Madléna Lili: A három testvér

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy rókapár. Egyszer ennek a rókapárnak született három kis rókája. Rókusz, Csibész a két fiú kölyök, és a kis Cuki, az egyetlen lány.
Egy nap az apukájuk hozott egy tyúkot vacsorára. Leültek, hogy elfogyasszák a finom vacsit, de Rókusz elszólta magát:
– Én kapom meg a tyúk combját, mert én vagyok a legnagyobb!
– Ez nem ér! Ugyanakkorák vagyunk!  – szólt vissza mérgesen Csibész (köztudott a rókáknál, hogy a tyúk legfinomabb része a combja).
– Miért nem osztja el anya? – kérdezte Cuki csöndesen.  – Ő biztosan el tudja osztani igazságosan!
A két vitatkozó rögtön elhallgatott, így anyukájuk elkezdte szétosztani:
– Na, mivel Rókusz magasságban és nagyságban a legnagyobb, ezért ő kapja a tyúk fejét és nyakát, mert neki már nem kell sokat nőni.
– Hé! Ez nem ér! – szólt Rókusz.
– Psszt! – suttogta Cuki.
– Csibész kapja a testét a tyúknak, mert csak a szája nőtt nagyra, nem pedig ő maga. – mondta mosolyogva az anyaróka.
Ezen mindenki jót nevetett.
– És végül Cuki kapja a combját, neki még sokat kell nőni, mert még olyan picurka!
Ebben mindannyian megegyeztek, a kis rókák ették a nekik kijelölt tyúk vacsorát, a szülők pedig egy fél-fél kacsát ettek, amit előző nap hozott az apuka róka.
Mindenki boldog volt és ilyenkor szokták mondani: boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s