessük többet, a végén megint felbukkan ez az őrült- mondta Dede.
  • Vajon mi lehet Tódival?- Kérdezte Csikesz.- Talán ideje lenne a tengeri rózsa mezőre mennünk, lehet, hogy már rég ott vár ránk.

Tódi már korán felkelt reggel és Perlóval elindultak meg keresni a varázslót. Némi barangolás után rá is akadtak egy szép kis házra a pálma erdő közepén. Barátságosnak tűnt a házikó, remélték a tulajdonosa is az lesz.

Kopogniuk sem kellett, ahogyan a házhoz értek kilépett egy idős, hosszú ősz szakállú és hajú férfi, aki egy fehér tógában és saruban fogadta őket.

  • Már vártam rátok- mondta kissé remegő hangon.
  • Hogyan?- Kérdezte Tódi meglepetten.
  • Varázsló vagyok, mint tudod és láttam, hogy el fogtok jönni hozzám. Azt is tudom, hogy miért jöttetek és a válaszom igen. Tudok segíteni nektek.

Tódi szeme boldogan felcsillant.

  • Kövessetek- mondta a varázsló és bement a házába. A szekrényről három fiolát vett le.
  • Ezek varázsitalok- mondta.- Néhány napja egy álmomban láttam, hogy el fogtok jönni hozzám és másnap neki láttam az italok elkészítésének.
  • Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg neked- mondta Tódi.
  • Nem kell hálálkodnod kis barátom, szívesen segítek, bár cserébe lesz egy dolog, amit kérni fogok.
  • Mi lenne az?
  • Szeretnék sellőként a tengerben élni.
  • Hiszen varázsló vagy, nem tudod magad sellővé változtatni?
  • Tudnék uszonyt varázsolni magamnak, de csak a sellő királynőnek áll hatalmában egy emberből igazi sellőt varázsolni. Az én varázsom csupán néhány órán át tartana.
  • Mindent megteszek majd, hogy a királynő megtegye, amit kérsz, ha a küldetésünkkel sikerrel járunk.
  • Bízom benned kis teknős. Most pedig jól figyelj! Három varázsitalt készítettem és a megfelelő sorrendben kell meg innotok őket. Az első ez a piros ital, elég egy korty és emberré változtok tőle, de vigyázzatok, hogy ne a víz alatt igyátok meg, mert, ha keveredik a sós vízzel elveszti a hatását. Főként vigyázzatok, hogy ne legyetek mély vízben amikor megisszátok, mert lehet, hogy nem fogtok tudni egyből úszni.

Ezután Tódi elé tette a fiolát, majd elővette a másodikat.

  • A második ez a zöld, ezt azután igyátok meg, miután hatott az első ital. Ebből is egy korty kell csupán és ettől fogjátok érteni és beszélni az emberek nyelvét.

Ezt is Tódi elé tette, majd jött az utolsó.

  • A harmadik pedig ez a kék ital, ezt már akkor kell meginnotok, amikor vissza akartok változni azzá, amik voltatok, de vigyázzatok, mert ha nem isszátok meg a harmadik nap napnyugtáig akkor örökre emberek maradtok.
  • Tehát három napunk van rá, hogy megtaláljuk a gyöngyöt?- Kérdezte Tódi.
  • Három napotok lesz miután megittátok a varázsitalokat.

A varázsló egy kis tarisznyába tette a varázsitalokat és Tódi páncéljához kötötte azt.

  • Kívánom, hogy sikerrel járj- mondta és felsétált az emeletre.

 

Tódi meg köszönte a segítségét és azonnal visszaindultak a többiekhez. Ezalatt Dede, Szigony, Csikesz, Ramirez és legújabb barátjuk Bó már a tengeri rózsa mezőhöz értek. Meglepte őket, hogy Tódi még nincs ott, azt hitték már várni fogja őket. Kissé aggódva várakoztak, de bíztak benne, hogy Tódi jó hírekkel tér majd vissza. Hamarosan meg is érkezett. Perló szélsebesen repítette idáig és miután letette a kis teknőst a vízbe, előre repült a kikötőbe, hogy hátha kideríti addig a gyöngy hollétét. Tódi egyből észrevette Bót és furcsán méregette miközben egyre közelebb ért a barátaihoz.

Csikesz azonnal bemutatta neki a kis bark fiút és megnyugtatta, hogy nem kell félnie tőle. Bó is csatlakozott a csapathoz és segíteni akart megkeresni a gyöngyöt, mert elege lett már abból, hogy a népe többi tagja miatt őt is rossz fiúnak ítélték el, pedig ő teljesen más volt, mint a többiek.

Tódit nem zavarta a dolog, ezért gyorsan mindent elmesélt a többieknek és hamarosan útnak is indultak az emberek városa felé. Nem volt túl közel az emberek lakta sziget, ezért mire a partjaihoz értek már a nap is lemenőben volt. Szegény kis élőlények pedig nagyon elfáradtak az egész napos gyors úszástól. Úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha előbb alszanak egyet és reggel majd megisszák a varázsitalokat. Így is tettek. Miután kialudták magukat és mindenki fölébredt Tódi elmondta újra, hogy a varázsitalokat a felszínen kell meginniuk és mindenkinek egy kortyot kell innia csupán. Mivel az uszonyaikkal nehéz lett volna megfogniuk a fiolákat Bót kérték meg, hogy mindenkinek öntsön egy kortyot a szájába, mert ő könnyen meg tudta fogni az üveget az úszóhártyás kezével.

  • Ki legyen az első?- Kérdezte Bó?

A többiek egymásra néztek, majd Dede előlépett és vállalta, hogy elsőként issza meg az italokat.

Egész közel úsztak a parthoz a sekély vízbe, ahol Bónak a hónaljáig ért a víz. Dede kiemelte a fejét a vízből és kinyitotta a száját.

  • Ne feledd Bó, csak egy kortynyit adj neki- mondta Tódi.

Bó bólintott és ki húzta a parafa dugót, ami az üveg szájába volt tömve, majd szépen egy kortynyit öntött a delfin szájába a piros varázsitalból. Mindannyian figyelték Dedét, aki először semmit sem érzett, majd hirtelen karja és lába kezdett nőni. Ekkor forgolódni kezdett és a víz alá merült, majd hipp-hopp teljesen átalakult emberré. Köhögve kapkodott levegő után, majd nagy nehezen felegyenesedett. A víz csupán a derekáig ért. Csodálkozva nézte a kezeit és a többiek is ámulva figyelték őt. Hirtelen nagy mély lélegzetet vett és elmosolyodott.

  • Milyen furcsa érzés, de mégis nagyon jó- mondta örömteljesen.
  • Igyál gyorsan a második italból is egy kortyot, mert ennél sokkal furább az, hogy ember létedre delfin hangon beszélsz- mondta nevetve Tódi.

Dede gyorsan elvette Bótol a zöld varázsitalt és kortyintott belőle egy nagyot. Jöhetett a következő. Ramirez egyből jelentkezett másodiknak mielőtt delfin barátja cikizni kezdené gyávasága miatt. Utána szépen sorban mindenki ivott egy-egy kortyot a két italból. Utoljára Csikesz és Bó maradtak. A többi fiú már mind ott állt mezítelenül és ismerkedtek új testükkel.

  • Nézzétek milyen fura, duzzanatok vannak a mellkasán- mondta Dede miután meglátta az átváltozott Csikeszt, aki gyönyörű nővé alakult át.

Csikesz szégyenlősen eltakarta magát a kezével és a maga csikóhal nyelvén szidalmazni kezdte a szemtelen delfint. Dede csak mosolygott, majd nevetve figyelmeztette Csikeszt, hogy nagyon viccesen néz ki, ahogy csikóhal nyelven beszél az emberi testben. Csikesz gyorsan el is vette Bótol a második varázsitalt és morcosan megjegyezte Dedének, hogy törődjön inkább a saját testével.

  • Csak furcsállom, hogy te másképp nézel ki, mint mi- mondta Dede.
  • Talán azért, mert én lány vagyok nem fiú, mint ti. Az embereknél ezek szerint ilyenek a lányok.

Mindannyian döbbentek néztek Csikeszre.

  • Te lány vagy?- Kérdezték szinte egyszerre, ugyanolyan meglepett hangon. Csikesz a vállát húzta és kissé sértődötten felelt.
  • Eddig észre sem vettétek?

A többiek egymásra néztek, azt sem tudták mit mondjanak zavarukban.

  • Tudod Csikesz- kezdte Szigony.- Sosem mondtad, hogy te lány vagy és mi nem is kérdeztük, mert biztosra vettük, hogy fiú vagy és ti csikóhalak teljesen egy formák vagytok, és nem nagyon lehet megkülönböztetni melyikőtök fiú és melyikőtök lány. Na meg a neved is olyan fiúsan hangzik és nem is voltál sose kényes, vagy nyafogós amilyenek a lányok általában és…
  • elég Szigony! Felfogtam. Nem tűntem lánynak eddig, nem nagy ügy- mondta Csikesz és elindult a partra kissé duzzogva.
  • Hová mész?- Kérdezte Dede.
  • Keresek magamnak valamit, amivel beboríthatom a testemet, mert elég csupasznak érzem magam így pikkelytelenül. Jobb lenne, ha ti is így tennétek. Nem hiszem, hogy az emberek így mászkálnak.
  • Miért? Szerintem nagyon kényelmes így- kiáltott utána Dede. Majd oda súgott Tódinak.- Álmomban sem gondoltam volna, hogy lány.

Tódi csak kínosan mosolygott, hiszen ő sem sejtette sosem. Bó maradt a végére, az üvegekben épp annyi ital maradt, hogy neki még elég legyen. Gyorsan meg is itta, majd a többiekkel együtt Csikesz után indultak valami ruha félét keresni. Csikesz addigra talált is magának néhány hínárt a parton, amit maga köré csavart. Nem volt túl kényelmes és folyton le is csúszott. Épp igazgatta, amikor a többiek oda értek hozzá.

  • Nem hiszem, hogy ez a megfelelő viselet- mondta nevetve Dede.- Valami jobbat kellene találnod.
  • És mégis honnan?- Kérdezte Csikesz.

Abban a percben, ahogy kimondta megjelent Perló az égen. A szájában egy zsákkal repült a part fölött. Amint meglátta a mezítelen ember csapatot sejtette, hogy a barátai lesznek azok és közéjük szállt.

  • Valahogy éreztem, hogy így lesz- mondta.- Sejtettem, hogy szükségetek lesz ruhákra, úgyhogy összeszedtem a kikötőben néhány darabot, öltözzetek fel gyorsan- mondta Perló, de a többiek értetlenül néztek rá.
  • Most mi van?- Kérdezte a pelikán.- Vegyétek fel ezeket- mondta újra és a zsákot a barátai elé tolta.

Tódi a nyakát vakargatta, nem tudta mégis hogyan kéne felvennie a ruhákat.

Csikesz beletúrt a zsákba kivett egy inget és Tódihoz dobta.

  • Na mi lesz öltözzünk fel- mondta boldogan.

Válogatni kezdtek a ruhák közt és mindenki felöltözött végre. Nem voltak épp a legdivatosabbak, de legalább nem voltak pucéron. Miután fel öltöztek Perló elmesélte, hogy mire sikerült rájönnie, hogy kié a hajó amit akkor éjjel látott a kikötőben, amiből látta kiszállni az embereket a hatalmas gyönggyel a kezükben. Most is a kikötőben horgonyzott, úgyhogy el is indultak Perló vezetésével.

