Burghardt Klára: Molli kutyus házacskája

Telt- múlt az idő. Az ősz után eljött a tél, havazott minden nap! Erős szelek fújtak, alig voltak lábnyomok a hóban. Harapós hideg volt a tél. Mindenki a vackába menekült. Az éléskamrák tele voltak, és medve koma mélyen aludt barlangjában. Szarvas koma, és őz pajtásai az etetőkhöz mentek naponta, miután a vadászok elmentek. Eleséget kaptak tőlük, jóízűen falatoztak, s aztán ők is menedéket kerestek maguknak. Kevesebbszer jöttek manócskához is A patak csaknem befagyott, nehéz volt az út felfelé, manócska házához. De már nem volt egy percre sem egyedül!

Mollika fenségesen érezte magát a meleg kályha mellett. A finoman gőzölgő étel illatára már hangosan korgott a gyomra, vakkantott is hozzá! Jó étvágya volt, gyorsan fejlődött.

Mire az első madárkák hozták a tavasz hírét, mire a patak újra hangos zuhogásba kezdett, a fák rügyeket növesztettek, mire friss fű – és faillat terjengett mindenfelé, mire virágba borult a rét, Mollika is serdűlt korba érett.

Vígan futkározott a réten, a fák és bokrok közt, kergetve a pillangókat! Farkincáját csóválta, ha meghallotta manócska hívó szavát. Hízelgő, kedves, barátkozó kutyus lett belőle. De tudott időnként harcias is lenni, és mindig megugatta róka komát, aki jó postásként hozta a híreket manócska házába! Ők ketten mindig 3 lépés távolságot tartottak egymás között.

Mollika felügyelt a házra, ő engedte be a barátokat, nekik is kedvesen vakkantva köszönt.

Segített a vízhordásban, a gombakeresésben.

Sokszor feküdt a terasz sarkában, napozott ott, ahova bepillantott a napsugár.

Mollika kinőtte dobozát a kályha mellett. Jó időben szívesen feküdt a teraszon, de esőben fázósan kéretőzött be Rudi manóhoz.

„- Megnőttél, Mollika! Te is kapsz egy házat!”- ígérte manócska.

Lebandukolt a patak mellé, hód barátját keresve. Rá is talált, éppen szorgalmasan hordák a fát.

„Mi járatban nálam, manócska?” – kérdezte izzadtan hód apó.

„- Nos, kellene egy kis házat építenünk Mollikának, kinőtte a dobozát!”

„- Csak készítsd el a tervet, mi megcsináljuk a kutyusodnak! Hétvégére befejezzük a munkánkat. Aztán nekiállunk Mollika házának.”-

„- Köszönöm, kedves hód apó! Megtervezem a házikót! További jó munkát!”- intett barátainak örvendezve.

„- Nos, Mollika, te is házban fogsz lakni ezen túl! Nem ázol, nem fázol, sem esőben, sem hóban!”- simogatta meg Molli buksiját.

„- Előbb megebédelünk, azután megtervezzük a házikódat!”-

Molli beleegyezően vakkantott, és csóválta a farkincáját örömében.

Miután megebédeltek, manócska lemosogatott, felsöpörte, felmosta konyháját. Erre minden nap ügyelt. Rend a lelke mindennek! Ez volt a mottója, ezt tanulta szüleitől.

„- Szegények, de kár, hogy nincsenek már velem!”-

De elhessegette szomorú gondolatait.

Előkészített egy papírt, ceruzát, leült a teraszon álló asztalhoz, és törte a fejét. Molli melléje telepedett, és türelemmel figyelte manócska ráncolódó homlokát.

„- Megvan! Kitaláltam, milyen legyen a házad, Mollikám!”- csapott fejéhez Rudi manó!

„- Fából legyen, a kőház hideg lenne. Legyen akkora, ha nősz, akkor is elférj benne! Legyen teteje, ajtaja is. Belül szigetelni kéne, hogy télen ne fázz, nyáron ne izzadj benne! És az állandó helyét is megkeressük!”- tüsténkedett manócska. Molli boldogan bólogatott, és vakkantott hozzá.

„- Hol álljon a házad? Hol szeretnél lakni, a terasz melyik részén?”- kérdezte a kutyust gazdija.

És Molli már futott is a terasz hátsó oldalához, amelyet bokrok takartak hátulról, árnyékban, és szélárnyékban feküdt itt eleget!

„- Igazad van, Mollika, ez a legszebb hely. Innen látod, ha jön hozzám valaki, és védetten áll a házad, nyáron is, télen is!”-

Rudi manó megkezdte a rajzolást.

Elől nagy ajtót – bejáratot tervezett, a ház teteje nyeregtető legyen, amelyről gyorsan lepereg az eső és a hó. A falak vastag fából legyenek, így a padlózat is. Olyan magas lábakon álljon, hogy hó és eső ne jusson belülre, de Mollika kényelmesen be tudjon lépni.

Rudi manó teljesen fellelkesült a szép terv láttán! Ezzel a lelkesedéssel indult hód apóhoz, bemutatni tervét. Ott már nagy kupaktanács jött össze, hiszen róka koma megneszelte a hírt, és továbbította a barátoknak. Nos, a terv nagy tetszést aratott!

„-A legjobb lenne, akácfát használni, mert az tartósabb a kinti kutyaházhoz!”- ez volt csupán az egyetlen tanács Rudi felé.

Most csak várni kell, hogy a hódcsalád a hétvégére elvégezze munkáját. „- Két héten belül már házad lesz, Mollika!”- simogatta meg a kutyus buksiját hód apó.

„- Vau – vau!”- köszönte meg Molli.

Még két hét sem kellett, és a kutyaól büszkén állt a terasz szélén! Mit, kutyaól! Szinte ház, kisebb kastély lett a tervből! Csudájára járt minden állat. Hód apó büszkén mutatta művét, benne a pompásan élő kiskutyát! Boldog volt manócska, boldog volt Mollika is!

Ettől kezdve mintha összenőttek volna. Ha manócska elől ment, a kutyus mögötte ballagott. néha előre szaladt, hangosan csaholva, aztán farok csóválva újra visszafutott gazdijához.

Okos kutyus volt Mollika. Megtanulta az eldobott fát visszahozni, a jó barátot megismerni, manócskának szót fogadni. Hűséges házőrző, barát, és játszótárs vált belőle.

Rudi manó arra gondolt, nem kell többé félnie az EMBERTŐL sem, hiszen Mollika kapocs lett közte és az erdő állatai között, akik szeretettel maguk közé vették!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: