Szapáry Ria: Peti és a kisrobot

Peti aranyos 10 éves kisfiú, akinek szerető, de nagyon elfoglalt szülei vannak. A kisfiú pótlásul mindent megkap, ennek ellenére szomorú, és beteges. Mellette áll még segítőkészen Nami a nagymama aki sokat van Petiéknél.

Peti édesapja sokat van külföldön, mivel Párizsban jártában meglátott egy robotot, aki járt és beszélt – igaz nem érthetően – bár nagyon drága volt, de hazahozta ajándéknak. A kisfiú először meglepődött a szinte tökéletes kis „játék”-tól hiszen járt mozgatta a kezeit forgatta a fejét, és beszélt… Lassanként megbarátkozott vele, és elnevezte Francinak, mivel Franciaországból jött.

A kisfiú bizonyítani akar barátja a robot előtt, és egyúttal szülei és Nami is meg kell tudják, hogy Ő nem egy félteni való beteges gyerek, hanem erős aki egyedül, de néha baráti segítséggel győz a sok megpróbáltatás felett – hiszen erős határozott kis ember.

Egyik este nehezen aludt el, és a polcon lévő Francit nézegette, majd mély álomba merült.

Peti egy nagyon szép helyen találta magát, gyönyörű virágokkal, lepkékkel, zöld pázsittal borított réten. Kismadarak fütyülték az aznapi nótájukat. Meglepetésére arra lett figyelmes, hogy érti a madarak énekét. Nagyon csodálkozott, mivel mindig arra vágyott, milyen jó lenne tudni „madárul”.

Jó nekik repülhetnek, oda mehetnek ahova akarnak, nem úgy mint ő aki Apu–Anyu–Nami védőszárnyai alatt korlátozva van. Ők igazi szabadságot élveznek.

Az egyik rigó éppen megszólalt: – Figyelj! Tudod, hogy holnap nagy nap lesz, jó lenne felkészülni, mivel a Madarak királya értékeli a legjobb mutatványokat. Az, aki a legjobban szerepel különleges kitüntetésben részesül.

– Jó–jó – csicseregte a másik kis madár – de ebben mindenki szerepelhet, csak jó ötlete legyen.

Peti nemsokat értett az egészből, ezért elindult a réten hátha többet megtud a részletekből.

Baj csak az volt hogy nagyon egyedül érezte magát, felsóhajtott: ”Bárcsak itt lennél Franci! Igaz nem értem mit mondasz, de legalább társam lehetnél.

Legnagyobb meglepetésére nagy durrogással megjelent mellette kedvenc játéka a robot.

– Hogy kerültél ide? v kérdezte meglepetten a kisfiú .

– Hiányoztál – válaszolt Franci. Ezen aztán még jobban meglepődött Peti, hiszen eddig nem értette amit a barátja beszélt.

– Igazi barát vagy! Jó, hogy jöttél, képzeld el nagy verseny lesz ahol madarak lépnek fel. A Sas-király a madarak királya értékeli a teljesítményt. Lehet, hogy mi is készülhetnénk valamivel?

– Ugyan – nevetett a robot, bár nevetése kicsit gépiesre sikeredett.

Miközben sétáltak a jó levegőn igencsak megéhezett a kisfiú.

– De jó lenne, ha itt lenne Nami! Most nem nyafognék, hogy nem bírom megenni, ráadásul még szomjas is vagyok!

– Ez a legkisebb baj – mondta Franci. Ülj fel a hátamra, megyünk Robotországba. Ami azt illeti én is innék egy kis olajat! – Ezzel nagy léptekkel elindult.

Nemsokára elértek egy nagy táblához, amire kivolt írva: R O B O T O R S Z Á G – belépés csak robotoknak!

A kisfiú elkeseredett.

– Minek jöttünk ide, Franci – kérdezte – hiszen nem mehetek be! Én nem vagyok robot, embergyerek vagyok!