Elég viccesen néztek ki a pacuha ruhákban, amik közül némelyiket nem is jól vettek magukra. Főleg Csikesz volt furcsa látvány nő létére bő és kusza ruhában. Alaposan meg is nézték őket az emberek, arra gondoltak ki lehet ez a sok bugyuta idegen alak.

A kikötőbe érve Perló megmutatta a hajót és szerencsére rajta is volt a kapitánya. Tódi odasétált hozzá és illedelmesen köszöntötte, majd megkérdezte nem látott-e mostanában egy hatalmas igazgyöngyöt. A kapitány furcsállotta a kérdést és visszakérdezett, hogy miért érdekli a fiatal fiút ilyesmi, sőt a társait is furcsán méregette. Tódi tudta, hogy nem mondhatja meg az igazat, ezért gyorsan ki talált egy történetet. Azt mondta, hogy ő egy különleges gyöngy gyűjtő, aki a legnagyobb igazgyöngyöket keresi. A kapitány még sosem hallott ilyesmiről, de ennek ellenére elárulta Tódinak, hogy néhány napja kivitt két tengerbiológust a tengerre és azok egy hatalmas igaz gyöngyöt hoztak fel a vízből, akkora volt amilyet még életében sosem látott. Azt is elárulta, hogy ez a gyöngy most a tenger múzeumban van kiállítva a városban.

Tódi megköszönte a segítséget és visszament a többiekhez. Kicsit pusmogtak, majd odébb álltak.

Perló egy kietlen partszakaszhoz vezette őket, ahol nem járnak emberek. Itt nyugodtan megbeszélhették hogyan is legyen tovább. Perlóhoz fordultak, hiszen ő volt egyedül jártas az emberek világában, de ehhez még ő sem volt elég.

  • Helyi segítségre lesz szükségünk- mondta Perló, majd intette a barátait, hogy itt várjanak rá és elröppent.

A sirály barátaihoz készült, mert ők több mindent tudnak a városról még nála is. Perló sajnos nem tudta, hogy hol van a múzeum, sőt azt sem, hogy egyáltalán mi az. Nem is csoda, mert a kikötőnél messzebb sosem ment. Viszont a sirályok gyakran bejártak a városba, remélte, hogy ők segíthetnek. Hamarosan két sirály barátjával tért vissza a többiekhez. Igazi belevaló városi madarak voltak. A bemutatkozáson át esve el is kezdték az oktatást.

  • Először is- kezdte az egyikük, aki Dumás névre hallgatott.- A nő nemű emberek nem járnak ilyen pacuha ruhákban- mutatott Csikeszre, majd elküldte a társát ruháért. -Kótya intézkedj ez ügyben.
  • Igenis főnök- mondta a sirály és azonnal elrepült.
  • Másodszor a többieknek sem árt kicsit megigazítani a ruháikat.
  • Mi bajod velük?- Kérdezte dühösen Szigony.
  • Hát jó akkor kezdem veled. Nem vagy te rambó, vedd le a fejedről a nyakkendőt, azt a nyakadba kell kötni és a nadrág is fordítva van rajtad.

Szigony mérgesen nézte, de meg igazította magán a ruhát. Dede hangosan nevetett, rajta jól volt a nadrág.

-Te- szólította meg Dumás.- Nem kéne annyira nevetned, mert ami rajtad van az egy női pántos topp. Férfi ember nem hordd ilyet, és a kezedről húzd le a zoknit, azt a lábra szokás fel venni.

Ezután a többiek kezdtek nevetni Dedén. Főleg Ramirez, de őt is hamar kioktatta Dumás, hiszen fordítva vette fel az inget.

-Ti ketten nagyjából jól vagytok- mondta Tódinak és Bónak.- Nos, ezek után térjünk a tárgyra. – mondta, majd elővett egy pálcát és rajzolni kezdett a homokba.

-Ez itt a város, itt vagyunk mi és itt a múzeum. Ami mellesleg egy olyan hely, ahol értékes régi, vagy ritka tárgyakat nézhetnek meg az emberek. Ezt azért mondom, mert Perló sem tudta, hogy mi is ez a hely.

  • Tehát könnyen bemehetünk a gyöngyért?- Kérdezte Tódi.
  • Bejutni könnyű lesz igen, de kihozni a gyöngyöt már sokkal nehezebb. Csak úgy nem hozhatjuk ki, el kell lopnunk.
  • Lopnunk?- Kérdezték egyszerre.
  • Mi nem vagyunk tolvajok, becsületes korall városi nép vagyunk- mondta Csikesz.- Mi lenne, ha inkább elmondanánk az igazat?

Dumás nevetni kezdett.

  • Perló azt mondta nekem, hogy a gyöngyöt korall város sellő palotája tetejéről lopták el és ez a varázs gyöngy tartja életben a sellőket. Valamint ti valójában tengeri élőlények vagytok, akiket egy lakatlan szigeten élő varázsló varázsitala változtatott emberré, hogy megtaláljátok az elveszett gyöngyöt és ezzel megmentsétek a sellőket. Nahát, ha ezzel a sztorival álltok a múzeum igazgató elé biztosan segíteni fog nektek.
  • Na ugye- mondta Csikesz elégedett hangon.
  • Bizony, csak nem abban, hogy visszakapjátok a gyöngyötöket, hanem abban, hogy bekerüljetek egy olyan helyre ahová, az emberek a dilis társaikat zárják. Az elmegyógyintézetbe, ahonnan nincs menekvés. Örökre ott maradtok, és mindenféle tablettával tömnek majd titeket. Nekem elhihetitek biztos forrásból tudom, miket művelnek ott. Egy ott élő galamb barátom mesélte, rémisztő egy alak. Néha berepül a nyitott ablakon és megdézsmálja a betegek gyógyszereit. Elképesztő dolgokat művel tőle.

Mindannyian nagyot nyeltek. Nem hangzott túl jól ez a verzió, így hát maradt az, hogy el kell lopniuk. Ehhez viszont kellett egy terv, egy nagyon jó terv, mert a múzeumot éjjel nappal őrizték és a tárgyak gondosan el voltak zárva.

Közben Kótya visszatért és Csikesz elé dobott egy tűzpiros ruhát és egy pár piros cipőt.

  • Ezt vedd fel kislány- mondta vigyorogva.

Csikesz nem lacafacázott ledobta a ruháit és gyorsan átvette az újat. A pelikánoknak tátva maradt a csőre is. Nagyon csinos ruhát kapott, igazi nőieset. Mindannyian elégedetten nézték. Dede is bólogatott a fejével.

  • Így már tényleg másabb, egész tetszetős lettél.

Csikesz vont egyet a vállán, neki mindegy volt. Megszokta az egyszerű csikóhal életet, ahol még csak azt sem veszik észre rajta fiú e vagy lány.

Viszont Dumásnak a csinos lányt elnézve egyből támadt egy ötlete.

  • Tudjátok, az embereknél az ilyen csinos lányoknak nagy hatalmuk van- mondta.

Csikesz szemei egyből felcsillantak. Dumás elmesélte, hogyan tudják a nők elcsavarni a férfiak fejét. Sok ilyesmit látott már a kocsmák környékén. Elmesélte Csikesznek hogyan kell ezt csinálni. Hamarosan pedig meg is született a terv is.

  • Figyeljetek jól. Elmegyünk a múzeumba és felmérjük a terepet, aztán éjszaka fogunk lecsapni. Csikesz lesz a csali. Ő fogja el vonni az őr figyelmét, amíg ti kihozzátok a gyöngyöt, de előbb meg kell néznünk hogyan és hol tartják- mondta Dumás.

Így is lett. Elvezette őket a múzeumhoz. Tódi, Bó és Dede mentek be szétnézni, a többiek egy saroknyira várakoztak. Sok minden volt a múzeumban, rengeteg kagylóhéj egyik szebb, mint a másik. Ez még tetszett is a fiúknak, de Dede meglátott néhány szárított tengeri csillagot. Nem hitte el, hogy az emberek ilyet tesznek azokkal a barátságos csillagokkal, hiszen az algának sem ártanak. Viszont ez még semmi volt, Tódi észrevett néhány szárított csikóhalat is egy vitrinben. Dede is oda lépett mellé és mindkettőjüket sokkolta a látvány, hiszen akár Csikesz is lehetne az egyikük. Bó megnyugtatta őket és felhívta a figyelmüket, hogy jobb lenne, ha nézelődés helyett keresnék a gyöngyöt. Tódi igazat adott neki és alig mert a vitrinekbe nézni.

  • Fúk- kiáltotta Dede, majd szorgalmasan integetni kezdett a kezeivel.

Amikor Tódiék odasiettek látták, hogy az üveg dobozban, ami előtt Dede állt ott ragyogott az ellopott gyöngy.

  • Hát itt van- sóhajtott fel Tódi.
  • Ne sóhajtozz- mondta Bó.- Ne feledd mit mondott Dumás. Fel tűnés nélkül nézzünk körbe és alaposan jegyezzünk meg minden apróságot ami körülötte van.

A három kis tengeri lény sétálgatni kezdett a gyöngy körül és megnéztek alaposan mindent, majd lassan elmentek. Oda siettek a többiekhez és elmesélték mit láttak. Dumás örült annak, amit hallott, mert ezek szerint nincs külön riasztóval felszerelve a doboz, amiben a gyöngy van. Csak néhány szerszám kell és indulhat a buli. Aznap este, viszont még meg kellett figyelniük az éjszakai őr szokásait, hogy könnyebben kijátszhassák majd, míg ellopják a gyöngyöt. Sőt valami éjjeli szállást is kell keresniük, mert nem maradhatnak az utcán. Dumás ismert egy elhagyatott hajógyárat a város szélén. Tökéletes hely lesz éjszakára, úgyhogy oda is vezette a többieket. Elég sokat kellett sétálniuk mire megérkeztek, de senki sem bánta. Tetszett nekik az emberi gyaloglás.

A gyárat már évek óta bezárták és üresen állt, hiába hevert előtte az eladó tábla nem vette meg senki. Csupán néhány madár jár arra felé, akik történetesen Dumás barátai. Dumás körbevezette a gyárban a csapatot, majd magukra hagyta őket és elment, hogy beszerezze a szükséges felszerelést a rabláshoz. Nagy élvezettel készült rá, hogy be fognak törni a múzeumba. Tódi közben azon gondolkodott, hogy sikerrel járnak e vajon. Soha életében nem lopott el semmit és nem is nagyon szerette volna most elkezdeni, hiába sok múlik rajta. Az járt a fejében, hogy talán mégis jobb lenne elmondani az igazat, hátha mégis hinnének nekik és visszaadnák a gyöngyöt. Bó hirtelen oda lépett hozzá.

  • Mi jár a fejedben?- Kérdezte.
  • Nem vagyok tolvaj, sosem loptam még el semmit, akárcsak az összes Korall városi lény. A sellők becsületre és jóságra tanítanak mindenkit. Mit szólnának hozzá, ha megtudnák, mire készülünk?
  • Mivel az életük múlik rajta, nem hiszem, hogy most haragudnának érte. Viszont, ha ennyire tartasz tőle, akkor bízd csak rám. Engem már úgyis elítéltek a fajtársaim tettei miatt. A tenger összes népe úgy néz rám, mint egy bűnözőre, pedig én sem ártottam soha senkinek.
  • Azt akarod mondani, hogy a fosztogató huligán bark nép egyetlen jó fiúja vagy?- Gúnyolódott Ramirez.
  • Tudod, ismerek pár rákot, akik védelmi pénzt szednek néhány halárustól és aki nem akar fizetni annak csúnyán ellátják a baját, de ettől még te nem vagy bűnöző. Ugye? A barkok sem mind huligánok. Sokan fosztogatnak és bűnöznek közülünk, de rengeteg jó bark is él köztünk, akiknek egyetlen hibája az, hogy ugyanott élnek, ahol a többiek. Akik a mély árokban élnek tudják, hogy nem minden bark rossz. Korall város népe ilyen elvakult csak, nem látjátok meg a jót a rossz közt, inkább teljesen elítélitek az egész népem.

