Török Dóra: A sötétség erdeje

Úgy nevezték, a sötétség erdeje.

Réges-régen, amikor még az emberek ismerték a varázslatot, létezett egy erdő, amit soha senki nem közelített meg. Ez az erdő tele volt beszélő fákkal és beszélő állatokkal. De még ennél is furcsább volt az, hogy ebben az erdőben boszorkányok éltek.

Minden este hallani lehetett a hangos nevetésüket a faluból. Mindenki rettegett ettől az erdőtől. Egy nap egy kislány jött a faluba az apukájával. Ezt a kislányt Annának hívták. Nagyon szeretett az erdőben sétálni, de az apja megtiltotta neki, hogy betegye a lábát a sötétség erdejébe. Anna ezt be is tartotta egy darabig, de mindig kíváncsi volt, vajon mi lehet abban az erdőben. Így hát, történt egyszer, hogy az erdő széléhez érve azon kapta magát, hogy egyre beljebb és beljebb sétál a sötétség erdejében. Amikor már majdnem az erdő közepéhez ért, megállt. Hirtelen észrevett egy rókát és nagyon megijedt tőle.

  • Ne félj tőlem Anna! – mondta neki a róka.
  • Honnan tudod a nevem? – kérdezte a kislány.

A róka nem válaszol, csak elszaladt.

–     Fuss Anna! – suttogták a fák.

A kislány nagyon megijedt tőlük, ezért elkezdett futni. De nem volt elég gyors. Hirtelen beleesett egy gödörbe. A boszorkányok hangos nevetése törte meg az erdő csendjét.

–     Hé lányok! Ma már finom kislány húst ehetünk! – mondta az egyik boszorkány.

Elvitték Annát a házukba és bezárták egy ketrecbe. Anna nagyon félt, azt hitte a boszorkányok élve fogják megenni. De ekkor hangos vonyítás hallatszott be a házba. Mintha több ezer farkas vonyított volna. Az erdő összes állata összegyűlt, hogy kiszabadítsák Annát. Minden állat egyszerre rontott neki a boszorkányok házának. A farkasok és a rókák elkezdtek vicsorogni a boszorkányokra és körbevették őket. Addig a nyulak és a mókusok kiszabadították Annát a ketrecből. A boszorkányok pedig annyira megijedtek, hogy fogták a seprűjüket és elmenekültek az erdőből. Soha senki sem látta őket többé.

Anna ezek után pedig minden szabadidejében a sötétség erdejét járta, amit átneveztek Anna erdejének. A kislány pedig felnőtt korában beköltözött az erdőbe és együtt élt a kedves kis állatokkal.

Reklámok

Bagosi Eszter: Firebird

Egyszer régen, volt egy Firebird nevű kis sárgarigó. Firebird csak éldegélt a napsütésbe. Nagyon boldog volt, amikor órákig sütkérezett a meleg fényben. De beköszöntött az esős időszak. Reggel amikor Firebird felkelt, látta, hogy zuhog az eső. Meg volt rémülve. Odament a mamájához és így panaszkodott:- Mama, miért van a viharnak ereje elvenni a napfényt? A Mamamája egy kis ideig gondolkodott majd így válaszolt:- Ha a felhők fölé repülsz, meglátod! A kis sárgarigó minden egyes nap arra ébredt, hogy újra és újra szakadt az eső. Az egyik reggel a vihar és az eső egyre erősebb volt, és az ég nagyon hangosan dörgött. Firebird, ismét odament a mamájához:- Mama, miért van az esőnek, és a viharnak ereje, elvenni a meleg napfényt? A mamája most más felelt. Azt mondta:- A napfény ott vár rád, de neked kell meglelned! A kis Firebird megijedt. Még nem használta sokszor a szárnyait, mégis nehézkesen felszállt, a nagy ismeretlenbe. De a napfény helyett, csak a villámokat, a mennydörgést, a hatalmas esőcseppeket látta. Nagyon félt, hogy ebbe belehal. Már vissza akart fordulni, mikor meglátott valamit… Gondolta, hogy a vihar ellenére feljebb repül. Elérte a felhők utolsó rétegét, és átrepült a fekete esőpárnákon. Amit ott látott, azon elakadt a lélegzete. Az a látvány mindennél szebb volt, a napfény mindent csodálatosan beragyogott. Hatalmas fény árasztotta el, és akkor a kis madár számára világossá vált, hogy a gyönyörű napot senki sem vette el, mert a nap, mindig ott ragyogott a felhők felett. A nap fénye, olyan volt, mint a mamája meleg ölelése.  Csak arra volt szüksége, ahhoz, hogy a felhők fölé szálljon.

Balog Katalin Ida: Fricska a teknőc

Egyszer volt, hol nem volt a Tréfa-tavon innen, a Móka-hegyen túl, az élces Anekdota-pocsolya mélyén élt Fricska a kisteknőc. Fricska egy vidám kis kópé volt, gyakran megtréfálta barátait, ismerőseit, családtagjait, akik már roppant sokat bosszankodtak a kéretlen ugratások miatt.
Egyszer a Csikóhalat tette lóvá, máskor az öreg Rákot égette vörösre, vagy a Csiga-Biga házát festette át színesre.
Egy szép nyári napon Fricska izgatottan cammogott hazafelé, miközben azon gondolkozott, hogy ma még nem tréfált meg senkit.
Ekkor meglátta, legjobb barátját Bécit, a bohóchalat és huncut fejecskéjében már ki is találta a következő csalafintaságot. Bebujt a legközelebbi hínár árnyékába és amikor Béci közelebb úszott, akkor kiugrott a rejtekhelyéről és megijesztette őt.
– Bakk! –kiáltott egy hangosat Fricska.
A halálra rémült hal a szívéhez kapott és ijedten elkiáltotta magát:
– Hallod-e te! Majdnem halott hal lettem! – elégedetlenkedett Béci.
– Ne vedd a szívedre cimbora csak egy fricska volt. –kuncogott a kisteknős.
Elbúcsúzott egymástól a két cimbi, és teknőcünk elégedetten mendegélt tovább.
Már éppen haza ért mikor az udvaron észrevette hugicáját, a kis Tecát. Teca vidáman játszott kedvenc játékával, a kis plüsselefánttal.
Ravasz terve megint volt ám Fricskának. Odament hugicájához, és ezt mondta neki:
– Hé, Teca! Hozd a Fánit, mert eljött érte az anyukája, haza szeretné vinni!
Erre a Kisteca elszontyolodott és elgörbült a szája.
– Mi ez a hangzavar idekinn?- Lépett ki Teknősmama, az udvarra.
– Nem adom az elefántomat!- szipogott a kis teknőslány.
– Fricska, ne ugrasd folyton a testvéredet! Eredj, a dolgodra!- utasította Teknősmama.
Fricska sértődötten elkullogott a patakpartra, nem is sejtvén, hogy barátai elégtételt terveznek.
Ahogy békésen szunyókált a kedvenc tavirózsalevelén, barátai csendesen odaosontak, odaúsztak, a szép zöld levél alá lopakodtak és felfordították azt.
Loccs, Fricska a vízbe pottyant. Riadt szemecskéivel ijedten pislogott barátaira. Egy cseppet sem találta viccesnek a neki szánt tréfát.
Így esett meg az az eset, hogy egy tréfán nem a Fricska nevetett, hanem a többiek.
Aki nem hiszi, járjon utána, hátha Fricska őt is megvicceli.

