Vasi Ferenc Zoltán: Béke Veletek!

Élt három testvér, az egyiket úgy hívták: Nemjó! -, a másikat Nagyonjó!-nak nevezték el szülei, és volt végül Nemtudom! -, a legfiatalabb.
Édesapjuk már nagyon beteg volt, hát ágyához rendelte őket, hogy ha ő már átköltözik a másvilágra, mindegyikre hagyjon valami örökséget. Összegyűltek, s kifaggatta mindőjüket az apjuk.
Először Nemjót!-t, hogy ha ráhagyná a házukat, ahol nevelkedtek, mit kezdene vele.
–    Édesapám, az nem lenne jó, mert nem tudnám fenntartani, összedőlne, és az nem lenne  jó.
–    Jól van, fiam, mire vágysz?
–    Az ezüst zsebórádra, apám.
–    Mire használnád?
–    Minden nap nézegetném, hogyan telik az idő, futnak körbe-körbe a mutatók.
–    Jól van, fiam, ha neked az kell, megkapod. Aztán vigyázz rá nagyon.
Utána Nagyonjó!-t kérte maga elé, ha ráhagyná a szülői házat, mire menne?
Nagyonjó! elgondolkodott, aztán azt válaszolta:
–    Az nagyon jó lenne, de nem tudnám fenntartani, s romokba dőlne.
–    És mire lenne szükséged?
Nagyonjó! hamar megfelelt apjának.
–    Az arany pecsétgyűrűnek örülnék!
–    Jól van, legyen úgy. És mire használnád?
–    Felhúznám az ujjamra, forgatnám, nézegetném, büszkélkedve, hogy a Te fiad vagyok.
–    Rendben – mondta az apja.
–    Köszönöm – mondta Nagyonjó!
Végül sorra került Nemtudom! Tőle is megkérdezte a beteg szülője:
–    Ha rád hagynám a házat, elfogadnád?
–    Ha Nemjó!-nak sem kellett és Nagyonjó!-nak sem, akkor én sem fogadhatom el, mert
összerogyna, s benne halnék – válaszolta Nemtudom!
–    S neked mi kéne akkor?
–    A réz távcsöved, amivel a madarakat nézegetted, az lenne Tőled az emlékem. Vizsgálgatnám, ki-merre tart, ki-mit csinál?
–    Jól van – mondta az apjuk. – És mi legyen akkor a házzal? Eladjátok, s abból éltek?
–     Ha áldásodat adnád rá, mi ezt tennénk.
Másnapra az apjuk meghalt. Nemjó! nézte az órát, Nagyonjó! felhúzta a pecsétgyűrűt,  Nemtudom! pedig a madarakat és az embereket leste. Eladták a házat, s jól éltek a pénzből. A szegényes viskót kicsinosította új tulajdonosa, vígan élt benne családjával. Nemjó!-nak gyakran elromlott az órája, fogyott a pénze. Nagyonjó!-nak elkopott a pecsétgyűrűje, de elfogyott a pénze. Nemtudom! gyakran használta a látcsövet, de elfogyott a pénze. Összegyűltek egy év után, apjuk halála napján.
–    Nemjó! hány óra van? – kérdezte Nagyonjó! – Nem tudom – felelte az.
–    Nagyonjó! mi lett a gyűrűddel – kérdezte Nemtudom!. – Elkopott.
–    Nemtudom! mit látsz a távcsővel? – kérdezte Nemjó!
–    Egy csinos házat látok, apánk házát – felelte Nemtudom!
Nemjó! azt mondta: – Örülök, mert nem dőlt romokba.
Nagyonjó! azt mondta: – Szerettem régen azt a házat.
Nemtudom! azt mondta: – A házban lakik egy család. Nekik nagyon jó, nekünk nem jó, s nem tudom, hogy mi lesz velünk -: mondták apjuk sírjánál állva, már egy év múltával.
–    Tartsatok össze – mondta volna apjuk akkor, de csak annyit hagyott rájuk – Béke Veletek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s