Ramirez vállat vont és odébb sétált. Nem akart bízni a bark fiúban. Tódi viszont mosolygott és boldogan vette tudomásul, hogy minden, amit eddig a barkokról hittek rém mese csupán. Örült annak, hogy a barkok közt is vannak jók. Csikesz is mosolyogva figyelte Bót, valami furcsa ám kellemes vonzerőt érzett a fiú iránt. Szigony izgatottan fel-alá sétált a teremben. Közben a körmét rágta. Mérges volt, amiért az emberek, azért vitték el a gyöngyüket, hogy kiállítsák egy múzeumban. Holott a sellő népnek létfontosságú a gyöngy, míg az embereknek nincs szükségük rá.

Dedét már-már idegesítette az emberré vált cápa járkálása és inkább felfedező útra indult a gyárban.

Hamarosan futva ért vissza és a kezében egy hatalmas gömböt hozott.

  • Ezt nézzétek mit találtam- kiáltotta.

A gömb, amit talált pontosan úgy nézett ki, mint az ő igaz gyöngyük csak kevésbé volt fényes. Tódi boldogan Bóra nézett. Arra gondolt, hogy kicserélhetik a gyöngyre, így már nem is lesz olyan rossz érzés ellopni.

  • Ezt tehetnénk a gyöngy helyére, akkor észre sem vennék, hogy elloptuk- mondta Dede.
  • Épp erre gondoltam én is- válaszolta Tódi,- csak kicsit ki kéne fényesíteni.

Tódi Szigonynak adta a gömböt és meg kérte, hogy fényesítse ki. Tudta, hogy a mániákus cápa addig fogja csiszolni, míg valóban el nem kezd ragyogni. Már csak azt kellett ki találniuk, hogyan vigyék véghez a cserét, de ehhez a rafinált Dumás is kellett, így hát kénytelenek voltak megvárni őt is. Beesteledett mire a sirály visszatért. Hozott magával egy zsáknyi szerszámot, feszítő vasat, drót vágót, mindent, amit csak talált. Tódi megmutatta neki a hamis gyöngyöt, amit találtak és elmondta, hogy erre fogják kicserélni a sajátjukat. Dumás elégedetten bólogatott.

  • Látom, kezditek vágni a témát- mondta.- Nos, elmondom mi a tervem. Három emberre lesz szükség a lopáshoz. A legfontosabb a cicababa, ő fogja elvonni az őr figyelmét. Két fiú pedig beoson és kicseréli a gyöngyöt. Én közbe figyelek, ha valami baj történne velük, jöhet a három másik tartalékos fiú. Döntsétek el ki lesz az a kettő, aki be fog törni, mert ma éjjel ők jönnek velem megfigyelni a helyszínt.
  • Én leszek az egyik- mondta Bó.
  • Én pedig a másik- mondta Tódi.
  • Azt hittem nem akarod ezt csinálni.
  • Tudom Bó, de nem várhatom el tőled, hogy te végezd a piszkos munkát, csak mert a népednek amúgy is rossz a híre. Így, hogy teszünk valamit a helyére, már biztosan tudom, hogy meg akarom csinálni.
  • Helyes fiúk, helyes- mondta Dumás.- Hamarosan indulhatunk, mert lassan lemegy a nap.

Tódi bólintott és készen állva elindult kifelé Bóval együtt. Visszasétáltak a városba és leültek egy padra az utcán szemben a múzeummal. Dumás egy újságot adott a kezükbe.

  • Csináljatok úgy, mintha olvasnátok, és közben figyeljétek a múzeumot- mondta.
  • Mégis, hogy gondoltad ezt?- Kérdezte Bó, miközben az arca előtt tartva az újságot, ki- ki kukucskált mögüle., teljesen összegyűrve az egészet.

Dumás megrázta a fejét és a csőrével két-két lyukat csípett az újságokba, majd mutatta, hogy tartsák az arcuk elé. Bó és Tódi mosolyogtak a trükkös ötleten és arcuk elé tartva a hatalmas újságot figyelni kezdték a múzeumot a lyukakon keresztül. Dumás a pad háttámlájára repült és ő is figyelni kezdte a múzeumot.

  • Neked nem kell újság?- Kérdezte Tódi?
  • Nem barátom- nevetett a madár.- Én akkor lennék csak igazán feltűnő, ha újságot olvasnék, mert ilyet csak az emberek szoktak.
  • Egész jó embernek lenni- mondta Bó.

A múzeum lassan bezárt. Amikor az utolsó látogatók is kijöttek az őr bezárta az ajtókat és bement. A fiúk úgy érzeték ideje közelebb menniük. Kidobták az újságokat a pad melletti kukába és óvatosan közelebb sétáltak az egyre sötétebb este leple alatt. Az ablakokon lestek befelé és figyelték mit csinál bent az őr. Az egyenruhás férfi oda bent körbejárta a termeket és a fiúk is körbejártak az épületen kívül egyik ablakból a másikba belesve figyelve őt. Szerencse, hogy nem jártak már emberek az utcán, mert feltűnőbben nem is leskelődhettek volna. Az őr nem kapcsolt be semmilyen külön riasztót és nem is zárta máshová a tárgyakat éjszakára. Csupán fel-alá járva őrizte azokat és bezárt minden ablakot és ajtót. Miután a srácok alaposan kifigyelték az őr éjszakai mozgását, visszamentek a többiekhez az elhagyatott gyárba és egyeztették a másnapi tervet.

  • Szóval- kezdte Dumás,- az őr éjszakára bezárja az ajtókat és az ablakokat. Minden tárgyat a helyén hagy és fel-alá járkál köztük egy zseblámpával. Viszont amikor éjfélt üt a templom órája, kimegy a múzeum elé egy pohár kávéval és elszív egy cigarettát. Ez lesz a mi időnk, ekkor kell bemásznunk az ablakon és gyorsan kicserélnünk a gyöngyöket, majd kimászni az ablakon, mintha mi sem történt volna- mondta izgatottan. Ramirez a kezével csalimpolt.
  • Mit akarsz?- Kérdezte a sirály.
  • Mi az a zseblámpa, kávé és cigaretta?
  • Szent sirály atyám, ti mennyire tudatlanok vagytok- sóhajtotta.- A zseblámpa egy kis világító valami, amivel fényt csinálnak a sötétben.
  • Akkor olyasmi lehet, mint a lámpás hal csápja- mondta Bó.
  • Hogy minek a mije?- Kérdezte Kótya.
  • Biztos valami tengeri izé- mondta Dumás.
  • Igen egy hal, egy mély tengeri hal, aki a …
  • Most ez nem érdekes- mondta Dumás.- Az emberi világban rengeteg olyan dolog van, amit elmagyarázhatnék nektek, de erre most nem igazán szeretnék kitérni. Túl sok idő lenne. Térjünk vissza a küldetéshez.
  • Jó de, ha nem tudjuk, mi az a cigaretta, honnan tudjuk, mikor kell cselekednünk?- Kérdezte Ramirez.
  • Neked amúgy is nem mindegy? Te a tartalékos csapatban vagy, ha cselekedned is kell majd, arra már nem a cigaretta szünetben kerül majd sor, de ha ennyire kíváncsi vagy rá elárulom neked, hogy a cigaretta egy nagyon büdös rudacska, amit az emberek meg gyújtanak és ki szívják a füstjét.
  • Fújj ez undorító- mondták mindannyian.
  • Igen valóban az és nem is egészséges.
  • Akkor meg miért szívják?- Kérdezte Csikesz.
  • Erre szerintem még ők maguk sem tudnának választ adni. Tudjátok, az emberek sok olyan dolgot csinálnak, ami nem tesz jót nekik, mégis csinálják. Ostoba egy faj, de térjünk végre vissza a lényegre- mondta Dumás és folytatta a terv ismertetését. Ahhoz, hogy be tudjunk mászni az ablakon, valahogyan ki kell majd támasztanunk, úgy hogy az őr azt higgye, zárva van, de közben mégis ki tudjuk majd nyitni kívülről. Nos, erre elfogadom az ötleteket, hogyan valósítsuk meg, mert nekem még nem jutott eszembe semmi.
  • Rágó gumit kell nyomnunk a zárra- mondta Kótya.
  • Rágó gumit?- Kérdezték.
  • Aha, a mi nap egy párkányon ültem és a szobában épp egy filmet néztek a zaj ládában. Pont egy rablós film volt és ott úgy jutottak be az épületbe, hogy korábban a zárra rágógumit nyomtak így be lehetett hajtani és olyan volt, mintha zárva lenne, viszont a zár nem csukódott be a rágótól és elég volt csupán megtolniuk az ajtót. Nagyszerű ötlet nem?
  • Érdekesen hangzik, de mi az a rágógumi?- Kérdezte Dede.
  • Ez is valami emberi cucc?- Kérdezte Szigony is.
  • Az, egy eleség féle, amit az emberek csak rágnak, és sose nyelnek le- mondta Dumás.
  • Igen és emlékszel Totyira a galambra?- Kérdezte Kótya.- Egyszer felcsipegetett egy ilyen rágógumit, amit eldobott egy ember és szegénynek összeragadt a csőre tőle, órákig szenvedtünk vele, de nem tudtuk leszedni neki. A végén kénytelenek voltunk az egyik hajó fedélzetére tenni, hogy az emberek meglássák és segítsenek neki.
  • Szegény Totyi emlékszem rá. Veszélyes egy találmány ez a rágó gumi- válaszolta Dumás.
  • Mi lett vele a végén? A galambbal?- Kérdezte Csikesz.
  • A hajó kapitánya bevitte a kabinjába és soha többé nem láttuk- mondta Kótya.
  • Szóval jobb lesz vigyáznunk ezzel a rágóval, de mivel jobb ötletünk nincsen, ezt fogjuk csinálni, amit a zajládában láttál Kótya. Valakinek délután be kell mennie a múzeumba és beragasztani az egyik ablaknak a zárját, majd este, amikor az őr ki jön cigarettázni Csikesz leáll vele beszélgetni, hogy minél tovább kint tartsa és ezalatt Bó és Tódi bemásznak az ablakon, fölemelik a vitrint, kiveszik a gyöngyöt és beteszik a helyére ezt a fura gömböt, majd kimásznak, és itt találkozunk.
  • Mi lesz a másik terv, ha ez nem sikerül?- Kérdezte Ramirez.
  • A B terv a következő lesz, ha a fiúk valami okból elbuknak, és az őr elkapja őket, gyorsan betörjük az ajtót, lefújjuk az őrt és a gyönggyel együtt visszük a fiukat is.
  • Ez kicsit brutálisan hangzik, de mivel akarod lefújni?- Kérdezte Dede.

Dumás elővett egy kis spray flakont a zsákból, amiben korábban a szerszámokat hozta.