Tari Ákos: A titkos civilizáció körülöttünk él

Volt egyszer egy tizennyolc éves, magas, feketehajó fiú a neve Tibor, aki szinte minden nap használt telefont, számítógépet és tévét. Egy takaros házban élt édesanyával a barnahajú irodai dolgozóval, Olíviával. Olívia naponta használt mosógépet, villany tűzhelyet, vasalót és munkájából adódóan számítógépet.
Egy hétköznap reggelen Tibor elindult a rendészeti iskolába. Azért választotta ezt az intézményt, mert egy bevetés során eltűnt apja nyomdokaiba szeretne lépni. Néhány perccel később Olívia elmegy a munkahelyére a Ba Lek Céges Felhőkarcolóhoz. Miután elment mindenki otthonról halk zörejek hallatszanak a házból. Mi lehet a zajok okozója egy állat vagy talán több? Délután két óra van. Tibor hazaér a gimnáziumból. Leül és készít magának egy szendvicset, amit gyorsan el is fogyaszt. Utána megcsinálja, a házi feladatát közben feltölti a telefonját. Négy órakor hazaér Olívia is, fölrakja a vacsorát és közben elindítja Priszcillát, a mosógépet. Tibor mindeközben érettségi tételeket keresgélt az interneten. Este hétórára kimosott Priszcilla. Tibor feladata volt a teregetés és egész idő alatt zsörtölődött, hogy miért nem veszünk egy szárítógépet. Teregetés után leültek és elfogyasztották a bolognai rántott szeletet. Tévénézés közben Olívia kivasalta azt a ruhát, amit másnap reggel felvesznek. Éjjel tizenegykor a család minden tagja aludt már. Ekkor a gépek elkezdtek mozgolódni. A telefon leugrott a töltőről és a laptoppal együtt kimentek az étkezőbe, és összehívták a gyűlést. A kétajtós hűtőszekrény oldalazva kijutott a konyhából, a szobából pedig oda csúszott a vasaló. Megkezdődik a gyűlés ekkor a fürdőszobából kiront Priszcilla s rögtön el is kezd mentegetőzni:
– Elnézést a késedelemért csak ott maradt az ajtóban a zokni és azon nehezen bírtam átjönni! — Rá se ránts, szól oda a tűzhely: én még a konyhából se jutottam ki, mert a hűtő elállja ez utat. Miután elcsendesedtek a hí-fi egy javaslattal ált elő:
– Lépjünk sztrájkba, hiszen ez tűrhetetlen, hogy úgy tekintenek ránk mintha háztartási gépek volnánk.
A vasaló buzgón helyeselt.
– Holnap mindenki tagadja, meg az együttműködést, szólt a klímatizáló berendezés.
Másnap a szokásos módon folyt minden egészen, amíg Tibor hazaért. Föl akarja tölteni a telefont, de az csak, kiugrik a kezéből, a laptop meg nem reagál semmire. Olíviának sem akarnak a gépek működni még a hűtő se akar kinyílni. Próbálnak szerelőt hívni, de a telefon nem kapcsolható. Olívia hangosan gondolkozik:
– Mit tettem, hogy így ver engem a sors?
Erre a mikró mérgesen zizzen egyet. Szomorún lefekszenek és a gépek újra összegyűlnek.
– Eleget bűnhődtek, már nem bírom a szájszagukat! mondja az elektromos fogkefe:
– Írjunk egy Békeszerződést, amelyben megállapodunk, hogy ezen túl nem csak egyszerű gépeknek tekintenek bennünket, hanem a lelkünkkel is foglalkozni fognak.

S így is lett, a nyomtató kinyomtatta és ott hagyták az étkező asztalon. Másnap reggel Frissen főtt kávé, feltöltött telefon, kivasalt ruha, reggeli és a papír várta az elképedt embereket. Elolvasták a békeszerződést. Egymásra néztek és mindketten aláírták. Tibor hangosan kijelentette:
– Fogadom, hogy mától nem hagyom teljesen lemerülni a telefont és vagy csak a tévé vagy csak a számítógép fog működni egyszerre.
És a mikró boldogan zizzent egyet.
– Én pedig bemegyek a felhőkarcolóba és megígérem a számítógépnek, hogy megbecsülöm mondta Olívia.