– Várj itt kint, mindjárt elintézem – szólt a robot.

Elővette a zsebéből a kártyáját, és az ajtónál álló örző-robotnak adta. Az Őr beledugta egy gépbe, ami igazolta hogy ő Franci illetve a 143–as számu robot. Mivel itt a számok helyettesítették a neveket.

Bement a kapun, ami mostmár simán beengedte.

Odakinnt ezalatt Peti megszédült az éhségtől, és ledölt a fűre.

A robotőr megszólalt:

– Em-ber – gye-rek a ka -pu -nál!, Em -ber -gye -rek – a ka -pu -nál!, Em-ber gye -rek a ka -pu -nál!

Mikor már harmadszorra mondta megjelent a Robotőrség. Felkapták a kisfiut, és magukkal vitték a Robotkirály elé. Peti nagyon félt, hiszen mit fognak vele csinálni? Esetleg veszélyesnek találhatják, és akkor megszólalt a király:

– Tegyétek le, nem látjátok, hogy erőtlen, Ti erősebbek vagytok, valamint lehet, hogy jó szándékú!

Beszéljünk Vele!

Peti szíve erősen vert, félt vajon mit szándékoznak csinálni? Már, már az éhségét is elfelejtette…

– Mit keresel Nálunk – kérdezte a nagy Robot? – Hogy találtál ide? Kik a társaid, és mi a célod?

Peti már válaszolni akart, amikor dir-dur nagy ismerős lépésekkel megjött Franci.

– Engedd, meg uralkodóm, hogy válaszoljak helyette,

– Ez a kis emberke a barátom, jó gyerek, kicsit szomorú, és magányos és egyedüli társa én vagyok.

Én hívtam ide, hogy megmutassam csodás birodalmunkat.

A nagy Robot először hallgatott. Gondolkodott láthatólag, majd egy idő után bólintott. Ez a beleegyezést jelentette. Majd odaszólt a robotszolgához:

– Adjatok látogatószámot Neki! Robotőrszemet is adok mellétek, hogy ne zaklassanak.

A kisfiú felsóhajtott. Amikor látta, hogy Franci kezében kalács, és innivaló van már a látásától is erőre kapott. Elköszöntek a nagy Robottól, és kisétáltak a kertbe. Leültek egy kidőlt fatörzsre, és Peti enni kezdett. Franci is meghúzta a kis olajkészletét tartalmazó fiolát.

– Köszönöm barátom, hiszen megmentetted az életemet! Éhes voltam, és az életem is veszélyben forgott.

– Ne félj Tőlük – mondta Franci – az embereknél jobbak a Robotok, csak bizalmatlanok, és nem ok nélkül. Bántani azonban senkit sem bántanak. Most pedig elindulunk, és körülnézünk, megmutatom Robotországot.

A kisfiú elkeseredett.

– Minek jöttünk ide Franci, nem mehetek be! Nem vagyok robot, én embergyerek vagyok!

– Várj itt kint! Mindjárt elintézem – szólt Franci. Elővette a zsebéből a kártyáját, és az ajtónál levő őrző-robotnak adta, aki beletette a kártyaellenőrző gépbe, az rögtön igazolta. Ő Franci a 143-as robot. Itt a számok helyettesítették a neveket. Bement a kapun ami most már kap.

A kisfiú sosem hitte volna, hogy ez is van a gépeknél. Leültek Peti gyorsan bekebelezte az ennivalót, és ivott rá. Ezektől új erőre kapott. Franci szintén ivott egy kis gépolajat.

– Köszönöm barátom! Megmentetted az életemet, hiszen éhes, és szomjas is voltam, valamint az életem is veszélyben forgott, ha nem jöttél volna időben.

– Ne félj, az embereknél jobbak a robotok, ők csak kissé bizalmatlanok, de nem bántanak senkit –mondta Franci.

– Most pedig körülnézünk a birodalomban.