  • Ez egy paprika spray- mondta.- Egyenesen a szemébe kell fújni és ettől a padlóra kerül, ezalatt gyorsan megkötözzük egy kötéllel és tesszük a dolgunk.
  • Nekem ez a terv jobban tetszik, miért nem ezzel kezdünk- mondta Szigony.
  • Mert feleslegesen nem bántunk senkit- förmedt rá Tódi.
  • Nem kellene előbb kipróbálnunk azt a spray-t, hogy valóban működik-e?- Kérdezte Ramirez.
  • Akár ki is próbálhatjuk- mondta Dumás és Dedének adta a spray-t.

Dede arcán gúnyos és sejtelmes mosoly kezdett formálódni, majd egyenesen Ramirez szemébe fújt vele. Ramirez a szeméhez kapott, majd a földre feküdve dörzsölgetni kezdte.

  • Nem rajtam gondoltam- kiáltotta mérgesen, miközben ide- oda forgolódott.
    A többiek jót nevettek rajta, de amikor látták, hogy ez nem is olyan vicces, mint amilyennek először tűnt, gyorsan vízért rohantak, hogy kimossák Ramirez szemét. Órákig mosták neki, mire végre elmúlt a csípő érzés. Ramirez kipirosodott szemekkel Dedére nézett és dühösen meg fenyegette. – Ezt még meg bánod te palackos szörnyeteg.- Dede bűnbánóan vigyorgott, nem gondolta, hogy ilyen kellemetlen hatása lesz a spraynek. Tódi nagy nehezen megbékítette Ramirezt és aludni küldött mindenkit, hiszen holnap nagy nap vár rájuk. Csikesz nem tudott aludni akkor éjjel és inkább lesétált a holdfényes tenger partra. A homokban ülve csodálta az égen a millió ragyogó csillagot miközben a lábára fel-fel csapott a lágyan hullámzó tenger. Hirtelen valaki meg szólította.
  • ugye milyen csodaszép? A tenger mélyén nem látni ilyet.- Csikesz felnézett és Bó állt mellette, majd leült ő is a homokba és beszélgetni kezdtek. Nagyon hasonlóak voltak, mindketten kissé elnyomottnak érezték magukat az otthonukban, de itt a száraz földön mintha magukra találtak volna. Hajnalig beszélgettek, amikor meglátták a felkelő nap fényeit a tenger fölött gyorsan beszaladtak a gyárba, hogy pihenhessenek még egy kicsit. Észre sem vették, hogy így telt az idő.

Nemsokára Dumás ébresztőt csinált a csapatnak, egy hatalmas villás kulcsot dobált a csőrével ide-oda, ezzel keltve hatalmas lármát az amúgy is visszhangzó üres gyárban.

  • Itt a nagy nap- kiabálta izgatottan.- Indul a buli srácok.- Kótyával már a rágógumit is beszerezték korán reggel és annyira bele élte már magát a rablásba, hogy nem bírt magával. Tódi álmosan dörzsölgette a szemeit és közben ásítva oda szólt Dumásnak.
  • Én igazán értékelem az igyekezetedet, de nincs még túl korán a kezdéshez, hiszen messze még az este.

Dumás kissé lecsüggedt, de nem abból a fából faragták, hogy eltűrje mások véleményét pláne, ha nem egyezik az övével, így hát nem kímélte az álmos népet és hangosan kiabálva kiverte őket a rongyokból és zsákokból épített ágyukból.

  • Nos lusta népség! Időnk mint a tenger, de ki korán kel, aranyat lel, tartja az emberi mondás, úgyhogy ki az ágyból és jól figyeljetek- mondta. A többiek is lassan felültek és álmosan figyelték mit akar Dumás.

Kótya odatotyogott Dumás mellé és a csőréből a földre ejtett egy csomag rágógumit.

  • Ez itt a gyilkos fegyverként is használható, veszélyes eledel, a rágógumi- mondta Dumás erősen hangsúlyozva. – Kótya elmondja, hogyan kell használnotok.
  • Igen, először is jó reggelt mindenkinek. Mint ahogyan Dumás is elmondta, ez itt a rágógumi. Ránk a madarakra nézve nagyon veszélyes, mert ha ránk ragad, nem tudjuk le szedni, mint ahogyan a korábban mesélt szerencsétlen Totyi barátom történetéből is kiderült. Először is ki kell csomagolnotok a papírból, amiben van. Kemény, furcsa kinézetű élelmet találtok benne, aminek igen kellemes íze van, ezt a szátokba véve addig kell rágnotok, amíg puhává, ragacsossá és nyúlékonnyá nem válik, ekkor kivehetitek a szátokból és egyenesen az ablakkeret oldalában található lyukba kell nyomkodnotok, ebbe a lyukba fog bele csúszni a zár. Amikor az ablakot bezárják ebben a lyukban benne lesz a rágógumi és a zár nem tud majd bekattanni a helyére, emiatt egy erősebb lökéssel ki nyitható lesz az ablak. Nos, ki vállalja a művelet végre hajtását?
  • Mi már jártunk a múzeumban talán olyas valakinek kellene menni, aki még nem volt, ne hogy gyanút fogjanak- mondta Tódi.
  • Majd én megyek- mondta Ramirez.
  • Nem hiszem, hogy ez jó ötlet barátom- mondta Dumás.- Olyan vörösek a szemeid, hogy ha meglát az őr, le sem tudja majd venni rólad a szemeit és nem fogod tudni beragasztani az ablak zárat.
  • Igen és ez talán az én hibám?- Kérdezte mérgesen Ramirez és vicsorogva Dede felé fordult.
  • Neked annyi lesz haver- súgta Szigony Dedének.
  • Te- mutatott Dumás Szigonyra.- Te még nem jártál ott, te fogod beragasztani az ablakot.

Szigony bólogatott. Örömmel vállalta a feladatot. Dumás intett neki, hogy tegye el a rágót, majd Szigony odasétált és zsebre vágta a kis csomagot. Korán volt még ahhoz, hogy elkezdjék a hadműveletet, hiába sürgette őket Dumás. Még néhányszor átvették a tervet és az után elindultak körbe nézni a városban, ha már itt vannak szerették volna kicsit meg ismerni az emberi világot. Dumás nem örült neki, de Tódi rávette, hogy hadd nézzenek alaposan körbe, így legalább az embereknek sem lesz feltűnő, hogy csak a múzeum környékét vizsgálgatják. Dumás nagy nehezen belement a dologba és megbeszélték, hogy a múzeum előtt találkoznak délután. A városig együtt mentek, de ott különváltak. Dede és Szigony együtt mentek felfedező útra, Ramirez és Tódi egyedül. Csikesz pedig Bóval sétált a városban. Nagyon összebarátkoztak. Perló és a sirályok a kikötőbe repültek, ahol más esetben amúgy is egész nap lógnak.

Tódi az embereket figyelte az utcákon, hogyan viselkednek, miket hordanak. Ramirez pedig a piacra tévedt, ahol rengeteg halat látott jég kockák között heverni az asztalokon. Elborzadva nézte őket, de kissé volt benne egy gúnyos érzés, hogy úgy kell az ostoba halaknak, biztos rossz felé haladtak. Arra gondolt, hogy szívesen látná Dedét is ott feküdni, mert még mindig nagyon mérges volt rá a paprika spray miatt.

Viszont ahogyan tovább sétált a következő asztalon már nem csak halakat látott. Rengeteg rák is hevert ott jég kockákkal takarva és citrom karikákkal díszítve. Ez már sok volt neki, rémülten nézett körbe-körbe, de még több rák árust látott meg a piacon. Nem bírta tovább a látványt és elrohant, hiszen akár ő is fekhetne ott. A lábai is remegni kezdtek a félelemtől. Futás közben egyenesen Dedéékbe botlott, akik nevetgélve sétáltak az utcán. Elmesélte nekik mit látott. A haragja is elszállt félelmében Dede iránt. A fiúk szörnyülködve hallgatták a látottakat és meglepetten vették tudomásul, hogy az emberek meg eszik a tengeri élőlényeket. Remélték, hogy minél hamarabb elmehetnek a városukból, haza a tenger mélyére.

Hamar eltelt ez a nap is és lassan újra összegyűltek a múzeum előtt. Szigony készen állt arra, hogy betapassza az ablakot és nem is habozott sokat, egy rövid egyeztetés után el is indult a múzeumba. Miután bement ámuldozva nézett szét, a szárított csillagok és csikóhalak látványa őt is kiborította, főleg amikor meglátott egy hatalmas cápa állkapcsot a falon kiakasztva. Nem bírt magával egyre dühösebb lett, törni-zúzni tudott volna mérgében, de uralkodott magán. „Sós víz, sós víz” mondogatta magában, majd a feladatára koncentrálva inkább bekapta a rágógumit és rágni kezdte. Meglepetésére egész jó volt és még meg is nyugodott tőle. „~Lehet, hogy ezek a gonosz emberek megesznek minket és kilógatnak a falra, de elég jó dolgokat is ki tudnak találni”- gondolta magában, majd az ablak felé sétált és úgy csinált, mintha kinézne rajta, de közben beletömte a rágóját a lyukba, amiről Kótya mesélt, majd kisétált. Mielőtt kiment volna vetett egy utolsó pillantást a cápa állkapocsra. Lehajtott fejjel sóhajtott egyet és idegesen kirohant. Miután kiment megragadta Kótyát és felemelte a nyakánál fogva.

  • Szerezz még nekem rágógumit. Most- mondta.
  • Oké, oké le ne harapd a fejem- mondta Kótya, majd el is repült gyorsan.
  • Mi a baj Szigony?- Kérdezte Csikesz.

Tódi, Dede és Bó egymásra néztek eszükbe jutott, hogy elfelejtették figyelmeztetni Szigonyt arra, hogy miket fog oda bent látni. Nem akarták, hogy Csikesz is meg tudja ezt a szörnyűséget és gyorsan megragadták Szigony karját, hogy odébb húzzák, mielőtt mesélne a kis csikóhalnak a szárított társairól a vitrinben.

  • Figyelj Szigony, ne mondd el neki mit láttál, nem kéne őt is felzaklatni ezzel- mondta Bó.
  • Hát jó- mondta a cápa fiú és gyorsan bekapott még egy rágógumit.- Ez viszont nem is olyan rossz, mint ahogy a sirályok mondták. Kértek?- Kínálta a többieket a megmaradt rágóval.
  • Inkább nem- felelte Tódi.

Miután megbeszélték Szigonnyal, hogy ne meséljen Csikesznek a szárított csikóhalakról visszamentek a többiekhez. Már csak meg kell várniuk, hogy leszálljon az este és végre visszaszerezhetik a gyöngyöt. Csikeszt zavarta, hogy pusmognak a fiuk és megkérdezte mi bajuk

  • Mi van veletek? Miért suttogtok a hátam mögött?
  • Semmi neked való, ez csupán férfi dolog- felelte Szigony, majd a többiek is egyetrtően rázták a fejüket, de a kis csikóhal tudta, hogy valamit titkolnak előtte és azt is sejtette, hogy a múzeummal kapcsolatos.

Tódi elmondta a többieknek, hogy az ablak rendben és már csak az estére kell várniuk, addig pedig jobb lesz visszamenniük a gyárba. El is indultak, de Csikesz szólt, hogy ő még szeretne sétálni a városban egy kicsit, hogy felkészüljön az estére, azt mondta, hogy alaposan meg akarja nézni, hogyan is elegyednek beszédbe az emberi nők a férfiakkal. Tódit nem zavarta a dolog és elengedte Csikeszt. Bó volt az egyetlen, aki nem teljesen hitt a lánynak. Sejtette, hogy valami más van a dologban, de nem szólt semmit, inkább ő is elment a többiekkel a gyár felé. Legalábbis úgy tett, mert amikor Csikesz már nem láthatta, szólt Tódinak, hogy inkább rajta tartja a lányon a szemét és kerülővel visszaindult a városba. Az egyik ház mögül óvatosan ki lesett és látta, hogy Csikesz besétál a múzeumba.