Orbán Nikolett: A házatlanná vált kis csiga

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer csigacsalád. Ez a csigacsalád a Lapos erdő melletti Boldog völgyben éldegélt. Csiga Oszkárnak és Csiga Hildának csak egyetlen gyermeke volt, Csiga Alfrédia.

Teltek múltak az évek és Alfrédia 5 éves lett és végre beiratkozhatott a Boldog Völgyi Csiganevelő Iskolába. Alfrédia nagyon várta az első napot, mert kíváncsi volt milyen a többi csiga. Erről az iskoláról tudni kell azt is, hogy a fiú- és a lánycsigák külön tanulnak egymástól, a lányok a baloldali kapun mennek be a fiúk meg a jobboldalin. Az tudni kell, hogy egy hét a csiga világban 5 napból áll. A csigahét csiganapokból áll, sorrendben a csigahétfő, csigakedd, csigaszerda, csigacsütörtök, csigapéntek.

Így aztán Alfrédia csigahétfőn elindult, hogy iskolába járjon. Útközben beérte Csiga Sámuelt és Csiga Sárlottot, akik ráérősen csúszkáltak az iskola felé. Hirtelen egy kidőlt egy fa állta az útjukat. Tanakodtak, mit tegyenek, de nem jutott semmi az eszükbe. Ahogy ott álldogáltak egyszer csak egy különös zajra lettek figyelmesek. De nem törődtek a zajjal, hanem mentek tovább, később kiértek egy beton útra és akkor nagyon megijedtek mert egy hatalmas hangos autó jött éppen arra felé. Sajnos Alfrédi nem figyelt oda így nem vette észre, hogy jön az autó és az áthajtott rajta. Alfrédiának a háza széttört és ő csak egyre sírt jó barátai odamentek, hogy segítsenek neki. Összeszedték a házának a darabjait és hazavitték Alfrédiát. A gyerekek nem érték el a csengőt ezért elkezdték kiabálni, hogy:
-Csiga Hilda néni jöjjön gyorsan baja van Alfrádiának. Hilda néni rohant és amikor meglátta csak azt kérdezte mi történt:
-Hát az történt, hogy Alfrédián átment egy autó.-Hilda néni elszaladt és hívta Alfrédia apukáját.
-Oszkár gyere gyorsan, mert Alfrédiának baja esett!
Alig telt bele pár perc és Alfrédia apukája megérkezett. Miután megérkezett azt mondta a lányának, hogy:
-Gyere kicsim elmegyünk a Tündércsigához és majd meggyógyít.
Alfrédia és családja elindult a Tündércsigához. Evvel csak az volt a baj, hogy a Tündércsiga a Tigris Hegyen lakott. Egy csiga számára nem olyan könnyű egy hegyre felmenni. 1 Csiganapba és 4 Csigaórányi időbe tellett míg Alfrédiáék felértek a hegyre. Szegény kis sebesült egyre rosszabbul érezte magát. Mikor felértek akkor bekérezkedtek a Csigatündérhez, erről a tündérről tudni kell azt, hogy szárnyas csiga. Csigatündérnek könnyű volt feljutni a hegyre. A csigaszülők gyermekükkel bementek a tündérhez és elmondták mi történt Alfrédiával. A Csigatündér kiküldte a szülőket és munkához látott. Ezt mondta Alfrédiának:
-Ne félj kedvesem meggyógyítalak! Mond el milyen házat szeretnél?
-Egy piros színű csigaházat szeretnék.-mondta.
-Jó rendben kérésed teljesülni fog.-mondta. Aludj szépen és mire felébredsz minden rendben lesz.
Alfrédia elaludt és A Csigatündér munkához látott. Varázsolt:
-Abraka, Dabra, Vörös Róka Rózsa csiperke ez a szegény csiga ne legyen házatlan Csim-Bum.
Eltel 1 Csigaóra és Alfrédia ébredezni kezdett. Felkiáltott:
-De szép!
Ez meghallva a szülei berohantak és megölelték a kislányukat.
-Hát jól vagy.! -mondják kórusban a szülei.
-Igen!!-mondta.
Alfrédia szülei odamentek a Csigatündérhez és megköszönték azt, hogy meggyógyította a gyermeküket. A csiga család haza indult. Mikor hazaértek Alfrédia bement a szobájába és lefeküdt aludni, másnap akkor ébredt fel amikor anyukája felébresztette:
-Jó reggel kislányom. Hogy vagy?
-Jól vagyok anya!
-Ma nem muszáj iskolába menned ha nem akarsz!
-De szeretnék és most vigyázni fogok magamra.
Alfrédi elment suliba és élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna.
A Boldog völgyben a Csiga család élte tovább az életét. Lehet, hogy még ma is élik az életüket.