Elindultak, tehát az ismeretlen Robotok földjén. A város szinte olyan volt mint egy űrbázis. Mindenütt fémből készült építmények – hatalmas oszlopos, vagy kőralakú, hosszú és széles alakzatban. A város utcáin sok-sok Robot dübörgött. Volt köztük nagyméretű, közepes és kicsi. Szinte hasonlóan az emberekhez. A nagy méretűek, férfiak a közepesek nők, és a kicsik robotgyerekek voltak. A robotférfiak az emberekhez hasonlóan a férfiaknak való munkákat végezték. A robotnők a robotházakat, lakásokat tartották rendben, és gondoskodtak a családról. A robotgyerekek iskolába jártak. Itt tanulták meg mindezt amit a robotoknak tudni kellett. Peti sajnálta a kis robotokat, mennyit kell tanulniuk, és ha rossz osztályzatot kapnak, gondolta, akkor biztos büntetésben lesznek.

– Ez nem így van – mondta Franci – itt nem osztályoznak a tanárok. Itt mindenkit érdekel, amit oktatnak, mivel tudásuk nélkül semmi sem működik.

– Ezek okosabbak az embernél – mondta a kisfiú. – Mindenki az embereknél a jegyek miatt fél, főleg hogy otthon nem örülnek a rossz osztályzatnak. Tulajdonképpen, milyen sok érdeke dolog van, amit érdemes volna megtanulni! Ezentúl odafigyelek – mondta Peti.

A kisrobotok délben hazacsattognak. Az iskolájuk előtt futószalag áll, amire ráállnak, és az szállítja oda ahova kell, illetve ahol lakik. A „ruhájukon” szám van, és az megegyezik a lakhelyük számával.

Ott leszállnak, és már várja a Robotmama a finom üzemanyaggal. Ebéd után játszanak, és este korán pihenősarokba vonulnak. Reggel újra indul a napi menet.

– Ilyen futószalag jó lenne otthon is – ábrándozott Peti. – Mennyivel kényelmesebb lenne, mindenkinek a családban.

Lassan sötétedett Peti elfáradt.

– Franci álmos vagyok, és kicsit éhes is, menjünk haza!

– Jó – mondta Franci. – Megvárjuk a következő szalagot.

Alighogy kimondta már ott is volt. Ráálltak, és a szalag a 143-as Robotháznál megállt. Ez volt Franci azonosítója. A kis robot bemutatta a többieknek barátját. Nagyon kedvesek voltak Petihez, és kínálgatták volna a legfinomabb gépolajjal.

– Éhes vagyok – sírt a kisfiú.

– Meg-old-juk – dübörögte Franci anyukája, szokásosan robotnyelven háromszor.

Robotországban volt egy nagy Robotszervíz, ez olyan volt mint az embereknél a kórház. Az elromlott, vagy meghibásodott robotokat itt javították meg. Az embereknek kis városféléjük volt, és itt élelmiszerbolt is volt. Innen hoztak Petinek vacsorát.

– Rossz szaga van – mondták a robotok Peti szalámis kenyerére. Hiába a gépolaj nekik jobb illatú volt.

Ezután a kisfiút beakarták állítani egy szabad sarokba pihenni. Sajnos azonban erre már felébredt Peti.

– Már nem vagy lázas kisfiam! – mondta örömmel az édesanyja, és megsimogatta a fejét.

– Siessünk – szólt a Papa – majd a Nami elindítja a suliba! Már éppen eleget hiányzott.

Ezúttal nem kellett sürgetni, mintha tanult volna a robotgyerekektől. Nami meglepődve látta, hogy gyorsan öltözik, örömmel jó étvággyal eszi a reggelijét, és visz uzsonnát is.

Csak azt nem látta, hogy Peti rákacsintott Francira, aki a polcon állt. Peti észrevette, vagy csak gondolta, hogy barátjának könnycsepp van a szemében. Mindent megértett.

 

Baja 2010.02.09

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s