  • Tudtam- súgta halkan és csalódottan a fejét rázta, majd gyorsan a lány után eredt.

Csikesz ámulva nézte a rengeteg kagylóhéjat, majd dermedten megállt az egyik vitrin előtt. A kezeit az üvegre tette és lassan egy könnycsepp gördült végig az arcán. Mielőtt a könnycseppből több lett volna egy kisfiú állt mellé és csodálattal nézni kezdte ő is a vitrinben kiállított szárított csikóhalakat.

  • Nézd anya- kiáltotta a kisfiú.- Ezek milyen állatok? Olyan picik, de nagyon aranyosak- mondta mosolyogva.

Csikesz elmosolyodott és letörölte a könnycseppet a szeméről, majd a kisfiú felé fordult.

  • Tudod, ezek csikóhalak- mondta.

A kisfiú a lányra nézett és mosolygott, majd elszaladt az anyukájához. Csikesz hirtelen egy erős kezet érzett a vállára nehezedni, ahogyan megfordult, látta hogy Bó az.

  • Minden rendben?- Kérdezte.- Nem akartuk, hogy te is lásd őket- súgta bánatosan.
  • Semmi baj Bó. Ezt látnom kellett, mert most már tudom, mit kell tennem.
  • Mit?
  • Idővel megtudod- mondta nagy levegőt véve és kisétált a múzeumból, Bó követte.

Elindultak vissza a gyárba, ahol a többiek is voltak, közben egy szót sem szóltak egymáshoz. Mindketten elmerültek a saját gondolataikban. Lassan és nehézkesen telt el az idő. Szinte számolták a másodperceket, amikor elindult lefelé a nap. Amint besötétedett újra a városba indultak. Szigony, Dede és Ramirez a kikötőben lévő kocsma mellett várakoztak Perlóval, míg a többiek nekivágtak a cserének. Bó és Tódi a múzeum mögött bújva várta, hogy Dumás jelezzen nekik, mikor indulhatnak. Csikesz és a sirályok a múzeum melletti épület mellett vártak rá, hogy mikor jön az őr szünetet tartani. Amikor nyílni kezdett az ajtó és kisétált az őr kezében egy csészével és egy szál cigarettával, Dumás megtolta Csikesz hátát, hogy induljon. Csikesz lassan lépkedett a múzeum felé, mintha csak sétálna. Ahogy egyre közelebb ért a szíve egyre jobban kalapált az izgalomtól, majd mikor odaért, hirtelen a földre ugrott.

  • Jaj, a lábam- kiáltotta.

Ebben a pillanatban az őr azonnal a segítségére sietett, Dumás pedig jelzett Tódiéknak, hogy indulhatnak. Az őr felsegítette Csikeszt a földről és a lépcsőre ültette. A lány a bokáját szorította és a lehető legfájdalmasabb arcot vágta hozzá.

  • Nem tudom, hogy lehettem ilyen ügyetlen- mondta.
  • Előfordul az ilyesmi- mondta nevetve az őr, miközben Csikesz lábát nézte.- Megnézném, ha megengedi- mondta.

Csikesz odatartotta a lábát és minden érintésre sziszegett, mintha valóban fájna. Eközben Bó erősen megtolta az ablakot, aminek a zárjába Szigony rágót tömött. Az ablak valóban kinyílt, ahogyan Kótya mondta. Lassan és halkan bemásztak, majd gyorsan megkeresték a gyöngyöt. Tódinál volt a mű gyöngy és Bó pedig meg próbálta felemelni az üveg búrát, hogy kivegyék az eredetit.

  • Nem dagadt be- mondta az őr.
  • Az mit jelent?
  • Azt, hogy nincs semmi komoly baja. Különben bedagadt és be is lilult volna.
  • Viszont nagyon fáj- mondta Csikesz.
  • Elhiszem hölgyem, biztosan meghúzódott, de nem kell aggódnia, csak tegyen rá egy kis vizes ruhát, ha haza ment és jobb lesz, majd meglátja. Másnapra nem lesz kutya baja sem. Maradjon itt a lépcsőn, amíg úgy érzi nem tud rá állni, de nekem be kell mennem vissza dolgozni.

Csikesz Dumás felé nézett, de a madár hevesen a szárnyát rázta. A lány tudta, hogy a többiek még nem végeztek, így hát gyorsan ki kellett találnia még valamit. Az őr már az ajtót nyitotta, úgyhogy Csikesz gyorsan felpattant és újra elesett. Jobb nem jutott az eszébe.

  • Mit csinál?- Kiáltotta riadtan az őr, majd visszaszaladt a lányhoz.- Mondtam, hogy maradjon ülve, amíg úgy érzi, nem tud felállni.
  • Tudom, de úgy éreztem már menni fog- mondta Csikesz.
  • Talán jobb lenne, ha ki hívnám a mentőket, ha ennyire fáj- mondta az őr és az ajtó felé indult.

Csikesz újra Dumás felé nézett. A madár nyugodtan biccentett a fejével felé. A lány megkönnyebbülten sóhajtott és hagyta bemenni az őrt, de úgy gondolta túl gyanús lenne, ha most felállna és elsétálna, még akkor is, ha meg próbálna nagyon sántítani. Ezért inkább intett Dumásnak, hogy menjenek el nélküle. Dumás nem értette mit akar a lány, ezért oda repült hozzá.

  • Mit integetsz itt?- Kérdezte.- Végeztek a fiúk tűnjünk el innen.
  • Menjetek nélkülem, túl gyanús lenne, ha én most csak úgy elsétálnék, majd utánatok megyek később. Most hess innen, hess, hess. Csapkodott a kezeivel, hiszen látta, hogy az őr jön visszafelé.

Dumás elrepült és elmondta Tódiéknak, hogy mit üzent Csikesz. Bónak nem tetszett az ötlet, de bízott a lányban és nem ellenkezett, nehogy most bukjanak le, amikor sikerült ki csempészniük a gyöngyöt. A fiúk visszaindultak a régi gyárba, Dumás pedig a kikötőbe repült a többieket tájékoztatni.

  • A mentők nem sokára itt lesznek- mondta az őr.
  • Köszönöm, maga nagyon rendes ember- válaszolta Csikesz.
  • Ugyan hölgyem ennyit bárki megtett volna- szerénykedett az őr.
  • Nem hinném, hiszen az emberek gonoszak- mondta Csikesz csüggedten és közben a vitrinben lévő csikó halakra gondolt.
  • Ugyan miért mondja ezt? Talán van valamilyen rossz élménye?
  • Itt ahol maga is dolgozik, halott élőlényeket tartanak kiszárítva. Mi ez, ha nem gonoszság?
  • Á, szóval maga is egy természetvédő? Sok természetvédő támadta már a múzeumot a kitömött állatok miatt. Mindenki azt hiszi, hogy szándékosan kihalásztuk és megöltük őket, de ez nem így van. A legtöbb tengeri élőlényt a parton már szárazon találták és csupán kilakkozták őket, hogy tovább éppen maradjanak, és az emberek láthassák.

Csikesz nem értette az egészet.

  • és mi van azzal a hatalmas gyönggyel? Azt is a parton találták?- Kérdezte Csikesz szemrehányóan.
  • Azt a különleges igazgyöngyöt az egyik tengerbiológus találta valahol, de többet nem tudok róla, mert én csak őrzöm a múzeumot.

Szirénázva befordult a korábban hívott mentő autó az utcába és a megállt múzeum előtt. A mentőorvosok sietve kiszálltak a lányhoz rohantak.

  • Köszönjük, innen át vesszük- mondta az egyik mentős az őrnek.
  • Akkor én megyek is vigyázzon magára. Viszlát- búcsúzott a férfi.
  • Viszlát- mondta Csikesz és közben elgondolkodott.
  • Hogya sérült meg pontosan?- Kérdezte a mentő tiszt.

A mentős nyomkodni kezdte Csikesz lábát, és közben kérdezgette, mit érez, és fáj-e. Csikesz minden nyomásnál élethűen jajgatott. A mentő orvos furcsán méregette a lány lábát. Úgy tűnt semmi baja, de mivel láthatóan fájlalta, úgy döntött, hogy jobb lesz, ha beviszik a kórházba megröntgeneztetni.

  • Nem látszik semmi különös elváltozás, de mivel ennyire fájlalja, jobb, ha kórházba visszük röntgen vizsgálatra- mondta az orvos.

Csikesz kérdően nézett a mentősre, hiszen fogalma sem volt róla mi az a kórház. Viszont mivel kíváncsi volt nem ellenkezett és hagyta, hogy elvigyék. A mentősök beültették az autóba és a kórházba hajtottak vele. Csikesz még mindig úgy tett, mintha fájna a lába. Nagyon érdekelte, hogy milyen helyre viszik. A mentősök bekísérték a kórház épületébe, ahol a recepciós pultnál bejelentették és kaptak egy nyomtatványt, amire Csikesz személyes adatait kellett írniuk. Nem sok sérült volt a baleseti osztályon, hiszen szerencsére kis város ez, ahol annyira nem sok minden történik, de így is akadtak emberek, akiket kisebb nagyobb sérülésekkel el kellett látni. Csikesz ámulva nézett körbe-körbe. A mentősök közben leültették a folyosóra és kérdezgetni kezdték, hogy kitöltsék a nyomtatványt.

  • Neve?
  • Csikesz- mondta a lány.

A mentős furcsán nézett rá, sosem hallott még ilyen fura női nevet. Felráncolta a szemöldökét és megkérdezte.

  • Milyen Csikesz?

Most Csikesz nézett rá furán.

  • Hát Csikesz- mondta. A mentős még furábban nézett a lányra.
  • Talán a fejét is meg ütötte- mondta a másik mentős. A társa bólogatott, majd felírta a nyomtatványra a lány nevét és a családnévhez, azt írta „ismeretlen”.
  • Mikor született?

Csikesz gondterhelten mosolygott, hiszen úgy érezte, hogy jobb lenne nem felelnie a kérdésekre, hiszen náluk másképp működnek a dolgok. Az emberek világában években számolják az eltelt időt, ami 12 hónapból és 365 napból áll. A tenger alatt élő élőlények viszont holdtöltékben számolnak, így sokkal gyakrabban ünnepelhetik a születésnapjukat, mint az emberek. Az embereknél egy évben 12, vagy 13 telihold van. Ezért valójában Csikesz sem annyi éves lenne, amennyinek mondaná magát. A tengeri számítás szerint húsz éves lenne, ami náluk fiatal felnőtt korosztálynak számít, míg az emberek világában alig két évet jelent és ez náluk nagyon kevés idő. Bár, ezt a fiatal lány nem tudta, mégis érezte, hogy jobb eltitkolnia életkorát és vele együtt az összes többi adatot is magáról.

  • Nem emlékszem- válaszolta inkább a kérdésre.
  • Jól van- mondta a mentős, majd bólogatni kezdett és azt írta a papírra, hogy: „ sérült személyazonossága ismeretlen csak a nevére emlékszik”.