Nagy Liliána Bettina: TITKOS FELFEDEZÉS

Egy borongós őszi délután, amikor épp a Barcag-árokban voltam mókus lesen, megcsörrent a telefonom. A Természettudományi Múzeum igazgatója hívott, hogy felkérjen egy munkára, mert nagyon tetszett neki a Sokszínű élet című kiállításon végzett munkám.
Én állítottam ugyanis össze a Noé bárkájában lévő majmokat, és azt szerette volna, hogy kutassak egy kicsit- hátha találok egy újabb makifajt, mert ha azt kiállítaná a múzeumában, nagy szenzáció lenne.
Másnap reggel már az esőerdőbe tartó repülőn ültem minden szükséges felszerelésemmel együtt. Az idő egyre csak romlott, hatalmas villámok cikáztak az égen. Egy villám hirtelen belecsapott a hajtóműbe. A repülő egy lakatlan szigetre zuhant, ami még a térképen sem volt rajta. Épphogy túléltem. Mivel egyre sötétedett, ezért biztos menedéket akartam keresni éjszakára. Nehezen ballagva botorkáltam előre a sűrű növényzetben, mikor egy mély gödörbe estem, ami tele volt óriási szőrös pókokkal. Hangosan sikítozva próbáltam kimászni, de mindig csak visszacsúsztam. Hirtelen egy indát láttam a fejem fölött leereszkedni, belekapaszkodtam, és valaki felhúzott a gödörből. Megmentőm egy kis sárkány volt, aki tudott beszélni is, és azt mondta:
– Gyere utánam, ne félj, nem bántalak! – és elvezetett egy barlangba.
– Ez az én házam, ez pedig az éléskamrám- mutatott egy nagy szoba felé, ami tele volt érett, lédús gyümölccsel.
– Fogyassz belőle bátran!
Amikor egy mangót vettem a kezembe, megláttam a sötétben egy világító szempárt. Izgatottan kezdtem odébb pakolni a gyümölcsöket, amikor hirtelen egy maki ugrott a barlang egyik falára.
Mind a négy lába zöld volt, farkán fehér négyzetek voltak. Feje piros volt, így könnyen észre lehetett venni. Testén aranybarna volt a szőr. Nagyon kis cuki maki volt.
Azonnal tudtam, hogy felfedeztem egy új makifajt.
Kis idő alatt, amit a szigeten töltöttem, nagyon jól összebarátkoztam a sárkánnyal, és a kis makit is nagyon megkedveltem. Így amikor a sárkány hazarepített, és beléptem a múzeumba, szomorúan közöltem:
– Nem találtam meg a harmincadik makifajt – mondtam az igazgatónak, mert nem akartam veszélyeztetni a sárkány és a maki élőhelyét és szabadságát.