Ezután visszament a pulthoz és beszélt a nővérrel. Hamarosan egy tolókocsis ápoló jelent meg és átvette Csikeszt a mentősöktől, majd egy világos szobába tolta. Adott neki kórházi pizsamát és megkérte, hogy itt várakozzon az orvosra. Csikesz átöltözött és befeküdt a kórházi ágyba. Nézte a neon égőt a plafonon és azon gondolkodott, milyenek az emberek valójában. Ezen a helyen ahova most hozták mindenkivel foglalkoznak, ez tetszett neki és az is tetszett neki, ahogyan az őr segített rajta. Viszont a múzeumban látottak már annyira nem voltak ínyére és nem értette, hogy miért az elpusztult állatokat nézegetik az emberek és miért nem inkább az élőket figyelik. Úgy gondolta sokat tanulhatnának egymástól és úgy érezte ez lesz az ő életcélja, hogy meg ismertesse az embereket a tenger élővilágával, de nem kitömött állatok által, hanem úgy, hogy mesél az embereknek a tenger világáról és élő példányokat mutat meg nekik.

Közben Bó és a többiek már kezdtek aggódni Csikeszért, hiszen sokáig maradt már el. Dumás visszarepült a városba, hogy körül nézzen és meg keresse a lányt. Órák teltek el a kereséssel, de Dumás nem találta sehol. Már hajnalodott mire visszatért a gyárhoz és közölte a szomorú hírt a többiekkel. Csikesz eltűnt.

  • Nem tűnhet el, hiszen ma napnyugtáig vissza kell térnünk a tengerbe, különben örökké ember marad- aggódott Tódi.
  • Ne félj, előkerítjük- mondta Dede.

Mindenki kapta magát és a városba indultak, hogy megkeressék Csikeszt. Külön-külön keresték, hátha így nagyobb sikerrel járnak. Bó a múzeumhoz indult, azt gondolta talán ott megtalálja a lányt. Korán hajnalban a múzeum még zárva volt és az őr bent ült a portán. Bó körbenézett, de nem vett észre semmi különöset a környékén. Csikesz nem volt ott és a mű gyöngy is a vitrinben állt, ahová tették. Nem vették észre a cserét. A többiek átkutatták a város többi részét, a kikötőtől a belvárosig. Bejártak mindent, de sehol nem találták Csikeszt. Lassacskán újra összeverődtek a városközpontban. Egyre jobban aggódtak, hiszen egyre kevesebb idejük maradt. A nap egyre feljebb ment az égen és napnyugtáig vissza kellett változniuk. Megálltak egy percre és át gondolták a helyzetet.

Eközben Csikesz az éjszakát a kórházban töltötte, megröntgenezték a lábát, de nem találtak semmit. Nem is csoda, hiszen nem is volt baja. Most a koponya vizsgálatra várakozott, mert azt gondolták az orvosok, hogy beüthette a fejét és azért nem tudta megadni az adatait. Csikesz nem akart egyszerűen felállni és kisétálni, mert úgy gondolta úgyis elengedik, ha kiderül, hogy nincs semmi baja. Ott feküdt a kórházi ágyon és várta az orvost, aki hamarosan meg is érkezett.

  • Nos, kedves Csikesz- mondta mosolyogva az orvos.- Hogy van a lába?
  • Már jobban köszönöm, nem is fáj- mondta Csikesz, miközben a lábát nézve mozgatta a bokáját körbe-körbe.
  • Eszébe jutott már valami a nevén kívül?
  • Igen- mondta Csikesz, hiszen volt ideje kitalálni egy elfogadható történetet a várakozás alatt.- Nyaralni jöttem ide a barátaimmal és a városon kívül szálltunk meg. Este mulatni mentek én pedig kicsit lemaradtam a készülődés miatt, ezért elindultak előre. Én siettem utánuk, mert nem akartam egyedül menni a sötétben, de elestem és beütöttem a fejemet a lépcsőbe, a bokám pedig kicsavarodott.
  • Ennyi? Másra nem emlékszik?
  • Hát…- hebegett a lány, hiszen azt gondolta, ennyi elég lesz, hogy elengedjék. Mivel nem tudott mit mondani inkább nemet mondott.- Nem rémlik más.
  • Ez jó hír, mert ezek szerint a rövid távú memóriája nem sérült, de a koponya vizsgálat után többet tudok mondani, mert nagyon aggaszt, hogy nem emlékszik a korára és a család nevére.

Csikesz bólogatni kezdett, de nagyon aggódott. Talán jobb lett volna, ha mást talál ki az éjjel, mert kezdte úgy érezni, hogy nem fogják elengedni, amíg amnéziásnak hiszik. Az orvos átsegítette egy tolószékbe és elvitte a koponya vizsgálatra.

Ezalatt a barátai próbálták kitalálni, mi történhetett az éjjel, ami miatt nem ment vissza a gyárba. Dumás a fejéhez kapott.

  • Szent madártoll, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe- kiáltotta.
  • Mi az? Mondd már- sürgette Tódi.
  • Tegnap éjjel úgy vette el az őr figyelmét, hogy elesett és a lábát fájlalta. Talán tényleg megbotlott és megsérült a lába nem csak megjátszotta.
  • Na és akkor tudod, hol lehet?- Kérdezte Bó.
  • Az emberek, ha megsérülnek, orvoshoz mennek, vagy ha nem bírnak oda menni hívnak egy szirénázó autót, ami kórházba viszi őket.
  • Csikesz nem hiszem, hogy magától ment volna orvoshoz- mondta Dede.
  • Ez esetben maradt a szirénás autó. Be kell mennetek a kórházba és meg kérdeznetek, hogy ott van-e?
  • Jó én bemegyek Bóval ti várjatok a gyárban- mondta Tódi.- Odavezetnél minket Dumás?
  • Persze, kövessetek.

Dumás a kórházhoz vezette a fiúkat. Amint odaértek felvilágosította őket arról, hogy milyen hely ez és mit kell tenniük és mondaniuk oda bent. Tódiék bementek és lassan a recepciós pulthoz sétáltak. Illedelmesen köszöntek és elmondták, miért jöttek. A recepciós beírta a számító gépbe a kapott adatokat és egy perc sem kellett meg is lett az eredmény.

  • Igen van egy Csikesz nevű betegünk, lábsérüléssel hozták be az éjjel és feltehetőleg amnéziája van, mert csak a nevét tudta megmondani.
  • Biztosan ő lesz az. Merre találjuk?- Kérdezte Tódi.

A recepciós megnézte a szoba számot és odaszólt az egyik beteg kísérőnek.

  • Tom elkísérnéd az urakat 102-es be az amnéziás beteghez?
  • Persze, jöjjenek utánam- mondta a fiatal fiú.

Tódiék nagyon megörültek ám rémültek is voltak amiatt, hogy Csikesz nem emlékszik semmire. Végigsétáltak a hosszú folyosókon és lassan odaértek a 102-es szobához. A beteg kísérő benyitott az ajtón. Tódiék izgatottan lestek befelé, de üres volt.

  • Hol van Csikesz?- Kérdezte Bó.
  • Ne aggódjanak, biztosan vizsgálaton van, hamarosan visszahozzák, addig üljenek le.

Tódi és Bó leültek a szobában és várakozni kezdtek. Hamarosan kinyílt az ajtó és ott volt a lány. Toló székben tolta vissza az orvos, aki korábban vizsgálatra vitte. Csikesz boldogan mosolygott, amikor meglátta a fiúkat és gyorsan bemutatta az orvosnak őket.

  • Doktor! Ők a barátaim, akikkel érkeztem Tódi és Bó.

Tódi megkönnyebbült, hogy Csikesz felismerte őket. Aggódott, hogy nem fog emlékezni rájuk sem az amnéziája miatt.

  • Örülök, hogy találkoztunk- köszöntötte Tódi az orvost.- Mi baja a barátunknak?

Az orvos elmagyarázta nekik, hogy mi a van Csikesszel. Elmondta, hogy láb sérüléssel hozták be, de mivel nem tudta megmondani, hogy ki ő, ezért alapos gyanújuk volt, azt feltételezni, hogy valójában a fejét is érte egy ütés, ami emlékezet kiesést okozhatott.

  • A vizsgálat eredménye hamarosan meg lesz és utána többet is tudok mondani az amnéziáról- mondta az orvos.
  • Nekünk hamarosan haza kell indulnunk- mondta Tódi.- Ugye nem kell Csikesznek kórházban maradnia?
  • Amint megvan a koponya vizsgálat eredménye, meglátjuk.

Az orvos el is ment, és ahogy kitette a lábát a szobából Tódi Csikesz ruháit kezdte keresni.

  • Gyorsan menjünk innen, mielőtt visszajön, majd otthon a sellő királynő meggyógyít- mondta a lánynak.
  • Tódi én szeretném meg várni az eredményt, úgy is el fog engedni, mert nincs semmi bajom. Csak ki találtam az egészet.

Tódi nagyot sóhajtott, majd ki nézett az ablakon.

  • Már, azt hittem tényleg nem emlékszel semmire.

A nap dél körül járt, még volt idejük.

  • Jól van- mondta Tódi.- Várjuk meg a dokit.

Az orvos nem sokára vissza jött.

  • Jó hírem van- mondta.- A feje is teljesen rendben van, a vizsgálatok alapján emlékeznie kellene mindenre, hamarosan visszatérhetnek az emlékei, úgy hogy akár el is mehetnek, de előtte ki kellene tölteni az uraknak a hölgy adatlapját a biztosítás miatt, utána mehetnek is. Mindjárt ide hívok egy nővért a nyomtatvánnyal- mondta az orvos, miközben elindult kifelé.- Ja és még valami. Említette, hogy nyaralni jöttek. Nos, én azt javasolnám, hogy ha hazamentek keresse fel az orvosát, főleg ha nem javul az emlékezete- mondta a lányra nézve az orvos, majd elment.

Csikesz gyorsan felöltözött mielőtt a nővér megjött volna és elindultak kifelé, hiszen nem tudtak olyan adatokat megadni, amilyenek az embereknek vannak. Dumás boldogan csapkodott a szárnyaival, amikor meglátta, hogy a fiúk a lánnyal jönnek kifelé a kórházból. Gyorsan elmentek a környékről is, nehogy visszahívják őket az adatlap miatt. Elindultak a gyárhoz, ahol a többiek már aggódva várták őket.

  • Na végre, hogy megvagy! Hajnal óta kerestünk- mondta Dumás út közben.

Csikesz elmesélte a fiúknak mi történt az éjjel. Tódi dühös volt rá kicsit, amiért ilyen messzire ment el. Úgy gondolta nem kellett volna túl játszania ezt az egész sérülést. Lassacskán a gyárhoz értek, egyre közeledett a napnyugta. A többiek nagy örömmel fogadták a megkerült lányt és egyből kérdezgetni kezdték. Csikesz elmesélte nekik is, hogy mi történt. Kicsit még beszélgettek, meg köszönték a sirályoknak a segítséget, hiszen lassan ideje visszaváltozniuk és hazavinniük a gyöngyöt. Amikor Tódi kimondta, hogy induljanak haza Csikesz és Bó egymásra néztek. Ők már korábban beszélgettek erről és megegyeztek valamiben. Lesétáltak a gyár mögötti partra és derékig bementek a vízbe. A gyöngyöt egy hálóba tették.

  • Dede ezt te fogod hozni, idd meg a varázsitalt és a hátadra kötöm- mondta Tódi.

Dede meg itta a maga kis kortyát a varázsitalból, amit Tódi tartott neki és vissza is változott delfinné. Tódi a hátára erősítette a hálót, majd szólította a következőt.

  • Ramirez! Gyere.
  • Viszlát, ember lét- mondta a rák.- Remélem, én sosem kerülök majd a jég kockáitok közé.- Majd ő is ivott.

Utána Szigony következett, de előtte Kótyához fordult, aki búcsúzóul egy csomag rágógumit adott neki.

  • Nem tudom, hogy a víz alatt is menni fog-e a rágózás, de gondoltam örülni fogsz neki, ha mégis.
  • Köszönöm barátom- mondta szigony és be is kapott egyet, a maradékot pedig a Dedére kötött hálóba tette, majd meg itta a varázsitalt és ő is visszaváltozott.

Kótya nevetve vette tudomásul, hogy barátja cápaként is remekül tud rágózni, bár így kicsit viccesebben nézett ki a hatalmas fogait csattogtatva. Csikesz következett. Tódi felé nyújtotta az üveget, de a lány eltolta a kezével.

  • Mi ütött beléd Csikesz? Nem sokára lemegy a nap, már nincs sok időnk.
  • Tudom Tódi, de én nem akarok hazamenni és Bó sem- mondta a lány.
  • Most ugye csak vicceltek?
  • Bóval megbeszéltük, hogy itt maradunk, mert tanítani akarjuk az embereket a tengerről és amúgy is otthon egyikünk sem tudott az lenni, aki szeretne. Itt megtalálhatjuk ön magunkat. Kérlek, értsd meg ezt.
  • Nem lesz több esélyetek visszaváltozni, ha most itt maradtok- mondta Tódi szomorú hangon.
  • Tudjuk, de bízz bennünk. Tudjuk, mit csinálunk és már eldöntöttük. Maradunk- mondta Bó.

Tódi szomorúan, de tudomásul vette barátai akaratát és még egyszer utoljára átölelte őket, majd megitta a maradék varázsitalt. Tódi ismét teknőssé változott és az üveg kiesett a kezéből és a maradék varázsital a tengerbe ömlött. A vízbe eső üres üveget Csikesz kiemelte. Mély lélegzettel kiborította belőle a bele folyt tenger vizet. Innen már nincs vissza út. Mostantól örökre az emberek közé fognak tartozni. Csikesz a mellkasához szorította az üveget.

  • Menjetek! A sellők már várnak rátok. Tódi, kérlek, mondd el a családomnak, miért döntöttem így- mondta búcsúzóul a lány.

Bó átölelte Csikesz vállát és sok szerencsét kívánt a hazaúthoz a fiúknak.

  • Ne feledjétek! Nem minden Bark egyforma. Rengeteg hozzám hasonló is él a híres banditák árnyékában- kiáltotta utánuk.

Perló nem búcsúzott el, bár ő is haza indult a kis zátonyára, de ő még jönni fog a városba a barátaihoz. El is indultak, hiszen a sellők lassan kifutnak az időből. Csikesz és Bó egy darabig még ott álltak a derékig érő vízben és figyelték, ahogyan a barátaik egyre messzebb úsznak a napnyugtától narancs színben ragyogó tengerben. Dumás oda szólt nekik.

  • Mégis meddig akartok még itt állni?
  • Megyünk már- mondta Bó és meg fogta a mellette álló lány kezét.

Az üres gyárba mentek vissza, mostantól ez lesz az otthonuk. Dumás és Kótya rögtön el is kezdte tanítani őket az emberek világáról, hiszen rengeteg dolgot kell még megismerjenek ahhoz, hogy igazi emberré váljanak.

Tódinak és csapatának a hazafelé vezető út hosszabbnak tűnt, mint amikor érkeztek. Egész éjszaka úsztak és mire Korall városba értek, ismét késő délután volt már. A sellők a kastélyukban várakoztak. Az erejük már szinte teljesen elhagyta őket. Mozdulni is alig bírtak, csak hevertek a szikla fotelekben és lassan mozgatták uszonyaikat. Tódiék gyorsan hozzájuk siettek. A város lakói boldogan éljeneztek, amikor meglátták a csapatot a gyönggyel a hálóban. Az öröméljenzést messzire vitték az áramlatok.

  • Mi ez a furcsa kiabálás?- Kérdezte az egyik huligán bark, aki néhány társával Korall városba készült. A fülükbe jutott az ellopott gyöngy híre és úgy gondolták, hogy itt az ő nagy esélyük arra, hogy megtámadhassák a várost, amit a gyöngy nélkül nem tud sokáig védeni a sellő varázs. Sietni kezdtek hát, mert nem tudták mire vélni a város felől érkező öröm teli kiabálást.

Ez alatt a hős állatok már a királynő előtt voltak, aki boldogan vette ki a Dede hátához erősített hálóból a gyöngyöt. Ahogyan a kezébe vette a gyöngy hatalmas fénnyel ragyogni kezdett. A királynő magasra emelte és a szikrázó fény körbe járta az egész várost. Úgy tekergett a korallházak között, akár egy ragyogó tengeri kígyó. A királynő és a többi sellő, visszanyerte az erejét. Az első dolguk az volt, hogy a varázs burkot újra teremtettek a város köré. Épp jókor, mert a bark csapat pont átlépte volna a város határát. Így viszont nekisétáltak a védő mezőnek, ami messzire lökte őket a várostól.

  • Elkéstüüüüüüüüüüüünk- kiáltotta az egyik, miközben sebesen siklott a mély árok felé.

Miután a fenékre merültek csalódottan visszaballagtak otthonukba. A királynő hálás volt a fiúknak, amiért visszahozták a gyöngyöt és azon nyomban ki is tüntette őket.

  • Mostantól ti vagytok Korall város hős lovagjai- mondta.- Mivel önzetlenül cselekedtetek cserébe teljesítem egy kívánságotokat. Jól gondoljátok meg, mi legyen az- ajánlotta a királynő.

A fiúk egymásra néztek. Nem számítottak erre a jutalomra.

  • Nem csupán mi szereztük vissza a gyöngyöt felség- mondta Tódi. A többiek helyeselve bólogattak.
  • Valóban- emlékezett a királynő.- Hol van a kis csikó hal barátotok? Ő is veletek ment, vagy rosszul emlékszem? Kérdezte.

Hirtelen egy egész csapat csikó hal jelent meg és Csikeszt hívogatták. Izgatottak voltak, mert most hallották, hogy visszatért a nagy csapat.

  • Hol van Csikesz?- Kérdezte az egyikük.
  • Épp most akartam elmondani- felelte Tódi.

Lehajtott fejjel erőt vett magán, majd mélyen a mellette lebegő csikóhal mamára nézett, aki történetesen Csikesz édesanyja volt. Elmesélte neki, hogy barátja az emberek világában maradt, mert tanítani akarja őket. Elmondta, hogy barátra lelt Bó személyében és jobban érezték magukat a földön, mint korábban a tenger alatt. Ezután a királynőre nézett és elmesélte neki szóról, szóra, hogyan szerezték vissza a gömböt. Felsorolt mindenkit, akik segítettek benne. Senkit sem hagyott ki. A királynő elégedetten hallgatta Tódi minden szavát.

  • Nagyobb dolgot tettetek értünk, mint azt először gondoltam- mondta a királynő.- Igazatok van, a jutalom nem csupán titeket illet. Sőt, ideje át gondolnunk azt is, amit eddig a barkokról gondoltunk, de előtte teljesítem a kívánságotokat. Később fel keresek mindenkit, aki segített nektek, hogy őket is megjutalmazhassam.
  • Én azt kívánom, hogy az emberek sose tudjanak kihalászni és a piacon árulni, mint azokat a szerencsétlen fajtársaimat, akiket a városban láttam- mondta gyorsan Ramirez.
  • Legyen- mondta a királynő és legyintett egyet a rák felé. Hirtelen Ramirez páncélja átváltozott olyan színűvé, amivel könnyedén elrejtőzhet a környezetében.- Így akárhová bújhatsz, az emberek észre sem veszik majd, hogy ott vagy- mondta a királynő.

A többiek még gondolkodtak mit is kívánjanak maguknak.

  • Én csak egy dolgot kívánnék felség- szólt Tódi.- Él egy varázsló egy lakatlan szigeten, akitől a varázsitalokat kaptuk, ezeknek köszönhetően változhattunk emberré. Az ő egyetlen vágya, hogy köztetek élhessen sellőként. Azt kívánom, hogy teljesítsd a kérését.
  • Bölcs kívánság Tódi és nagyon önzetlen. Biztos, hogy ezt akarod kérni az egyetlen kívánságodból?- Kérdezte a királynő.
  • Nekem meg van mindenem, ami kell. Itt vannak a barátaim és van otthonom is. Másra nincs is szükségem. Boldog vagyok így, csak Csikesz fog hiányozni, de tudom, hogy ő is boldog ott ahol van és ez vigasztalni fog- felelte a teknős.

Dede és Szigony egymásra néztek. Ők is rájöttek, hogy nincs igazán szükségük másra azon kívül, amijük már megvan. Végig gondolták a kalandjukat és már tudták is ki az, akinek viszont szüksége lenne arra, hogy teljesüljön egy kívánsága és azt is tudták mi lenne az.

  • Én azt kívánom, hogy a huligán barkok javuljanak meg, és ne hozzanak többé szégyent a jó fajtársaikra- mondta Dede.
  • Ez nem lesz olyan egyszerű delfin barátom ahhoz, hogy megjavuljanak, tanítanunk kell őket, a többi rajtuk múlik, én nem változtathatok rajtuk. Viszont megadhatom neked azt, amire szükséged lehet a tanításhoz- felelte a királynő, majd a kezei között egy kicsi gömböt kezdett formálni.- Annak, aki bölcsességet akar tanítani, magának is bölccsé kell váljon és ismernie kell a tenger teljes történetét. Sok ideig kellene még tanulnod, hosszú évekig, ahhoz hogy elérd ezt a tudást. Én már több ezer éve élek, így megosztok veled mindent, amit valaha megtanultam a tenger alatt. Ezzel a tudással elég bölcs leszel, ahhoz hogy tanítsd a Barkokat- mondta, majd Dede felé úsztatta a kicsi gömböt.- Nyeld le és a tudás a tiéd lesz.

Dede óvatosan, résnyire nyitotta a száját, amin a kicsi gömb épen befért. A többiek izgatottan figyelték, hogy mi fog történni. Dede elvilágosodott tekintettel meresztgette a szemeit, miközben percről percre egyre okosabbá vált, csak úgy áradt a sellők tudása a fejébe. A királynő Szigonyra nézett.

  • Te mit kívánsz?- Kérdezte.
  • Ismerek valakit, akinek nagy szüksége lenne a segítségedre- felelte.- A mély ároknál lakik, egy elektromos angolna. Egyszer beleakadt egy halászhálóba és saját magát rázta meg, azóta egy bosszantó, idegesítő bolond alak, akit senki sem szeret, mert mindenkit agyonráz- mondta mérgesen a cápa.- Gyógyítsd meg kérlek, én ezt kívánom.

A királynő mosolygott, érezte, hogy Szigony kívánsága nem önzetlen, hanem inkább saját célú. A cápa ugyanis nem szeretne még egyszer a bolond angolna öleléséből kapni. Ennek ellenére így is teljesítette.

Ezalatt a mély ároknál Rázka lógó nyelvvel keringett össze vissza, majd hirtelen meglátta a közeledő barkokat, akik csalódottan tértek vissza Korall városból. Azonnal feléjük úszott.

  • Sziasztóóóóóóóók- kiáltott feléjük.
  • Vigyázzatok, jön Rázka- kiáltotta az egyikük.