Molnár Fanni: Az álom

Zsófi szétszórt kislány volt. Elfelejtett leckét írni. A padban hagyta a tankönyveit és rendszeresen elkésett az iskolából. Egy kellemes tavaszi napon a házimunka elől a Sötét Erdő szélén lévő tisztásra menekült. Hason feküdt a fűben, az állát a kezére támasztva nézett egy csigát. Tetszett neki a háza. Csiga vonalakat rajzolt a földbe. – Ha csiga lennék, sose kéne hazamennem, mindig otthon lennék. – gondolta magában.
Miközben azon ábrándozott, hogy miért nem lett csiga egyre álmosabb lett. A szemét nem tudta nyitva tartani, minden próbálkozása kudarcba fulladt. Pár perc múlva elaludt. Zsófi kinyitotta a szemeit. Valami nem stimmelt. Olyan érzése volt, mintha összement volna. Jobbra nézett, balra nézett, de az óriási fűszálakon kívül nem látott semmit. Addig forgatta a szemeit ameddig azok össze nem néztek egymással. Zsófi felkiáltott.
– Ez lehetetlen! Mi történt velem? – kérdezte kétségbeesetten. A kezével el akart hajtani egy fűszálat, de ijedten vette észre, hogy nincs keze. A lábait sem érezte, helyettük valami barnás nyálkás furcsaság keletkezett. Zsófi hirtelen rájött, csiga lett. Teljesült a kívánsága, de ennek nem örült.
– Lehetek még újra ember? – Kérdezte saját magától. Ha a csigák tudtak volna sírni, Zsófi sírva fakadt volna. Becsúszott a házába. Mintha az egyik környezetismeret órán tanult volna a csigáról… Arra még emlékezett, hogy haslába van, ami nagyon izmos. Arra is emlékezett, hogy reszelős nyelve van. Az órán maga elé képzelt egy fűrésznyelvű a lábával egybenőtt hasú érdekességet, akinek egy szép kertes családi ház van a hátán. Le is rajzolta a füzetébe. Még az is eszébe jutott, hogy a csigák petékkel szaporodnak. A tankönyvben egy kép volt róla ami tele volt fényes átlátszó gömbökkel. Zsófi úgy gondolta szép nyakláncot lehetne belőlük készíteni. Most szörnyen dühös volt magára, ha jobban figyelt volna és nem álmodozott volna mindenféle csacsiságról akkor tudná, hogy mit eszik a csiga és talán még sok minden mást is. Zsófi kidugta a szemeit, megpillantotta azt a csigát akiben nemrég gyönyörködött. Világosbarna házát elmosódott sötétebb sávok díszítették. A haslába sárgásbarna volt. Mind a két szemével Zsófit nézte.
– Szia! Én Nara vagyok.
– Szia, engem Zsófinak hívnak. Mit esznek a csigák?
– Ez valami beugratós kérdés? Természetesen növényevők vagyunk.
Zsófinak eszébe jutott, hogy a nagypapája nem szerette a csigákat, mert megrágták a növények leveleit. Nara mesélt neki az egyik rokona izgalmas kalandjáról, azonban Zsófi nem igazán tudott odafigyelni. Nara egyszer csak felkiáltott.
– Jaj, ne! Ott van Félszemű!
– Az meg ki? – Zsófi az egér felé fordult. Félszemű egy kicsit bandzsa volt.
– A gonosz egér! Az étlapján a csiga a főfogás! Zsófi el akart futni, de rájött, hogy a csigák szörnyen lassúak. Nara példáját követve ő is belebújt a házába. Érezte, ahogy Félszemű megszimatolja. Nagyon félt. Az egér már felemelte, össze fogja törni a házát. Zsófi sikított. Zsófi kinyitotta a szemét. A szíve gyorsan vert.
– Csak egy álom volt – gondolta magában. Végignézett a végtagjain, semmije sem hiányzott. Felállt és leporolta piros pöttyös ruháját. Már indulni szeretett volna, amikor megpillantotta Félszeműt. Az egér éppen Nara házát tologatta. Zsófi gondolkodás nélkül a csiga segítségére sietett. Felkapta a kábult csigát és biztonságba helyezte. Zsófi tudta, hogy nem csak álom volt, tényleg csigává változott. A hazafelé vezető utat szökdécselve tette meg. Zsófi ezután odafigyelt az órákon és mindig elkészítette a házi feladatát. Miután elvégezte a házimunkát, mindig kiment a tisztásra meglátogatni Narát.