Sietni kezdtek az angolna elől, de hiába Rázka már ott is termett és már majdnem átölelte őket, amikor hatott a varázs. A barkok behunyták a szemüket és már várták volna az áramütést, de nem történt semmi.

  • Sziasztok! Merre jártatok?- Kérdezte Rázka normális hangon.

A barkok teljesen meg voltak lepődve és lassan kinyitották a szemüket.

  • Nem is ölelsz meg minket?- Kérdezte egyikük félve.
  • Megölelni? Tán elment az eszed? Elektromos angolna vagyok, megráználak titeket- mondta teljesen normálisan.

A barkok csak néztek, nem értették mi történt az angolnával. Rázka legyintett egyet.

  • Na én megyek is, ideje folytatnom a munkát, évek óta nem érzetem magam ennyire jól. Nem tudom mi történt, de újra képes vagyok dolgozni. Ideje, hogy újra ki nyisson Rázka pikkelyológus rendelője.

Mondta, majd elúszott. Ezalatt a királynő megkérte Tódit, hogy vezesse el a szigetre a varázslóhoz, hogy teljesíthesse az ő kérését is. A varázsló tudta, hogy Tódiék úton vannak felé, ezért méltó fogadtatásra készült a parton. Nagyon örült, amikor meglátta a sellő királynőt. Tudta, hogy az álma végre valóra fog válni, hála Tódinak. A királynő valóban sellővé változtatta a férfit és megengedte, hogy Korall város sellői közt éljen. Ezután Perlóhoz indultak. A sellő királynő neki is felajánlotta, hogy teljesíti egy kívánságát. Perló sem tudta mi legyen az, mert nem érezte hiányát semminek, úgyhogy kért egy kis gondolkodási időt. A királynő Tódi kíséretével ezalatt ellátogatott az emberek szigetéhez, hogy felkeressék Csikeszt és a többieket. A sellő királynő nem tudta emberré változtatni Tódit, csupán magának tudott lábakat varázsolni. A karjaiba vette a kis teknőst és ki sétált vele a vízből egyenesen a régi gyár irányába. Amikor beléptek ott látták Csikeszt és Bót, ahogyan éppen Dumásék tanítgatják őket.

Csikesz nagyon megörült, amikor meglátta a sellő királynőt és rögtön tudta, hogy Tódit tartja a kezében. Hozzájuk rohant és átvette a teknőst. Magához ölelte, majd csókot nyomott a kis fejére. Ezután bemutatta a sellő királynőt a többieknek is. A városi sirályok tátott csőrrel figyelték a gyönyörű sellőt, ahogy egy szál pikkely bikiniben állt előttük. Mindannyian kívánhattak valamit a királynőtől cserébe a segítségért. Csikesz egyből tudta mit akar. Rengeteg emberpénzt szeretett volna, hogy meg vehesse a gyárat és átalakítsa egy olyan hellyé, ahol élő tengeri állatokat tarthat, akiket az emberek a természetes környezetükhöz hasonló környezetben láthatnak és ahol előadásokat tarthat nekik a tenger élővilágáról.

  • Nem semmi kérés- mondta a királynő, de megkérte Csikeszt, hogy hozzon annyi zsák kavicsot, amennyi pénzre szüksége van.

Csikesz gyorsan ki szaladt a partra két nagy zsákkal a kezében és telepakolta a legapróbb kavicsokkal, amiket csak talált. Miután végzett nagy nehezen becipelte a zsákokat a királynő elé és letette a földre. A sellő királynő a zsákokra tette a kezeit, majd ragyogó fény járta körbe azokat.

  • Nézz csak bele- mondta a királynő a lánynak.

Csodák csodájára a rengeteg kavics mind arannyá és gyémánttá változott.

  • Ezekkel fizetnek az emberek?- Kérdezte Csikesz, miközben meglepődve vizsgálgatta a köveket.
  • Hát, ez annál sokkal többet ér- mondta Dumás döbbenten.- Ezeket beválthatod pénzre, és sokkal többet kapsz érte, mint amennyi ember pénzzé változhattak volna a kavicsok.
  • Az emberek nagy értéket tulajdonítanak, ezeknek köveknek- mondta a királynő,- ezért is nevezik őket drága köveknek.

Csikesz csak mosolygott, nem értette még mit is jelent ez. Dumás a szemébe nézett és így magyarázta.

  • Milliomos lettél anyám! Az emberek világában ennyi pénzből az egész várost megvehetnéd. Sőt még többet is, az egész szigetet és még jó párat mellé.

Csikesz zavartan mosolyogni kezdett.

  • Ez sokkal több mint amennyire szükségem lesz felség- mondta döbbenten.
  • Hidd el az emberek világában a pénzre mindig szükség van. Sosem elég akármennyi is van belőle, de ha tehernek érzed a vagyont, csak dobd be a tengerbe a drága köveket és visszaváltoznak azzá, amik voltak. Kavicsokká.
  • Nagy kár lenne érte- mondta Dumás.
  • Ti mit kívánnátok tőlem?- Kérdezte a többieket is a királynő.

Bónak és Csikesznek egy volt az álma, hogy létre hozzanak egy ócenáriumot a városban. Viszont Bó tudta, hogy Csikesznek hiányozni fog az otthona és a lány kedvébe akart járni a kívánságával.

  • Én azt szeretném kérni tőled felség, hogy Csikesz bármikor meglátogathassa a családját és a barátait, ha szeretné látni őket.
  • Bó- mondta meglepetten a lány.
  • Te nem vágynál haza?- Kérdezte Bót a királynő.
  • Hát…Nekem nincsenek olyan barátaim, akik hazavárnának néha. Csikesznek viszont igen.

A királynő tapsolt egyet és hirtelen egy-egy kagyló medálos nyaklánc jelent meg a két kezében. Bóra mosolygott és az egyik láncot a fiúnak, a másikat Csikesznek nyújtotta.

  • Ezek itt sellő medálok, abból a kagylóból lettek kifaragva, amiben a varázsgyöngyünk termett. A viselőjük sellővé válik addig, míg a lánc a nyakában van. Lehet, hogy korábban nem volt, aki haza várjon Bó, de most már Csikesz barátai a tieid is lettek és ők haza fognak várni, akárcsak én. Amikor haza vágytok, csak menjetek a tengerbe és tegyétek ezt a láncot a nyakatokba. Sellő farkatok fog nőni és hozzám hasonlóan tudtok majd lélegezni a víz alatt, de vigyázzatok, ne kerüljön más kezébe, mert bárkit sellővé változtat, aki a nyakába teszi, de nem mindenki használná jóra ezt az erőt.

Bó és Csikesz nagyon hálás volt az ajándékért. Már csak a két sirály legény maradt hátra.

  • Én szeretnék ember lenni- mondta Dumás határozottan.- Tuti jó üzleti terveim vannak.
  • Sajnálom barátom, de ezt az egyet nem tudom meg valósítani- mondta a királynő.- Csupán olyas valakit tudok emberré változtatni, aki valaha az volt, de ismerek valakit, aki segíthet neked- mondta és egy hatalmas tapssal odateremtette a varázslót, akit korábban sellővé változtatott.

A varázsló nagyon elkeseredett, mert már egyre jobban kezdett belejönni az úszkálásba mielőtt hirtelen itt termett volna. A királynő megkérte, hogy készítsen varázsitalt Dumásnak, amitől emberré válhat.

  • Ahhoz szükségem lesz pár dologra- mondta.
  • Mondd csak mi kell, és meglátom mit tehetek- válaszolta a királynő.

A varázslónak az egész felszerelésére szüksége volt, amit a régi a kunyhójában hagyott és még néhány hozzá valóra is amikből szintén maradt a régi házban. A sellő királynő hipp-hopp ide is teremtette amiket az öreg sorolt és hamarosan már kezdhette is az ital készítését. Kék varázsitalra most nem volt szükség, hiszen Dumás nem akart vissza változni sirállyá. Amíg készült a szer a királynő a másik sirályhoz fordult.

  • Kótya! Te mit kívánnál?
  • Nem kívánok egyebet csak egy zajládát, amilyet az emberek állandóan néznek, mert nagyon szeretem a filmjeiket- mondta.

A sellő királynő elmosolyodott, de teljesítette Kótya kérését is és pillanatok alatt ott termett az a zajláda, amit az emberek tévének hívnak. Kótya nagyon megörült neki és gyorsan be is kapcsolta, majd lehuppant egy háló kupacra és nézni kezdte.

Nemsokára elkészült Dumás varázsitala is.

  • Ne feledd, ha megiszod, többé nem változol vissza- figyelmeztette az öreg varázsló a madarat, aki már türelmetlenül várta, hogy ember lehessen.
  • Ez minden vágyam- mondta Dumás és már tátotta is a csőrét.

A varázsló nem habozott, ha ez a vágya a sirálynak, hát legyen és megitatta vele az elixírt. Néhány utolsó szárnycsapás után Dumás átváltozott emberré. Sosem volt még ilyen boldog, mint most.

A királynőnek majdnem mindenkit sikerült megjutalmaznia, akik segítettek visszaszerezni a gyöngyöt. Ideje volt hát hazatérniük, ezért újra elbúcsúztak az emberré vált barátaiktól és a filmrajongó Kótyától. Hazafelé menet, még vissza kellett menniük Perlóhoz, mert az ő jutalma még hátra volt. A kis pelikán már izgatottan totyogott a zátonyon és azt várta mikor tér már vissza Tódi és a királynő. Nem kellett már sokat várnia, hiszen hamarosan ott is termettek.

  • Tudod már, mit szeretnél?- Kérdezte a királynő.
  • Azt szeretném, ha a zátonyom kicsit nagyobb lenne és lenne rajta egy világítótorony- válaszolta.

Tódi és a királynő meglepetten néztek rá.

  • Minek neked egy világítótorony?- Kérdezte Tódi.
  • Tudod barátom, eddig mindig én mentem a kikötői barátaimhoz bulizni, de csak azért, mert ők nem találnának ide a sötétben. Viszont, ha lenne egy világítótornyom tarthatnék én is bulikat, mert akkor a barátaim könnyedén ide találnának és még ti is eljöhetnétek.
  • Micsoda ötlet- nevette a királynő. Viszont az ígéret szép szó, és ha megtartják úgy jó, tehát teljesítette Perló kívánságát is.

A zátony nőni kezdett és szépen lassan egy kicsi csinos világítótorony nőtt ki belőle. Perló nagyon boldog volt.

  • Ma este megünnepeljük, hogy sikerült visszaszereznünk a gyöngyötöket. Megyek és szólok is a barátaimnak, hogy ma este a fény felé jöjjenek, mert a tengeren fog zajlani a hatalmas buli- ezzel el is repült.

A királynő és Tódi visszaúsztak Korall városba. Szétkürtölték Perló meghívását az esti buliba. E közben a városban Csikesz megvásárolta az elhagyott gyárat és azonnal bele is kezdtek az átalakítás megtervezéséhez. Dumás nekifogott az üzleti tervei megvalósításának. Az egyik például egy őrző-védő cég megalapítása volt, hiszen aki ért hozzá, hogyan kell ellopni valamit, az még jobban ért ahhoz, hogyan kell megvédeni azt. Rögtön fel is ajánlotta szolgálatait Csikesz és Bó leendő ócenáriumába, amit persze a barátai örömmel fogadtak.

Mindenkinek boldog véget ért a nap és este mindannyian ott voltak Perló buliján, ahol meg ünnepelték a hatalmas kalandjukat.

Talán egyszer újra összejön majd a csapat, hiszen ki tudja mit rejteget a jövő.

 

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s